Új Szó, 2004. július (57. évfolyam, 151-176. szám)

2004-07-02 / 152. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2004. JÚLIUS 2. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ NBC Már többen vannak azok az amerikaiak, akik úgy gondol­ják, hogy Irak kérdésében tu­datosan megtévesztette az ál­lampolgárokat George Bush el­nök. Az NBC amerikai televízió és a The Wall Street Journal ál­tal készített felmérés szerdán szerint az amerikaiak közel 47 százaléka úgy vélte, hogy Ge­orge Bush - bár mindennel tisztában volt - megtévesztette az országot az iraki fenyegetést illetően. A válaszadók 44 szá­zaléka volt biztos abban, hogy az elnök a lehető legpontosab­ban tájékoztatott a rendelkezé­sére álló információkról. Már­ciusban még azok az amerikai­ak voltak többségben, akik sze­rint George Bush pontos tájé­koztatást adott az országnak. Szöveg nélkül (Peter Gossányi karikatúrája) Az utolsó negyedévtől nem fogják téríteni a határon túli lapok számára az MTI-hírszolgáltatás díját Hírínség fenyeget a határon túl? Hogy hogyan készül el egy újság, azt hiszem, az olva­sók jelentős részét nem ér­dekli. Számukra az a fon­tos, hogy reggeli kávéjuk mellé kezükbe vehessék kedvenc sajtóterméküket. Ha minden gördülékenyen megy, az olvasó elégedett. De ha egy-egy fontos hír kimarad, az sem az olvasó­nak, sem a lapnak nem jó. KOCUR LÁSZLÓ Márpedig az év utolsó harma­dától ennek esélye sokszorosára nő. Az Illyés Közalapítvány (IKA) költségvetését (is) meg­kurtító Draskovics-csomag miatt az alapítvány vezetése úgy dön­tött, 2004 októberétől nem fogja téríteni a határon túli magyar szerkesztőségek számára az MTI-hírszolgáltatás díját. Ez minden határon túli magyar lap számára komoly gondot jelent majd. Eddig ugyanis a Magyar Távirati Iroda által készített hí­rekhez, összefoglalókhoz, hát­téranyagokhoz, elemzésekhez, és a nagy népszerűségnek ör­vendő Panoráma című oldalunk színes sztárhíreihez térítésmen­tesen jutottunk hozzá. A nem kis összegről kiállított számlát ugyanis az IKA fedezte. Az IKA körlevele nemcsak az Új Szót érte váratlanul. Az Újvi­déken megjelenő Magyar Szó főszerkesztője, Kókai Péter sze­rint lapját alapjaiban veszélyez­tetné, ha nem jutna hozzá az MTI híreihez, Kókai ezt szinte elkép­zelhetetlennek tartja. A lap nem maradhat az MTI hírszolgálata nélkül, mert nem az a Magyar Szó lesz, amivé vált az utóbbi tíz évben, nyilatkozta a főszerkesztő az MTI-nek. A Kolozsváron megjelenő Kró­nika szerint a döntés következté­ben a Kárpát-medencei magyar­ság ismét hírínségben szenvedő szigetlakóvá válik. Romániában a döntés hét regionális és két orszá­gos terjesztésű lapot érint. A lap szerint a ká­dári rendszer bukása után másfél évtizeddel sem si­került még a magyaror­szági politikumnak meg­találnia azt a legkisebb közös nevezőt, amely mindentől és mindenkitől függet­lenül arról szól, hogy a magyar nemzet kultúrájában minden­képp egységes, egyazon vérkerin­gés táplálja, és minden egyéb eb­ből az alapelvből következik. Ugyanakkor van egy távoli, halvány reménysugár. Az IKA Ku­ratóriumának tagja három parla­menti képviselő is. Ok egyéni képviselői indítványban szeret­nék az Országgyűlés elé terjeszte­ni, hogy az alapítványt megkerül­ve, más költségvetési forrásból fe­dezzék a szolgáltatás díját. Ennek valószínűsége azonban megle­hetősen csekély. A megszorító in­tézkedéseknek ugyanis nem az a lényegük, hogy amit az egyik zse­bem számára megtakarítok, azt a másikból kifizessem. Az ügyben megszólaló Herényi Károly, a Ma­gyar Demokrata Fórum frakció- vezetője egyelőre bizakodó. Biz­tosan sikerül meggyőznünk a kormányt a támogatás fontossá­gáról, mondta a Krónikának. Pomogáts Béla, a közalapít­vány elnöke nem tud azonosulni azzal, hogy a határon túli ma­gyarság támogatása miatt életre hívott testület költségvetéséből az MTI-t támogassa. Kétségtelen, a közalapítvány által kiadott pénz az Országgyűlés alá tartozó MTI kasszájába folyik be. így az összeggel nem közvetlen módon támogatják a határon túli ma­gyarságot. A magyar állam egyik zsebéből kivett, másikba betett pénznek köszönhetően azonban a határon túli magyar szer­kesztőségek színvonalas újságot tudnak előállítani, így szolgálva olvasóikat. Persze, nem az MTI az egyetlen hírügynökség. De a hírek eseté­ben kevesen tudják nyújtani azt a fajta semlegességet, politikai kor­rektséget, precizitást, mint az MTI. Arról nem is beszélve, hogy például egy Tokajról szóló hír ese­tében - csak hogy egy nemrégi­ben aktuális ügyre hivatkozzam - a magyar forrás egészen más szempontból közelíti meg a prob­lémát, mint a szlovák állami hír- ügynökség. így ha az a helyzet alakul ki, hogy októbertől lapunk nem en­gedheti meg magának az MTI-t, ugyan alapjaiban nem fogja meg­rengetni az Új Szót, de elég ne­héz helyzet elé állítja. Bízunk benne, hogy lesz elegendő anya­gi forrás, s hozzá politikai aka­rat, hogy a határon túli szer­kesztőségek továbbra is hozzá­jussanak az MTI híreihez. Ha ez nem lehetséges, mindent el fo­gunk követni, hogy olvasóink semmit se érezzenek meg a kény­szer szülte hírhiányból. Pomogáts Béla nem akar közvetve egy magyar ál­lami céget támogatni. LEVÉLBONTÁS Miért a magyar kultúrára szánt pénzből rendeznének össznemzetiségi fesztivált? Meglepetéssel olvastam az Új Szó hétfői számában, hogy a Szlovák Kulturális Minisztérium által az „élő kultúrára” elosztásra kerülő összegből egyetlen ren­dezvény, az eddig előzmény nél­küli Tornaijai Kulturális Napok 3,5 millió korona támogatásban részesül. Meglepetésem fokozó­dott, amikor a keddi számban Pék Zoltán úr megmagyarázta, hogy mindez az összes szlovákiai nemzetiséget szolgálja, idézem: „A fesztivál megrendezését vala­mennyi kisebbség legitim képvi­selete támogatja”, illetve „Szlová­kiában a magyaron kívül 11 hiva­talosan bejegyzett kisebbség él. Eddig nem rendeztek számukra közös fesztivált, ahol bemutat­hatták volna kultúrájukat a több­ségi nemzet, illetve a többi ki­sebbség előtt. Ez lesz az első ilyen jellegű próbálkozás.” Kassán a Szlovákiában élő nem­zetiségek közül magyarok, néme­tek, csehek, lengyelek, rutének, zsidók, ukránok, bolgárok, és ro­mák élnek. Önálló kulturális szer­vezetekbe tömörülve tevékenyked­nek. Közös székhelyük Márai Sán­dor egykori lakóházában található, a Mészáros utcában. A klub tevé­kenységére, amely valóban a nem­zetiségek kultúráját szolgálja, a mi­nisztérium egyeden fillér támoga­tást sem hagyott jóvá erre az évre. A nemzetiségek klubja, illetve Kassa városának Kulturális, Nem­zetiségi és Sportbizottsága a szer­vezője a Nemzetiségek Kulturális Estjének, amelyet évente decem­ber 10-e környékén, az emberi jo­gok napja alkalmából rendezünk meg. Azaz, csak rendeznénk, ha a hetedik, nagy érdeklődéssel kí­sért rendezvény támogatását nem utasította volna el a nagyra becsült kuratórium. Az elutasí­tásra háttér-információk szerint azért került sor, mert: „miért a magyar nemzetiség részére elkü­lönített pénzből kellene támogat­ni 100 ezer koronával a többi nemzetiség részvételével meg­rendezett kassai találkozót, illet­ve a nemzetiségek klubját?” Most én is azt kérdezem: miért a ma­gyar kultúra kárára osztják ki a 3,5 millió koronát a nemzetisé­gek közös rendezvényére - amelynek megvalósítását egyéb­ként csak üdvözölni tudnánk, ha olyan helyszínen történne, ahol több kisebbség él. Kíváncsi len­nék arra is, kit, mit kell érteni a Pék Zoltán által említett „legitim képviselet” támogatása alatt. Csak a margóra jegyzem meg: a görögök tudomásom szerint Szlovákiában nem tartoznak a „hivatalos nemzetiségek” közé, ezért ilyen együttes importálását Görögországból legföljebb a kö­zelgő olimpia indokolja, de nem a nagy tömegben élő szlovákiai görög népesség. Filipko József A kassai önkormányzat Kul­turális, Nemzetiségi és Sport- bizottsága Nemzetiségi szekci­ójának vezetője, a kassai Nem­zetiségek Klubjának elnökségi tagja KOMMENTÁR Jobboldali eurokétely TÓTH MIHÁLY Csak látszólag érthetetíen, hogy az EU-bővítés utáni alkotmányá­nak vitája során miért elsősorban kelet-európai humuszban gyö­kerező ideológusok bírálják kíméledenül a 25 ország viszonyait meghatározó dokumentum szociális rendelkezéseit. Az is csak látszólag értheteden, hogy például a franciák, a németek, az ola­szok miért tekintik természetesnek, hogy az EU alkotmánya megerősíti a munkavállalók II. világháború óta szerzett szociális jogait, miközben Bécstől keletre sokan a gazdaság versenyképes­ségének kerékkötőjét látják a vívmányok megtartásában. Az újdemokráciákban az értelmiségiek nagy része a helyi elit el­várásainak, érdekeinek megfelelően igyekszik a közhangulatot formálni. Az egszisztenciája szempontjából ég és föld között le­begő entellektüellek nagy része azt folytatja, amire a pártállam­ban szocializálódott. Kiszimatolja, mit vár el tőle a hatalmat ténylegesen gyakorló tulajdonosi réteg. Az elvárásoknak megfe­lelően sulykolja az agyakba, hogy a gazdaság versenyképességét mennyire aláássa a szakszervezeti jogok törvénybe iktatása, vagy a szociális jogok alapvető joggá nyilvánítása. Vajon az EU- alapító országok kapitalistái miért nem tanítják meg saját ideo­lógusaikat hazabeszélni, miért nem várják el, hogy szociálisvív­mány- és szakszervezet-ellenes hangulatot keltsenek? A válasz: Európa szerencsésebb országaiban a tőke felismerte, hogy még a profimái is fontosabb érték a társadalmi béke. Egy társadalmi rendszer attól szilárd, hogy képes reagálni a vi­szonyok változására. A kommunizmus erre nem volt képes, megbukott, mert előre gyártott dogmákhoz igazodott. A reagá­lásban példamutató kapitalisták a 20. század elején felismerték a munkaerő fogyasztóvá emelésében rejlő lehetőséget. Később ezt a munkajogban is tükröztették. Tragikus vége lehet annak, hogy a mi újgazdagjaink ideológusai a 20. század második fele fejlett kapitalizmusának tapasztalatait ördögtől valónak pró­bálják feltüntetni. JEGYZET Emléktábla már a város FORGÁCS MIKLÓS- Bánatos költő boldog gyer­mekkora - mormolta a kabát­jába Juhász, mikor meglátta a kavargó alakot. Két Gyula fut össze a város fölött. Két bána­tos, szomorkás ember. - Hal­lottad? Világvége volt? Rohan­tam, mi maradt a városból. Mégiscsak ide köt a gondtalan gyermekkor. De te miért ide si­ettél? Semmi sikerélmény. Semmi tartós boldogság. -Á, csak futok, ösztönből. Űzöm magam tovább. Torlódnak az árnyak, kobakok kocódnak. - Fiúk, hol vannak felboncolt gyíkjaim, beretvált macskáim, meg pompás, idomított korcs­kutyáim? Őket kerestem min­dig a másik kontinensen. - Kit- tenberger, ne böködj! Hogy örüljek leheletfinom gyermek­koromnak így? - révedne Re­viczky. - Hagyjad, Gyula, önál­tatás a boldogság - nyámmog szegény Juhász. Mocorognak a sűrűsödő homályok. Alakul­nak a sápadt foszlányok. Egy ideges vékony arc rebben bi­zalmatlanul. - Csak azokat le­het igazán gyűlölni, kiket iga­zán szeretünk. - Kedves Féja Géza, te miért nem rokkantál bele ebbe a nyomorba? - Gyu­lám, a gőg nem rokkanás? Erős voltam, de sebzett. Ez a város nyesett meg. Visszavág­tam. Rángattam bölcsőm ve­szettül. Egy makulátlan úr, nyúlánk testű, rokonszenves férfi. Maga a helyi jelleg. - Ügyvéd úr, ön bírta itt ki egye­dül. Kersék maga a hűség - du- dorászik Juhász. - Könnyű volt nekem helyi tehetséggel. - De nem adtad fel, János. Művel­ted ezt a kertet. - Géza, vag- dalkoztam volna én is, de ne­kem a simulásra tellett. Két Gyula összenéz: - Hej, az eg­zisztencia! Bejóindulatúak lennénk! - Csak úgy kirándul­gatni az irodalomba. Kersék és Féja még mindig méregetik egymást. - Téged kitiltottak a városból, Gézám! - Én tiltot­tam ki magamból a várost! Kálmán csak mosolyog: - Ó, ti irodalmárok. Figyelem nélkül, azt hiszitek, senkik vagytok. Rándult egyet Féja penge szá­ja. - Nem mindenkinek elég egy víziló bámuló tekintete. Én partnerekre vágyom. Juhász sóhajtott keservesen: - Túl ér­zékenyek vagyunk mi ahhoz. Kersék talán magába réved: - Nem születhet minden sor ide­gi alapon. Tumultus, gomolyog a sok szellem. Kavarodik a por. Ölelkeznek vagy talán fogást keresnek egymáson a birkózás­hoz. Keserves zokogás bénítja meg őket. A népvezér: - Gyere­kek! Ki vagyok én? Mit keresek itt is? Ez a százhuszonkilence- dik vagy a százharmincadik szobrom? Most számolhatom elölről. - Kinek kell ez a város?- hív licitre Reviczky, de nem jön lázba senki. - Kell a fené­nek! - Megvolt! - Dögunalom!- Na, azért néha fölkavartad. - Látszathercegség. - Egymás szavába vágva tolongnak. - Fi­úk, ez most a város vagy csak az emléktábla, hogy ilyen is volt? - Reviczkyt tényleg ér­dekli. - Talán tényleg volt vi­lágvége. De odalent észre sem vették. Disznók elé világvégét- túrt bele szakállába Juhász. - Szögezzük le, emléktábla már a város - fontoskodott Kitten- berger. Én éppen kiléptem a bérházból. Egyik kezemben a gyerek, a másikkal a kocsit rángatom, az Istennek se akar beleülni. Gyere már, elkésünk az oviból - sürget a kedvesem. Unalmas, hétköznapi reggel. Fölnézek az égre. A felhők mintha ismerős arcok lenné­nek. Mintha böngésznék a vá­rost. Csapzottan, szűkülő sze­mekkel. Távolabb más városo­kat, más ismerős párapofák vizsgálgatnak, ki tudja, miért odamenekülve.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents