Új Szó, 2004. augusztus (57. évfolyam, 177-202. szám)
2004-08-26 / 198. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2004. AUGUSZTUS 26. Régió 5 Beiratkozási körkép a Komáromi járás óvodáiban Egyre kisebb óvodák Csicsón tavaly ősszel egyre csökkent az óvodai osztályok száma, Nagykeszin pedig szeptembertől egyosztályossá fogyatkozik az eddig két csoporttal működő óvoda. Nagykeszi. A közös igazgatású kétosztályos óvoda eddig két épületben működött, az egyik csoport a Fő utcán, a másik a kiskeszi falurészben, a Sport utcában kapott helyet. Az előbbit 13, az utóbbit 9 gyermek látogatta idén, ám jövőre összesen mindössze 14 gyermek lesz. „Mindkét osztályban hat-hat ballagó volt - mondta Csóka Hermina igazgatónő. - Sajnos, olyan kevés az újonnan beíratott gyermekek száma, hogy a továbbiakban már nem tartható fenn a két osztály, ezért szeptembertől már csak itt, a Fő utcán lesz óvoda. Bízunk benne, hogy a jövőben legalább ezt az egy osztályt fel tudjuk tölteni.” Az egyik óvónő nyugdíjba vonul, a másik a szomszéd településen helyettesítőként kapott helyet. A nagykeszi Fő utcai óvodások. Fent balról: Horváth Imre, Balogh Veronika, Hanesz Gábor. Lent balról: Horváth Karola, Szigeti Márk, Jassa Emese. A nagykeszi Sport utcai óvodások. Fent balról: Nikkel Csaba, Nagy Zoltán, Takács Attila. Lent balról: Szendi Fanny, Takács Viktor, Varga Bianka. Csicsó. A 2003/2004-es tanévtől egyosztályosra fogyatkozott a csicsói óvoda, előtte egy-két évig 1,5 osztállyal működött. Az ok természetesen a gyermekhiány, hiszen - amint azt Bödők Judit igazgatónőtől megtudtuk - az óvodáskorú gyerekek mindegyike jár óvodába. Jelenleg 24 gyermekük van, közülük 9 a ballagó, és a jövő tanévben is meglesz ez a létszám. Az elkövetkező években viszont további csökkenésre számítanak, hiszen van olyan év, amikor mindössze három gyermek született a faluban. „Községünkben már 1875-ben működött óvoda, jövőre ünnepeljük megalakulásának 130. évét” - mondta az igazgatónő. Felső sor balról: Gaál Szamantha Barbara, Cseh Dominik, Német Xénia. Alsó sor balról: Tarcsi Jessica, Misák Máté, Klánik Ri- chárd, Németh Katalin, Németh Beatrix. (Hiányzik Csóka Csaba.) (Vas Gyula felvételei) Lapunk holnapi számában a két naszvadi óvodát és a kolozsnémai nevelési intézményt mutatjuk be. Alsóbodokon az épülő bérlakásoktól több fiatal, kisgyermekes család maradását remélik (Csuport István felvétele) Alsóbodok abban bízik, hogy hamarosan megépülnek az új községi bérlakások Huszonkét új otthon Alsóbodok. A korábbi híresztelések ellenére már elkészültek a helyi bérlakások alapjai, és Gyepes Zoltán polgármester szerint őszre tető alá kerülhet a falu fiatal családjait Alsóbodokon marasztaló 22 új otthon. SZÁZ ILDIKÓ Alsóbodokon a legutóbbi nép- számláláskor még 1156 lakos élt, azóta azonban 2,5 százalékkal - szám szerint 30 fővel - csökkent a lélekszám. „Szerettük volna elejét venni a faluból történő elvándorlásnak, és egyúttal hozzájárulni ahhoz, hogy valamelyest növekedjen az itt élők gyermekvállalási kedve. Úgy gondoltunk, a fiatal családokat elsősorban a bérlakások építésével bírhatjuk maradásra. Huszonkét lakást tervezünk megépíteni 25 millió koronás összberuházással” - nyilatkozta az Új Szónak Gyepes Zoltán. Ebből 7,5 millió korona térítés- mentes kölcsönt remélnek az állam részéről, és további 1,198 millió korona támogatást az infrastruktúra kiépítésére. Az Állami Lakásfejlesztési Alapból 17,5 millió korona kölcsönre kaptak ígéretet. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a polgármester már négy évvel ezelőtt szerette volna, ha bérlakások épülnek a faluban, de különböző okoknál fogva csak most sikerült a beruházást megvalósítani. A településen továbbá azt tervezik, hogy befejezik a csatornahálózatot, melynek mintegy kétharmada mára elkészült. Ezáltal gazdaságosabbá válna a már működő tisztítóállomás üzemeltetése. A helyi szlovák és magyar vegyes óvoda épületét tavaly újrafestették és felújították az egész tetőszerkezetet. A közelgő fűtési idényig az alapiskola fenntartójának még a tönkrement kazánt kell kicserélnie, amihez anyagi támogatásra van szüksége. Gyepes bízik abban, hogy az iskolai intézmények jobb ellátása és a tervezett bérlakások megépülése eredményeképpen az eddiginél több fiatal család választja majd lakhelyéül Alsóbodokot. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Felült a házaló csalónak Vágbeszterce. A már sokszor bevált trükkel csapott be egy ismereden férfi egy helyi nyugdíjas asszonyt. A nő elhit- te, hogy a befizetett gázdíjból kap vissza pénzt, ezért beengedte lakásába a szélhámost. A tettes - elvonva a hölgy figyelmét - az asszony pénzes borítékából harmincezer koronát zsákmányolt, (ú) VÁSÁRŰTI FALUNAPOK Augusztus 27. (péntek) 13.00: gyermek falunap a futballpályán; 18.00: megnyitó a kultúrházban; 18.15: felvidéki népviseleti babák kiállítása. Augusztus 28. (szombat) 10.00: szentmise; 14.30: térzene - helyi fúvószenekar; 14.30: bajnoki labdarúgómérkőzés (Vásárút-Hodos, ifjúsági csapat); 15.00: a Megyer Néptáncegyüttes fellépése; 15.45: óvodások műsora; 16.10: az alapiskola bábosainak előadása; 16.40: táncház gyerekeknek; 17.00: Vásárút-Hodos, A csapat; 17.15: nótacsokor - közreműködik Mezei Ernő és népi zenekara; 18.00: a Kis-Duna Ág vegyes kar.18.20: Sendy amatőr táncdalénekes fellépése; 19.00: a sztárvendég Pataky Attila; 20.00: hastáncbemutató és tombolahúzás; 21.00: utcabál. (Háttérprogramok: kézművesmunkák bemutatása, játszóház, légvár. Rossz idő estén a műsorok a művelődési központban lesznek.) (jóm) A szepsi volt vasműi alkalmazott menete egyre közelít Pozsonyhoz, többen csatlakoznának is a csoporthoz Cingelék vasárnap kezdik az éhségsztrájkot GAÁL LÁSZLÓ Szene. A szlovákiai szegények nevében tiltakozó szepsi menetelük úgy tervezik, holnap, pénteken elérik a fővárost. Valahol Pozsony előtt fognak táborozni, majd a szombatot a városban töltik, de még nem kezdik meg a tiltakozást, hanem csak az emberek között fognak járni, és tovább gyűjteni a tapasztalatokat. Egy lakásban alszanak majd amelyet egy ismeretlen támogatójuk ajánlott fel - egyébként több felajánlás is volt -, majd augusztus 29-én, vasárnap dél körül vonulnak a kormánypalota elé. Ott letáboroznak, és este nyolc órakor kezdik meg éhségsztrájkjukat. Minderről a kilenctagú csapatot vezető szepsi Cingel Zsuzsa, a kassai U. S. Steel vállalat elbocsátott egykori szakszervezeti bizalmija tájékoztatta lapunkat. Elmondta, többen ajánlkoztak, hogy csatlakoznak a tüntetéshez, de ők elutasították. Pozsonyban a mostani me- netelők közül öten kezdenek éhségsztrájkba, de az önként jelentkezőket „várólistára” veszik. Cingel állítja: ha ötük közül valakinek egészségi okokból meg kell szakítania a sztrájkot, vagy belehal az éhezésbe - mert ezzel is számolnak -, helyébe tíz másik lép majd. Galán- tai táborában hétfőn este egy fiatalember kereste fel a csoportot, és felajánlotta a csatlakozását. Miután csak a póttagok közé vették fel, felajánlotta, hogy a sztrájk helyszínén hordozható toalettet és gázfor- ralót biztosít nekik, amin majd teát főzhetnek - ugyanis csak cukor nélküli meleg teát fognak fogyasztani. A menetelők szerdára virradó éjszaka a Diószeg és Szene közti sertésfarm közelében ütöttek sátrat, onnan indultak tovább. Nyitra megyében másfél millió korona támogatást kapnak a kultúra és a sport terén ténykedő szervezetek Hitelfelvételről is döntöttek a képviselők V. KRASZNICA MELITTA Nyitra/Komárom. A kultúra és a sport támogatására szánt másfél millió korona elosztásáról is döntöttek legutóbbi ülésükön a nyitrai megyei képviselők. „A pénzt, amely a megye saját bevételeiből származik, elsősorban civil szervezetek, a kulturális csoportokat működtető Csema- dok alapszervezetek, polgári társulások között osztottuk el - tájékoztatta lapunkat Fehér Miklós, a megyei önkormányzat alelnöke. - Közel 120 kérvény érkezett, az igényelt összeg pedig meghaladta az ötmillió koronát. Mivel ennyi pénz nem állt rendelkezésünkre, és célunk elsősorban az amatőr kultúra támogatása volt, az elosztásból kizártuk a fellépők és szervezők honoráriumának térítésére vonatkozó kérvényeket. Előtérbe helyeztük viszont az egyes csoportok felszerelésére, például fellépő ruhák, hangszerek beszerzésére, a csoportok működtetésére irányuló igényléseket.” A megyei képviselők júniusi ülésükön már kétmillió koronával megnövelték a kulturális intézmények költségvetését, amelyből félmilliót a határon átnyúló kapcsolatok támogatására szántak, ezpttal pedig mintegy nyolcvan civil szervezet között osztották el a 1,5 millió koronát. A képviselők ugyancsak elfogadták a megye által ez év tavaszán alapított, a veszélyes hulladék hasznosítására, illetve likvidálására szolgáló NISAK Rt. hitel- szerződését és garancialevelét. Az 50 millió koronás hitelre, amelyet az OTP Banktól készül felvenni a társaság, a megye nyújt garanciát. A pénzt a hatástanulmányok kidolgozására, a tervek előkészítésére, a közvélemény tájékoztatására fordítja a társaság. Magát a beruházást, amely mintegy kétmilliárd koronát igényel, az EU kohéziós alapjából szeretné megvalósítani a megye. „A jelenleg működő, a veszélyes hulladékok megsemmisítését végző üzemek engedélye 2006-2007-ben lejár. Ezért is értékelhető rendkívül pozitívan a megyének ezen előremutató kezdeményezése, amely Szlovákiában egyedülálló, a legkorszerűbb követelménynek megfelelő központ felépítésére irányul” -jelentette ki Fehér. Egy további, húszmillió korona nagyságrendű hitelfelvételről is döntött a testület. A pénz felét a komáromi kórház kapja orvosi műszerek vásárlására, a többit részben oktatási intézmények beruházásaira, részben a pályázatokhoz szükséges önrész fedezésére fordítják. A karvai kertészeti középiskola például 2,5 millió koronát kap az intézmény tetőszerkezetének felújítására, a nyitrai J. Rosinsky Művészeti Alapiskola pedig 1,4 milliót kazánházának rekonstrukciójára. „A testület jóváhagyta a Nyitra megye és Veszprém megye között megkötendő együttműködési keretszerződés szövegét is. Ha minden a tervek szerint halad, a két önkormányzat elnöke október folyamán írhatná alá ünnepélyes keretek között a szerződést” - mondta Fehér. Komárom-Esztergom megye után tehát, amellyel tavaly novemberben kötött együttműködési megállapodást Nyitra megye, ez már a második magyarországi térség lesz, amellyel szorosabbra szeretné fűzni a szálakat a nyitrai megyei önkormányzat.