Új Szó, 2004. szeptember (57. évfolyam, 203-226. szám)
2004-09-11 / 211. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2004. SZEPTEMBER 11. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ MAGYAR SZÓ Két írást is szentelt az újvidéki napilap Vojiszlav Kostunica szerb miniszterelnök szerdai vajdasági látogatásának, s megállapítja, hogy a kormányfő „halovány érdeklődése után” is folytatódik a dolgok szőnyeg alá söprése. Gyarmati József írásában megjegyzi, hogy Temerinben nem fütyültek Kostunicának és a szabadkai magyarok sem hurrogták le, amikor kijelentette, hogy nincsenek atrocitások, csak egyedi esetek, s nincs ok arra, hogy a magyar- ellenes kilengések ügyét a nemzetközi politikai színtérre vigyék. „A miniszterelnöknek méltó fogadtatásban volt része a magyarlakta környezetben, s vendéglátói kétségkívül kimerítően és objektiven tájékoztatták arról, amiről hónapok óta cikkezik az itteni és a külföldi sajtó. Azokról az incidensekről, magyarverésekről, temetőgyalázásokról, nemcsak ízléstelen, hanem egyenesen fasisztoid falfirkákról, sőt egy gyilkossági kísérletről van szó (hogy a lelki zaklatásokról, a „magyar anyád”-ról ezúttal ne is szóljunk), amelyekről a szerb rendőrségnek állítólag tudomása van, ám nem akar még hallani sem róluk, intézkedni még kevésbé” - írja Gyarmati, s rámutat arra, hogy az incidensek miatt Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke hiába kilincselt Belgrádban. Csak a két washingtoni levél, egy magyar belügyminiszteri látogatás és „némi strasbourgi figyelmeztetés” után nyilvánult meg az elnöki kabinet részéről az első, eléggé halovány érdeklődés az incidensek iránt, s Gyarmati József szerint elsősorban ennek az eredménye volt a miniszterelnök vajdasági látogatása. Egy másik írásban Kabók Erika némi iróniával megjegyzi, hogy a kisebbségek elleni kilengések nagyon fontos belpolitikai eseménynek minősülnek, „hiszen egy kormányfő tyúkperek miatt nem utazik el sehova”. HÉTVÉG(R)E Nagy-nagy égés a jégen A szerkesztőség mögötti utcában működő alapiskola sarka mögött megbújva két kislány álldogált. Lehettek vagy hetedikesek. Az egyik olykor ki-ki sandított a sarok mögül, lassan, óvatosan, profi módon, ahogy az akciófilmek utcai harcaiban láthatjuk. KOCUR LÁSZLÓ Vigyázz, jön! - szólt hátra a társának, aki a kezében füstölgő cigarettát gyakorlott mozdulattal pöckölte egy parkoló autó alá. Jó reggelt kívánok! - köszöntek széles mosollyal az arra haladó tanerőnek, épp hogy csak ki tudták fújni a füstöt. Bezzeg a mi időnkben... - jutott eszembe. Mi legalább az iskola vécéjében szívtuk el a trafikban szigorúan apukának vett blázt. Ezerrel dühöng a tanév. Kinek kétezerrel, kinek hatezerrel, oktatási szakértőink szerint igényszinttől függően körülbelül ennyibe kerülnek az év elején megvásárolandó tanszerek, tornacuccok stb. És akkor még ott van a cigi is, amelyet valószínűleg a zsebpénzéből gazdálkodnak ki a nebulók, de azt is anyukától-apukától kapják. Szóval nem olcsó dolog ez a tanévkezdés. A héten egyébként csupa szomorú dolog történt. Szlovákia csapata szénné égett a jégkorong Világkupán. Ján Filc legénysége a negyeddöntőből búcsúzott, miután Kanadától begyűjtötték öt, azaz öt gólt, míg ők egyet sem adtak. Bár a csoportmérkőzések eredményeit látva már sejteni lehetett, hogy gond lesz. Sem Kanada, sem az Egyesült Államok, sem Oroszország csapatát nem tudtuk legyőzni. Úgy látszik, a hokiban ez az év nem a szlovákoké. Mi, szlovákiai magyarok még szurkolhatunk a cseheknek, de hogy a szlovákok kinek fognak, azt nem tudom. Már az alvilág sem a régi. Újabb keresztapát lőttek le a héten. E témában nem vagyok különösebben jártas, az én keresztapám ugyanis tisztes géplakatos a komáromi hajógyárban, az alvilági keresztapákat pedig csak Mario Puzo könyvéből ismerem. De ott egy-egy keresztapának nagyobb volt a periódusideje, a héten kivégzett Congi pedig alig három hónappal élte túl Jozef Svobodát. A témába jobban belemélyedni nem éri meg, hacsak az ember nem szeretne egy lófejet találni az ágyában - mint a fentebb idézett irodalmi mű egyik szereplője -, de akad itt azért egy-két érdekes dolog. Mindkét állítólagos alvilági főnök halála után azt olvashattuk a napilapok címlapján, hogy leszámolás történt, alvilági főnök volt az áldozat, meg ilyesmi. Hát haláluk előtt ezt senki nem tudta volna róluk? Nehezen hihető. Ha meg tudták, akkor miért nem tett senki semmit? Azért, mert ezek az urak a focimeccseken bizonyos politikusok társaságában mutatkoztak? Úgy látszik, a hokiban ez az esztendő nem a szlovákoké. HETI GAZDA(G)SÁG Lyukas cipővel jutottunk be az exkluzív klubba TUBA LAJOS Egyszóval híresek lettünk. A Világbank a befektetői környezetet leginkább javító országnak ítélte Szlovákiát, pedig 145 országban körülnézett. így aztán felkerültünk a befektetői paradicsomnak számító államok húszas listájára. A társaság felettébb exkluzív, bár talán annak sem kell szégyellnie magát, aki nem tudja felsorolni az utánunk következő Botswana reformkoncepciójának fő pontjait. A listán ezenkívül csupa szuperor- szágokot látunk magunk körül, még utóbb az is megtörténhet, hogy egyszer majd úgy élünk, mint azokon a tájakon. Nekünk még a jegyzékből hiányzó Ausztria életszínvonala is megtenné, de a hírek szerint néhány hónapja arrafelé is elkezdtek reformálni. Az új tagországok nagy igyekezete már szemet szúrt a franciáknak, az ottani pénzügyminiszter az uniós támogatási programok megvonását helyezte kilátásba a szerinte mifelénk túlságosan alacsony vállalati adók miatt. Ebből azonban a ránk - cégeik kivándorlása miatt - szintén eléggé görbén néző németek sem kérnek, így egyelőre nem kell tartanunk a támogatások lefaragásától. Egyébként is, ők csak hallgassanak, nekünk sokkal kevesebbet adnak, mint annak idején az unióba belépő írek, portugálok vagy görögök kaptak. Ivan Miklós meg is üzente nekik, hogy inkább a saját házuk táján söpörjenek, és vegyenek példát rólunk. Ebben igaza van, ha az Európai Unió országai nem végeznek el egy sor komoly átalakítást, nem tudják tartani a lépést nagy versenytársaikkal. Németország és Olaszország neki is veselkedett, csak éppen Václav Klausnak is igaza van, aki ugyebár kijelentette, hogy földrengésszerű reformokat csak az olyan kevésbé fejlett társadalmi ellenállású országokban lehet végigvinni, mint Szlovákia. A világbanki dicséret szép dolog, de azért nem szabad meglepődnünk azon, ha az érintettek, a hazai vállalkozók kicsit másképp vélekednek az itteni helyzetről. Ezt egyébként a világbanki anyagból is kiolvashatjuk. Mert ugyan Eudovít Kaník ténykedésének köszönhetően a környező országok közül nálunk kell a legkevesebbet lacafacázni az elbocsátásra ítélt munkatársakkal, a jogérvényesítés lehetősége még mindig sokkal rosszabb, mint Csehországban vagy Magyarországon. Egyszóval még mindig jócskán benne járunk az átmeneti időszak mocsarában, egyetlen örömünk, hogy azért talán kifelé haladunk belőle, nem pedig süllyedünk. A statisztikai hivatal által uniós metodikával készülő bizalmi indexek is lassú javulást mutatnak. A gazdaságban az ipar és az építőipar egyre optimistább, ellentétben a kiskereskedelemmel, amelynek képviselői nem jósolnak maguknak különösebben nagy fellendülést. A lakosság fogyasztói hangulata továbbra is a pesszimista sávban mozog, de azért folyamatosanjavul, és ez is valami. A héten újabb nyugdíjpénztárak kezdték hadjáratukat, amely novemberre minden idők legmasszívabb hazai reklámkampányává teljesedik ki, és legalább tízezer ügynök vár arra, hogy otthon elbeszélgessen velünk a magán-nyugdíjbiztosítók előnyeiről. Közben pedig a szociális ügyi minisztérium a parlamentben már módosíttatja a még be nem vezetett rendszert. A változásoknak megvan a maguk értelme, csak azt nem értjük, hogy annak idején miért nem gondoltak rájuk. így például jó lenne tudni, ki lehetett az a vállalkozásellenes hivatalnok, aki miatt családtámogatásként az eredeti változatban csak az alkalmazottak csökkenthették gyermekenként félszázalékkal a kötelező nyugdíj-biztosítási díjat. Meg azt is, hogy ez miért nem szúrt szemet a sok parlamenti képviselőnek és asszisztenseiknek. Persze jobb későn, mint soha. így szurkolunk, hogy a mostanijavaslatok se csússzanak el a továbbra is hiányzó kormánykoalíciós többség miatt. VENDÉGKOMMENTÁR Terror mint vallás? BARAK LÁSZLÓ A beszlani túszdrámát követően mint zápor után a földigiliszták, úgy jöttek elő azok az alkalmi prédikátorok, akik a nyugati, az európai civilizációt ostorozzák - erkölcsi alapon. Amint a három évvel ezelőtti New York-i ikertornyokat ért terrortámadás, a beszlani civil- és gyermekirtás is arra ösztönzött néhány külpolitikai kommentátor képében tetszelgő oktondi kibicet, hogy a cse- csenföldi orosz megszállással magyarázzák, tehát tulajdonképpen igazolják az eszement terroristák művét. Egyébként kétségkívül divattá vált manapság a világ irányítóinak, a „nagyoknak”, nevezetesen George Bushnak és Vlagyimir Putyinnak program- szerű aprehendálása. Nem mintha bizonyos tekintetben nem érdemelnék meg, hogy nagyhatalmi étvágyukat fenntartásokkal szemlélje a közönség. Annál is inkább, mert a kelet-európai kommunista rezsimek felszívódása következtében egypólusúvá lett világ „igazgatása” tényleg egyre több kívánnivalót hagy maga után. Elsősorban a dilettáns, köldöknéző és gátlástalan magatar- tású nagyhatalmi adminisztrációk miatt. Bush „militáns ügyködése” a Közel-Keleten és a putyini Oroszország csecsenekkel szemben elkövetett, bizonnyal a szovjet reflexből visszamaradt bűnei természetesen határozott kritikát érdemelnek. A legkevésbé sem mérlegelhető viszont ezzel szemben, hogy fanatikus őrültek gyilkolásszanak érzelmileg motiváltán, holmi vallási meggyőződésből. Ugyanis amint a mindenkori gengsztereknek, elsősorban az állami erőszakszervezetekkel szemben kell meghunyászkodniuk, vagyis az adófizetők által működtetett állam törvényeitől kell rettegniük, pontosan úgy nem kerekedhet felül a világon a terror, amelyet a politikai gengszterek alkalmaznak. Egyszer s mindenkorra tisztázni kell az illetékes fórumokon, nem utolsósorban pedig minden egyes halandó fejében, hogy nincs az a megszentelt, fennkölt princípium, magasztos cél, amely miatt bárki ártatlanok életére törhet. Magyarán, nem válhat legalizált vallássá a terror! Ilyen alapon, bármily bizarr definíciónak tetszik, tulajdonképpen a Jámbor terror” bűnét veszi magára az a szerencsétlen asszony, aki a minap a pozsonyi kormányhivatal elé vonult híveivel együtt a célból, hogy éhhalállal fenyegetőzve kikényszerítsen a kormányból bizonyos szociális intézkedéseket. Nincs az a szociális, kulturális, vallási sérelem, amely ártadan civileken torolható meg - bünteüenül! Még úgy sem, hogy az adott követelés elutasítása esetén önmaga likvidálát helyezi kilátásba a delikvens. Ebben az esetben ugyanis feltehetően egy önveszélyes lelki betegről van szó. Napra három éve, 2001. szeptember 11- én, a New York i tornyokkal együtt egyszer s mindenkorra összeomlott az illúzió, hogy a kibicek naivitásával szemlélhető bármi, ami a világban történik. Az öngyilkos merénylők célpontja akkor New York, a civilizált világ egyik markáns szimbóluma volt, s a támadás következtében ártadan civilek haltak meg. A múlt héten New Yorktól több ezer kilométernyire gyermekek életére törtek tudatosan, hogy térdre kényszerítsék a civilizált világot. Amely bizony sokkal kisebb, mint gondoltuk volna... JEGYZET A méltóság kultusza TALLÓSI BÉLA Aki hazudik, az lop is. Aki lop, az öl is. így tanultam. Engem még így szoktattak le a hazu- dozásról, pontosabban így próbálták megelőzni, hogy rászokjak. Talán ezért is nem lopok és ezért nem ölök. Még csak állatot sem! Persze nein üyen sarkított dolog ez, tudjuk. Azt viszont nem vagyok képes megérteni, milyen belső erők kellenek ahhoz, hogy az ember gyilkos szándékkal társára támadjon. Kezdem úgy érezni, némi igazság van abban, hogy a filmekből áradó erőszak valóban negatívan befolyásol. Vagyis hogy a filmek erőszakjelenetei - ahogy az várható lenne - nem elborzasztanak az erőszaktól, hanem ellenkezőleg, erőszakfüggővé tesznek. Mintha - tévesen - azt éreznénk ki az agressziót középpontba helyező filmekből, hogy mások megsemmisítése természetes dolog. S amiről érezzük, hogy természetes, azt abszolút természetességgel műveljük is. Látom, mostanában már a lajtos (lights) akciófilmeket is korhatárossá teszik a képernyőn. Mintha egy bekeretezett számtól bármi is megváltozna! A korhatárszámozástól, mondjuk, a Fargónak az a jelenete, amelyben a főszereplő - egy darálón keresztülengedve - fasírtalapot készít a társából vagy a Rövidfilm a gyilkolásról-nak az a jelente, amelyben a céltalanul kóborló fiú zsákot húz a taxisofőr fejére, és egy kődarabbal addig üt az arcába, amíg holtra nem véri, még ugyanazt az erőszakszintet zúdítja ránk, s a nézettségük is aligha csökken. Ez utóbbi, vagyis Kieslowski - egyébként kitűnő - filmje a pusztán szórakozásból és unalomból elkövetett gyilkolással, vagy egy másik mozi - az ugyancsak értékes - Szörnyek keringője, a villamosszékben történő kivégzésjelenetével, nemkülönben Tarantino - zseniálisan elkészített - vérfürdői, még inkább az emberaprításra építő, erőkultuszt dicsőítő soksok akcióselejt akár az ösztönöket tévútra terelő élményként is lerakodhat. Volt erre példa: a Maffiózók (The Sopranos) című tévés sorozatból vett ödet alapján próbálta meg meggyilkolt édesanyjuk tetemét - darabolással - eltüntetni két testvér az Egyesült Államokban. Azt hiszem, nem cenzúráért kiáltanak azok, akik az erő kultuszát a moziban és a képernyőn szívesebben cserélnék fel a méltóság kultuszával vagy az életvédés kultuszával. Szöveg nélkül (Lubomír Kotrha rajza)
