Új Szó, 2004. július (57. évfolyam, 151-176. szám)
2004-07-17 / 164. szám, péntek
„Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kis fiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” (AranyJános) CSALÁDI KOR Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörliporlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekéveL ” (AranyJános) 2004. július 17., szombat 8. évfolyam 27. szám Mindkét félnek figyelembe kell vennie a másik tulajdonságait, tudnia kell, hogy az együttélés türelmet kíván, s a mindennapos együttlét nem mindig gond nélküli A házasság és a család A házasság történelmi-társadalmi képződmény. Ebből következik, hogy nem csupán az egyének szexuális kapcsolatára épül, hanem sok más elemre is, éppen ezért igen összetett jelenség. A házasság társadalmilag szabályozott formája a nemek közötti intimebb kapcsolatoknak. Tehát a házasság mint társadalmi jelenség éppen úgy változik, mint ahogyan például az erkölcs, a jog. MARKÓ EMIL Az emberiség bölcsőjénél még hiányzik a házasság mai formája. Az emberi lét akkori alacsony fokán a nemek közötti viszonylatokat még nem szabályozták. Később jelent meg a csoportházasság, majd ebből alakul ki - a magántulajdon létrejöttével, az ősközösség felbomlásával - a páros házasság. Ez is további változáson ment át annak megfelelően, ahogyan a társadalmi formák változtak. A régi magántulajdonon alapuló társadalmakban a házasságra ráüti bélyegét az a körülmény, hogy a férfi e kapcsolatban mint tulajdonos jelenik meg. Az ő tulajdona az asszony, a gyermekek is. A magyar nyelv híven őrzi ezeket a viszonyokat: eladó lány, vőlegény (vevő legény). Sőt a férfi ma is feleségül „veszi” a nőt és nem fordítva. A leányt férjhez „adják”, de a legényre ugyanezt nem lehet elmondani. A nyelv tehát megőrizte az adásvétel, az üzleti kapcsolatok meglétét a házasságban. A férfi volt a vevő, így az ő tulajdonába került az asszony, ő rendelkezett felette, igaz, annak előtte az apa tulajdonában volt a leány. A régi polgári társadalom korszakában ez a helyzet ellentmondásossá vált és mind élesebben megmutatkozott. A jelenlegi társadalomban megváltoznak a tulajdonviszonyok, tehát a házasság régi alapjaival is szakítani kell. Kissé leegyszerűsítve, de erre vezethető vissza, hogy a házasságban válságjelenségek vannak. Ez azt jelenti, hogy vagy meg kell keresni a válság okait és azokat meg kell szüntetni, vagy a házasságot mint intézményt kell felszámolni. Ez utóbbi ellen számos érvet lehet felhozni nemcsak pszichológiai, hanem társadalmi, gazdasági, etikai jogi érveket, de egy nagyon egyszerű érvelés is kézenfekvő: ki tud jobbat helyette? Jóval egyszerűbb és reálisabb, ha a házasság intézményét mint a nemek közötti kapcsolat egyik alapformáját a mai kor követelményeihez igazítjuk és új tartalommal töltjük meg. A házasság elavult, mondják és bizonyítják azzal, hogy sok a válás. Ez igaz, csakhogy az elváltak túlnyomó többsége ismét a házasság révében próbálja folytatni életét. A társadalom alapvetően megváltozott, de a házasságban még visszatükröződnek a régi hagyományok. A jogi szabályozás már az új viszonyokat tükrözi, de mi van az egyének tudatában, erkölcsi nézeteiben, magatartásában. A baj, úgy látszik, nem a házasság intézményében van, hanem az abban részt vevő egyénekben, illetve az abban kifejeződő emberi kapcsolatokban, lelki tényezőkben. Valószínű, hogy energiáinkat a házasság megújítására, reformjára, a modern ember számára alkalmassá tételére kellene fordítani ahelyett, hogy valami mást keresnénk. A férfi és a nő között egyenjogúságnak kell a házasságban is lennie. A meghatározó csakis a kölcsönös vonzalom, megbecsülés, a kölcsönös szerelem lehet. A nők napi 12-14 órát dolgoznak (munkahelyen, plusz otthon). A családon belül is elkerülhetetlen a közteherviselés. Ez nem úgy értendő, hogy a férfi „segít” a háztartási munkákban. Nem erről van szó, hanem a terhek és feladatok tudatos és arányos elosztásáról. Véget kell vetni a férfiak kétarcúságának, annak, hogy valaki, aki a munkahelyén modern, haladó gondolkodású ember, otthon hűbérúr legyen. A házasság bonyolult társadalmi képződmény, ám sokan leegyszerűsítik, s éppen ma, mikor minden bonyolultabb, mint ennpk előtte. A naiv leegyszerűsítés már a párválasztásban megnyilvánul, amikor gyakran csak a külső megjelenés számít. Az újságok házassági hirdetéseiből is kiviláglik ez: „186 cm magas, fekete hajú, 75 kg súlyú kisportolt férfi... nősülne”. Vagy: „szőke, kék szemű, 156 cm magas lány férjhez menne”. A külsőre „szexis” leányzók nagyobb eséllyel indulnak, mint a kevésbé azok. Pedig érdemes volna szemügyre venni a jövendőbeli gondolkodását, értelmi színvonalát, erkölcsi ítélőképességét is. Nem mellékes, milyen az akaratereje, dolgos-e, mennyire becsüli a másik embert, mennyire megbízható, elviselhe- tők-e a szokásai stb. A közmondás azt tartja, lakva ismerni meg az embert, ebből kiindulva talán előbb kellene kicsit körüljárni a másikat, s nem csak szexuális téren. így kevesebb meglepetés érné az embert. A nőknél is tapasztaljuk az egyoldalúságot, amely a külsőre irányul: a férfi legyen magas, széles vállú, jóképű fickó, vagy legyen „valaki”. Egyes nők szemében a férj is státusszimbólum, akinek segítségével meg lehet szerezni más státusszimbólumokat (luxuslakás, kocsi, külföldi utazások stb.). A házasság, mivel nagyon öszszetett jelenség, nemcsak szexualitásra, szerelemre, vonzalomra épül, hanem a jellem, a gondolkodás, az érdeklődés, sőt a temperamentum és más, lelki tényezők harmóniájára is. Csak egy apróságot vegyünk példaként: az egyének biológiai ritmusa nem egyforma, vannak korán kelő és korán aludni térő emberek, akik reggel szívesen dolgoznak, ám este már kevésbé, az éjszakázást nem bírják. A másik típus ennek a fordítottja. Későn kel és sokáig fenn tud maradni. Gondoljuk csak meg, a férj hajnalban kirándulni indulna, a feleség pedig délig aludna. Este az asszony szórakozni szeretne, a férj már az igazak álmát alussza. Ez az eltérő beállítottság biztosan az ellentétek forrása lesz. Az ember társas lény, a házasság egyúttal két ember szövetségeként is felfogható, amelyet azért kötnek, hogy az élet küzdelmeiben könnyebben megálljának a lábukon. Az öröm, a szerencse is megduplázódik, ha ketten örülnek, ha boldoggá tudják tenni egymást. A házasság célja az is, hogy megvalósuljon az ember természetes vágya, legyenek utódai, akikben élete folytatását látja. A gyermek, aki teljes családban nő fel: apa, anya, testvérek, nagyszülők és más rokonok körében, előnyösebb helyzetben van, boldogabb, kiegyensúlyozottabb lesz, mintha csak egy szülő viseli gondját. Aki a gyermekét szereti, félti annak jövőjét, nem teheti ki bizonytalanságoknak, szenvedésnek. Az utódok felnevelésének a legelőnyösebb kerete még mindig a család. A házasság mint társadalmi, gazdasági, jogi társulás, mint testi, lelki, etikai kapcsolat és szövetség alkalmazkodóképességet, kompromisszumokra való készséget, toleranciát, megértést igényel mindkét fél részéről. A házasság is fejleszti a személyiséget. A házasságban az egész személyiség vesz részt, s valamennyi pszichés megnyilvánulás szerepet kap (gondolkodás, érzelem, jellem, érdeklődés és más személyiségjegyek). Kialakítja a mi tudatot, szemben az egoizmussal, ahol csak az én játszik szerepet. A házasságban mindkét félnek figyelembe kell vennie a másik tulajdonságait, tudnia kell, hogy az együttélés türelmet kíván, s a mindennapos együttlét nem mindig gond nélküli. Vannak dolgok, A férfi és a nő amiket tudomásul kell vennünk, mert nem is olyan nagy a hiba, ugyanakkor magunkat is arra késztetni, hogy megértőek, elnézőbbek legyünk. Törekedjünk arra, hogy apró ügyekből ne csináljunk nagyot. A túlérzékenység, a zsémbelés, a veszekedés nem hozza a kívánt eredményt, sőt ellenkezőleg. Az öröm, a szerencse is megduplázódik, ha ketten örülnek (Vértesy László felvétele) A házasságban követendő, tréfának tűnő tízparancsolatot talán érdemes megszívlelni: 1. A házastársad nem a tulajdonod, önálló személyiség, tiszteletben kell tartanod a szuverenitását, adott esetben a magányát is, de a sajátodat se add fel. 2. A házastáísad családját olyannak kell elfogadnod, amilyen, ha azok számodra elviselhetetlenek, a házasságról le kell mondani. 3. A házasság a hallgatás, a meghallgatás művészete, ne kérdezzünk, de mondjunk mindent idejében. 4. Csak annyit kívánj a házastársadtól, amennyit te adsz neki. Vedd figyelembe, a házasság nem nevelőintézet és nem taposómalom. 5. Ne reméld, hogy házastársadban mindent megtalálsz, minthogy ő sem talált meg benned mindent. 6. A gyermek két egymást szerető ember között erős kapocs, de a széthulló házasságot nem tartja össze. 7. Érdekből is lehet házasságot kötni, de olyan erőszakot kell venni magadon, aminek következményeit később kell megszenvedned. 8. Légy odaadó, de ne szolgáltasd ki magad. 9. Ne követeljünk szerelmet és ne várjunk hálát. 10. A házasság, akár egy épület, sokféle elemből áll, de alapja és kötőanyaga a szerelem. ÍRÓ OLVASÓK Az özvegy NAGY ERIKA Nézte a sötét tájat, az elsuhanó fényeket, s a régi időkre gondolt. Eszébe jutott ifjúsága, a jó és a rossz egyaránt. De sosem kesergett. Akkor sem, amikor tíz év házasság után özvegyen maradt. A második szülést követően az asz- szony megbetegedett. Soha többé nem gyógyult meg. Három keserves, szenvedéssel teli év után szép csendesen elaludt. Végérvényesen. Az egyedül maradt férfi keményen tartotta magát. Tette ezt szeretettel vegyített féltésből, arra is gondolva, így talán könnyebben sikerül betöltenie azt az űrt, melyet az édesanya elvesztése okozott a két apró fiúcskának. Hiányzott az asszony, nagyon hiányzott. Halálával tetemes teher nehezedett a vállaira. Megoldotta. Igaz, segítséggel, de felnevelte, taníttatta fiait. Szép szál férfi volt, mégsem akart újra nősülni. Bár gyermekei felcseperedtek, megtehette volna. Napjai így egyedüllétben teltek. Fiai megnősültek, unokái gyarapodtak. Valahogy egyre kevesebb idő maradt idősödő apjukra. Pedig várta őket. Minden hétvégén. Szinte megfiatalodott, mikor unokái unszolására sétát tettek a közeli erdő lengedező fái alatt vezető keskeny úton, magukba szippantva a tavaszi esőillatot árasztó fák tiszta, egészséges zöld illatát. Fáradtan hazaérve az unokák elnyúltak nagyapjuk mellett a kanapén, s mély álomba szenderültek. Ilyenkor boldog volt, érezte, szükség van rá. Fontos még valakinek. Az évek teltek, az unokák a saját útjukat egyengették. Tudta, hogy eljön ez az idő, mégis felkészületlenül érte. Rátört a magány, s rádöbbent, megöregedett. De jó is tenne, ha volna egy társ mellettem! - mondogatta egyre gyakrabban, de közel a hetvenhez már nem reménykedett, hogy valaha is társra talál. Télre gyakran költözött a közeli városba idősebb fiához. Serénykedett, igyekezett hasznossá tenni magát. Örült minden munkának. De egy városi lakás egészen más, mint az ő kis házikója, ker- tecskéje, ahol mindig akad tennivaló. Ott érzi magát igazán otthon. Az örökös városi zajongás után jó hazamenni. Csak az a magány ne várná otthon! Egy tavaszi szép napon mikor a parkban pihente ki fáradalmait, nézegetve a jövő-menő embereket, járműveket, egy idősödő, ápolt külsejű hölgy a mellette lévő üres helyet szemelte ki magának, hogy megpihentesse fáradt lábait. Szóba elegyedtek. Nehezen indult a beszélgetés, de egy órán belül már ismerték egymás életének legszomorúbb emlékeit is. Mindketten özvegyek voltak, évekig éltek társ nélkül, esténként egyedül szenderültek álomba. Szinte kivirultak. Szívük megtelt reménnyel. Hónapok múltán, mikor egyre szorosabbá vált kapcsolatuk, pironkodva vallották be egymásnak, hogy bizony jóval túl a hatvanon is lehet szeretni, boldogságot érezni, új életet kezdeni. Azóta egymást támogatva, kiegészítve élik napjaikat. Voltak nehézségeik, de együtt leküzdötték. Nem törődve a rosszalló pillantásokkal, csípős megjegyzésekkel. Boldogok. Azóta is.
