Új Szó, 2004. augusztus (57. évfolyam, 177-202. szám)

2004-08-03 / 178. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2004. AUGUSZTUS 3. Tudomány - tippverseny 15 A Messenger a tervek szerint 2011. március 18-án áll bolygó körüli pályára, és kezdi meg tudományos munkáját Ma indul a Merkúrt kutató szonda Egyelőre keveset tudunk a Merkúrról (messenger.jhuapl. edu) A Messenger nevű szonda feladata az apró és forró Merkúr egyedülálló felszí­ni formáinak és mágneses mezejének feltérképezése. ISMERTETÉS A fellövést egyszer már elhalasz­tották a rossz időjárás miatt, de a 427 millió dolláros összköltségű szonda indítására még 13 nap áll a NASA rendelkezésére. Ha augusz­tus 14-éig nem sikerül fellőni, a ter­vek szerint az űrhivatal vár egy évet az indítással. Az alig 600 kilogrammos szerke­zet 7,9 milliárd kilométeres, nyaka- tekert úton érkezik el a legbelső bolygóhoz: kihasználja egyszer a Föld, kétszer a Vénusz és három­szor a Merkúr parittyahatását is. A tervek szerint 2011. március 18-án manőverezi magát bolygó körüli pályára. A Messenger egy éven keresztül vizsgálódik majd: a 120 centiméter széles szerkezet 12 óránként kerüli meg az apró bolygót, eközben hét tudományos eszközzel pásztázza a Merkúrt. A munkát követően nyolc órán keresztül adatokat továbbít a Földre. A küldetés teljesítését köve­tően a szonda a bolygó felszínébe csapódik. Egyelőre keveset tudunk a Mer­kúrról. Eddig csupán egyetlen űr­szondajárt a bolygó közelében: az amerikai Mariner-10, amely 1974- ben és 1975-ben háromszor repült el mellette, és felszínének körülbe­lül 45 százalékáról készített felvé­teleket. A szonda méréseiből kide­rült, hogy a Merkúr méretéhez ké­pest igen nehéz bolygó, sokkal na­gyobb arányban található benne vas, mint a Vénuszban, a Földben és a Marsban. Azt is tudjuk, hogy a Merkúrnak meglepően erős a mág­neses mezeje, ami arra utal, hogy a közepén mindmáig olvadt állapot­ban van a vas egy része, akárcsak a mi Földünk magjában. Ugyancsak érdekesnek tűnik a bolygó különle­gesen vékony légköre, valamint a Merkúr sarki kráterei. Földi megfi­gyelések szerint elképzelhető, hogy a sarki kráterek mélyén vízjég, esetleg kéndioxid-jég található. Mindeközben a Merkúr felszíné­nek napsütötte oldalán akár 450 Celsius fok is lehet. Ez a hatalmas hőmérséklet-ingadozás óriási kihí­vást jelentett a mérnököknek, és ezzel magyarázható az is, hogy mi­ért kellett harminc évet várni egy újabb Merkúr-szonda indítására. Az érdeklődő további informáci­ókat talál a program hivatalos hon­lapján a http://messenger.jhuapl . edu cím alatt, (n, t) Elképzelhető, hogy a nők ügyesebbek voltak a gyümölcsök és a különféle bogyók gyűjtögetésében Amerikai kutatók azonosították a „vörös gént” ORIGO Amerikai kutatók szerint a nők több vörös árnyalatot képesek megkülönböztetni, mint a férfiak. Az Arizonai Egyetem kutatói felfe­dezték, hogy a piros szín érzékelé­sét lehetővé tévő gén rendkívül sok változatban létezik. A gén az X kro­moszómán helyezkedik el, ami azt jelenti, hogy a férfiakkal szemben a nők szervezetében két példányban van jelen. A kutatók szerint ez azt jelentheti, hogy a nők finomabban érzékelik a vörös színtartományt. A kutatók napokban adtak hírt ered­ményeikről, amelyek 236, a Föld különféle területein élő ember DNS-ének vizsgálatán alapultak. A szakemberek úgy vélik, a „vörös gén” időnként genetikai anyagot cserél az X kromoszómán elhelyez­kedő szomszédjával, amely viszont a zöld szín érzékeléséért felelős. A kutatások vezetője, dr. Brian Verrelli szerint a génváltozatokat valószínűleg több százezer éve hor­dozzuk. „Amennyiben a gén való­ban ilyen hosszú ideje az ember ge­netikai örökségének részét képezi, az bizonnyal előnyös hatásának kö­szönhető. Elképzelhető, hogy a nők érzékenyebb vörös-érzékelése foly­tán ügyesebbek voltak a gyümöl­csök és bogyók gyűjtögetésében.” - mondta nyilatkozatában a doktor. A második hét három szerencsés nyertesének díja: egy-egy Új Szó-zsebkés és pélé TIPPELŐK ÚJ SZÓ FOCI LIGÁJA Sorszám Mérkőzés Bajnokság Tipp 1-X-2 Panel­tipp 1. Komárno-Nové Mesto 3. L Ny. 1 2. Neded-Kolárovo 4. L. Dk. X 3. Marcelo vá-Tvrdosovce 5. L. K. 1 4. Horné Potön-Velliy Cetín 5. L. D. 2 5. Dőlné Strehová-Jesenské 5. L. Kő. D. X 6. Streda ni Bodrogom-Strázske 5. L. K. Dk. 1 7. Veiké Kapusany-Secovce 5. L. K. D. 1 8. Dőlné Saliby-Matúskovo TB-GA 2 9. Vydrany-Lehnice TB-DS 1 10. Lucenec-Zvolen 3. L. KŐ. 1:0 Vezetéknév, név: ........................................ Cím :............................................................. Irányít ószám................................ Lakhely: Lakhely (magyarul):..................................... Telefon: ...................................................... Tip pelőink figyelmébe! A szelvényeket levelezőlapon várjuk, legkésőbb csütörtökig adják postára. Címünk: Új Szó szerkesztősége, Námestie SNP 30,814 64 Bratislava 1. Rövidítésmagyarázat: 31.Ny. - 3. liga, nyugat; 4.L.Dk. - 4. liga, nyugat, délkeleti csoport; 5.L.K. - 5. liga, nyugat, keleti csoport; 5.L.D. - 5. liga, nyugat, déli csoport; 5.L.KÖ.D. - 5. liga, közép, D csoport; 5.L.K.Dk. - 5. liga, kelet, délkeleti csoport; 5.L.K.D. - 5. liga, kelet, déli csoport; TB-GA - területi bajnokság, Galánta; TB-DS - te­rületi bajnokság, Dunaszerdahely; 3.L.KÖ. - 3. liga, közép. TIPPELŐK Az őszi idény díjai:]. IP* A A v fH V VJ SZÓ FOCILHJAJA Figyelje az alacsonyabb osztályé bajnokságokat, olvassa a Régiófocit, és játsszon az Új Szóval! lippszefvényíinket a szombati, hétfői és keddi számban keresse! Tippverseny fődíj: 40 000 Sk értékű, üdülésre beváltható utalvány |jj gjQ yyePhriíTtnirnr Námestie SNP 30 814 64 Bratislava 1 1. »ÍJ: Háztartási gépek 20 000 Sk értékben n 3. l)ÍJ: Digitális fényképezőgép 2. DÍJ: Háztartási gépek 10 000 Sk értékben jf'S legjobban TIPPELŐ hölgy: V márkás kozmetikai csomag 10 000 Sk értékben Versenyünkbe mindenki bekapcsolódhat. A tippelők Új Szó Fociligája 15 őszi és 15 tavaszi fordulóból áll. Minden héten háromszor találja meg a lapban tippszelvényünket, valamennyin 10 mérkőzés eredményére tippelhet. Mit nyerhet? A hét legeredményesebb tippelői közül három szerencsés nyertest sorsolunk ki. Az őszi és a tavaszi idény végén a legtöbb pontot el­ért három tippelőt és a legeredményesebb hölgyversenyzőt értékes díjakkal jutalmazzuk. Aki bekapcsolódik valamennyi fordulóba és a legtöbb pontot gyűjti, megnyerheti fődíjunkat (40 000 Sk értékű, üdülésre beváltható utalvány). A tippelőliga végén - az eredményes­ségtől függetlenül - a legkitartóbb olvasóink közül egyet kisorsolunk. Hűségdíj: Fociliga póló Versenyszabályok 1. A tippverseny az alacsonyabb osztályú (III. ligától a területi bajnokságok legfel­sőbb, azaz I. osztályáig) futballbajnokságok időszakában, őszi-tavaszi periódus­ban hetenként, augusztus első hetétől november végéig (őszi idény), majd márci­us elejétől június közepéig (tavaszi idény) zajlik. A fordulók száma; 30, ebből 15 őszi és 15 tavaszi. 2. A versenyben heti rendszerességgel 10 bajnoki mérkőzés eredményére tip­pelhetnek az olvasók. A tippszelvényen kilenc mérkőzés esetében a hazai győ­zelmet (1), döntetlent (X) vagy vendéggyőzelmet (2) kell eltalálni. Egy-egy he­lyes tipp 1 pontot ér. A 10. kiválasztott mérkőzésnél a számszerű végeredményt (1:1. 3:2, 4:3, stb.) kell feltüntetni a szelvényen. Telitalálat esetén 3 pont jár a tippelőnek. 3. Ha valamelyik mérkőzés elmarad, vagy nem fejeződik be (esetleg teljes fordu­lót nem játszanak le), akkor a beérkezett tippeket a tippszelvényen előre közölt pa- neltippek alapján értékeljük ki. 4. Minden olvasó egy szelvénnyel verse­nyezhet. Ugyanazon lakcímről mások is bekapcsolódhatnak a tippelésbe, de csak egy újabb, nem fénymá­solt szelvénnyel. 5. A tippszelvényeket az adott fordulóban (hetente) háromszor (szombaton, hétfőn, kedden) kö­zöljük. Utána csütörtökig (a postai bélyegző a mérvadó) kell postára ad­ni a levelezőlapra ragasztott tippszel- vényt, amely nélkül nem érvényes a tippsor. 6. Minden fordulót külön értékelünk ki. A helyes tippsort és a nyertesek teljes nevét ' (lakhellyel együtt) szerdai számunkban közöljük. Fordulóról fordulóra elkészül a ver­seny időszerű állása, amelyet szintén szerdán olvashatnak lapunkban. 7. Holtverseny esetén a következő segédkritériumok (a megadott sorrendben) döntenek a helyezésekről: több telitalálatos szelvény, több kilenc-, majd nyolctalálatos szelvény, több mérkőzés számszerű eredményének helyes tipp- je, sorsolás.

Next

/
Thumbnails
Contents