Új Szó, 2004. szeptember (57. évfolyam, 203-226. szám)

2004-09-14 / 213. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2004. SZEPTEMBER 14. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ PRÁVO Fegyverszállítmányokat kért Prágától három magas rangú iraki tisztségviselő, köztük a kulturális miniszter, mert a bagdadi kormány súlyos fegy­verhiánnyal küzd a lázadó és bűnöző bandákkal szemben. „A helyzet válságos. A terroris­tákkal szemben, akiknek raké­tavetőik és géppuskáik vannak, mi csak Kalasnyikovokkal ren­delkezünk” - mondta egy iraki tisztségviselő. „Az amerikaiak megakadályozzák, hogy kiegé­szítsük hadfelszerelésünket. Például, amikor az Egyesült Arab Emírségek páncélozott harcjárműveket küldött, az amerikai katonák eltávolítot­ták róluk a géppuskákat” - tet­te hozzá a tisztségviselő. A szlovákiai magyarlakta vidéken először jött létre egy önálló felsőoktatási intézmény Jó szelet, Selye Egyetem! A mai tanévnyitóval hiva­talosan is megkezdi tevé­kenységét Európa legfiata­labb egyeteme, a komáro­mi Selye János Egyetem. Reményeink szerint sike­res jövő vár rá. Máris híre s neve van: a felvett diákok száma magasabb, mint re­méltük, s több mint 200 oktató jelentkezett a világ minden tájáról, aki taníta­ni szeretne itt. CSÁKYPÁL Ha az egyetem vezetésének min­den érdeklődő tanárt módjában állna alkalmazni, az a Guiness- rekordok könyvébe kínálkozó hely­zet állna elő, hogy majd minden di­ákra jutna egy tanár. Ez persze megvalósíthatatlan, ám az érdeklő­dés egy dolgot visszaigazol: sokan fűznek óriási reményeket ehhez az egyetemhez, sokak számára rangot jelent itt tanítani. Illik ilyenkor megköszönni min­denkinek, aki bármilyen módon is hozzájárult az egyetem létrejötté­hez. Jó szívvel tesszük ezt, s a va­lóban hosszú sorból csak gonddal­bajjal tudunk kiemelni néhány in­tézményt s a mögöttük álló szemé­lyiségeket, akik előtt külön is meg kell hajolnunk. Köszönet illeti mindenekelőtt a Magyar Koalíció Pártját, amiért felvállalta ezt az ügyet, köszönet Szlovákia kormá­nyának a törvény előkészítéséért és a 100 millió korona rendkívüli támogatásért. Köszönet a szlovák parlament ama képviselőinek, akik megszavazták a törvényt, kö­szönet Magyarország kormányá­nak támogatásáért. Köszönet ama magyarországi egyetemeknek, amelyek eddig is biztosították Ko­máromban a kihelyezett képzést, köszönet a szlovákiai Akkre- ditációs Bizottság tagjainak, akik megszavazták az egyetem akkre- ditációját. Élmény visszagondolni arra, ahogy felcsillant a szemük, amikor megtud­ták, hogy Bokros Lajos és Miroslav Kusy professzo­rok is oktatni kívánnak az egyetemen. Bevallásuk szerint akkor hitték el iga­zán, hogy nem egy provincionális vidéki iskolát, hanem egy európai szintű egyetemet akarunk működ­tetni Komáromban. Ők is ismerik az aranyszabályt, amely érvényes mindenütt a világon: egy egyetem színvonalát az ott tanító egyénisé­gek szintje határozza meg. Az egyetem vezetőinek, oktatói­nak tudniuk kell: rajtuk a világ szeme. Ez az egyetem még sokáig górcső alatt lesz, s fokozott módon kell bizonyítania életképességét. Támogatást érdemel tehát a jövő­ben is, s joggal várja el, hogy vele kapcsolatban csökkentsük a zava­ró tényezőket. Fogadjuk meg tehát, hogy nem tesszük ki semmiféle politikai be­folyásnak. Az intézményt és az ügyet támogatnunk kell továbbra is, ám politikai elvárásokat senki sem fogalmazhat meg vele kap­csolatban. Félreértés ne essék, most nem a szlovák politikai pár­tokra gondolok. Azt akarom, hogy mindenki tudatosítsa, hogy a Selye János Egyetem nem vala­melyik politikai párt klientúrájá­nak az egyeteme lesz. Rektorának és megválasztott vezetésének jo­ga és felelőssége meghatározni, milyen irányban fejlődik majd. A kézi vezérlés vagy nyomásgyakor­lás bármely eleme elfogadhatat­lan és rendkívül káros egy induló egyetem esetében. Elvárásunk csak egy lehet: a minél színvona­lasabb oktatás. Látok azonban egy másik ve­szélyt is, az intrika veszélyét. A nyitrai ötödik kar ne versenytár­sa, partnere legyen az egyetem­nek. A nyitrai Konstantin Egye­temnek meg kell köszönnünk, amit a szlovákiai magyar pedagó­gusképzésért tett, ám kínálatunk mára túlhaladottá vált. Azon kel­lene inkább gondolkodnunk, ho­gyan lehetne fokozatosan integ­rálni a nyitrai magyar képzést a Selye János Egyetembe. Hasonló sors vár a magyaror­szági egyetemek Komáromban működtetett kihelyezett képzései­re. E téren komoly akkreditációs problémák is akadnak: a legele­gánsabb megoldás itt is a gyors in­tegráció lehet. Nem vár bizony nyugodt időszak az új egyetemre. S mivel Északnyu- gat-Magyarországról is vár diáko­kat, azzal is számolnia kell, hogy egynémely magyarországi egye­tem viszonylatában is versenyhely­zetbe kerül. Nem marad más vá­lasztása: előre kell menekülnie. Ak­kor lesz esélye, ha színvonalas ok­tatást kínál. Azért írom ezeket a sorokat, mert féltem az új egyetemet. Tu­dom, hogy nem mindenki alázat­tal és segítő szándékkal közeledik majd felé. Arra szeretnék kérni mindenkit, figyeljünk rá nagyon. A nyilvánosság ellenőrzése lehet az új intézmény legbiztosabb támoszlopa. A szlovákiai magyarlakta vidé­ken először jött létre egy önálló felsőoktatási intézmény. Most úgy gondoljuk, a miénk. Váljék azzá, váljék naggyá! Jó szelet, Selye Já­nos Egyetem! A szerző a kormány alelnöke A nyilvánosság ellenőrzé­se lehet az új intézmény legbiztosabb támoszlopa. Korábban mindkét fél hivatalosan is többször kinyilvánította: lezártnak tekintik a kárpótlások ügyét Jóvátételi vita Varsó és Berlin között MTI-HÁTTÉR Több mint fél évszázaddal a II. világháború után Németország időről időre háborús jóvátételi kö­vetelésekkel szembesül. Görögor­szágból hallatszottak ilyen hangok három éve, pénteken pedig a len­gyel szejm jobboldali kezdeménye­zésre hozott olyan, nem kötelező érvényű határozatot, hogy a varsói kormány lépjen fel jóvátételi köve­teléssel Berlinnel szemben, mert Lengyelország a háború után nem kapott kellő mértékű jóvátételt. Marek Belka, a kisebbségi balol­dali kormány vezetője' és Alek- sander Kwasniewski államfő töb- bé-kevésbé egyértelműen elutasí­totta a kezdeményezést. Kwas­niewski a Financial Times Deutsch- landnak úgy fogalmazott, az egye­sült Európát, a 25 tagúra bővült Európai Uniót veszélyeztetné, ha most egymást túllicitálva számlá­kat kezdenének benyújtani. A szejm határozata nem várat­lan, a lengyel főváros polgármes­tere már korábban is pedzegette: Varsó földig rombolásáért még nem nyújtották be a számlát. Egyes megfigyelők hajlanak arra a megközelítésre, hogy a lengyel fel­lépések taktikai-diplomáciai vála­szok két német magánkezdemé­nyezésre. Az egyik a Porosz Va­gyonkezelő nevű német érdekkép­viselet próbálkozása a háború után Lengyelországhoz került te­rületekről elüldözött németek kárpótlási igényeinek érvényesíté­sére. A másik: Berlinben közpon­tot akarnak létrehozni, ahol álta­lában az elüldözéseket, etnikai tisztogatásokat akarják dokumen­tálni, ám a központ munkájában feltehetően súlypontot képez majd az úgynevezett német keleti területekről elűzött honfitársak sorsának feldolgozása. Az anakronisztikusnak tűnő vi­tában német részről a Lengyelor­szággal szembeni jóvátételi telje­sítések, a háborús vereség kény­szerű következményei közé sorol­ják Szilézia, Pomeránia és Kelet- Poroszország elvesztését, még ha a lengyelek eleve történelmi igényt formáltak és formálnak is e területekre, továbbá kárpótlás­nak tekintik őket a Szovjetunió­nak átengedett lengyel keleti te­rületek fejében. A németek rámutatnak arra is, hogy a háború végén született megállapodás értelmében a Szov­jetuniónak át kellett adnia Len­gyelországnak a jóvátételi teljesí­tések, például német ipari üze­mek leszerelt berendezéseinek egy részét. Más kérdés, hogy egyes lengyelek ezt most keveslik. (Varsó egyébként 1953-ban egy­szer már lezártnak minősítette a jóvátétel ügyét.) A nyugatnémet kormány mind­ezen kívül már a hetvenes évek­ben legalább másfél milliárd már­kát fizetett náci „orvosi” kísérle­tek áldozatainak vagy leszárma- zottaiknak, s az egykori kényszer- munkások követeléseinek is igye­kezett eleget tenni. Német felfo­gás szerint Varsónak legkésőbb az 1990-es kettő plusz négy szerző­dés, „a Németországra vonatkozó végleges rendezés”, egyfajta bé­keszerződés előtt kellett volna igényekkel fellépnie. Azóta mind­két fél hivatalosan is többször ki­nyilvánította: lezártnak tekintik a kárpótlás ügyét. KOMMENTÁR Bélelt útlevelek KOCUR LÁSZLÓ Lassan a végéhez közeledik az egyik legnagyobb rendőrségi korrup­ciós ügy vizsgálata. A rendőrség belső elhárítása több mint egy éve váratlanul ellenőrizte az Ipolyság és Parassapuszta közti határátke­lőt. Ennek során húsz rendőrt vettek őrizetbe. Az akcióra a magyar Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatával együttműködve került sor, akik szintén találtak tíz vétkes egyenruhást. Kenőpénz elfogadá­sával és hivatali jogkörrel való visszaéléssel vádolják őket. A testület jó hírnevét beárnyékoló közegek bűne az volt, hogy pénzért pecsé­teltek. Magyarországon sok erdélyi - a hírügynökségek szerint ro­mán, de ez csak részben igaz - vállal munkát. S mivel vízumhoz jut­ni még csak-csak lehetséges, de munkavállalási engedélyt szerezni már jóval bajosabb, nem kevés az utánajárás, és a végkifejlet sem biztos, „természetesen” feketén dolgoznak. Ezek az emberek har- mincnaponta átlépik az államhatárt, begyűjtenek egy pecsétet az út­levelükbe, majd visszatérnek zsúfolt tömegszállásaikra, hogy újabb harminc napig zavartalanul dolgozhassanak. A feketemunkások szorult helyzetét igyekeztek kihasználni azok, akik buszra ültették őket, s szervezetten szállították a határátkelőhelyre. Itt leadták útle­velüket, s a beépített határőrök szemrebbenés nélkül beleütötték a stemplit. Azt, hogy ne kérdezzék meg, miért fordul azonnal vissza a busz, a piros román útlevélbe csúsztatott 500-1000 forint volt hiva­tott biztosítani. Hogy mióta egészítették ki üy módon keresetüket a derék egyenruhások, nem tudni pontosan, a gyanú szerint legalább 2002 óta, így százezreket szerezhettek. Az ügy pikantériája, hogy húszból tizenöten a vádemelésig ugyanott teljesítettek szolgálatot, jobbára idősebb, tapasztaltabb rendőrök, a fiatalokat ugyanis ki­hagyták e jól jövedelmező üzletből. A nagy lebukás idején még az uniós csatlakozás előtt álló országok biztonsági szervei presztízsé­nek kétségkívül nem használó eset is azt mutatja, nem elég a keleti határt védeni. Noha Vladimír Palkó belügyminiszter fizetéskiegészí­tést ígért az ukrán-szlovák határon szolgálatot teljesítőknek, min­den egyes kilométert öt fegyveressel őrizetet, milliókért vásárolt éj­jellátó és hőérzékelő berendezéseket, mindezek nem sokat érnek, míg a keleti határon innen 500-1000 forintért ez megy. A miniszter a kínos ügy nyilvánosságra kerülése után kijelentette: elképzelhető, hogy más határátkelőkön is ez a gyakorlat. Azóta viszont nem bu­kott le újabb korrupt csapat. Megszeppentek és óvatosabbak lettek? Gyengült az ellenőrzés? Egy biztos: a korrupciós ügyet kiváltó jelen­ség okát nem sikerült felszámolni. így legfeljebb az lehetséges, hogy most más határátkelő személyzete kapja a „bélelt” útleveleket. JEGYZET Egészségügyi reformance KÖVESDI KÁROLY Mindenkit érhet baleset. Mond­juk egy három centis szálka megy az alkarjába. Nem fáj, csak idegesítő, mert idegen test, és fertőzést okozhat. Nyomkálja az emberfia, piszkálja, hátha ki tudná mesterkedni onnan, vajmi kevés sikerrel. Nem marad más, el kell ügetni a készültségre. Este lévén, neje kocsiba csomagolja, és elindulnak a kalandos útra. A legközelebbi a ruzinovi kórház sebészete, ahol a folyosón ücsö­rög vagy fél tucat ember, sorsá­val megbékélve, birkatürelem­mel. Vérző fejjel, törött bokával, miegymással. Az ember szinte szégyelli magát a kis tüske miatt, amelynek mindössze az ad némi gyanús sarmot, hogy a Nyolca­dik utas a halál jelenetét idézi: ha megnyomja a végét, kitürem- kedik és felágaskodik az eleje; mintha valaki mocorogna a bőre alatt, és kitörni készülne onnan. De csak látszólag, mert meg sem mozdul a kis rohadék tüske. Emberünk végre bejut, mutatja a bibit, de az orvos, aki fiatal hölgy, csak csóválja a fejét, és kurtán közli, rossz helyen jár. Menjen tovább egy házzal, a kö­zeli poliklinikára, lakhelye sze­rint ott a helye. Megy hát embe­rünk a poliklinikára, halált meg­vető bátorsággal átverekedi ma­gát a váróterem pókhálói között, s kopogtat. Néznek rá, mint egy jelenésre. Tényleg ide küldték? De hiszen itt egy aprócska szike sem található, ez nem sebészet! Talán menjen a kramárei kór­házba, a város másik végébe. Bár, ha mondjuk a szemével tör­tént volna valami, akkor nem oda, hanem ide, neurológiai ba­jokkal megint máshová, míg bőrbajjal az állami kórházba menjen. Mert mindennek meg­van a pontos leosztása. Mármint lakhely szerint. Na, akkor vissza­térek a lakhelyemre, és kivágom magamnak a kenyérvágó késsel, önti el az epe emberünket, mire a nővérke megenyhül, kissé sza- bódva fog egy injekciós tűt, s piszkálni kezdi a szálkát. Hosz- szas vájkálás után végre megad­ja magát a nyolcadik utas: egy szép, fekete, hosszúra nőtt szál­ka bújik elő. Emberünk kap még egy kis fertőtlenítést, tetanusz­injekciót az alfelébe, leperkál egy húszast, és mehet isten híré­vel. Aztán az este további részé­ben meditálhat, hogy is van ez. Ha fejre esik, ide, ha szemét nyomják ki, oda, ha bőrét nyúz­zák le, amoda, ha tüzel a láztól, megint máshova küldik. Fel és alá, mert reform a lelke minden­nek, ami biztosan jó valamire, csak éppen abban a pillanatban nem érti az ember, hogy mire, amikor épp rója a kilométereket és fejetlennek tűnik az egész. A reform szó azt jelenti, hogy jobbítani, megreformálni vala­mit. A performance pedig kísér­letezést a művészetben. A kettő egymásnak eresztése pedig azt a szamárfejű, gólyalábú bikabor­jút szüli, amely a szlovákiai egészségügy címerállata lehet­ne. Mármint a beteg szempont­jából, akit föl-alá hajkurásznak, hadd szórakozzon, ha nincs jobb dolga a nyomorultnak. Vagy ta­nuljon meg minden diagnózist és betegségfajtát, amivel úgy­sem megy semmire, mert mire megtanulja, megint átszervezik az egészet.- Miféle szerető, drágám? Ez a legújabb külföldi befektető. (Lubomír Kotrha karikatúrája)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents