Új Szó, 2004. július (57. évfolyam, 151-176. szám)
2004-07-30 / 175. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2004. JÚLIUS 30. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Nem tud mit kezdeni a fortyogó Balkánnal a nemzetközi közösség A Nyugat tanácstalansága KOMMENTÁR Meddig T. a konzul? TÓTH MIHÁLY A fenti T. azt jelenti: Tiszteletbeli. Tehát: meddig tiszteletbeli egy konzul? Akkor horgadt fel bennem e kérdés, amikor tudomásomra jutott, hogy Szlovákiában két év alatt már harmadik távoli ország szlovák állampolgárságú tiszteletbeli konzulját tartóztatták le bűntett miatt. Lapozom a Jogállamiság Ábécéje című kiadványt, és hasonlóan vagyok vele, mint évtizedekkel ezelőtt Fidel Castro volt Marx Tőkéjével. Akkor még csak fél év telt el a kubai forradalom óta, és egy újságíró a marxizmushoz fűződő viszonyáról faggatta Fidelt, aki ezt válaszolta: Már olvastam a Tőke I. kötetének kétharmadát. Eddig egyetértek Marxszal... A Jogállamiság Ábécéjében az áll, hogy a törvény szigora elhamarkodott érvényesítésének leghatékonyabb ellenszere az ártatlanság vélelme elvének tiszteletben tartása. Én is egyetértek... Még én is csak találgathatom, meddig tiszteletbeli egy konzul. Számolgathatom, hogy ha van 22 T. konzulunk és ezek közül háromra húzta rá a rendőrség a vizes lepedőt, akkor hány százalékuk a megtéve- lyedett. A lényeget, a „miért törnek az újgazdagok tiszteletbeli konzulságra?” kérdést ez nem válaszolja meg. Azt meg már semmiképpen, hogy miért lopósak, ha egyszer tiszteletbeliek. Számos amerikai megfilmesített családregényben csodálhattuk meg a nagy famíliák lakta rezidenciák szalonját az alapító atyák arc- képcsarnokával. Nos, Amerikában megesik, hogy némely nagy família arcképcsarnokából hiányoznak, akik ténylegesen lerakták a vállalatbirodalom alapjait. Az illető szakmája ugyanis jobbik esetben aranyásó, rosszabbikban lótolvaj, még rosszabbikban vonatrabló volt. Diszkréten hallgat róla a család. Csemetéiket ők már a Harvardra küldik. Egyik tiszteletbeli konzulunk idestova két éve börtönben ül. Szlovákia leggazdagabb embere. Töröm a fejem, vajon miért volt szüksége egy távoli ország tiszteletbeli konzulja címének elnyerésére. A most letartóztatott Jozef O. a Guineái Köztársaság tiszteletbelije. Olajszőkítésbe keveredett. Nem kérdezném, hogy a külügyminisztérium miért nem volt körültekintőbb. Legfeljebb arra lehetek kíváncsi, Jozef O. miért tartotta fontosnak, hogy névjegyére még a tiszteletbeli konzulságot is rányomtathassa. A gyanús eredetű vagyonok tulajdonosai építik a rezidenciákat, és a szalonokban ott várakoznak a kampós- szögek, hogy felakasszák rájuk az alapító atyákat ábrázoló olaj- festményeket. Úgy negyven-ötven év múlva a negyedik generációs leszármazott majd büszkén mondhatja vendégének őséről: a dédapám, aki a Gunieai Köztársaság tiszteletbeli konzulja volt. JEGYZET TALLÓZÓ BOLGÁR SAJTÓ Elborzadásának adott hangot a bolgár sajtó, miután egy iszlám szélsőséges beállítottságú internetes honlapon megjelent az egyik kivégzett bolgár túsz levágott, véres fejének fotója. A lapok többsége csupán leírta a képet, leközölni nem voltak hajlandók. A 24 csasza című szófiai bulvárlap egyenesen üres címlappal jelent meg, és belső oldalain magyarázta el, hogy „nem hajlandó a terroristák példáját követni”. A legnagyobb bolgár napilap, a Trud vörös takarással hozta le a fotót. A Monitor ezzel szemben leközölte az eredeti felvételt, de csak fekete-fehérben. Georgi Lazov és Ivajlo Kepov bolgár teherautó-sofőröket július 8- án rabolta el az al-Kaida terrorhálózathoz kötődő Abu Muszab az-Zarkávi jordániai terrorista vezette Tauhíd al- Dzsihád (Egyistenhit és Szent Háború) elnevezésű szervezet. A 14-én lefejezett Lazov földi maradványait tegnap szállították haza Szófiába. Kepov sorsa egyelőre ismeretlen. A bolgár külügyminisztérium szerint találtak egy másik fej nélküli holttestet, amely elképzelhető, hogy Kepové, de még nem sikerült azonosítani. BERLINER ZEITUNG A Nyugat-Balkán területi és etnikai problémáinak megoldását célzó egységes koncepció mielőbbi kidolgozását sürgeti a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) alsóházi frakciójának elnökhelyettese. Gernot Erler szerint értelmetlen dolog egymástól elkülönítve kezelni Koszovó, Bosznia és Montenegró kérdését. Érdemi előrelépés sehol sem mutatkozik, sőt: az a rettegés, amelyet a Nyugat érez az egyes régiók státusának végleges meghatározásától, bénítóan hat. Már emiatt is együtt kell megvitatni és tisztázni az egyes régiók kölcsönhatásait; nincs értelme továbbra is elkülönítve kezelni őket. Ha például Montenegró végleg kiválna a Szerbiával alkotott államközösségből, úgy az albán lakosság még erőteljesebben követelné Koszovó függetlenné válását. Ennek nyomán Belgrád várhatóan igényt támasztana a boszniai Szerb Köztársaság fölötti ellenőrzésre. Ezeket a kérdéseket egy „nagy nemzetközi Balkán-konferencián” lehetne megvitatni - fogalmazott a szociáldemokrata politikus. A nemzetközi közösség jelenlegi felfogása szerint külön kell kezelni Bosznia-Hercegovina és Koszovó problematikáját. A német ellenzék fordulatot sürget a Nyugat koszovói politikájában. „Föl kell tenni a kérdést, vajon helytálló-e az előbb jogállam, azután státus elv” - jelentette ki a lapban a CDU/CSU-frakció biztonság- politikai szóvivője. Christian Schmidt ezzel arra a felfogásra célzott, amelynek értelmében Koszovóban előbb jogállamot és biztonságos életkörülményeket kell teremteni, s csak ezután lehet majd dönteni a tartomány hovatartozásáról. A Balkán népei között a múlt évtizedben felszínre tört gyűlöletet lassan tíz éve képtelenek érdemben csillapítani a nemzetközi szervezetek. MTI-HÁTTÉR Hiába állomásozik öt éve Koszovóban a meghatározó nyugati nemzetek katonáiból verbuvált KFOR, a márciusban kirobbant véres zavargások idején éppoly tehetetlen - ha úgy tetszik, passzív - szemlélője volt az albán szélsőségesek tombolásának, mint a holland SFOR-katonák 11 évvel ezelőtt a srebrenicai mészárlásnak Boszniában. Emiatt alapos bírálatban részesültek a KFOR német, francia és olasz katonái a Human Rights Watch emberjogi szervezet részéről. Azon, hogy a rendfenntartó erőknek nincsenek „karhatalmi” eszközeik (vízágyúk, könnygáz stb.) megvadult tömegek megfékezésére, idővel lehet változtatni - ám ettől albánok és szerbek belátható időn belül még nem fognak egymás nyakába borulni. Vitatható Wolfgang Koschnick- nak, Mostar egykori német polgármesterének a nézete is, amelynek a helyreállított Öreg híd múlt heti avatásakor adott hangot a hercegovinai városban. A német politikus úgy vélte: Mostar jelképe vonzani fogja a turistákat, a fellendült idegenforgalom jólétet Mennyi a négyzetméter? Mostanában azon elmélkedem, hogy napilapot olvasni csupán azoknak kockázatmentes, akiknek stabil a vérnyomásuk. Ugyanis a Zsolna mellett születendő autógyár témája napirenden szerepel a sajtóban, és bizony vérnyomásemelő hatása van. Én - amúgy öregesen - csak álmél- kodni tudok, mennyit változott a világ. Évtizedekkel ezelőtt Szep- siben egy „nemzetgazdaságilag jelentős üzem” építését kezdték el. Az akkori módszer szerint „felvásárolták” az alapterületet 40, teremt a városban, s az majd kibékíti egymással a bosnyákokat meg a horvátokat. Ha csak ezen múlna, a Nyugat pénzügyi segítsége - miként Koszovóban is - már jócskán enyhíthette volna a feszültséget az etnikumok között. A valóság azonban más. Hogy milyen mély az ellenszenv, azt jól mutatta Macedónia, ahol súlyos zavargások törtek ki azután, hogy a parlament elfogadta az albán kisebbségnek szélesebb jogokat biztosító új törvényeket. A legkeményebb dió azonban Koszovó. A feladat nehézségét jól példázza, hogy öt éven belül immár az ötödik diplomata tölti be a helyi ENSZ közigazgatás (UNMIK) vezetőjének a posztját. A dán Sörén Jessen-Petersent mind az albán, mind a szerb politika alig leplezett kárörömmel fogadta. Az újságok nem győztek rámutatni, hogy elődje, a finn Harri Holkeri működése alatt több új probléma keletkezett, mint ahányat sikerült rendezni. Tény, hogy öt évvel a szerb hadsereg távozása és az ENSZ köz- igazgatás megvalósítása után sem rajzolódik ki megoldás a névleg továbbra is Szerbiához tartozó tartomány sorsára vonatkozólag. Mind albán, mind szerb oldalon fenekednek azok a szélsőséges erők, amelyek fittyet hánynak az ENSZ 1244. számú határozatára. (Ez célul tűzi ki a soknemzetiségű társadalom megteremtését, míg a kulcsfontosságú belpolitikai jogköröket az UNMIK-ra ruházza át.) azaz negyven fillérért négyzet- méterenként. Én is a szerencsések közé kerültem 1700 négyzet- méterrel. Vitathatatlan, az üzem működött, munkalehetőséget adott. (Hogy manapság milyen állapotban van, arról inkább tapintatosan hallgassunk.) Foglalkozzunk inkább Zsolnával. Nekünk, magyaroknak külön örömünkre szolgál, hogy azon a tájon - habár nem Arany János anyanyelvét beszélik - megtanulták, hogy kinek fütyül a fülemüle. Hála jogásztársadalmunknak. Kár, hogy ez a jeles gárda nem jogállamot épít, hanem jogászkánaánt. Nekik nem Ők az erőszakban látják a legmegfelelőbb eszközt ahhoz, hogy lépéskényszerbe hozzák a döntéshozókat; Michael Steiner korábbi UNMIK-vezető szállóigévé vált szavai - előbb a jogállamiság ismérveit kell megteremteni, utána lehet szó Koszovó státusáról - csak vörös posztóként hatnak rájuk. Míg az albánok független (s persze albán irányítású) Koszovói akarnak, Szerbia képviselői - legutóbb Vojiszlav Kostunica miniszterelnök küldöttei - imamalom- szerűen ismételgetik nyugaton a két etnikum szétválasztását, Koszovó felosztását szerb és albán régióra. Az ENSZ által öt éve meghirdetett - ám újabban ritkán hallható - elvről, a különböző etnikumok békés egymás mellett éléséről Belgrád sem akar már tudni. A tartomány neve akár „Unmi- kisztán” is lehetne - írta nemrég egy német napilap, találóan célozva arra, hogy az UNMIK állam az államban: 14 ezer embert - köztük 6300 helyi lakost - foglalkoztat a kétmilliós tartományban. Az áttekinthetetlen apparátusban virágzik a korrupció és a nepotizmus - miközben erősödik vele szemben a gyűlölet azon koszovóiak körében, akik nem jutottak „pecsenyéhez” az UNMIK-ban, s a 80 százalékot kitevő munkanélküliek táborát gyarapítják. A hoppon maradtak érzéseit tükrözte a márciusi zavargásokon skandált albán jelszó: Az UNMIK az ellenkell félniük a munkanélküliségtől. Ők nem vágynak külföldi állások után. Hiszen nálunk aranyat érő vadászmező van. A mezőről jut eszembe, hogy a közelmúltban zajlottak nálunk a Szepsi Napok. A nemzetközi vendégek között itt volt a földművelésügyi miniszter úr is. Remélem közölték vele, hogy nálunk nincsen áremelés. A helyi mezőgazdasági társaságtól a földtulajdonosok továbbra is egy mázsa terményt kapnak egy hektár bérlete fejében, 310 korona pénzértékben. Tehát nálunk megállt az idő. Győri Sarolta Szepsi Hurkazsíros púder HIZSNYAI ZOLTÁN Nemrég egy kisebb társasággal Pozsony történelmi belvárosában ültem egy vendéglő utcai teraszán. Harmincnyolc koronás ógyallait hörpöltünk, azt is csak azért, mert a kelta hagyományokra hajazó drágább éppen kifogyott. Fülünkben hol angol szó bugyogott, hol japán kopácsolt, hol olasz szárnyalt, hol meg dájcsolás reszelt. Már sokadszor szippantottuk le deresedé bajszunkról a reája telepedett habot, amikor váratlanul egy jól ismert szlovák him- nikus ének ékelődött a cseh folktechnóval is tetézett bábeli hangkavalkádba. Olyan rémülten rántottam feléje a fejem, mintha szökőár morajlása csapott volna immár kókadozó tudatomig. És valóban. Az én emberem ott állt a terasz tarka napernyőinek tövében, alig néhány lépésnyire tőlünk, tekintetét magasztosan a képzelt láthatár fölé emelte, és jobbját előrelendítve, heroikus pózban zengte fennkölt dalát, nyilvánvalóan a terasz vendégeinek tartalmas szórakoztatását biztosítandó. A középkorú roma férfit először a televízióban láttam, még évekkel ezelőtt. És sajnos hallottam is. Az amatőr énekeseket megszólaltató tévéműsor egyik első sztárja volt. Először az utcán fakadt dalra a kamera előtt, aztán stúdiófelvételre is meghívták. A koncepció az lehetett, hogy a tehetségesek mellett legyenek mókásak is. Ő a mókás szerepére kellett. Aztán később az utcán is nemegyszer hallottam. A haját tüskésre vágatta és fehérre festette. A hangja is olyan volt, mint egy liszttel beszórt nagy csokor tüske. A sztárimázst mostanra továbbfejlesztette. Mellén ezüst flit- terrel gazdagon díszített olcsó fekete trikó feszült. Két énekszám között kézitükörben az orrszőrzetét ápolta, és felfrissítette a hajtüskéket. Volt némi manikűr is, halbicskával. Meg púder. Ahogy a stúdióban. Aztán hangköszörülés, a póz - és a következő dana. Megrökönyödésünkben a serhab is a bajszunkra száradt. Aztán megint egy kis pipere, és egy operaária. És így tovább. Mint egy Ionesco-darabba tévedt Wag- ner-hős. És még és még. Egy félórácska néma döbbenet. Aztán a végkifejlet: a kis kartondobozfedél. Vagy papírtálca, hurkazsírral, púderral. Előkelő, fennhéjázva leereszkedő nyomulás asztaltól asztalig. - Na, itt egy húszas - bököm ki félvállról; majd némi szigort is vegyítek a hangomba: -, csak vissza ne jöjjön! - És a bankót lazán lehullajtom a hurkazsíros púderbe. Azonnal lefagy. Én viszont váratlanul megsajnálom, és kieresztek. - Nem szeressük mi az ilyen úri nótákat... - mondom szabadkozva, s olyat legyintek, mint János bácsi a lugasban jégeső után. Erre ő is megenyhül, és pillanatok alatt felmelegszik a teátrális fagypontra. Fejét gőgösen fölveti, finnyásan oldalra fordítja, és ajkán méla undorral odavágja elém a húszast, hogy csak úgy porzik. No lám, mire képes az emberrel egy bárgyú tévéshow!.. . ségünk! LEVÉLBONTÁS Szöveg nélkül (Elek Tibor karikatúrája)
