Új Szó, 2004. augusztus (57. évfolyam, 177-202. szám)
2004-08-10 / 184. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2004. AUGUSZTUS 10. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Ádám is halad a korral... (Elek Tibor rajza) Hat évtized után már kisebb a szakadék az áldozatok és a bomba ledobói között Erőfitogtatás volt? KOMMENTÁR Bér az átlag mögött PÁKOZDIGERTRÜD A reálbérek várható emelkedéséről szóló hírt az illetékeseknek sikerült úgy tálalniuk, hogy az egyszerű újságolvasó már-már hajlamos volt elhinni: ha valami tragikus nem jön közbe, az átlagkeresetért az eddiginél hamarosan többet vásárolhatunk. Aki viszont reálisan szemléli a körülötte zajló eseményeket, és aki napi bevásárlásai során tapasztalja, ma sem vehet többet ugyanannyiért, mint néhány hónappal korábban vehetett, az nehezen ad igazat a statisztika csalhatatlanságában hívő pénzügyérnek. Persze, általánosságban igaz, hogy Szlovákiában javulásnak indult az életszínvonal. Emelkednek a havibérek, csakhogy többnyire az egyébként is jól honorált állások - például vállalatvezetői posztok - esetében. A kétkezi munkás, a kishivatalnok, a pedagógus továbbra is kénytelen beérni átlag alatti keresetével. Keresete akkor is átlag alatt marad, ha munkáltatója olykor-olykor hajlandó megemelni pár száz koronával, hiszen közben a jó fizetéssel rendelkezők keresete is emelkedik. Csakhogy míg az övé csigalassúsággal kúszik fölfelé, a jól keresők esetében általában jóval gyorsabb a fizetésemelkedés üteme. Ez talán még természetes is lenne, ha közben valóban emelkedne a fizetések reálértéke. Ennek helyben topogását soha sem a jól kereső érzi meg, hanem a kiskeresetű kétkezi, a szociális segélyen, vagy a kisnyugdíjból élő. A gáz- és villanyszámlát ugyanis nem differenciálják a keresetek szerint... Ez is rendben lenne, az viszont már kevésbé mondható tisztességesnek, ha a reálkeresetek emelkedéséről szóló előrejelzésről kiderül, olyan adatot is magában foglal, amely torzítóan hat a pénzügyiek által tálalt képre. Az adócsökkenés miatt ugyanis számos cégnél ez év elején fizették ki a múlt évi prémiumot, akarva-akaratlanul növelve ezzel az idei ádagbéreket. Az átlagkereset növekedését minden komoly közgazdász a munkatermelékenység növeléséhez kapcsolja. Nem csoda, hogy az olyan ágazatban, mint a távközlés, rohamosan emelkednek a keresetek, míg például a feldolgozóiparban vagy a kiskereskedelemben dolgozók reálbére csökken. Gazdasági elemzők is utalnak rá, mivel sok a munkanélküli, így az iparban, kereskedelemben a munkáltatók nyugodtan megengedhetik maguknak a bérek visszafogását, hiszen az elégedetlenkedők helyére bármikor könnyen találnak újakat. Marad tehát a látszólagos elégedettség. Akinek például a munkanélküliség által leginkább sújtott térségekben van valamilyen kis fizetéssel járó, de biztos állása, az örül, ha havonta megkapja a maga fixét. Legfeljebb nagyon halkan jelzi a munkáltatónak, többet is fizethetne... A hatékony, átfogó szak- szervezeti érdekvédelem meg továbbra is várat magára, és ennek következményeit mindig az alacsony fizetésűek érzik meg. JEGYZET TALLÓZÓ MTI A Külügyminisztérium még nem kapott hivatalos tájékoztatást Belgrádtól Kovács László külügyminiszter levelére, amelyben a magyar kisebbséget érintő atrocitásokat kérte kivizsgálni - tájékoztatta a Külügyminisztérium az MTI-t. A Külügyminisztérium nem kíván nyilatkozni Rasim Ljajic szerb- montenegrói kisebbségi és emberjog ügyi miniszter nyilatkozatával kapcsolatban, mivel „nem kíván nyilatkozatháborúba bocsátkozni” - közölték. A szerb-monteneg- rói kisebbségi és emberjog ügyi miniszter pénteken hivatalosan visszautasította a magyar kormány azon szemrehányását, hogy a Vajdaságban megszaporodtak az ottani magyar kisebbség elleni atrocitások. A magyar külügyminiszter szerdán levélben kérte arra Vojislav Kostuni- cát, hogy vesse latba tekintélyét és személyes befolyását a vajdasági magyarságot ért atrocitások felszámolásában, a támadások felelőseinek felkutatásában és felelősségre vonásában. MTI Nem írt ki pályázatot regionális frekvenciákra Romániában a frekvenciagazdálkodó vállalat. Mindeközben törvény írja elő azt, hogy minden olyan településen, ahol a kisebbségi lakosság meghaladja a 20%-ot, az illető nemzet nyelvén szóló rádióműsoroknak is működniük kell, amit jobb híján az úgynevezett helyi stúdiók szolgáltatnak. Jelenleg négy olyan helyi stúdió sugároz, amely magyar nyelvű adást is gyárt, ezek Kolozsvár, Marosvásárhely, Temesvár és Bukarest állami stúdiói. A magyar adások sugárzása kivétel nélkül a román műsorokkal váltakozva történik. Megjelölt célközönségük („a romániai magyarság”) közös, ahogy nagyjából a műsorrácsuk is. NÉPSZAVA Fejenként több mint másfél millió forintba kerül a Magyar Olimpiai Bizottságnak, annak a több mint negyven magyar sportvezetőnek az elszállásolása, aki az olimpia idején a világ legnagyobb luxus óceánjáróján, a Queen Mary 2-n lakik majd. Itt kap szállást Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter, ám az ő költségeit a Nemzetközi Olimpiai Bizottság fizeti, csakúgy mint Med- gyessy Péterét, aki várhatóan augusztus 26-29. között vesz részt a játékokon. A Queen Mary 2-n elszállásolt sportvezetők között akad néhány jobb- és baloldali politikus is. így például Gémesi György, az MDF alelnöke, illetve Benedek Fülöp, a Földművelés- ügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára. Eredetileg itt lakott volna a kajak-kenusok sportvezetője, a szocialista Baráth Etele államtitkár is, de az őt érdeklő versenyek A- théntól 45 kilométerre lesznek, így kérésére neki ott foglaltak szállást. „Amerika vezető szerepe a nukleáris fegyverkezésben egyben védelmet is nyújt az emberiség számára” - jelentette ki Paul Tibbets nyugalmazott tábornok Az ember, aki ledobta az atombombát című, a hét végén a magyar közszolgálati televízióban bemutatottjapán dokumentumfilmben. KISS JÓZSEF Az atombombát bevető B-29-es légierőd egykori, 30. életévében már ezredesi rangot elért pilótaparancsnoka ezt 55 évvel később, egy atlantai összejövetelen mondta, ahol emlékeinek felidézését a hallgatóság ovációval fogadta. Persze akkor a résztvevők feltehetően még nem ismerték a pár hónappal későbbi, New York-i ikertorony elleni terrortámadás sokkhatását. S ki tudja, vajon még utána is váltott-e ki bennük okokat kereső döbbenetét a globalizált világ ama hihetetlen képtelenségei közé tartozó tény, hogy a terroristák primitív késekkel behatolva kényszerítették ki a repülőgép-eltérítést. A szupermodern technika csődöt mondott. Az egymás megsemmisítésével fenyegető hidegháborús szembenállásban az atomfegyver valóban az emberiség megmentőjének bizonyult. A nemzetközi terrorizmus azonban olyan veszedelmet zúdít a világra, amelynek elhárításához az államok, népek és a politikai meg gazdasági elitek érdekközösségének felismerésén alapuló legmesszemenőbb szolidaritására és összefogására van szükség. S minden, még a legtürelmesebb erre irányuló igyekezet is szembe találja magát azzal a súlyos dilemmával, hogy a katasztrófa megelőzéséhez elkerülhetetlenül hozzá tartozó erőszak alkalmazása miként egyeztethető össze a humanizmus egyetemes alapelveivel. Ahirosimai tragédia 2001. szeptember 11. óta a világhatalmi érdekek és a globális biztonság megütközésének az iraki beavatkozás körüli feszültség állapotába sodorja a ma eligazodást kereső egyes embert és közösségeket. Abban a tekintetben, hogy legalábbis célravezető-e az Irakkal szemben alkalmazott, az emberi jogok és a szuverenitás megsértését is vállaló módszer. Kérdések merülnek fel: nem volt-e más lehetőség a terrorizmussal kacérkodó elvetemült diktatúra kiszámíthatatlanságának akár elrettentéssel történő visszaszorítására? Emlékezzünk csak vissza! Teller Ede professzor a budapesti Eötvös Társulatban tartott előadásában annak a véleményének adott hangot, hogy az atombomba hirosimai bevetésére nem volt szükség, ami történt, nagyon komoly hiba volt. Szerinte, „ha az első atombombát a Tokiói-öböl felett dobtuk volna le egy esti órában, 10 millió japán látta volna, miként lesz az esti sötétségből déli világosság, és halálest sem történt volna...” Persze a japán fanatizmus térdre kényszerítését ismerve, felsorakoztathatok a politikusok és katonák súlyos ellenérvei is. Nem ilyen megközelítésekre utaló hangvétel jellemezte a dokumentumfilben Paul Tibbets és az általa, édesanyjáról elnevezett távolsági bombázógép, az Enola Gay 12 főnyi személyzetéből még élő Van Kirk navigátor megszólaltatását. Mindketten kifejezésre juttatták, hogy a felelősség nem rájuk tartozott. A film nem kívánt bíráskodni a tények és az atombomba bevetése felett. A képsorok váltásának kontrasztjával, a feladata teljesítésére emlékező pilótának és a hirosimai borzalmak női túlélőinek lidérces emlékfoszlányaival a film készítői azt igyekeztek érzékeltetni, hogy az áldozatok és a két bombázótiszt - a kísérőszöveg megfogalmazása szerint - „addig nem létező misz- szió teljesítőiként” - mit éltek át, mit éreztek és gondoltak. A néző számára ez a beállítás lehetőséget adott arra, hogy ki-ki szabadon alkothasson véleményt a történtekről, a túlélők és a végrehajtók mai magatartásáról. Annak a rémképnek a felidézése, ahogy a városra boruló sötétségből előbukkan egy mozdulatlan, kifolyt szemét a kezében tartó ember, s Tibbetsnek az a kijelentése, hogy nem városnézésen vett részt, akár a cinizmus megnyilatkozásaként is hathat. Mások számára viszont nyilván nem marad közömbös az a mély meggyőződésből fakadó tanúságtétel, hogy a bomba bevetésének sikeres végrehajtásával hozzájárultak az emberéletek mindkét oldalon történő nagyarányú megmentéséhez. Tibbets a súlyos áldozatok felett sajnálkozva nyüván méltatlannak tartotta volna említést tenni arról is, hogy a bomba le- dobásakor Hirosimában majd harminc amerikai hadifoglyot is őriztek, egyiket közülük a túlélők látni vélték, amint máglyaként a folyóba veti magát. Ki tudja, vajon nem az a Julius Molnár vagy Joseph Bubinsky volt-e, akiknek felmenői aligha kétségbevonhatóan innen, tájainkról származtak el az Óceánon túli ígéret földjére. A kommentár szerint Tibbets az év 12 hónapjának felét országjárással tölti, hogy elmesélje élményeit. Talán innen ered választékos beszédének patakszerű áradása. Lehet, hogy az egykori feladata sikeres végrehajtásával járó feszültség - mely nem tette lehetővé, hogy a következményekre is gondoljon - érzékeltetése hatásosabb lett volna, ha említést tesz a véletlenek soha ki nem zárható végzetes összejátszásáról. Például arról, hogy a rendkívül óvatos fedélzeti technikus, a szigorú előírásokon túlmenő utólagos ellenőrzést tartva a bombatérben belerúgott egy kis fekete dobozba. Amikor már ki akarta dobni, akkor jött rá, hogy arról a szerkezetről van szó, melynek működésbe kell hozni a csak „kisfiúként” emlegetett bombát. Talált viszont hat doboz gumi óvszert és három selyembugyit, arra a megállapításra jutva, hogy ezek nem tartoznak a bombázógép berendezéséhez. Lehet, hogy a nézőt épp az ilyen, a fekete humor kategóriájába tartozó mozzanatok felidézése nyomán erőteljesebben foglalkoztatná: a terrorizmus elleni biztonsági intézkedéseknek akkor lehet igazi foganatja, ha a politikusok a következményekkel tépelődő megfontoltsággal hoztak volna döntést Irak esetében is. Mert ugyan a média szóvirágai, avagy a katonák nyelvezetének keresetlensége ide- ig-óráig elterelheti a figyelmet arról, hogy egy látszólagos hatékonysággal kecsegtető lépés a globalizált világba könnyen az önnön ellentétébe fordulhat. Robert Lewis másodpilóta a bomba felrobbanását követően - ahogy ez a Gordon Thomas és Max Morgan Wits amerikai újságírók minden részletre kiterjedő történelmi riportkönyvéből kiderül - így kiáltott fel: „Nézzétek csak ott lent azt a kurvaságot!” A naplóba viszont, máig ható mementónak tekinthetőén azt írta: „Te jó Úristen, mit tettünk?!” Akia meg a ria POLÁK LÁSZLÓ További kutatásokat érdemel a szlovákiai politikai folklór (ha van egyáltalán ilyen ága a néprajztudománynak). Most például annak lenne érdemes utánanézni, mi a különbség a kia meg a ria között. A kia ugyebár a Slovakia, a ria meg a Hungária utolsó három betűje. A KIA ezenfelül egy nálunk beruházó koreai autógyár, amelynek most éppen az építkezési telkekkel van nem kis gondja. A szlovák politikának köszönhetően most viszont azt is megtudtuk, mit gondolnak egyesek - Zsolna környékén - arról, hogy mi a ria. Azonkívül természetesen, hogy a „ria, ria Hungária” skandálásban is használatos. De vegyük csak sorjában. A Szlovák Nemzeti Párt belső csatározásaiból egyik győztesként kikerült Ján Slota, aki annak idején tankokkal vonult volna le dél felé, most megint mondott egy nagyot. Azt ajánlotta a szlovák focidrukkereknek, hogy ezentúl skandálják azt a nemzetközi meccseken, hogy „kia, kia, Szlovákia”. Az se baj, ha ez nincs szlovákul, kicsire nem néznek a nemzetiek. De a szlovák drukkerek leköröznék a magyarokat, akiknek, szegény sze- rencsédeneknek azt kell kiabálniuk, hogy „ria, ria Hungária”. Amiről Slotának minduntalan az intimbetét jut az eszébe. Hát, ez az asszociáció megérne egy látogatást a pszichológusnál. Azt is mondta a zsolnai polgár- mester, hogy mi magyarok emiatt frusztráltak vagyunk, mert ezt kell skandálnunk, míg a szlovák drukkerek egy nálunk beruházó autógyár nevét üvöltözhetik. Hát ez jó. Én például elég rég vagyok magyar, de eddig még soha nem jutott a riáról eszembe, hogy betétmárka. És feltehetően ezután sem fog. Frusztrált vagyok, szó se róla, de ez nyilván másban gyökeredzik. Például a szlovák politikai folklórban. FIGYELŐ MTI A jövő hét keddjén rendkívüli ülést tart az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága és áttekinti a dorogi veszélyes hulladékégető-műben július 30-án történt üzemzavar tanulságait, amelynek következtében jelentős mennyiségű szennyező anyag került a Kenyérmezei-pa- takba, majd onnan a táti Kis- Dunába. Lágler Katalin, a társaság ügyvezető igazgatója arról tájékoztatta a bizottsági elnököt, hogy még mindig nem tudják, hogyan, miért ömlött ki a veszélyes anyag a tartályból.
