Új Szó, 2004. augusztus (57. évfolyam, 177-202. szám)

2004-08-03 / 178. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2004. AUGUSZTUS 3. Beiratkozási körkép a Dunaszerdahelyi járásban Fennmaradó kis óvodák Az önkormányzatoknak köszönhetően Nyékvárkony és Kis-Csal- lóköz óvodái zökkenőmentesen működnek. Mindhárom intézmény festői környezetben található, tágas épülettel és udvarral rendelke­zik. A gyerekek létszáma egyelőre megfelel az előző évek átlagának. Vajka. Külön háló- és játszószo­bával, valamint étkezdével ren­delkezik a tizenegy gyermekkel működő óvoda. Ketten szeptem­bertől iskolába mennek, és egyelőre egy gyermeket írattak a nevelési intézménybe. A gyerekek mindene a mozgás, ezért sokat tartózkodnak a szabadban, az óvodához tartozó tágas udvaron. Felső sor: Nagy Krisztián, Posvancz Rebeka, Pajli Ádám, Székely Erik, Caján Dávid Alsó sor: Szalay Máté, Oros Tamás, Álló Márk, Liptay Tamás, Varga Tamás Doborgaz. A „kis-csallóközi” településen tizenketten látogatták az óvodát, közülük idén négyen ballagtak. Egyelőre négy-öt szülő jelezte, hogy szeptembertől óvo­dába szeretnék járatni a gyerme­keiket. „A külvilágtól kissé elzárt a falu, nem sok minden jut el hoz­zánk, amit kirándulásokkal, fesz­tiválok és színházak látogatásával igyekszünk ellensúlyozni - mond­ta Világi Anikó igazgatónő. Dénes Viktória, Bénes László, Bénes Krisztián, Hegyi Zsuzsa, Bo­ráros Karin, Gáliková Lana, Dénes Katka Nyékvárkony. Négy osztályba nyolcvanegy gyerek jár, húszán szeptembertől iskolába mennek. Méhes Renáta igazgatónő sze­rint jövőre is hasonló létszám­mal működik majd tovább a ne­velési intézmény. A szlovák csa­ládok is bizalommal fordulnak hozzájuk, bár szlovák csoportjuk nincs, (jóm) Kacz Réka, Kosa Bence,. Szerencsés Orsolya, Halász Kristóf, Csé- falvay Orsolya, Méhes Brigitta, Mátéfi Gergely, Fodor Barbara, Méhes Tibor, Bódis Boglárka, Tóth Alex (Képarchívum) Lapunk csütörtöki számában az ekecsi, az apácaszakállasi és a gombai óvodát mutatjuk be. Régió 5 Péntektől vasárnapig Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál a dél-komáromi Monostori Erődben Vagány járgányok fergeteges hétvégi bulija Egy tipikus amerikai országúti cirkáló a tavalyi fesztiválon (Vas Gyula felvétele) V. KRASZNICA MELITTA Komárom. Augusztus 6-tól 8- ig harmadik alkalommal rendezik meg a dél-komáromi Monostori Erődben a nagy sikerű Nemzetkö­zi Amerikai Autó Fesztivált. Az előző évekhez hasonlóan idén is több mint 600 járgányt várnak, mégpedig a ma­gyarországiakon és a szlovákiaiakon kívül Hol­landiából, Belgiumból, Ausztriából, Bulgáriából, valamint Cseh-, Lengyel- és Németországból is. Idén a Harley Davidso- nok felvonulása számít majd új­donságnak. A három nap a szer­vezők szerint az autócsodákon kí­vül fergeteges bulizást, kikapcso­lódást, folyamatos programokat, nyaralást és koncerteket ígér. A programokhoz nélkülözhetetlen Lekér. A vesedaganatos be­tegségben szenvedő négy­éves kislányra, Menyhei Annácskára ősszel újabb műtét vár. SZÁZ ILDIKÓ Legutóbb arról tájékoztattuk ol­vasóinkat, hogy a szenei Szenczí Molnár Albert Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Vállalkozói Szakközépiskola diákjai több mint húszezer koronával járultak hozzá a lévai járásbeli Lekéren élő, négy­éves Menyhei Anna további gyógykezeléséhez. Alig húszéves édesanyja, Menyhei Hedvig a minap la­punknak elmondta, hogy kislá­nya augusztus 31-én fogja ünne­pelni ötödik születésnapját, ezt követően, szeptember 13-án Bu­dapesten megműtik. Annácska jobb veséjét két évvel ezelőtt rosszindulatú daganat, Wilms-tumor miatt eltávolították, állapota azonban csak rövid időre stabilizálódott. A legfriss- sebb pozsonyi kivizsgálások eredményeit - a fővárosban idén újra sugárkezelésnek vetették alá - szülei elküldték Budapestre, az ottani gyermek onkológiai inté­zet egyik szakorvosához. „Meg­tudtuk, hogy már a bal veséjének egyharmad része is károsodott. A szeptemberi műtéttel egyfajta különleges folyadék befecsken­dezésével próbálják ennek ellen­ére továbbra is működőképessé tenni a megmaradt fél vesét, de az B.MÁNYA ÁGNES Léva. Szeptember 12-ig látható - az állandó kiállítások mellett - a lévai várban székelő Barsi Mú­zeumban három szemet gyönyör­ködtető tárlat: Az üveg szépsége, Patchwork, A szecesszió varázsa. Az előbbiek az úgynevezett ka­pitányi épületben, utóbbi pedig a Dobó-kastély termeiben kapott helyet. Az üveg szépsége és A szecesszió varázsa cmű kiállítá­sok anyagát a Nyitra Mente Mú­zeuma és a nagytapolcsányi székhelyű Tribecsi Múzeum köl­betonpálya új réteget kapott, ezáltal még több autós ügyességi bemutatóra ad lehetőséget. Az előzetes program szerint lesz gu- mifüstölési és autó-szépségver­seny, autótörés Big Foot-tal, szexi autómosás, a járgányok harcba szállnak a leghangosabb autó cím elnyeréséért, és még számos meglepetés várja a látogatókat. Szombaton este Dolly Roll-kon- certre és táncversennyel összekö­tött rock and roll partyra invitál­ják az érdeklődőket. Az amerikai Nagy Vasakat Észak-Komárom- ban a városon átkígyózó felvonu­is lehet, hogy később új szervre lesz szüksége. Sajnos, a súlyos egészségi gondok mellett még ar­ra is gondolnunk kell, hogy a bea­vatkozást nem téríti a hazai bizto­sító, a mi anyagi helyzetünk pedig nem a legjobb. Édesanyáméknál élünk egy szobában, Annácská­nak van még egy kisebb testvére is. Egynapi kórházi ott-tartózko- dás a hozzátartozó számára 6700 forintba kerül. Ha nem kapunk se­gítséget, még a nagymama sem tudja majd elkísérni Annát Buda­pestre” - közölte Hedvig szomo­rúan. Már tárgyaltak a kislány biztosítójával, kérték, hogy érté­keljék újra egészségi állapotát. A budapesti műtétet követően ugyanis az orvosok szerint állan­csönözte. Az üveg szépsége a már megszűnt karolintáli és za- yugróci/latkóci (Uhrovec) üveg­gyárak termékeit - petróleum- lámpákat, kancsókat, poharakat, cukortartókat és egyéb, külön­böző eljárásokkal készült hasz­nálati és dísztárgyakat mutat be. A szecesszió varázsa a boldog bé­keidők hangulatát idézi meg a korabeli, indázó szecessziós mo­tívumokkal keretezett képesla­pok, leheletfinom csipketerítők és -ruhák, kalapremekek, ékszer­számba menő kalaptűk, kígyózó hajú nőalakokkal díszített vázák lás során csodálhatják meg az au­tók szerelmesei. Tavaly 15 ezren voltak kíváncsi­ak a háromnapos rendezvényre, idén hasonló érdeklődésre lehet dó ellenőrzésre, utókezelésekre kell majd hordani Annácskát. A Lekér és Budapest közti ingá­zást úgy tudnák megoldani, ha tá­mogatást kapnának autó vásárlá­sára. A kérelem elbírálásához An­na egészségi állapotát igazoló újabb, friss orvosi leletekre van szükség, amelyeket egy hónapon belül felülvizsgál az illetékes testü­let. Azok a vállalkozók, közületek és magánszemélyek, akik és ame­lyek segíteni tudnak és akarnak a kislányon és családja helyzetén, az édesanyával, Menyhei Hedviggel vehetik fel a kapcsolatot a 0904/158 174-es telefonszámon. A család nyugalma érdekében csak azok telefonáljanak, akik valóban tudnak és akarnak segíteni. stb. segítségével. Foltvarrással készült takarók, párnahuzatok, térítők, falvédők és más lakásdí­szítők - Zuzana Behúlová mun­kái - láthatók (titokban tapintha­tók) a Patchwork című kiállítá­son, ahol az érdeklődők - a „gyengébb idegzetűek”, a varrni nem tudók - termékkatalógust is szerezhetnek, benne a foltvarró elérhetőségével. Mindhárom kiállítás á nyári nyitva tartás szerint hétfőtől pén­tekig 9 és 18 óra között, szomba­ton és vasárnap 10-től 18 óráig tekinthető meg. számítani. Sátorozási és étkezési lehetőséget a helyszínen biztosí­tanak a szervezők. Bővebb tájé­koztatás a www.usacar.hu honla­pon olvasható. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Más útlevelével ékeskedett Dunaszerdahely. Illegális határátkelés miatt emeltek vádat egy 26 és egy 28 éves fiatalember ellen, akik múlt héten csütörtökön egy Skoda autóval egy indiai állampol­gárt akartak Ausztriába csempészni. Az indiai férfi egy szlovákiai lakos személy­azonossági igazolványával próbált meg külföldre jutni, de a szlovák és az osztrák vá­mosoknak egyaránt gyanús lett a kocsi hátsó ülésén gub­basztó férfi, (jóm) Megfulladt a kocsmaudvaron Ekecs-Apácaszakállas. Pénteken este tíz órakor holt­testre bukkantak az egyik he­lyi kocsma udvarán. A felte­hetőleg ittas fiatalember ha­lálát fulladás okozta, az előzetes orvosi vizsgálat ki­zárta a külső erőszak le­hetőségét. A 38 éves férfi sa­ját hányadékába fulladt bele, miután részegen a kocsmából hazafelé indult, (jóm) Holnap Szülőföldünk! Regionális mellékletünk nyugat-szlovákiai kiadásá­nak tartalmából: ♦ Porciunkula Érsekújvárott ♦ Megalakulása 55. évforduló­ját ünnepelte a Csemadok Hontfüzesgyarmati Alapszer­vezete ♦ Deákin találkoztak a Szél utca egykori és mai lakói ♦ Lovastábor a kabátfalui Holdas lovastanyán ♦ Vámosmikolai és ipolysza- kállosi gyerekek közös nyári tábora ♦ Bemutatjuk a karvai, a du- namocsi, a búcsi, a madari és a két bátorkeszi óvodát ♦ Regionális szennyvíztisztí­tó állomás épülhet Mátyusföl- dön Idén a Harley Davidso- nok felvonulása számít újdonságnak. Családja az anyagi nehézségek ellenére tovább küzd, nem adja fel a reményt Újra megműtik Annát Menyhei Annára szeptember 13-án újabb megpróbáltatások vár­nak (Csuport István felvétele) A Barsi Múzeum tárlatai: Az üveg szépsége, Patchwork, A szecesszió varázsa Mindent a szemnek

Next

/
Thumbnails
Contents