Új Szó, 2004. július (57. évfolyam, 151-176. szám)

2004-07-31 / 176. szám, péntek

Úa SZÓ 2004. JÚLIUS 31. Sport 19 A harmadik ligás párkányiak (sötét nadrágban) az új idényben is az élmezőnyben szeretnék meg­vetni a lábukat (Milan Drozd felvétele) A párkányiak derűlátók, az érsekújváriaknál folytatódik focistáik kivándorlása Bizakodó vetélytársak A Ferencvárosnak köszönheti, hogy Angliába igazolt Gera: West Bromwich! FTC.HU-INFORMÁCIÓ Nem jutottak egyezségre Érsekkétyi remények Érsekkéty. A lévai területi foci­bajnokság I. osztályában játszó ér- sekkétyiek (Kef) a 2003/2004-es bajnoki évfolyamban épp csak haj­szállal kerülték el a kiesést. Batár Zoltán klubelnöktől megtudtuk, hogy a pontvadászat befejezése után tárgyaltak a farnadiakkal (Farná) egy esedeges fúzióról. Egyezség esetén hazai meccseiket ősszel Érsekkétyen, tavasszal vi­szont Fámádon játszották volna. Nem jutottak közös nevezőre, ezért minden maradt a régiben. Új­donságnak számít, hogy a holnap kezdődő bajnokságban már új edző, Pavol Bakác irányítja a csa­patot. A szakvezető legutóbb a zselizieknél közreműködött. A csapatból Veréb és Adamka távo­zott, új játékosnak csupán a nagy- ölvediektől érkezett Ziga számít. A keret heti két edzéssel, barátságos meccsel készült fel az új idényre, melyben a középmezőnyben sze­remének célba érni. (áb) Edzőt cseréltek a lévaiak Rendezték a sorokat Léva. Szerencsére rendezték a sorokat a gazdag hagyományok­kal rendelkező lévai Slovannál, így a felnőttek csapata ott lesz majd a III. liga nyugati csoportjá­nak holnap kezdődő pontvadásza­tában. A kisebbfajta fociföldren­gésnek azonban áldozatai is vol­tak, sebtében helyettesíteni kellett a távozó Ján Maslen vezetőedzőt, valamint Eugen Cérnák klubme­nedzsert. A karmesteri pálca Ju- raj Tariska kezébe került, a csapat körüli teendőket pedig ezentúl Imrich Béres látja el. Az amúgy is foghíjas keretből Svec Ausztriába szerződött, a szakvezetés a helyi ificsapat tehetségeit, Sulyányit, Ivanicot, Gabast és Zaujecot sorol­ta be a tizennyolc játékost szám­láló A-keretbe. A klubmenedzser elmondása szerint a bajnokság­ban nem akarnak alárendelt sze­repet játszani, a gondok ellenére is a középmezőnyben szeretnék megvetni a lábukat. A fazonigazí­tó főpróbán 4:1 arányban verték a nagyölvedieket. (áb) Holnap délután Párkány­ban zajlik a nyugat-szlo­vákiai III. liga őszi idénye nyitányának nagy ér­deklődéssel várt rangadó­ja, melyen a hazaiak az ér­sekújváriakat fogadják. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS A riválisoknál nyáron ugyan nem került sor edzőcserére, a pár­kányiakat Peter Ancic, a vendége­ket Milos Targos vezeti csatába. A játékoskeretben azonban mindkét oldalon jelentős mozgást tapasz­taltunk. „Két vendégjátékosunk, a privigyei Vrtiel és a nagytapolcsá- nyi Slezák visszatért egyesületük­höz. Helyettük alacsonyabb osz­tálybeli klubtól igazoltuk Obertet (Simonovany) és Kurákot (Hrn- ciarska Vés). Velünk készült a tar- doskeddi Buják, a privigyei Gaspa- rovic és a dunaszerdahelyi Pavol Durica is, akik jó benyomást tettek a szakvezetésre. Reméljük, sikerül játékjogukat megszereznünk, akárcsak Sovábét (DAC) meg­hosszabbítanunk, hiszen neki au­gusztus végén végződik a vendég­játéka“ - nyilatkozta a változáso­kat kommentálva Marsai István, a Juhcelpap tisztségviselője. Tőle azt is megtudtuk, hogy az új idényre való felkészülés időszakában hét találkozót játszottak, ezeket egy kivételével (Stúrovo-Prievidza 1:2) megnyerték. Ha úgy játszunk majd, mint tavaly ősszel, akkor tel­jesíthetjük célkitűzésünket, ráadá­sul szurkolóink is megtalálják szá­mításukat. Ehhez természetesen győzelmes rajtra lesz szükségünk” - latolgatta az esélyeket a tapasz­talt sportvezető. A Nyitra-partiak Milos Targos irányításával, főleg eredményes tavaszi sorozatuknak köszön­hetően kiharcolták a bentmara- dást. A folytatásban már a közép­mezőny a cél. A keretben új arcnak csupán Pis (Prievidza) és Polácek (FC Nitra) számít, hiszen Stofkót és Dékányt ificsapatukból irányí­tották a felnőttekhez. Megtudtuk, Bilik visszatért N. Pravnóba, ám a veszteséglistán Hornácek, And- rásik és Kosiba neve olvasható. „Ők a felkészülési időszak elején bejelentették: Ausztriában folytat­ják pályafutásukat. Eddig azon­ban még egyik osztrák klub sem kérte játékosigazolványukat. Amennyiben az említett trió is a futballturizmust választaná, akkor immár tízre nőne azok száma, akik egy év leforgása alatt a kezdőcsapat tagjaként szerződtek külföldre. Bosszantó, hogy az ese­tek zömében egyetlen eurót sem kaptunk értük” - mutatott rá a fo­cistavándorlás hátulütőjére az ér­sekújváriak klubelnőke, Peter Bá­bin. „Nincs mit vesztenünk a nyi­tányon, a rangadónak ráadásul so­sincs kimondott esélyese. Ezért akár meglepetést is okozhatunk Párkányban” - vélekedett a várha­tó fejleményekről a klubelnök. A találkozó holnap délután 17 órai kezdettel Hádek játékvezető sípjelére indul, (ái) Budapest. Gera Zoltán pénte­ken délután 3+1 éves szerződést írt alá a labdarúgó Premier Lea- gue-ben szereplő West Bromwich Albion csapatához. Gera többek között a napokban leigazolt egy­kori Arsenal-sztár, Nwankwo Ka­nu csapattársa lesz. „Rendkívül boldog vagyok, és köszönetét sze­retnék mondani a Ferencváros­nak, a klub vezetőinek, vala­mennyi játékostársamnak, és a szurkolóknak. Tisztában vagyok azzal, hogy ha nem futballoztam volna a Ferencvárosban, akkor ma mindez nem történhetett volna meg velem, nem lehetnék egy első osztályú angol csapat szerződte­tett labdarúgója. Nagyon szép éve­ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Erre az évre biztosí­tott az AS Trencín élvonalbeli lab­darúgócsapatának működése. A klub képviselői szerint egy évvel ezelőtt nagyobb bajban voltak, akkor a Synot cég az utolsó pilla­natban dobott mentőövet a tren- cséni labdarúgásnak. Nemrégiben viszont éppen az ő távozásuk oko­zott gondot, a csehországi bun­dabotrány miatt kivonultak a labdarúgásból, így Trencsénben sem maradtak. A klub szempontjából fontos esemény, hogy csütörtökön a rész­vények 90 százalékának tulajdo­nosa a Trencianska Mediálna Spo- locnosf lett. A maradék 10 száza­lék továbbra is a városé. A terve­zett költségvetés mindössze 25 millió korona. Az új klubigazgató, EUROMILLIÓK, a 31. játékhét nyerőszámai: 8,10,13,14,15,24, 33; pótszám: 3. NYEREMÉNYEK­1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 73 416 korona (1 nyertes); 5. díj: 3337 korona (22); 6. díj: 1095 korona (67); 7. díj: 290 korona két töltöttem a Fradiban, és bol­dog vagyok, hogy bajnokként és kupagyőztesként köszönhetek el most a legcsodálatosabb magyar klubtól” - mondta „Gerzson”. A szigetországiak honlapja sze­rint a magyar futballista ára 1,5 millió font (560 millió forint). „Örülök annak, hogy Zoltán csat­lakozik hozzánk. Időt adunk arra, hogy megszokja az itteni életfor­mát és megtanulja a nyelvet. Gera sokoldalú középpályás, akinek jó szeme van a támadásokra. Rop­pant gyors, atletikus és keményen küzd“ - mondta a WBA ve­zetőedzője, Gary Megson. A szerződéskötés miatt Gera már nem játszhat szerdán az SK Tirana elleni BL-selejtezőn, a második kör visszavágóján, (ftc.hu, mti) Róbert Rybnícek elmondta, tovább keresik a lehetséges pénzügyi for­rásokat. A tervek között szerepel egy 9740 férőhelyes, fedett stadion felépítése, valamint egy műfüves edzőpálya kialakítása. Anton János vezetőedző szerint a táblázat közepén szeretnének végezni. „A rövid felkészülési idő alatt nem lehetett csodát tenni. Kellene még néhány játékos, de csak olyanok, akik megütnek egy bizonyos szintet. Skrtel’ Szentpé­tervárra távozása nagy veszteség ugyan, azonban mindenki pótol­ható.” Érdekesség, hogy Horváth Csa­ba egy évig vendégjátékosként a trencséni együttest erősíti, míg Hrabac a DAC-ban folytatja. Min­dezen változásokkal együtt is a bajnokság egyik legfiatalabb átlag- életkorú csapata a trencséni. (pll) (354); 8. díj: 223 korona (853); 9. díj: 108 korona (2170); 10. díj: 74 korona (4557). EUROJACK- POT: 10 000 000 korona. A KENŐ nyerőszámai: 2, 7, 16, 17, 19, 25, 33, 36, 39, 48, 49, 50, 59, 67, 70, 72, 73, 75, 76, 80. (ú) SPORTHÍRADÓ AS Trencín; elsősorban a fiatalokra építenek Ismét mentőövet kaptak SPORTFOGADÁS Tizenhét pont előnnyel nyerték meg a II. osztályú Nyitra-Vágsellyei területi focibajnokságot a mátyusföldiek Újabb feljutásról álmodoznak Pereden ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A peredi futballcsapat hatalmas fölénnyel végzett a Nyitra-Vág­sellyei területi bajnokság II. osztá­lyának az élén. Az első osztályú képesítéssel rendelkező Ervin Ho- rácek edző védencei 17 pontos előnnyel nyerték a bajnokságot. Hogy kilógtak a mezőnyből az is bizonyítja, hogy tavasszal két al­kalommal hét-hét gólt rúgtak el­lenfelüknek. A 3600 lelket számláló mátyus- földi nagyközség együttese ismét a feljutást tűzte ki céljául. A támo­gatók jóvoltából megerősítették a keretet, amelyből korábban töb­ben a harmadik és a negyedik vo­nalban rúgták a labdát. Ne­gyedről Bombicz Tibor, Farkasd- ról Karvai Gábor és Mészáros László érkezett. Az ifjúsági együt­tesből két tehetséges fiatal, Jurás Gábor és Varga Libor is a bajnok- csapattal edz. „Tovább erősöd­tünk, így nem is lehet más célunk, mint a feljutás. Két hazai találko­zóval kezdünk, majd Deákira uta­zunk, jó lenne rakétarajtot venni. A feltételek adottak, most már a labdarúgókon a sor. Örömmel tölt el, hogy egyre többen látogatják mérkőzéseinket, átlagosan ötszá­zan biztatnak bennünket” - mondta Borsányi Gyula klubel- nök-polgármester. A klub főtámogatója a peredi önkormányzat, emellett több he­lyi vállalkozó is besegít. Darázs Róbert alelnök, a JAKO német sportszergyártó cég kizárólagos szlovákiai képviselője. Jóvoltából minőségi szerelésben játszanak a futballisták. A nyolvanckét esz­tendővel ezelőtt alapított egyesü­letnél júniusban megalakult a tar­talékcsapat, melyben lehetőséget kapnak a tehetséges hazai fiatalok. A perediek holnap 17 órakor a Sara B ellen kezdik a pontvadászatot, (sz. z.) ♦ Tegnap hivatalosan is egyesült az FC Steel Trans Licartovce és az 1. FC Kosice futballklub, ami azt jelenti, hogy pénteken megszűnt a kassai szakosztály, a játékosok a licsérdi III. ligás tartalékcsapat­ban szerepelnek majd. ♦ Labdarúgó Bajnokok Világsoro­zata, 5. mérkőzés (Pittsburgh): Chelsea-Roma 3:0 (1:0), Cole (11.), Kezman (63.), Drogba (68.). ♦ Torontói férfi tenisztorna, pá­ros, 2. forduló: Grosjean, Hrbaty (francia, szlovák)-Arthurs, Han­ley (ausztrál, 5.) 6:3,6:4. ♦ A német Udo Müller nyerte a Tour de Hongrie magyar országú­ti ker.ékpáros körverseny 4. szaka­szát, míg összetettben továbbra is a szepsi Remák Zoltán áll az élen (előnye 1:53 perc). ♦ A Szlovák Kézilabda Szövetség nem egyezett bele abba, hogy a naszvadi, a nyárasdi és a szenei női csapat a Komárom-Esztergom megyei bajnokságban szerepeljen. ♦ Véget ért a napok óta tartó hu­zavona: Jürgen Klinsmann ve­zetőedző mellett Joachim Löw lesz a német labdarúgó-váloga­tott másodedzője. ♦ Vízilabda Unicum Kupa, Buda­pest (1. játéknap): Magyarország- Spanyolország 9:1 (4:0, 2:0, 1:1, 2:0), Vári, Biros, Kiss G. 2-2, Kásás, Steinmetz Á., Benedek, ill. Perez. A bajnokságot nyert perediek az új idényben is elsőségre törnek (Vankó Sándor felvétele) SPORT A KÉPERNYŐN Szombat Tenisz, Toronto: Férfi Mesterek M2 - 17.55: Vízilabda, Uni- cum-kupa: Magyarország-Né­Tornája, elődöntő (élő). metország (élő). Vasárnap DSF - 15.00: Labdarúgás, STV 2 - 17.15: Corgon Liga: előkészületi mérkőzés: FC Por­Trnava-Púchov (élő). to-Liverpool (élő). GALAXIE SPORT - 20.05: GALAXIE SPORT - 19.05: Torontói tenisztorna (élő), (ú)

Next

/
Thumbnails
Contents