Új Szó, 2004. augusztus (57. évfolyam, 177-202. szám)

2004-08-14 / 188. szám, szombat

10 KÓPÉ ÚJ SZÓ 2004. AUGUSZTUS 14. Kedves Gyerekek! Most jött el az ideje az én nyaralásomnak, úgy­hogy amikor ezeket a sorokat olvassátok, már a nagymamám szeretetét élvezem, így aztán szeptem­berig nem találtok majd Kópé rovatá­ban helyes megfejté­seket meg megfejtő­ket, rejtvényeket vi­szont annál inkább. Kérlek hát bennete­ket, Ti továbbra is küldjétek a jó megol­dásokat, mert a leve­lek me'gvárnak engem itt, az asztalomon, és szeptember 4-én egyszerre sorsolom ki három hét termé­sét, egyszerre közlöm a nyerte­sek nevét, egyszerre küldöm az ajándék könyveket. írhattok levelet is, gondoljátok csak el, mennyire hiányoztok majd nekem ez alatt a két hét alatt, s milyen szívmelengető érzés lesz visszajönni, és itt találni üzeneteiteket, kedves soraitokat. Lepjetek meg, jó? Hiszen tudjátok, hogy a legnagyobb örömet az jelen­ti nekem, amikor azt látom, mennyien vagytok ügyes gyerekek, s mind a barátságával tisztel meg. Közben persze élvezzétek a szünidő mara­dékát, gyűjtsetek erőt a csakhamar kezdődő munkához. Ragyogó nap­sütést kívánok mindnyájunknak: ÖTLETBÖRZE Arra gondoltam, a barátok a te rovatodon keresztül gratulálhat­nának egymásnak. Lehetne az oldaladon egy kiemelt kis rész, ahol azoknak a neve szerepel, akiknek abban a hónapban van a szüle­tésnapjuk. Kiripolszky Michaela, Dunaszerdahely Ha Ti is úgy akarjátok, lehetne^ Én arra kérném Kópé minden barátját, hogy írja vagy rajzolja le élete legérdekesebb eseményét. Ez lehet jó, kellemes, de lehet rossz történés is, a lényeg, hogy izgalmas legyen. Ezzel meghirdet­ném az Ilyen csak velem történhet című versenyt. Erdélyi Zsuzsa, Abara Ezennel meghirdetem tehát a versenyt, az első történetet, ép­pen a Zsuzsáét szeptember 4-én olvashatjátok. Szeretném, ha volna lehetőség levelezőprogramot indítani. Aki levelezni szeretne, megadná a címét, írna magáról pár szót, és aki­nek megtetszik, levelezhetne vele. Miklósi Klaudia, Szentpéter Ilyen rovatunk már régóta van, Hol vagy, Jakab? a címe. Kedves Klaudia, ha leírod, kikkel szeretnél levelezni és megadod a címed, Te is belekerülhetsz. 4í. . TÖRD A FEJED A július 31-ei megfejté­sek: Szabadság - Labda. ^ Az AB-ART, a Nap Kiadó ***** és a ajándékát nyerte: Kiss Renáta, Zsarnó, Farkas Krisztina, Jóka és „. 's,- Sandal Erik, Dunatőkés. Mi A mátyóci Jakab Veronika fejtörője Milyen közmondást ábrázol a rajz? Y'f 'i A baracskai Puskás Tibiké feladványa Azoknak, akik szeretnek nyírni és ragasztani, mert hajói össze­rakjátok a 12 darabot, egy jó barát nevét kapjátok. Beküldeni a felragasztott ábrát kell! &ETLER. VM-A.HA. I KLmrt&X-l AKÉ MOLT. RENGETEG T UPT STA, I CSODÁLNÁ MEG A CMJ$> rra va.nhakT^; 7K 6RÓFI LAKOSZTÄCfcic - A. V/ECÉT ISMEG- V NÉZZÜK... Z [V>^ETLÉRlí^A ^KASTÉLYT ^EMMI-TV KÉPPÉ N SEN HAGYHKDOVC \Kl. &IZT05AN ÉLVEZNI , HWDANI MEttSt AU G VARoM StfüJTEMÉHYBTk 3 A PAZAR ^ &E RE^D£ZÉSTK^*^ÍA^ ■JFOGOD. MtNtoXRT JbN \v^E5GENVEZES* oly ^HT ROMÁNT\\&-b\ÜW, AU6 AKAROM ÚGY EA.F06AP­PfNAM EZT A KAS­fjÍLYT-ÍS AKKOR, “ l_£MNÖC A 'RofK.ÍSA^' ÄüüNY! Térték es festmények, ^MuXvős BÚTOROK, RÉGI FEGMtKEK, I HATALMAS KÖNYVTÁR jKtToMÖTrAiiftr- m<gyú:jtemény, MÜM\A S E.2 a ^sgyönYörO, HATALMAS TARKI Ismerd meg hazádat Kópéval! Betliar ÍGY RAJZOLTOK TI S2I&ET. Dudás Nikolett, 10 éves, Nagykapos Szilvási Mónika, 7 éves, Halász Kristóf, 7 éves, Patonyrét Nyékvárkony Kulcsár Klaudia, 9 éves, Szalay Csenge, 6 éves, Zsarnó Nemesócsa Petrovits Dóra, 8 éves, Illés Gréta, 8 éves, Dunatőkés Nagykövesd Takács Árpád, 10 éves, Alsószeli Badala Péter, 14 éves, Hodos Flaska Vivien Lili, 6 éves, Felsőszeli Kiripolszky Réka, 6 éves, Dunaszerdahely Madarász Laura, 6 éves, Alistál

Next

/
Thumbnails
Contents