Új Szó, 2004. augusztus (57. évfolyam, 177-202. szám)

2004-08-04 / 179. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2004. AUGUSZTUS 4. Nagyszünet - nyelvlecke 15 Diákroham Angliában Elhárulnak az akadályok Az EU-csatlakozás óta száznegy­ven százalékkal nőtt a közép-euró­pai tagállamokból brit egyetemekre jelentkező diákok száma. Májustól a hazai és a kilenc új EU-tagállam diákjai is olcsóbban tanulhatnak a szigetországban, jövőre pedig Íror­szágban még kedvezményt is kap­nak. A közép-európai diákoknak eddig az uniós tanulóknál sokkal magasabb tandíjat kellett fizetniük, országaik május 1-i csatlakozásával azonban ez az akadály elhárult elő­lük - írja az EUobserver. A viszony­lag magas brit tanulmányi költsé­gek azonban így is sokakat elriasz­tanak a brit egyetemektől, ahol a legfrissebb adatok szerint 66 257 jelentkezőből mindössze 3174 kö­zép-európai. Írország hasonló diák­rohamra számít, mint amilyet a bri­tek átéltek. Az írek jövő szeptem­bertől kívánják kiterjeszteni a tan­díjmentességet az új EU- tagországok diákjaira, amely nor­mális körülmények között csak a három éve már az unióban élő diá­kok számára elérhető. A tíz új tag­ország diákjai számára azonban ezt a feltételt megszüntették, (hvg) Írország hasonló diákrohamra számít (Képarchívum) Az internetről töltik le dolgozataikat az egyetemisták A fiúk gyakrabban csalnak A konzulens tanár észrevette, hogy a dolgozat nem a lány agyából pattant ki (Képarchívum) Egy brit felmérés szerint minden negyedik főiskolai vagy egyetemi hallgató adott már be úgy esszét, hogy annak bizonyos része­it forrásmegjelölés nélkül az internetről másolta ki. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS A hallgatók többsége a túlter­heltség miatt választja ezt a megol­dást, míg mások egyszerűen csak nem akarnak vesződni az esszé­írással, és ezért inkább a könnyebb utat keresik - fedte fel friss jelenté­sében a szerzői jogsértésekkel fog­lalkozó Plagiarism Advisory Servi­ce (PAS) brit tanácsadó cég. A 350 hallgató részvételével le­bonyolított felmérés szerint a hall­gatók háromnegyede soha nem kö­vetett el még plágiumot, egynegye­dükkel azonban legalább egy ízben előfordult már, hogy beadandó esszéikbe úgy másoltak ki részlete­ket az internetről. Míg a megkérde­zettek 9 százaléka esetében csak egyszer fordult elő ilyen, addig 16 százalékuk vallotta be, hogy már több ízben is adott be másolt esz- szét, ami arra utal, hogy a csalók többsége rendszeresen követ el plá­giumot. A felmérésből arra is fény derült, hogy a fiúk hajlamosabbak arra, hogy ilyesmit kövessenek el, mint a lányok. Valahogy ezek a hírek a mai világban nem leptek meg egy egye­temi hallgatót sem. Mivel kíváncsi­ak voltunk arra, hogy a szlovákiai magyar tanulók mennyire alkal­mazzák és használják ki az internet adta lehetőségeket, megszólítot­tunk pár fiatalt, mondják el vélemé­nyüket a témáról. Kovács Anna, a pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetem levelező tagozatos hallga­tója lapunknak elmondta, mivel az egyetem mellett dolgozik, nincs mindig ideje arra, hogy önállóan dolgozzon fel egy-egy témát, merít az internetről is, de az átvett infor­mációkat mindig megjelöli, odaírja a forrást. Elárulta nekünk, hogy egyetemén nagyon szigorúan bün­tetik az ilyen fajta csalást. Akadt már rá példa, hogy egy fiúnak azért kellett felvennie a következő tanév­ben ugyanazt az órát, mert a tanár észrevette, a hallgató az egész dol­gozatát a nettől ollózta össze. „A szemtelenségnek is van határa. Azt még megértem, ha egy-egy infor­mációt felhasználunk a dolgoza­tunkban, melyet a világhálón talál­tunk, ám ha az egészet onnét szed­jük le, akkor abból nem tanulunk semmit. Aki már egyetemistaként ilyen módszerekhez folyamodik, milyen munkaerő lesz majd belő­le?” - fűzte hozzá Anna. Egy bölcsészhallgató fiú, aki azt kérte, ne hozzuk nyilvánosságra a nevét, elmondta, egyetemén ren­geteg diák folyamodik ahhoz, hogy az internettől szedi le a dolgozatai anyagát, sőt volt olyan is, hogy egy lány a szakdolgozatát ollózta össze ilyen módon. A konzulens tanár észrevette, hogy a dolgozat nem a lány agyából pattant ki, mert túl tu­dományos volt, szép csendben azt javasolta neki, válasszon másik té­mát. Az nem tehetett mást, örül­nie kellett, hogy a csalásnak nem lettek komolyabb következmé­nyei. Szerintetek igaza van Anná­nak? Tehetünk az .ilyen informá­ciólopások ellen valamit? Hogyan vélekedtek ti erről a témáról? Ha véleményeteket meg szeretnétek velünk és olvasóinkkal osztani, ír­jatok a nagyszunet@ujszo.com e- mail címre, (he, o) LAPAJÁNLÓ Igazi nyári kikapcsolódást ígér az IfiGéniusz ifjúsági és rejtvénymaga­zin augusztusi száma. Ismét tíz rejt­vényt találsz a lapban! Van Mini ke­resztrejtvény, Plusz egy poén, Skandola, Tangram, Óriás poénva­dászat, Kockákból kép, Nyolcirá­nyú, Olasz kocka, és ráadásként még egy Poénvadászat. A megfejté­sekért most 10 díj jár: friss cédék, menő pólók, Feng Shui-csomagok! Szóval az IfiGéniusz a strandra is ki­váló! Három déli fürdőt keresett fel a magazin, alaposan kifaggatták az illetéskeseket, hogy milyen újdon­ságokat kínálnak neked, és mind­ezt mennyiért. Az idei érsekújvári Klikkfest rendezvényről szól a kö­vetkező képes riport. Megszólal a résztvevő, az újságíró, a politikus, a színész és a popsztár. 22 szépség- tippet ad a Kencefice rovat, a Divatvilágban pedig a tinédzserek új márkáját a New Yorkért mutat­ják be. A Vidám élet című életmód rovat arra ad választ, mi minden kell a szervezetednek kánikula ide­jén. István óta Európához tarto­zunk a címe a Harminc sor című jegyzetrovat egyik írásának, mely­ben Szent Istvánra emlékezik a ma­gazin augusztus 20. kapcsán. A sztárok augusztusban is az IfiGéniuszban randiznak! Terecskei Rita, a Zanzibar énekesnője, Mar­csi és Milo, Csernus Imre, a tévédoki, Gwyneth Paltrow, Szkukalek Igor és öccse: Szkukalek Iván a Fradiból, a Shane 54, Michelle Wild, DJ Junior, a Vision, Baby Gabi, Usher, a Velvet Revol­ver, Kóbor János szerepelnek a ma­gazinban! Akinek mindez nem elég, olvas­hat arról, hogy nyáron is jó a jóga, borzonghat a Bermuda-három- szögről szóló sorozat első részén, kiderül, milyen volt a MIK tábora Pathfürdőn, milyenek lesznek a Szent István Napok Vajkán. Meg­tudhatod, mit mondanak személyi­ségedről a számok, milyen jelek utalnak arra, hogy végérvényesen felnőttél, és azt is, mi a rime a Ró­meó Vérzik új albumának. Jordán étkek kerülnek terítékre a Tinikonyha rovatban, a füleki várjá­tékokat idézi a magazinba egy ké­pes riport, egy másik írás a Kempo- mesterek titkaiba avat be a SportGéniuszban. Világsztárok Szencen címmel beszámolót olvas­hatsz a Masters of Rock című nagy­szabású rendezvényről. Négy friss cédé és 12 vadiúj pophír vár rád! Olimpiai koktélt is kevert neked a magazin. Ráadásul a Nyári IfiGéniusz Játékokon te is nyer­hetsz! Belépőket egy kertmoziba, két napra szóló jegyeket a kamocsai Rocksztázis Fesztiválra és a szep­temberi Omega-koncertre! (báj) barbecue [bárbekju] hússütés (szabadban) Már megjelent az augusztusi IfiGéniusz Rejtvények és sztárok

Next

/
Thumbnails
Contents