Új Szó, 2004. július (57. évfolyam, 151-176. szám)
2004-07-15 / 162. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2004. JÚLIUS 15. Iskola utca 19 Az egyemet végzett réteg, a magasan képzett lakosság jelenti az ország számára a jövőt Miért kell az újítás? A magasan képzett lakosság részaránya közvetve befolyásolja a munkanélküliséget (Lubos Pile felvétele) A tanügyi reform első verziója meglehetősen nagy nyugtalanságot keltett a közvélemény berkeiben, tekintve, hogy a hagyományos tárcák gazdálkodásának átfogó reformja következtében nem maradtak érintetlenül a főiskolákra vonatkozó passzusok sem. ÁLLÁSFOGLALÁS A reformtervezet bejelentésére reagáló első hangok többnyire pánikszerűen reagáltak a változások hírére. Az illetékesek általános véleménye megerősítette azt a máskor is gyakran tapasztalható jelenséget, miszerint a közvetlenül érintettek mind úgy látják, reformokra szükség van ugyan, de nem itt és nem most. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy az egyetemi oktatás kérdése talán még az átlagosnál is jobban befolyásolja Szlovákia majdani gazdasági helyzetét - azt a területet, amelyet a kormány eddigi reformintézkedései olyan nagy erőfeszítésekkel szándékoztak támogatni. Az egyemet végzett réteg jelenti az ország számára a jövőt - a magasan képzett lakosság részaránya közvetve befolyásolja a munkanélküliséget, az átlagbéreket, sőt a minimálbért is. Ha ez a - kelleténél amúgy is szű- kebb- réteg valamilyen oknál fogva tovább fogyatkozik, Szlovákia egész gazdasági rendszere kerül majd veszélybe. Az állam számára kifizetődő a felsőoktatásba történő invesztíció, ugyanakkor nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a hallgatók számára a továbbtanulás szintén egy jól megtérülő befektetés. Ezen az alapon tehát a tandíj megalapozott, feltéve, hogy a felsőoktatás ezentúl is elérhető lesz bárki számára. Az egyetemisták jelentik az ország jövőjét, a reform első verziója pedig korántsem felelt meg a fent említett elvárásnak még az utólag hozzátoldott javításokkal együtt sem. Az általános és jogos közfelháborodás hatására kölcsönös párbeszéd bontakozott ki a reform ellenzői és támogatói közt így felszínre került az eredeti elképzelés több hiányossága is. Az eredeti törvénytervezet a múlt nyáron nem emelkedett jogerőre, ugyanakkor a kormány feltett szándéka volt véghezvinni a megkezdett reformokat egy mindenki számára elfogadható formában. A módosított törvénytervezet nyilvánosságra hozatala után kijelenthetjük, hogy egy sokkal érettebb (persze egyáltalán nem hiba nélküli) oktatásügyi törvény van születőben. A legnagyobb probléma abból fakad, hogy a két fél álláspontjaiban az elmúlt év folyamán csak igen kis előrehaladást tapasztaltunk. A törvénytervezetnek megvannak a maga jó oldalai, amelyek - egyes paragrafusok módosításával - elfogadhatóak a diákság zöme számára. Véleményünk szerint a diákság számára a legnagyobb veszélyt a mellékesnek ható intézkedések rejtik magukban, amelyek megnövelik e réteg mindennapi kiadásait. Maga a tandíjtervezet alapjában véve képes biztosítani azokat a biztosítékokat, amelyek garantálják minden' diák számára a - financiális problémákat csak speciális helyzetben okozó - továbbtanulás lehetőségét. További probléma, hogy a tervezet a jelenlegi formájában nem garantálja a felsőoktatás minőségének javítását. Az az érzésünk, hogy az egyetemi diákképviseleti szervek korántsem képesek átfogó változtatásokat kieszközölni, effektiven képviselni a diákok érdekeit. Véleményünk szerint amennyiben sikerül megváltoztatni a törvénytervezet egyes intézkedéseit, a reform valóban hasznosnak bizonyulhat minden diák számára, ugyanakkor hosszútávon képes lesz megoldani a felsőoktatás pénzügyi helyzetének javítását is. Természetesen a tervezet egymagában a kormány minden szándéka ellenére sem lesz képes megoldani a felsőoktatás anyagi gondjait tekintve, hogy a bruttó hazai össztermék aggasztóan kis része fordítódik az oktatásra, ezért is szükséges lenne ennek növelése a nyugati államok mintájára, (dh, mik, mkp-ics) ISKOLAI KVÍZ Kedves szülők, pedagógusok, jelenlegi és örök diákok! Olvassák figyelmesen az Iskola utca melléklet cikkeit, és abban az esetben, ha helyesen válaszolnak az általunk feltett kérdésekre, és a megfejtést július 21-ig beküldik, megnyerhetik az ABART Kiadó ajándékát, Szűcs Enikő: Nem mondja ki a nevét c. novelláskötetét. 1. Tekintve, hogy ... legfőbb céljának tekinti a szlovákiai magyar diákok érdekeinek védelmét, kézenfekvő volt, hogy az oktatásügyben zajló reformok ügyében köteles konstruktívan hozzájárulni a törvényjavaslat körül folyó szakmai jellegű vitához. a. a Diákhálózat b. a Diákháló c. az Agora 2 2. A Diákhálózat által elkészített anyag, mely a kölcsönös tárgyalások után mindhárom szervezet elképzeléseit tükrözte, megvitatásra került az... belül is. a. MPP-n b. MKP-n c. SKP-n 3. A tanügyi reform... verziója meglehetősen nagy nyugtalanságot keltett a közvélemény berkeiben, tekintve, hogy a hagyományos tárcák gazdálkodásának átfogó reformja következtében nem maradtak érintetlenül a főiskolákra vonatkozó passzusok sem. a. második b. századik c. első Címünk: Új Szó - Iskola utca, Námestíe SNP 30, 814 64 Bratislava 1. A megfejtéseket e- mailben is eljuttathatják az alábbi címre: iskolautca@ujszo.com Múlt heti Iskolai kvízünk megfejtése: lb, 2a, 3c, 4a. Köszönjük, hogy ilyen sokan részt vettek játékunkban. Ezúttal a padányi Csicsay Orsolyának kedvezett a szerencse, az AB-ART Kiadó ajándékát küldjük neki. Az új angol mintanyelwizsga az interneten TOEFL a világhálón AJÁNLÓ Az ETS következő TOEFL (Test of English as a Foreign Language) nyelvvizsgájára szerte a világon készülő diákok százezrei számára rendelkezésre áll a 2005 szeptemberétől hivatalosan bevezetendő új vizsgateszt internetes gyakorló verziója. A TOEFL Practice Online igyekszik megismertetni a diákokkal és a teszteredményeket felhasználó intézményekkel azt az új teszteljárást, amely most először integrálja magába az angol nyelvű felsőoktatási intézményekben használatos és elvárt olvasási-, írási-, szövegértési- és beszédkészséget. A TOEFL teszt az angol nyelvtudás felmérésének legelismertebb és legszélesebb körben alkalmazott metódusa, amely az idén lesz negyven éves. (he) A rablások harmadát fiatalkorúak követik el Lopnak, csalnak ISMERTETÉS Tavaly 6726 18 éven alulit ítéltek el a bíróságok Magyarországon - majdnem 600-zal kevesebbet, mint tavalyelőtt. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a fiatalkorúak bűnözése csökkenne, mindösz- sze arról van szó, hogy kevesebb a gyerek, mint korábban - áll az Igazságügyi minisztérium frissen elkészült felmérésében. A18 éven aluliak, ha vétenek a törvény ellen, leginkább lopnak vagy rabolnak. És nem keveset: az összes tavaly elkövetett rablás harmadában fiatalkorúak ellen hoztak ítéletet a bíróságok. Vavró István miniszteri főtanácsos szerint „a tulajdonszerzés egy sajátos módját gyakorolják, elveszik, amire szükségük van anélkül, hogy ennek az ellenértékét megfizetnék és anélkül, hogy ehhez a másik fél beleegyezését kérnék, egyszerűen úgy találják, hogy ami ott van, ha kell, az nekik is jár és egyszerűbb ha az az övéké lesz.” (rtl) A diákok problémái és azok megoldása Hallgatói szemmel ÖSSZEÁLLÍTÁS A törvénytervezet megítélésénél mindenképpen figyelembe kell vennünk a szlovákiai magyar diákok speciális helyzetét. 2004. május 1. után a szlovák állampolgárok is ugyanolyan feltétellel folytathatják főiskolai tanulmányaikat a külföldi (EU-s országok) felsőoktatási intézményeiben, mint az adott ország polgárai. Tartunk tehát attól, hogy a tandíj bevezetése után több diák inkább Magyarországot, illetve Csehországot választaná egyetemi tanulmányainak helyszínéül - ahol van mód ingyenes tanulásra. Ez a folyamat hosszú távon a szlovákiai magyar értelmiség létszámának csökkenéséhez vezethet. A Diákhálózat készített egy felmérést a magyar középiskolák bevonásával, hogy a jelenlegi negyedikesek milyen arányban szeretnének Magyarországon, Szlovákiában, Csehországban illetve egyéb országban tanulni. Ezt a felmérést elvégeztük a harmadik évfolyamok tanulói körében is. A problémák megoldását a következő eszközökben látjuk: Intenzív felvilágosító kampány a felsőoktatás reformjáról a magyar diákok körében. Ennek keretében: ♦ Eloszlatni a diákok félelmeit, meggyőzni őket arról, hogy nem fogja érezhetően megviselni őket a reform (konkrét példákkal, modellekkel), és felhívni a figyelmüket a reform szükségességére. Felhívni a figyelmüket arra a tényre, hogy annak ellenére, hogy Magyarországon ugyan tandíjat nem kell fizetniük, viszont az élet (kollégium, étkezés) jóval többe kerül majd. Felhívni figyelmüket, hogy amennyiben Magyarországon végzik el tanulmányaikat, a szlovák nyelv nem kellő mértékű ismerete miatt nehezen, vagy egyáltalán nem fognak tudni elhelyezkedni Szlovákia területén, viszont éppen ellenkezőleg, ha tanulmányaikat Szlovákiában végzik, utána mind Magyarország, mint Szlovákia területén köny- nyebben jutnak majd munkához. ♦ Propagálni az Apáczai Hallgatói Ösztöndíjat, amelyet megpályázhat minden szülőföldjén tanuló diák (várhatóan a 2004/2005-ös tanévtől). ♦ Hazai ösztöndíj - kívánatosnak tartjuk egy szlovákiai magyar ösztöndíjalap létrehozását, amelynek forrásait a szlovákiai magyar illetőségű cégek, vállalkozások biztosítanák. Egy ilyen alap például évi 6 000 000 Sk szétosztásával a hazai felsőoktatási intézményekben tanuló magyar diákok kb. 10 %-át tudná évi 15 ezer Sk-val támogatni. Hasonló elveken működik a Selye János Kollégium is, melynek azonban mások a célkitűzései (a szlovákiai magyar elit megteremtése), ezáltal a kedvezményezettek köre is sokkal szűkebb. ♦ Színvonalas, eseményekben gazdag magyar kulturális élet azon egyetemi városokban, ahol nagyszámú magyar diák tanul (Pozsony, Nyitra, Kassa, Nagyszombat, Besztercebánya, Komárom, Prága, Brünn). Ehhez azonban további anyagi források szükségesek. Úgy gondoljuk, hogy ezen intézkedések nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy motiválni tudjuk a jövendő szlovákiai magyar egyetemistákat, hogy a tanulmányaikat Szlovákiában folytassák, és ezzel is csökkentsük a felvidéki magyar értelmiség kivándorlását. (dh, mik, mkp-ics) El kell oszlatni a diákok félelmeit (Lubos Pile felvétele) A 3. ÉVFOLYAMOS DIÁKOK TOVÁBBTANULÁSI TERVEI A felmérésben 41 intézmény szólítottunk meg, ebből 23 szolgáltatott információt. Cél: Magyarország Szlovákia Csehország Egyéb Összesen Diákok száma: 223 407 59 10 699 Százalékban: 31,9% 58,23% 8,44% 1,43% 100% A 4. ÉVFOLYAMOS DIÁKOK TOVÁBBTANULÁSI TERVEI Cél: Magyarország Szlovákia Csehország Egyéb Összesen Diákok száma: 160 563 28 11 762 Százalékban: 21% 73,88% 3,67% 1,44% 100% ISKOLA UTCA A mellékletet szerkeszti: Horváth Erika, Rácz Vince Levélcím: Iskola utca, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 tel.: 02/59 233 427,02/59 233 428 e-mail: iskolautca@ujszo.com