Új Szó, 2004. augusztus (57. évfolyam, 177-202. szám)
2004-08-21 / 194. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2004. AUGUSZTUS 21. Családi kör 13 ÖTLET-TÁR Még tart a nyár Napsütés, szikrázó víztükör, illatozó virágok, gyümölcsök, kerti ünnepségek, kikapcsolódás, szórakozás, pihenés - ezt jelenti nagy vonalakban a nyár. S bár az ideiből már nem sok van hátra, de azt a keveset még mindig kellemesebbé tehetjük néhány jó ötlettel. Arról meg nem is beszélve, hogy lesz nyár jövőre is, a jó ötlet mindig időtálló. TIPPEK A pad új ruhája Az öreg kerti padot átfestés után színes textillel bevont ülőszivaccsal, két vidám citrompárnával, valamint az oldalára varrt, zsebes újságtartóval öltöztette fel tulajdonosa, kellemes olvasgatóhelyet teremtve így magának a napsütötte fal tövében. Lugasban Nyáridőben nincs is jobb annál, mint a szabadban uzsonnázni. Különösen kellemes a lugasban, amit akár a teraszon is megteremthetünk, ha gyorsan növekvő futónövényekkel árnyékoljuk be az uzsonnaasztalt. Kényeztessük magunkat szép abrosszal, kényelmes párnákkal és hangulatos virágcsokorral is. Keleti kényelem A szabadban való teljes kikapcsolódásra talán a legideálisabb hely az árnyékban lágyan himbálózó függőágy. Ráadásul kerti fekhelyünket - amelyet ne felejtsünk el alaposan rögzíteni! - néhány szép szőttes párnával még kényelmesebbé tehetjük. A föléje akasztott famadár már csak kedves hangulatjavító a tökéletes pihenéshez. Napesernyő Napsütésben, de esőben is használhatjuk a nagyméretű ernyőt. Háromféle végződést szerelhetünk a szárára attól függően, hogy az erkély korlátjára akarjuk rögzíteni, a strandon a homokba leszúrni, esetleg egy sétára vinnénk magunkkal a zápor ellen. Elmondható tehát, hogy szinte nélkülözhetetlen darab. Gyertyafényben Nyár esti kerti mulatságok, baráti vacsorák, beszélgetések elmaradhatatlan kellékei a mécsesek, a gyertyák. Homokkal töltött üvegekbe állítva az esetleges tűzkárok is elkerülhetők. Különösen hatásos és mutatós, ha nem egyesével, szétszórva állítjuk őket az asztalra, hanem csoportba rendezve erősítik egymás fényét. Alkalmi pázsit az erkélyen Nem mindenki olyan szerencsés, hogy méretes zöldellő kertet tudjon magáénak, de ha legalább az illúziójára vágyik és rendelkezik terasszal, vagy egy kis erkély- lyel, néhány kellék segítségével - például grillsütő, nyugágy, papírpoharak, szívószál - rendezhet magának egy kisebb kerti partit. Persze, a füvesítéshez szüksége lesz néhány zöld lábtörlőre is. Vidám hangulatban Egy mókás abrosz a meghatározója ennek a terítéknek: papírterí- tőre akár mi magunk is ráfesthetjük a mintát. Fiatalos összejöveteleken biztosak lehetünk a sikerben, ha bátor kézzel válogatjuk össze „a rávalókat”. Mindig kész! A bogrács tisztítására, ha egy jól sikerült kerti partin már kitunkoltuk belőle a nyílt tűzön főtt halászlé vagy a vörösboros marha- pörkölt legalját is, a legalkalmasabb a finom homokkal történő, jó alapos súrolás, majd a bő vizes öblítés. így éltévé ugyanis a főzőedény bármikor készen áll az újabb finomságok elkészítésére. Kúszónövények takarásra, szigetelésre Kúszónövények segítségével kisebb paradicsomot varázsolhatunk lakásunk köré: csúnya falakat, erkélyrácsot, kerítést, támfalat szépíthetünk meg a segítségükkel. Jó tudni azonban, hová mit célszerű telepíteni. ♦ A tekergőző kúszónövények, mint a lőne vagy a lila akác, nem képesek magukat megtartani, ezért ideális helyük a ház déli vagy nyugati tájolású pontjainál elhelyezett tartókon, rácsokon lehet. ♦ A léggyökeres kúszónövények, mint a borostyán vagy a vadszőlő, gyökérkéikkel a falra tapadnak, a téves hiedelemmel ellentétben azonban nem károsítják, sőt szigetelik és védik. A kacsnövesztő kúszónövények, mint a szagos bükköny vagy a szőlő, kacsaik segítségével kapaszkodnak meg támasztékukban. Kiszáradt fára, bokorra éppúgy fölkúsznak, mint a falra vagy egy karóra. ♦ Ha a kúszónövények túlságosan besűrűsödnek, időnként meg kell ritkítani őket. (Lakáskultúra) SZÓ MI SZÓ A taligaút túlsó végén MÉRYZSÓKA A város szélén, ahol szélfogók és szántók rajzolnak a térképre határt, kukorica és napraforgóföldek közé ékelve szalad a taligaút. Rögös, poros, eső után meg nagyon sáros. Semmiben sem különbözik a többitől. Vagy ha mégis, talán csak annyiban, hogy kertünket szegélyezve tűnik el a kukoricarengetegben. Aki most azt gondolja, hogy sehova se vezet, az bizony téved. Az utak mindig visznek valahova. Igaz, nincs útjelző tábla, mégis mindenki tudja, aki erre jár, hogy a taligaút túlsó végén lapul két iciri-piciri település, amelyeket közigazgatásilag rég oltalma alá vett a város. Sok jót azonban nem tett velük. A rendszerváltás után a hajléktalanokat kiköltöztette a régi állami gazdaság szállóvá alakított intézőházába. A roskadozó, megüresedett házakat a fővárosiak vásárolták fel s alakították nyaralókká. Aztán meg kiskerteket parcelláztak a semmi közepén. Ahhoz se kellett sok idő, hogy a városi újgazdagok felfedezzék az itteni csendet. A régi porták árnyékában, rejtve a kíváncsi tekintetek elől, piros tetős luxusházak épültek. Tulajdonosaik nem használják a gyalogutat, meseautókon suhannak végig az egyetlen utcán egészen az országúiig. Mégis azok vannak többen, akik a poros úton célozzák meg a várost, s dolguk végeztével a jól kitaposott ösvényen térnek haza. Sok elfoglaltságot és munkát ad egy rendezés alatt álló kert, mégis szeretem. A kerti munka megtisztítja az ember zavaros gondolatait, mert a természet törvényei sokkal korrektebbek, mint azok, amelyeket mi, emberek alkotunk. S miközben a kerttel bíbelődök, figyelem a mellettem elhaladó gyalogos- és kerékpárforgalmat. Barátkozó típus vagyok, így nem telt sok időbe, hogy köszönőviszonyba kerültem szinte mindenkivel. Az idei nyár egyik legforróbb napján, délidőben, amikor éppen utolsókat rottyant a kondérban a gulyás, a kukoricásból csörögve-zö- rögve előbukkant egy taliga. Mögötte egy aprócska asszonyság. Erőlködve tolta a buckák között a vassal megrakott rozoga kárét. Keblei a rögös út ritmusára ide-oda himbálóztak. Időnként megállt, fújt egy nagyot és törölgette magáról a patakokban zúduló poros verejtéket. Távolról figyeltük egymást. Aztán amikor közelebb ért, a kerítés két oldalán összetalálkozott a tekintetünk. Jókedvűen vigyorgott, én mégis úgy éreztem, valahogy oldani kellene a néma pillanatot.- Jó meleg van, ugye? Hozzak egy pohár hideg vizet? - intéztem felé a kérdést, s választ nem is várva, már húztam a kútról a vizet. Hálálkodva köszöngette, s fenékig ürítette a korsót.-Az átvevőbe viszem, tudja, oda a város túlsó végére - magyarázta, miközben a káréra mutatott. Remélem, nyitva van ma, mert nálam vannak az unokák, és vacsorát kéne főzni. A segély elfogyott, alkalmi munka meg alig akad, s ha a vasért nem kapok pár koronát, nem tudom, mit eszünk. Ahogy ott beszélgettünk, a kert felől megcsapta orrunkat a gulyás illata. Kínosan éreztem magam. Zavaromban a taligában éktelenkedő lyukas fazék után nyúltam. Sajnáltam őt, segíteni akartam, hát üzletet ajánlottam. Könnyítsünk a kárén, ha eladó, egy húszasért megveszem a hatalmas fazekat. Majd muskátlit ültetek belé! Először csak kételkedő vigyorral nézett rám, aztán boldogan szórta a fazékból a taligába az apró vasat. A gulyás fenséges volt. Már a mosogatáson is túljutottunk és piheg- ve kortyolgattam a fűzfa árnyékában a kávét, amikor üres kordéval megjelent a kerítés mellett különös „barátnőm”. Hideg üdítőt töltöttem a pohárba, és szaladtam vele az utcára.- Na, hogy sikerült az üzlet? Eleget fizettek a vasért? Szinte kacagva saját nyomorúságán keresgélte zsebeiben az aprót. Ahogy ott állt előttem, Móricz Hét krajcárja jutott az eszembe. Modern, éppen száz esztendővel későbbi változatban. Összejött hetven korona! Ebből készült el aznap a családi vacsora. És én rettenetesen éreztem magam, amikor arra gondoltam, hogy majdnem ennyibe kerül a kutyám napi eledele. Másnap munkába menet a lakóházak közti konténerbe hajolva láttam őt viszont. Úgy somfordáltam el mellette, hogy még csak véletlenül se vegye észre, hogy láttam. (A szerző felvételei)
