Új Szó, 2004. augusztus (57. évfolyam, 177-202. szám)
2004-08-28 / 200. szám, szombat
14 Családi kör ÚJ SZÓ 2004. AUGUSZTUS 28. Csuka helyett kárászok, avagy: Amikor semmi sem sikerül A horgászszakírók többnyire kapitális fogásokról és nagy kalandokról szoktak beszámolni, ha csak nem annyira profik, hogy hivatásszerűen reklámozzák a gyártók legújabb és természetesen legdrágább szereléseit és etetőanyagait. Ezekben a cikkekben azonban szinte mindig a siker dominál. KÖVESDI KÁROLY Arról kevés szó esik, hogy mennyire melléfoghat az ember, ha nem indul világos céllal, előre betervezve, milyen vízen, milyen halat készül becserkészni. Hogy mennyire melléfoghat az ember, ha felkészületlenül indul el, csak úgy találomra, erről szeretnék szólni ezúttal. Meg a balszerencséről, amely bizony gyakori kísérője a horgásznak. Az igazi csukázó szezon az október-november, de sokan állítják, hogy a legnagyobb krokodil- pofájú ragadozókat éppen nyáron lehet fogni. Igaz, ilyenkor nehezebb őket lépre csalni, hiszen a vizekben nyüzsög a kishal, táplálékból tehát van elég. A Kis-Duna egyik általunk kedvelt és gyakran látogatott holtágában azonban annyi csuka hemzseg, hogy nem tudtunk ellenállni a kísértésnek, meg aztán, gondoltuk, az egész héten dühöngő hőség miatt aligha van esélyünk vehemens pontykapásokra, így azt mondtuk, csu- kázunk egyet. Péntek délután indultunk, szombat estig terveztük a kirándulást. A péntekről szombatra virradó éjszaka pedig, reméltük, hogy rendet vágunk a süllők között. Nagy dérrel-dúrral indultunk, hogy aztán lógó orral végezzünk. Az egész ámokfutás azzal kezdődött, hogy lepakolásunk után pár perccel akkora felhőszakadás szakadt a nyakunkba, hogy azonnal vissza kellett vonulni a kocsi fedezékébe. Szomorúan és értetlenül néztük a zivatart, amely csak nem akart szűnni. Mire elállt, alaposan benne jártunk a szürkületben, kishalat nem tudván fogni, esélyeink a minimálisra csappantak. Na, azért van még egy kis idő, gyorsan néhány snecit vagy bodrit - kiáltással elkezdtünk csápolni a kispecákkal. S fogtuk is - tenyeres kárászokat, egyiket a másik után. Ez nem lehet igaz! Hová tűntek innen a kishalak? Ahol általában tíz-tizenkét centis bodorkát szoktam fogni, most minden dobásra, minden csalira, minden moccanásra kárász jött, egyik nagyobb, mint a másik! Nincs az a csuka, amely ezekkel megbirkózik, harcsára meg nem készültünk, ahhoz gyenge a szerelésünk. így aztán egész éjjel a buci nagy kárászokkal felcsalizott szerelékeket bámultuk guvadt szemmel, amelyeket (egy-két horzsoláson és gyors kiköpésen kívül) a süllők természetesen ívben elkerültek. ívnak a... kárászok Hajnalban, alig pár óra szen- dergés után terepszemlére indultam, s akkor esett le a tantusz. ívtak a kárászok! Ahova néztem, minden bokor mentén, minden bedőlt fa alatt, partközeiben és vízközépen, ahol csak kis tartás létezett, cuppogó kárászcsapatok bandáztak, csücsörítő szájjal hör- pölték a levegőt, és járták násztáncukat. Aztán egyszer csak: durr! Hatalmas rablás a grupp közepébe. Megyek ötven métert, ugyanaz. Kárászok tömege, hátak, uszonyok kavarják a vizet, majd hirtelen hatalmas örvény, a kárászok szétfröccsennek. Már maga a kárászok nyüzsgése is lenyűgöző látvány volt, de azok a rablások! Tisztára őrjöngtek a csukák. Persze, ilyenkor beindul az ember agya. Gyorsan elő a pergető botot, ügetek a torkolathoz, s onnan indulok felfelé. Harmadik dobásra elakad a kis körforgó, valami otromba tuskó lehet a felszín alatt. Megrángatom, a tuskó rúg egyet, hatalmas burvány, és akkora csuka tempózik elfelé komótosan, hogy eláll a lélegzetem. Azt a betyár nemjóját! Valószínűleg ez lett volna életem csukája. Tíz perc múlva ugyanaz. Hogy rövidre fogjam: rövid egy óra leforgása alatt négy csuka tett csúffá, az utolsó olyan ocsmány módon, hogy néhány duplaszaltó bemutatása után szinte a lábam előtt vigyorgott egyet, és vitte a legkedvesebb Rapaláim egyikét. Az eset annál dühítőbb volt, mert, bár évek óta pergetek csukára, eddig sosem fordult elő, hogy elharapta volna őkelme a zsinóromat. Néha már el is dicsekedtem vele, mintha legalábbis az én érdemem lett volna. Keserűen kellett megtapasztalnom, hogy eddig egyszerűen mákom volt, vagy pedig az itteni csukák kapásból torokra nyelik a villantót. Újra agytorna: mi a teendő? Kevlárom nincs, drótelőkével pipabagót sem ér a pergetés, de van nálam fonott, azt teszek föl élőkének. Felraktam forgókapoccsal egy harminc centis darabot, így lett a felúszó Rapalából, köszönhetően a karabinernek, bukdácsoló, orrát lefelé böködő furcsaság. Nem is csoda, hogy a csukák nem díjazták. Kapás egy szál se ezután. Egy kis balin Mígnem felfedeztem, hogy egy eperfa alatt csodás kis jaszkók cirkálnak, és zabálják a vízbe potyogó epret. Ez a megoldás! Hiszen eddigi legnagyobb csukáimat éppen kis balinnal és kis jásszal fogtam. Az ám, csakhogy ezeknek nem kellett a csonti! Megszagolták, megböködték, kiröhögték. De nem komálták a trágyagilisztát sem, a kenyérről nem is szólva. Ha eper kell, epret kaptok, gondoltam, és feltűzve egy lila, érett epret, besuhintottam a banda közé. Naná! Eper helyett az úszót szaglászták körbe. Dühtől remegve letéptem az' úszót. Semmi sem segitett. Végül egy nyomorult, kiéhezett, ujjnyi balinocska akadt horogra, azzal ügettem vissza barátomhoz. De ekkor már délre járt, és az ő arckifejezését látva nekem is megcsappant a kedvem. Megbékélve a sorsommal, leroskadtam a társam mellé, és sztoikus nyugalommal fogtuk a kárászokat kora délutánig. Igaz, abból több kilónyit, de hát nem ezért jöttünk. Már nem is káromkodtunk, inkább úgy tettünk, mintha élveznénk az egészet. Tanulság? Az esetből csak annyi a tanulság, hogy ha csukázni megy az ember, fogjon előre kishalat, mert hoppon maradhat. (Bár az új törvény nem engedi, hogy más vízből vigyük magunkkal.) Másrészt az sem baj, ha horgászat előtt alaposan megnézzük a vizet, hogy mire számítsunk. (Igaz, minket a zivatar meggátolt ebben.) Az sem árt, ha pecá- zás előtt belekukkantunk az időjárás-jelentésbe. S a csukázásra is áldozni kell: egyáltalán nem baj, ha a pergető szerelék egyik dobján fonott zsinór van. Nem kell vastag, mert azzal kín dobálni, de még mindig jobb, mint a drótelőke, vagy az elharapott monofii zsinór fityegését nézni. Ha azonban minden terv borul, és semmi sem úgy alakul, ahogy szerettük volna, nem kell makacskodni, hanem vagy más hallal, vagy más vízzel kell próbálkozni. Valahogy úgy van ezzel is, mint a szerelemmel: ha nem megy a dolog, nem szabad erőltetni. Egy ilyen jószág megdobogtatja a horgász szívét (Archív felvétel) OTTHON ÜLVE UTAZÁS Felhők között, Moszkvába PIERZCHALA JÓZSEF Még az akkor üdvösnek, ma át- kosnak nevezett időkben került mód az utazásra. Találkozás a pozsonyi repülőtér várótermében. Felbúgtak a motorok, nyílsebesen gurult harminc utasával az ezüstmadár. Szokatlan érzés elszakadni a földtől. Újra szilárd talaj Sereme- tyevón, Moszkva hatalmas nemzetközi repülőterén. Tolsztoj, Puskin, Gagarin földjén, ahol a megnevezések előtt gyakran szerepel a leg- szócska a nagy és erős és hatalmas, az első és utolsó, á sok és kevés, a gazdag és szegény... jelzők előtt. A tolmács röviden ismertette a programot. A lényeg: egyedül sehová, csak közösen! A szállodai alkalmazottak az ember veséjébe láttak. Gazdát cserélt a nejlonharisnya, a rágógumi, a farmernadrág. Értéket jelentett a cifra címke. Előkerült a vodka és természetesen a fizetési eszköz, a rubel. Másnap korán indult a városnézésre röpítő turistabusz. Az idegenvezetőből ömlött a kitűnően betanult szöveg. A vendéglátók elsőnek a Vörös teret mutatták, a proletár diktatúra vezérének mauzóleuma előtt várakozók hosszú sora. A Kreml és a Szpasszkij torony - ki tudná megválaszolni, mennyi véres parancs született falai között. Pedig emlékezni szükséges, hogy értékelhető legyen a jelen józanul megtervezhető a jövő. Karnyújtásnyira, a Vaszilij Blazsennij-székesegyház, a 16. századból. Gúla alakú tornyát hagymakupola fedi. Az országban rengeteg templom, kápolna bizonyítja, amelyik rendszer a vallás ellen agitál, önmagát sorvasztja. Luzsnyiki sportközpont, színház, könyvtár, megannyi iskola, történelemórákról visszacsengő nevek. A legtöbb nevezetességre pillanatnyi idő jutott és a jóleső érzés - láttam! Kivétel a Tretyakov-képtár. A földkerekség egyik gyöngyszeme, művészi alkotások, festmények, szobrok... Erre a pompára nem elég a pillanat. Csillagváros, Osztankino - az évezred szimbólumai. Olcsón utazók tömege a metrón, szárnyas sétahajó a Moszkva folyón. Kontrasztok. Az estét, a Fővárosi Nagycirkusz lélegzetelállító műsora teszi felejthetetlenné. Kiruccanás Keletre A Vajdáni-fennsíkról mire a főváros földrajzi szélességére ér a Volga, fenséges, tekintélyt parancsoló. A part közelében óriási uszály ásíto- zott. Vasgyomrában ömlesztett búza vagy vasérc a rakomány? A túlsó part közelében hatalmas vaskonstrukció. Szép sorban következő markolókanalai messziről is nagynak látszottak. Homokot termelt. Ahogyan tisztult a köd, bővült a látnivaló. Üzemek, gyártelepek érintették egymást. Pontosan érkezett és indult a Rakéta sétahajó. Vnukovóról belföldi járaton, békés szürke felhők között irány Volgograd. Az emberiség történelmében vívott legnagyobb csata színhelyén sokatmondó emlékek, szobrok hirdetik a múltat. Az érkezők főhajtással adóznak a háború áldozataira emlékeztető örök mécses előtt. Abban az országban, ahol a távolságot nagyban mérik, a megszokottnál kisebb autóbusz szállította a csoportot városnézésre. A kikötőben halászhajó, Asztrahány felől érkezett, elképzelhető rakománya halkülönlegesség és ínyencek kedvence, a kaviár. Az idegenvezető a magyar beszéd hallatán a hivatalos szövegen kívül is elbeszélgetett.- Országuk vezetője arra panaszkodott az egyik pártkongresszus szünetében, hogy kis hazájában kevés a fa, akkor a mi vezérünk a térképhez lépett. - Adjanak egy tollat - mondta. - Ez itt mind erdő - kariká- zott be egy országnyi területet, Szibériában. - A maguké, termeljék ki, szállítsák el - mosolygott.- Egyébként néhány kilométerre - mutatott Kelet felé - gránitoszlop. Nyugati oldalán aranybetűs felirat Európa. Keleti oldalán Ázsia. Itt lehet egy időben két kontinensen az ember. Kiruccanás Nyugatra Nemzetbiztonsági okokból épített széles nyomtávú vasútvonalon robogott az expressz Kelet-Európa síkságán, Szentpétervár felé. A hálókocsis szerelvényen .tisztaság és rend, padlózatot mintás szőnyeg védte. A szomjazó utas nagyméretű szamovárból meleg teával csülapít- hatta szomjúságát. Szentpétervár a birodalom nyugati kapuja. A Finnöbölben különböző nemzetiségű hajók várták a ki- és berakodást, a parton vendégvárók, az egész nap nyitva tartó füstös kiskocsmák. Nyoma sem volt a csencselésnek. A Néva folyón nevezetes hajó, az Auróra. A cirkáló szimbolikus ágyúlövése jelezte az októberi forradalom kitörését. A második világégésben sokat szenvedett a város. A megszállók éheztetéssél akarták megadásra kényszeríteni, sikertelenül, ellenséges katonabakancs nem koptatta utcája kövezetét. Meg is kapta a Hős Város kitüntetést. Gépipara rengeteg munkást foglalkoztatott. Becézik Észak Velencéjének, a balett fővárosának - jogosan. Az Ermitázs a világ minden részéből érkező művészetkedvelőt elkápráztatja. A kijáratánál ismeretlen művész olajfestményén saroképület. Utcára nyüó ajtó, éppen csak megnyitva. Selyemcsipkés ruhát viselő hölgy profilból megfestett sápadt arca. Uj- jain gyűrűk, kezén gyöngyös karperec. Aprópénzt készül adni toprongyos kiéhezett koldusfiúnak, akinek lyukas csizmája szőrzsákkal van körülkötve. A fiú arcán elégedettség, azért, mert kap?! Visszaút A vámosok lézerkapun léptették át az utasokat, az egyiknél a masina sípolt. A falnak hitt rész szétnyílott, fegyveres és egyáltalán nem barátságos katonák vezették el a férfit. A motozásnál kiderült, zakózsebében fémötvözetből a nagyvezér mellszobra lapult. A katonák szalutálva engedték tovább útitársunkat. Pillantás, mély sóhajtás! Mennyi, de mennyi látnivaló maradt a lézerkapu mögött, és mennyi, de mennyi takargatni és letagadni való! Tökéletesen kivilágított fényes pont felé közelített a gép. Praha-Ruzyné - volt olvasható a neonfeliraton.
