Új Szó, 2004. augusztus (57. évfolyam, 177-202. szám)

2004-08-30 / 201. szám, hétfő

14 Digitália ÚJ SZÓ 2004. AUGUSZTUS 30 Szakértők szerint túlságosan nagy volt a felhajtás, és tulajdonképpen semmilyenjei nem utal a támadásra Elmaradt az elektronikus dzsihád IT-biztonsági szakértők je­lentése szerint csütörtö­kön indult volna az „elekt­ronikus dzsihád” jelentős izraeli szerverek ellen, amely egyes források sze­rint akár az „internet vé­gét” jelenthette volna, írja a News.com. Az Arbor munkatársa vaklármának tartja a bejelentést, a Kaspersky antivirus cég pedig halálosan komolyan veszi. NETVILÁG Az online támadásról a Novosztyi orosz hírügynökség adott hírt először kedden, Eugen Kasperskyre, a moszkvai Kas­persky antivirus vállalat vezetőjé­re hivatkozva. A cégvezető közle­ményében figyelmeztette a nyil­vánosságot, hogy szélsőséges ak­tivisták különböző webszájtokon augusztus 26-ra, csütörtökre hir­dették meg az „elektronikus dzsihád”-ot, a számtalan jelentős webszerver elleni összehangolt támadást. Más szakértői csoportok azon­ban úgy vélik, túlságosan nagy volt a bejelentés körüli felhajtás, és tulajdonképpen semmilyen jel nem utal a támadásra. „A nagy támadások körüli hír­verés rendszerint rengeteg ember­nek ad alkalmat arra, hogy azt mondja: „Ez az, csapjunk egy nagy partit, és támadjunk meg minél több webszájtot”, mondta Jose Nazario, az Arbor Networks biz­tonságtechnikai vállalat szakértő­je azzal kapcsolatban, hogy a tá­madások előkészítésekor és a tá­madás hírére rendszeresen meg­növekszik az online aktivitás. Azonban Nazario szerint - az orosz bejelentés ellenére - jelen­leg semmilyen előjel nem mutat a készülődésre. „Semmiről nem hal­lottunk, egyáltalán semmi nem mutatja, hogy egy nagy horderejű támadásra kellene számítanunk” - fogalmazott. Ennek ellenére a vírusirtó szoftvereket gyártó Kaspersky cég vezetője egy nappal előtte is nyi­latkozott vállalata szájtján az „elektronikus dzsiháddal” kap­csolatban, a VirusList.com-on. „Nem ez az első eset, hogy szóba kerül az elektronikus dzsihád. Ta­lálkoztunk már ezzel a fogalom­mal, amikor rasszista e-mailek tömkelegé árasztotta el a levele­zőrendszereket, és számtalan iz­raeli szájtot csúfítottak el”, fogal­mazott Eugen Kaspersky. 2002 novemberében a Simon Wiesenthal Center hívta fel a fi­gyelmet arra, hogy egy szélsősé­ges csoport „elektronikus dzsihád”-ot jelentett be izraeli webszájtok ellen. Hasonló az az egy évvel ezelőtti eset is, amikor szintén IT-biztonsággal foglalko­zó szakértők figyelmeztették a júzereket, hogy egy csoport webszájtelcsúfító versenyt hirde­tett. A 2001-ben zajló kínai és amerikai hackerek közötti össze­csapás is komoly következmé­nyekkel zárult, több száz weboldalt rongáltak meg. Hasonló támadások csütörtö­kön nem történtek, de a nagyobb webszájtok magasabb szintű biz­tonsági intézkedésekkel védekez­tek. Oliver Friedrichs, a Symantec munkatársa egyetért Nazarióval abban, hogy túlzott a felhajtás, de ennek ellenére úgy véli, továbbra is figyelni és elemezni kell a hely­zetet. „Csütörtökön valóban nem volt nagyobb veszély, mint a hét többi napján, ugyanakkor akár egy perc elég ahhoz, hogy a tragé­dia bekövetkezzen”, fogalmazott és hozzátette, ennek érdekében óvatosabbak lesznek a következő hetekben, (i) Siemens CX70, Push To Talk támogatással Adó-vevő készülék a Siemenstől MOBILHÍR A német gyártó bejelentette legújabb készülékét, a CX70-est. Az újonc kijelzője 132x176 kép­pont felbontású, 65 ezer szín megjelenítésére alkalmas, beépí­tett VGA kamerája 5x-ös digitális zoomra és 12fps sebességű moz­gókép felvételre képes. Belső me­móriája 9,5 megabájti. Méretei 108x46xl8mm, súlya 90 gramm. Akkumulátora 750mAh Li-Ion, egy feltöltéssel 300 óra készenlét és 330 perc beszélgetést biztosít. Támogatja a Push-To-Talk (adó­vevő) funkciót is. (szí) A laboratórium intenzíven dolgozik a programon Nemsokára repülőről is mobilozhatunk MOBILHÍR Hamarosan a felhőkből is kap­hatunk mobilhívást, ha az Airbus európai repülőgépgyártó konzor­ciumnak sikerül kidolgoznia a rá­diótelefonok légi használatának technikáját - adta hírül a Finan­cial Times Deutschland. A német gazdasági szaklap ér­tesülése szerint az Airbus és a DLR német aeronautikai kutató­laboratórium intenzíven dolgo­zik a programon, amely azt cé­lozza, hogy a repülésbiztonság kockázata nélkül lehetővé tegye az utasoknak, hogy kapcsolatba lépjenek szeretteikkel a levegő­ből. Az első tesztelés napját pén­tekre, szeptember 3-ra tűzték ki. A repülőgépgyártó szóvivője a kí­sérletről szóló információt meg­erősítette, a kipróbálás dátumát illetően azonban jelezte, hogy ez időjárásfüggő, tehát adott eset­ben eltolódhat. Az viszont tény hogy a francia-német repülőgép gyártó az utazáskomfortot nőve lő szolgáltatással szeretné lekö rözni amerikai vetélytársat, ; Boeing céget, amely nagy előny re tett szert azzal, hogy gépeir lehetőség van a szélessávi internet használatára. Ez a szol gáltatás nagy vonzerőt gyakoro az elfoglalt üzletemberekre, akii így egy transzatlanti repülés so rán unalmas időtöltés helyett le bonyolíthatják elektronikus leve lezésüket vagy szörfözhetnek í világhálón. A Boeing által kifejlesztett szisz témát számos légitársaság honost tóttá járatain, elsőként a némei Lufhansa, de a Singapore Airlines a japán All Nippon Airways és föl dije, a Japan Airlines is felszerelt« gépeit a rendszerrel. Az Airbu: most a légi mobilozás luxusává akar konkurenciát teremteni í Boeingnek. (MTI) A kép az eredeti felbontás másfélszeres nagyítása lesz „Teleobjektív”a mobilra MOBILHÍR Hongkongi weboldalakon meg­jelentek azok a házilagosnak tűnő kiegészítések, amelyek segítségé­vel a mobiltelefon kamerája - kis túlzással - megtáltosodhat. A mobiltelefonok kameráinak képességeit sokáig az alacsony felbontás korlátozta. A mega­pixeles készülékek megjelenése sem hozott igazi áttörést, hiszen a fénykép készítése során csak a ké­szülék irányítása és a kioldógomb megnyomása maradt a felhaszná­lóra. A legjobb esetben még a di­gitális zoommal lehet játszani, és a képszerkesztő programmal ki­szabni a képből a kívánt részletet. Ezt felismerve élelmes hong­kongi kereskedők meglepő újítás­sal álltak elő. Egy kéziszámító- gép-portál online üzletében apró lencséket kínálnak, amelyeket a mobiltelefon vagy a kéziszámí­tógép kamerája elé lehet tűzni. A kiegészítő lencséket nem típus szerint gyártják, az univerzális kivi­tel tapadófelülettel ragasztható fel a készülékre. A kapható két készlet egyikében teleobjektív, softszűrő és kalidoszkóp lencse, a másikban makrolencse, torzító lencse és új­fent kaleidoszkóp található. Az ígéretek szerint a teleobjektívként működő lencse segítségével a mo­biltelefon által készített kép az eredeti felbontás másfélszeres na­gyítása ]esz. A makrolencsével ki­sebb tárgyakról készíthető közeli felvétel. A Brado 3-3 darabos készletei 18 dollárba kerülnek. Egyelőre nem tudni, hogy a lencsék Euró­pába is eljutnak-e. Az online shop hitelkártyás vásárlás esetén 3 dol­láros postaköltség fejében hajlan­dó elküldeni az árut. (i) Az Apple iTunes zeneszolgáltatásához kapcsolódó, vezeték nélküli adattovábbító egység titkosítását játszotta ki Újabb védelmet tört fel DVD Jón JOG A DVD-k másolásvédelmének feltörése nyomán híressé vált nor­vég fiatalember ezúttal az Apple iTunes zeneszolgáltatásához kap­csolódó, vezeték nélküli adatto­vábbító egység titkosítását játszot­ta ki. A DVD-filmek másolásvédelmi eljárását 5 évvel ezelőtt feltörő, norvég Jon Johansen újabb digitá­lis védelmi eljárást tört fel. A húsz­éves fiatalembernek az Apple cég iTunes nevű online zeneszolgálta­tásához kapcsolódó, AirPort nevű technológiában alkalmazott titko­sítást sikerült kijátszania. Az Apple AirPort Express egy olyan vezeték nélküli eszköz, amelynek a segítsé­gével a számítógép merevlemezén lévő - az iTunes zeneboltban meg­vásárolt s letöltött - zenéket lehet hagyományos hifieszközökre to­vábbítani. A DVD Jón néven is ismert fia­talember webnaplóján a többi kö­zött publikálta az AirPort Express vezeték nélküli hálózati protokoll- jában felhasznált nyilvános kul­csot, valamint egy JustePort nevű programot is közzétett. Az alkal­mazás segítségével a vezeték nél­küli eszköz tulajdonosai nemcsak az iTuneson vásárolt zenefájlokat sugározhatják az AirPort Ex­pressen keresztül hifieszközeikre, hanem más formátumú állomá­nyokat is. A Johansen által írt kód felhasználásával várhatóan záros határidőn belül - nem hivatalosan- más programokat is kompatibi­lissé tesznek majd programozók. Jon Johansen még 1999-ben, 15 éves korában készített egy DeCSS nevű szoftvert, amellyel a DVD-filmek gyári másolásvédel­mét lehetett kijátszani. A DVD Jón néven elhíresült fiatalembert a DVD-k másolását is lehetővé tevő alkalmazás miatt az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) per be fogta, ám többéves pereskedési követően, idén januárban egy os­lói bíróság végleg felmentette. Ai ügyben eljáró bírák ugyanis törvé­nyesnek találták azt, hogy t DeCSS segítségével az adott DVD film tulajdonosa saját számítógé­pére mentse le az optikai lemez tartalmát, (o) A mellékletet a LINKPRESS készíti. Felelős szerkesztő: Szabó László tel: 02/59 233 441; e-mail: digitalia@ujszo.com , Levélcím: Digitália, Nám. SNP 30, 814 64 Bratislava 1 : i >. > i > i

Next

/
Thumbnails
Contents