Új Szó, 2004. július (57. évfolyam, 151-176. szám)
2004-07-17 / 164. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2004. JÚLIUS 17. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Haggyanak békén, nem akarom, hogy saját véleményem legyen! (Lubomír Kotrha karikatúrája) HÉTVÉG(R)E Mit kezdjek 68 dollárral? VISSZHANG Vihar egy pohár vízben Habár a legkevésbé sem vagyok híve az összeesküvés-elméleteknek, egyértelműnek tekintem, hcfgy Vo- nyik Erzsébet a dunaszerda- helyi önkormányzat üléséről tendenciózusan, a Csallóköz regionális lapra nézvést rosszindulatúan tudósította az Új Szót. Az önkormányzat üléséről szóló tudósítás egyhar- madában, s hogy csattanjon az „ostor”, a végén foglalkozott ugyanis Garay alpolgármester „kérdéseivel”, amelyeket Huncík Péter lelki presszionálása és a Csallóköz befeketítése céljából ötöltek ki a dunaszerdahelyi polgármester sleppjének „illetékesei”. Ez szakmailag bizony nagyon is kikezdhető munkamódszer, tehát a legkevésbé sem indokolt az a gőgös hárítás, mely tegnap jelent meg a lapban, tegnapelőtti tiltakozásom riposztja- ként. Jobb helyeken az efféle munkamódszerrel dolgozó szerzőket el szokták felejteni. Az meg egyenesen elképesztő és a dunaszerdahelyi polgárokkal szembeni „ga- tyaletolásnak” minősül, hogy az önkormányzat választott képviselőinek java része néhány telekeladás közt főként a sajtó megrend- szabályozását tartják a legégetőbb gondjuknak. Miközben az általuk kipécézett hetilap munkatársait folyamatosan elutasítják - többnyire törvénysértő módon ha azok közérdekűleg tájékozódni szeretnének az önkormányzatnál. Ennyit végérvényesen arról a viharról, melyet Garay, Vonyik és jómagam kavartunk egy pohár dunaszerdahelyi vízben... Barak László A szerző a Csallóköz c. lap felelős kiadója Szerkesztőségünk a vitát ezzel lezártnak tekinti. Önnek van 68 dollárja? Lehet, hogy nem sejti, de van. Hatvannyolc dollárja ugyanis minden szlovák állampolgárnak van, méghozzá külföldi bankban. Átlagban. KOCUR LÁSZLÓ Legalábbis a héten ezt hozta nyilvánosságra az egyik hazai bank. Csak tudnám, hogy honnan szereztek tudomást az én hatvannyolc dolláromról, hisz nem az ágy végébe vagy a zoknik közé, hanem egy külföldi bankba tettem. A komoly banki elemzők így egy egész országot buktattak le. Képzelem, milyen arcot vágnak egyébként komoly családapák, mikor az asszonynak be kell vallani, hogy titkon sörre szerette volna költeni ezt a kis dugipénzt. A csitrik meg az édesanyjuk előtt feszenghetnek: na jó, anyu, ezt a pénzt a legújabb fürdőrucira szántam. Az ifjú programozó nem fogja tudni meggyőzni kedvesét arról, hogy ezen a pénzen virágot szeretett volna venni neki, nem pedig a legújabb, számítógéphez való kütyüre szánta. Ha már így a nyakunkba szakadt 68 dolcsi (majdnem 2200 korona), nézzük, mire is költhetnénk. 1. Mozijegyre? Arra felesleges. A legjobb vígjátéknál is komikusabb az, ami a Szlovák Nemzeti Párt háza táján folyik. Malíková honleány Losoncra hívta híveit egy hete ilyenkor. Ahogy azt már megszokhattuk, Súlovsky is szervezett egy nagygyűlést, Garamszentkresztre. Mindketten azt állítják, hogy az övék a törvényes. És ez így megy már évek óta. Hát nem vicces? 2. Ha Önök altruisták, álljanak össze többen, és alapítsanak segélyegyletet az ötezer pedagógus számára. Hogy melyik ötezer számára? Azokéra, akik a következő tanévtől a közigazgatási reform oktatásra gyakorolt hatása miatt állásukat veszt(het)ik. Remélem, a szaktárca által nyilvánosságra hozott szám túlzás. Az egyébként is katasztrofális helyzetben levő szlovák munkaerőpiac nem tudna mit kezdeni több ezer állástalan pedagógussal. 3. Pozsonyban felújítanak két hidat. Támogassuk hatvannyolc dollárral a székesfővárost, hátha hamarabb befejeződnek a munkálatok, s nem kell fél órával többet autózni, ha a Duna egyik partjáról a másikra szeretnénk jutni. 4. De támogathatjuk az elnöki irodát is. Az államfő bokros teendői ugyanis 81 ember asszisztenciáját igénylik. Érdekes, Gasparovic magyar kollégájának elég 51. Pedig kicsivel nagyobb országról van szó... 5. A héten kiraboltak egy újabb bankot. Ez volt a tizenötödik. 68 dollárból vegyünk nagyon-nagyon sok zoknit, és rejtsük abba dugi- pénzünket. Kisebb a valószínűsége, hogy onnan is ellopják, ráadásul a család hölgytagjai is el lesznek foglalva esténként a zoknistoppolás- sal. Mi pedig nyugodtan nézhetjük az olimpiai közvetítést. Bizony! Már kevesebb mint egy hónap. Ha a görögök is úgy akarják! HETI GAZDA(G)SÁG Drága a cukor; a többi csak vatta TUBA LAJOS Napokon belül az interneten olvashatjuk, mi is van a Kia autógyárral kötött szerződésben. Illetve már tudjuk, hiszen egy kis lap vagy egy hónapja nyilvánosságra hozta a kiszivárogtatott anyagot, így csak ellenőriznünk kell, valóban azokat a megalázó feltételeket fogadtatta-e el annak idején Rusko a kormánnyal. így valószínűleg különösebb cirkusz sem lesz a közzétételből, hiszen a békát annak idején egyszer már lenyeltük. Inkább Bárdos Gyulának adjunk igazat, aki szerint a parlamenti demokrácia győzött, amikor Pavol Ruskónak nem sikerült eltitkolnia, mi mindent volt hajlandó feláldozni a szenzáció érdekében. Ennél sokkal érdekesebb az aktuális zsolnai helyzet, főként az, amint Robert Fico látványosan eltávolodik a telekspekulációba keveredő Fedor Fiasíktól és ezzel saját alelnökétől, Mónika Benovától is. A legnagyobb ellenzéki párt a nyári uborkaszezon helyett jókora belső válságba keveredett, és ennek megoldása sokkal komolyabb feladat lesz számára, mint a reform nehézségeit és a kormány hibáit kihasználva a népszerűség ápolgatása. Sokaknak feltűnt az a hír is, amely szerint Franz Fischler főbiztos az uniós cukorrendtartás alapos reformjára tett javaslatot. Épp ez a termék az, ahol a leglátványosabban nyilvánult meg a garantált uniós felvásárlási árak hatása. Ennek nyertese a mezőgazdaság és az élelmiszeripar, amely ugyan hangosan aggódott a csatlakozás miatt, most viszont csendes elégedettséggel teszi zsebre a többletbevételeket. Vesztesei viszont a fogyasztók; 40 korona fölé emelkedett a cukor ára. De nem sokáig, mivel Fischler továbbra is kitartóan küzd a 35 évvel ezelőtt csodát jelentő, de mára értelmetlen, fosszíliává merevedett Közös Agrárpolitika (CAP) reformjáért. Ennek része lenne a cukor garantált felvásárlási árát 40 százalékkal csökkentő változtatás is, amely ezt az ágazatot nálunk is újra visszatérítené a normális piaci viszonyok közé. A héten egy lap kielemezte, hol tart a bérek megduplázásával kapcsolatos ígéret teljesítése. Ismert politikai anekdota, hogy Dzurinda annak idején azért vált a formálódó Kék Koalíció szóvivőjévé, mert a pártvezetők közül egyedül ő volt képes demagógiában felvenni a versenyt Meciarral. Ennek egyik klasszikus példájává vált a négy év alatt megduplázódó bérek beígérése. Azóta hat év telt el, ám az 1998- as 10 ezer koronás ádaghoz viszonyítva a 15 ezer koronás ádagbér csupán 50 százalékos emelkedés. A pénzügyminisztérium óvatosnak számító becslése szerint Dzurinda második ciklusának vége felé 18 ezer korona várható, de egyes banki elemzők akár az ígéret teljesítését, vagyis a 20 ezer koronát is valószínűnek tartják. Józanul gondolkodó ember persze az 1998-as bejelentést egy pillanatig sem vette komolyan. Tulajdonképpen még hálásak is lehetünk Dzurindának, hogy nem ragaszkodott dogmatikusan politikai ígérete betartásához. Ezt ugyanis csak hiperinflációval lehetett volna teljesíteni, ami nem hozott volna semmit a konyhára, ráadásul teljesen elértéktelemtette volna megtakarításainkat. Ennél sokkal érdekesebb a prognózis azon része, amely szerint a pénzügyi és a távközlési szektor mellett a gépiparban és az elektronikai iparban számítanak az átiagosnál jóval gyorsabb jövedelememelkedésre. Vagyis a jó jövedelmi lehetőséget jelentő, de eléggé zártnak tekinthető két ágazat mellett most olyanok lesznek soron, amelyekben sokkal könnyebb érvényesülni és helyet találni. Sőt a banki elemzők attól tartanak, hogy a bérek emelkedését akár a jól képzett szakemberek hiánya is befolyásolhatja. Ez akár pályaválasztási tanácsnak is tekinthető a fiatalok számára. Fico látványosan eltávolodik a telekspekulációba keveredő Fiasíktól. VENDÉGKOMMENTÁR A helyzet mélysége KÖVESDI KÁROLY Megy, mendegél az ember, és óhatatlanul belebotíik a sánta kutyába. Rugdalná félre, de a sánta kutya azt súgja: fogjál meg. Hát nem eresztik egymást. A sánta kutyát - a Gyűrűk Ura mintájára - nevezhetnénk például SZMÉ-nek. Azaz: szlovákiai magyar életnek. De nevezhetnénk például különösen veszélyeztetett régiónak is. Ilyen mondjuk az Ipoly mente, benne Ipolybaloggal, amelynek több mint 800 lakosa van, és ahol igen lelkes és tehetséges emberek élnek. Nagyon erősek a hitükben, ám ezzel együtt nagyon elesettek (bár ezt sejthetően kikérnék maguknak), hiszen munkahely se közel, se távol. Az egész Ipoly mentén, ahol ádagban 35 százalékos a munkanélküliség, talpon maradt vagy öt-hat szövetkezet és semennyi ipar, lévén, hogy soha nem is volt. Még a közeli bányák is úgy döntöttek, hogy bezáiják magukat, mert minek az a nagy flanc. Aki mindenáron nem akar éhen halni, az felkerekedik és megy a magyarországi üzemekbe, ahol kisebb bérért mint az őslakosok, de dolgozhat. Pestig, Dorogig járnak a buszok hajnalban, délután, este. A „nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás” módosult menetrendje: nyolc óra munka, négy óra utazás - a többi ennek a függvénye. Az embernek a sánta kutyával való viaskodása közben eszébe jutnak a kulturális minisztérium főosztályvezetője, Dohányos Róbert által mondottak, hogy tudniillik a kisebbségi élő kultúra támogatására szánt összegek elosztásában az egyik legfontosabb szempont idén a hátrányos helyzet volt. Ami dicsérendő, és rendjén való. Csak éppen nem egészen igaz. Hiszen a sánta kutya azt is elárulja, hogy van Ipolybalogon egy Szent Korona nevű egyházi kórus. Csupaszív fiatal emberek alkotják, akik az utóbbi években olyan dicsőséget szereztek kis falujuknak, amelyet a nagy, profi kórusok is megirigyelhetnének. Az ezüstkoszorús kórus többek közt énekelt a Vatikánban, és nemcsak úgy, turisták csellengésének idején, hanem szentmisén, vagy ezüstérmet nyert egy nagy nemzetközi kórustalálkozón, ahol 700 fellépő mérte össze tudását. A kórus az idén is kért támogatást, hiszen minden évben pályáztak és kaptak is valamicskét, legalább autóbuszköltségre, hamuba sült pogácsára az utazáshoz. Idén azonban a Hivatal mellett működő héttagú szakmai testület úgy gondolta, egy centet sem érdemelnek. Pedig, mondá a főosztályvezető, most kétszer annyi jutott élő kultúrára. A Szent Korona Kórus e nyáron éppen Franciaországba készül több fellépésre, és ha a mindenható is kegyes lesz hozzájuk, talán a Notre Dame-ban is felcsendül az ipolybalo- giak éneke. Csak egyet nem értenek ezek a nagyon lelkes, nagyon tehetséges fiatalok, s velük együtt én sem: miért van az, hogy a kegyes Hivatal korifeusai a kisebbségi kultúra támogatására szánt keretből idén egy árva centet sem szavaztak meg nekik? Ennek két oka lehet: vagy nem tudnak róluk, vagy úgy gondolták, hogy Nógrád, az Ipoly mente nem hátrányos helyzetű vidék. Lehet még egy ok: a kurátorok nem álltak a helyzet magaslatán, hanem a helyzet mélységében csücsültek. JEGYZET Csatlakozás, vonaton JUHÁSZ DÓSA JÁNOS Emlékszem a régi szép időkre, amikor még a hajdanvolt szocialista birodalomban háromnégy közvetlen járat is közlekedett Budapest és Fülek között. 73 Kcs-ért zsúfolódhattunk a Polonia expressen, amely a lengyel csencselőket szállította mintegy ingajáratban Kelet és kevésbé Kelet között. A Padlás után anyámmal a vécében állva töltöttünk el csekély három órát, mert másutt egész egyszerűen nem volt hely. Rendszerváltás után csökkent a járatok száma, de azért napi két- három közvetlen vagy részben közvetett még így is akadt. Reggel, délelőtt és kora délután is eljuthattunk a fővárosba. Mára gyökeresen megváltozott a helyzet. Beléptünk ugyanis az EU-ba, a határok megszűntek, a vasúttársaságok úgy gondolták, fölösleges pénzpocsékolás ezeknek a járatoknak a fenntartása, s egy csapásra megszüntették őket. Reggel egy koszos járat, amelyben még a toalett is használhatatlan, s ennyi. (A jegyárak persze nemzetközi szintet ütnek meg). Visszafelé sem egyszerűbb a helyzet. Reggel egy járat, amellyel kétszeri átszállás után lehet eljutni Fülekre, s este döcög hazafelé a már előbb említett koszosvonat. A napokban Kisváráról igyekeztem hazafelé, Budapest érintésével. Reggel kilenckor már Pesten voltam, de este hét lett, mire hazaértem. A táv alig százhúsz kilométer. Somoskő: újfalun Szentkútról érkezett zarándokokkal ütjük el a nem csekély ötórás várakozási időt. Ha nem lenne csomagom, gyalog is vígan hazaérhetnék. De csomag is van, ráadásul vasárnap, így marad a váróterem, s maradnak a zarándokok. GL0SSZA Trilógia HOLOP ZSOLT Apuka tipegett be a kertvendéglőbe, mögötte a gyerek és anyuka. - Két nagy sört... Meg egy kicsit - rendelkezett apuka. A kis sört egy hajtásra legurította, a poharat odaadta játszani a gyereknek. - Ha eltöröd, agyonütlek! Aztán csendben elszopogatta a két sört is.
