Új Szó, 2004. augusztus (57. évfolyam, 177-202. szám)

2004-08-07 / 182. szám, szombat

8 Kultúra UJ SZÓ 2004. AUGUSZTUS 7. MOZI ■■■■■■■■I Pozsony HVIEZDA: Shrek 2 (am.) szombat, vasárnap 16,18 Elveszett je­lentés (am.-jap.) sz., v. 20.30 HVIEZDA - KERTMOZI: A főnö­köm lánya (am.) sz., v. 20.45 MLADOST: Elveszett jelentés (am.-jap.) sz., v. 18, 20 TATRA: A passió (am.-ol.) sz., v. 18.30 Arthur király (am.-ír) sz., V; 21 AUPARK - PALACE: Arthur ki­rály (am.-ír) sz., v. 15.10,16.20,18,19,20.40, 21.40 Jószomszé­di iszony (am.) sz., v. 14.20,16.10,17.10,18.20,19.40,20.30 Pó­kember 2 (am.) sz., v. 14.10, 15,16, 16.40, 17.30, 18.30, 20.20, 21 Fék nélkül: Michel Vaillant (ff.) sz., v. 16.30 Az 50 első randi (am.) sz., v. 18.50, 20.50 Shrek 2 (am.) sz., v. 15.20, 17.20, 19.20, 21.20 Betörő az albérlőm (am.) sz., v. 15.30, 17.50, 20.10 Szégyenfolt (am.) sz., v. 19.10, 21.30 Pofa be! (ff.) sz., v. 14.50, 17.19.30, 21.40 Harry Potter és az azkabani fogoly (am.) sz., v. 14.40, 17.40 Elveszett jelentés (am.-jap.) sz., v. 21.10 PÓLUS - METROPOLIS: Jószomszédi iszony (am.) sz., v. 13.35, 15.35, 17.35, 19.35, 21.35 Shrek 2 (am.) sz., v. 13, 15, 17, 19, 21 Pó­kember 2 (am.) sz., v. 13.05, 14.25, 15.20, 16.45, 17.40, 19.05, 20 Harry Potter és az azkabani fogoly (am.) sz., v. 14, 15.35, 16.35.18.15 Betörő az albérlőm (am.) sz., v. 15.55,19.10, 21.10 Holnapután (am.) sz., v. 17.05,20.50 Pofa be! (ff.) sz., v. 13.55, 18 Fék nélkül: Michel Vaillant (ff.) sz., v. 14.55,19.25,21.30 Tró­ja (am.) sz., v. 19.50 Szégyenfolt (am.) sz., v. 21.25 KASSA TATRA: Csak az a szex (am.) sz., v. 18,20 CAPITOL: Arthur ki­rály (am.-ír) sz., v. 18,20.30 ÚSMEV: Pókember 2 (am.) sz., v. 16,18.15,20.30 IMPULZ: Holdfényév (am.) sz., v. 17.15,19.15 DÉL-SZLOVÁKIA SZENC - AMFITEÁTRUM: Van Heising (am.) sz. 21 Tucatjával olcsóbb (am.) v. 21 .DUNASZERDAHELY - LUX: Inkognito (am.) sz., v. 19.30 GALÁNTA - KERTMOZI: Holtak hajnala (am.) sz., v. 21 NAGYMEGYER - SLOVAN: Maradok! (fr.) sz., v. 20 PATH - KERTMOZI: Fegyvertársak (am.) sz. 21 Minden végzet nehéz (am.) v. 21VÁGSELLYE - VMK: Starsky és Hutch (am.) sz., v. 21 PÁRKÁNY - DANUBIUS: Szégyenfolt (am.) sz. 20 LÉVA - JUNIOR: Pókember 2 (am.) sz., v. 18 Pókember 2 (am.)) sz., v. 21.30 ROZSNYÓ - PANORÁMA: A főnököm lá­nya (am.) sz., v. 19 GYŐR PLAZA: Én és a hercegem (am.-cseh) sz., v. 15.30, 17.45, 20 Függőség (am.-német) sz., v. 13.45, 15.45,17.45, 19.45 Harry Potter és az azkabani fogoly (am.) sz., v. 14.15,17 Hirtelen 30 (anr.) sz., v. 14.30, 16.30, 18.30, 20.30 Holnapután (am.) sz., v. 13, 15.15, 17.45, 20.15 Holtak hajnala (am.) sz., v. 13.30, 15.45.18.20.15 A legelő hősei (am.) sz., v. 14.30,16.30,18.30 A megtorló (am.-ném.) sz., v. 14.45,17.15,19.45 Shrek 2 (am.) sz., v. 14, 16, 18, 20 Trója (am.) sz., v. 17.30, 20.30 A tűz óce­ánja (am.) sz., v. 19.30 Az 50 első randi (am.) sz., v. 13.30, 15.30, 20.30 VISSZHANG Honnan is erednek az irodalomkritika lelki görcsei? (Ad: Egy szereplő regényteret keres. Beszélgetés Hajtman Bélá­val. Új Szó, 2004. július 30.) Született egy könyv (Béla von Goffa: Szivarfüstben. Pozsony, 2003). A könyv ilyen vagy olyan. (Nem tárgya írásomnak, hogy mi­lyen. Ráadásul ember/kritikus legyen a talpán, aki ilyen szenvedé­lyekkel teli erőtérben arról merjen nyilatkozni, hogy ilyen-e vagy olyan.) Született rá egy kritika. (Dusík Anikó: Elfújta a szél..., Új Szó, Könyvjelző, 2004. április 22.) A kritika alapvető fenntartásokat kö­zöl a könyvvel kapcsolatban, de saját műfaja lehetőségeivel élve mindezt körültekintően, érvelve, érzékeny finomsággal teszi. A kritikus talán azt gondolja (feltételezem, vagyis gondolom én, magam is az irodalomkritikában lévén érdekelt), a dolog nem vérre megy. Mondjuk inkább véleményre, legföljebb esztétikai szem­pontokra, ami azért komoly dolog, de mégsem vér. A szerző pedig azt gondolja (gondolom én heves reakciója alapján, hogy gondol­ja), vérre megy. Mert a szerző könyve a vére. így az is érthető, hogy amikor a könyv kapcsán egy irodalmi díj is megszületik^S*2003-as Madách-díj nívódíja), mintegy deklarálva az elismerő fogadtatást, a szerző nem tudja elhinni, hogy a kritikus, aki elmarasztaló véle­ménnyel van a könyvéről, emberként gratulálni tud a sikeréhez. Mert vannak ugye szakmai és felebaráti szempontok. Vagy csak az irodalomkritika gondolja azt, hogy ezek nem keverendők össze? Lám, így alakulnak ki az irodalomkritika lelki görcsei..., legalább­is ilyen apró irodalmi színtéren, amilyen a miénk is, ahol minden szereplő ismeri egymást: irodalmi aktérként és emberként is. De vajon miért panaszkodnak a szerzők, hogy az irodalomkritika oly kevéssé foglalkozik műveikkel? Görözdi Judit így írtok ti „Balassi Bálint a magyar barokk Európa-hírű költője”- olvashat­juk az Új Szó csütörtöki számában (Balassi-konferencia Losoncon), majd pár bekezdéssel lejjebb, ugyanabban a cikkben: „Balassi a kö­zépkor magyar irodalmának igazi és első nagy lírikusa”. Az első az interjúkészítő Horváth Erika leleménye, a másik Ádám Zitáé, a lo­sonci szakmai Balassi-konferencia szervezőjéé. Vajon kinek van iga­za? S vajon a sok meghívott reneszánszkutató is osztja a fenti véle­mények valamelyikét? (esz) „Ami zavar: a felhőtlen, minden elméleti felkészültségtől mentes szórakozáshoz való jog elvitatása” Egy zsúfolt közhely és a művészet Lábady István: Polaroid No. 5 Rosszkedvem tárgya, sőt kiváltója egy ártatlan film­recenzió. A szerző a kurta öthasábnyi írásból mint­egy másfelet tölt meg afö­lötti elmélkedéssel, hogy vajon mit érez egy egy­szerű, mondjuk úgy, proli mozilátogató, aki csak úgy ukmukfukk, szentségtörő módon beül és megnézi a recenzió tárgyát anélkül, hogy előtte elolvasná a könyvet, melyből a film készült. BÁRCZI ZSÓFIA A szerző nem tudja elképzelni. Ő ugyanis felkészült - nagy sze­rencse ez számunkra, olvasók szá­mára. így legalább megtudhatjuk, hogy mi, akik elolvastuk a köny­vet, valószínűleg azt hisszük majd, hogy a film készítői aggódó tekintetüket a minden adaptáció esetében fennforgó kérdésre füg­gesztve végezték munkájukat: va­jon túllép-e művük az egyszerű filmillusztráción, vagy megmarad ezen a második helynek számító szinten. Bevallom, nekem meg se for­dult az agyamban ez a kérdés. Af­féle szellemi proliként minden­nemű elméleti önfelkészítés nél­kül léptem be a moziba. A könyvet ugyan olvastam, de elkövettem azt a megbocsáthatatlan hibát, hogy elfelejtettem agyonjegyze­telni, s ezt csak tetőztem azzal, hogy miután hazamentem se la­poztam át, leellenőrizendő a két műalkotás közti eltéréseket vagy átfedéseket. Mi több: ez alkalom­mal kihagytam azt a lehetőséget is, hogy otthon gyorsan átlapoz­zam Bíró Yvette - egyébként fölöt­tébb tanulságos - filmes publiká­cióit, ekként módosítva utólag az eredetileg felelőtlenül, csak úgy, amatőr módon megtekintett alko­tásról szerzett élményemet. Be­vallom, azon se sokáig tűnődtem, mit érezhet a többi mozilátogató, s köztük az a valószínűleg nem elenyésző számú csoport, amely nem tartozik az olvasók táborába. Most viszont eltűnődöm e csoport létének felbecsülhetetlen je­lentőségén. Hosszú évtizedek óta biztosítják az olvasás kapcsán oly gyakran elpufogtatott üres közhe­lyek alapját. Vagyis hát: dehogyis üres a közhely! Nagyon is telített, mondhatni túlzsúfolt. Közös tér ez, ahol az olvasó s az író összeka­csint a közhely talaján létrejövő beavatottsá| langymelegében a mindenkori „többiek”, a szent tu­dásból kihagyottak vagy önnön hibájuk folytán kimaradtak feje fölött. Ez a megtartó „mi”, ez a megbonthatatlan szellemi közös­ség aztán legitimizálja a mondan­dónkat - hiszen azzal a „többiek” alávaló csoportjával azonosulni bizton nem kívánó olvasó eleve feltételezhető módon egyetért. Még szerencse, hogy vannak ezek a „többiek”, ezek a „mások”, akik rovására akármiről lehet elmél­kedni. Őket persze - gondolom- ez nem zavarja. Úgyse olvasnak - mint tudjuk... Engem viszont zavar. No nem maga a recenzió, dehogy. Hason­ló írásokat tucatjával találni bár­melyik lapban - a nem szlovákiai és a nem magyar nyelvű lapokban is. Végtére is, egy írást - főleg, ha kötött terjedelmű - ki kell tölteni valamivel. Inkább a benne kiraj­zolódó tendencia bosszant. Az a szemellenzős eltökéltség, ami fo­lyamatosan a művészet ismérveit kéri számon a szórakoztatóipa­ron. Tovább megyek. Zavar ez a flörtölő összekacsintgatás velem, a kifinomultnak vélt olvasóval. S a velejáró kacérkodó, magakel­lető hangvétel. Apropó, művészet. A ha­sonszőrű írások szerzője ilyenkor van elemében. Általában fanyalog vagy két hasábnyit a nem kellőképpen művészi műalkotás fölött, különböző szempontok sze­rint osztályozva az abban fellel­hető hibákat. Tegye. így ment ez már a hetvenes, a hatvanas évek­ben meg Ady idejében is. (Csak zá­rójelben jegyzem meg: Gyulai an­nak idején Az ember tragédiáját találta fantáziátlannak. De Gyulai legalább nem volt parvenü. Hogy olykor tévedett - istenem, hát ki nem?) A szerzőnek a górcső alá vett alkotásra vonatkozó vélemé­nyétjó néhány idézőjeles vagy zá­rójelben elsütött élcelődés és népi- eskedő, nyakatekert kiszólás után tudjuk meg - ha ugyan... Akkor meg - végül is - minden rendben. Hogy mi a bajom mégis? Az, hogy ebben a nagy oda-vissza ka- csintgatásban ami elveszik, az pont az élmény. Ha úgy tetszik: a művészi élmény. Az az érzés, hogy - ha csak rövid időre is - amit láttam, olvastam, megvál­toztatott. Kifordított önmagám­ból. Vagy legalább jó időtöltés volt. Hogy ebből a szerző érzékel valamit. És még valami zavar: a felhőtlen, minden elméleti felké­szültségtől mentes szórakozáshoz való jog elvitatása. S elvitatása a tévedéshez, a mű félreértéséhez való jogunknak. Ez azért ránk, be nem avatott „többiekre” nézve - lássuk be - szomorú. A ravasz multik mindenfélét ingyen osztogatnak; lassan élő reklámhordozókat csinálnak a szigetlakokból Minden, ami nem zene - a Szigeten JUHÁSZ KATALIN A hajdani szigetek legnép­szerűbb találkahelye, az üzenőfal végleg a múlté. Tavaly állították fel utoljára, de már akkor érezni lehetett az új idők új szeleit, hogy az SMS-ek hamarosan lenyomják a cetliket, böngészni pedig ma már a neten szoktak a szigeüakók, nem pedig a cetlikkel sűrűn te­litűzdelt falon. Úgy tűnik egyéb­ként, hogy a 150 számítógép sem elég, amikor ott jártam, hosszú sor kígyózott az internet-sátor előtt. A bent ülők fele e-mailt írt haza, a többiek pedig a Sziget fesztivál fel­lépőiről tájékozódtak, a külföldiek az otthoni lapokat futották át, és találtunk egy srácot, aki a prog- ramdömping kellős közepén szá­mítógépes játékot játszott. A szervezők mindenkire gon­doltak. Még azokra is, akik nem hoztak magukkal pokrócot vagy polifoam matracot, mert nem gondolták, hogy több napig ma­radnak, vagy egész egyszerűen nem akartak cipekedni. Aki pe­dig a laptopját felejtette otthon, ám digitális fényképezőgépét nem, annak a fotóspavilonban CD-re mentik a képeit. Ez is új szolgáltatás, és rendkívül hasz­nos. A mosoda és a posta, vala­mint a bankautomaták már ter­mészetes tartozékai a szigetnek, azaz tulajdonképpen ki se kell tennie az embernek a lábát erről a 75 hektárról. A koncertek előtti üres órákban sem lehet unatkozni. Extrém és normál sportok, vicces vetélkedők, jóga- és bridzstanfolyam, reiki és agyagozás, jeltolmácsképzés és lo­gikai játékok várják az ér­deklődőket. A szokásos bungee jumping mellett vannak mászófa­lak, kötélhágcsóhidak, gólyalábas foci, sőt dzsungel- és mocsárjárás is. Mindezen megpróbáltatások jutal­ma egy-egy táska, póló, kispárna, bögre vagy sapka a szponzor mobü- cégtől. A ravasz multik nem átall­nak ingyen osztogatni mindenfélé­ket; lassan élő reklámhordozókat csinálnak a szigetlakokból. Ez nyugtalanító ugyan, de még mindig jobb, mint a pár évvel ezelőtti óri­ásplakát-erdő, melyet sikerült időben „kivágniuk” a szervezőknek. A zenei felhozatal változatla­nul színes. Tegnap este például a Zdob si Zdub, Róni Size, a Soft Cell, a Fun Loving Criminals, az Orchestra Baobab, a Gathering és az Abuse adott koncertet, hogy a saját fontossági sorren­demben listázzam őket. A zené­ért kevésbé rajongók számára a színházi sátorban Czakó Ferenc homokanimált élő zenére, a bel­ga Theatre Nobodies pedig felnőtteknek szóló árnyjátékot prezentált. Ha minden igaz, ma Faludy György is felbukkan a szi­geten, beállítva a helyi életkor­rekordot. Az idei Balassi-emlékév alkal­mából reneszánsz sátrat is beren­deztek a korszak viseletéi, ételei, udvarlási szokásai és lovagi játé­kai iránt érdeklődők számára. Naponta csapnak itt össze teljes harci díszben a lovagok és lovagi- nák, akik reneszánszosított pa- int-ballt játszhatnak, reneszánsz ételeket kóstolhatnak, és persze korabeli zenét hallgathatnak. Akinek mindez nem elég, az egy másik helyszínen részt vehet lisztfújáson, léggitárversenyen, sőt az országos rodeóbika-ülő bajnokságon is. És akkor még nem szóltam a nem hivatalos sörivó bajnokságról, amelyet senki sem hirdetett meg ugyan, mégis folyik, és naponta dőlnek meg a rekordok a vendéglátó sát­rak környékén.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents