Új Szó, 2004. július (57. évfolyam, 151-176. szám)
2004-07-14 / 161. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2004. JÚLIUS 14. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ SVENSKA DAGBLADET Védelmébe veszi a stockholmi konzervatív lap az Izrael és a palesztin területek közötti fal sokat vitatott építését. Az újság szerint az izraeli védőfalat le lehet bontani, de az elveszített emberéleteket nem lehet visszaadni. A kerítés északi része nagyjából készen van, s az a Jordán nyugati partjának északi részéről induló terrortámadások 90 százalékos csökkenését eredményezte. „A védmű betöltötte célját, emberéletek megmentését - folytatódik a cikk. - Vannak azonban megfontolandó ellenvetések. Ezek a palesztin lakosságnak a fal miatti szenvedéseivel és azzal kapcsolatosak, hogy az állandó létesítménnyé válik, újabb feszültségeket okozva.” Az esetleges népszavazással a legitimitáshiányt, valamint a „távoliságot” is orvosolni lehetne némelyest Mi legyen az EU alkotmányával? A szlovákiai politikai közegben érdekes pártvita van kialakulóban az Európai Unió alkotmányának ratifikálása kapcsán, amelyet sokan úgy foghatnának fel, hogy némely politikai erő nem bízik a lakosság ítélőképességében, míg mások igen. NESZMÉRI TAMÁS Ennél azonban sokkal fontosabb szempontok is vannak, melyekről tudomást kell vennünk, amikor az EU alkotmányáról és annak ratifikálásáról, illetve magáról a népszavazásról van szó. Ezek a kérdések pedig alkotmányos jellegűek, nem az aktuális pártpolitika határozza meg őket. Vegyük tehát szépen sorjában azokat a tényezőket, melyek befolyásolják eme vita kimenetelét, illetve fontosak ahhoz, hogy pontosan és tényekre alapozottan tudjuk megítélni a kérdést. Mindenekelőtt a Szlovák Köztársaság alkotmányából adódik egy jogfilozófiai kérdés, amelynek megértéséhez, illetve megoldásához szükség van az Európai Unió és az integrációs folyamat működésének ismeretébe. Az alapkérdés az, szükséges-e a népszavazás intézménye ahhoz, hogy Szlovákia a magáénak tudhassa az EU alkotmányát. Az elutasítók azzal érvelhetnek, hogy a szlovák alaptörvény nem teszi lehetővé jogszabályok lakosság általi meghozatalát, márpedig az alkotmány átvétele ebbe a kategóriába tartozik, egészen pontosan: egy alkotmánytörvény meghozatalát eredményezi végső soron. Ez az argumentum első ránézésre még meg is állná a helyét, azonban mint azt a későbbiekben láthatjuk, alkalmazása helytelen. A referendumot ellenzők közt sokan vannak azok, akik azzal érvelnek, hogy a lakosság nem ismerheti az uniós alkotmány tartalmát, mert a szavazók nem olvasták el a háromszáz oldalas dokumentumot, ezért nem alkothatnak releváns véleményt róla. E véleménnyel még egyet is lehet érteni, ám óhatatlanul felmerül egy kérdés - amelynek lényegére az európai parlamenti választások szegényes részvétele kapcsán hivatkoztak a politikusok és szakértők: a hiányos tájékoztatás -, mégpedig hogy kinek a feladata tájékoztatni a választópolgárokat, ha nem a politikusoké, akik azt szeretnék, hogy a polgárok szavazzanak, és „igen”-t vagy „nem”-et mondjanak. Nos, az utólagos siránkozás helyett a tájékoztatás - sőt, nem félek az „oktatás” szót használni - a járható út. Ezen argumentumoknál azonban sokkal fontosabb tények is szerepet játszanak a kérdés eldöntésében, és itt már a szlovák alkotmány mellett az EU szerkezeti és működési rendszere is alapvető. Országunk alaptörvénye ugyanis kimondja, hogy az országot érintő jelentős kérdésekben, melyek a szuverenitást (és az ország határait) illetik, népszavazást kell kiírni. Első hallásra furcsának tűnhet, hogy ezt az alkotmányos rendelkezést említem, ám itt jut fontos szerephez az EU működésének ismerete. A neofunkcionalista modell szerint ugyanis az Európai Unió és az integráció - nemcsak az országok fölvétele, hanem az egyes politikák szempontjából is - „túlfolyási” folyamatként jellemezhető. A „túlfolyást” vagy „túlcsordulást” úgy kell elképzelni, hogy fokozatosan egyre több közös rendelkezés és irányadó rendelet születik, melyek a gazdaság és a politika egyre több szegmensét érintik, és úgy bővülnek a közös szabályozás alá eső területek, hogy az egyik politika közössé tétele mindig érint egy másik területet, tehát például a közös pénznem összefügg a tagországok monetáris politikájával, ezáltal a banki alapkamatokkal és így tovább. Egy másik példa az lehetne, hogy a közös biztonságpolitika, melyen dolgozik az EU, közös álláspontot igényel, ez így gyorsítja, illetve erősíti a közös külpolitika és a „külügyminiszter” iránti igényt. Ennek a fejlődési típusnak egyik velejárója az is, hogy az egyesülési folyamat - melyet az integráció fogalma takar - megállíthatatlan kis lépésekben halad. Ennek a folyamatnak - főleg kritikusai szerint - akár a „lopakodó integráció” nevet is adhatnánk, hiszen jellemző rá, hogy nem látványos, nem nagy lépésekben és hangos vitákkal jár, és sok dologról nem a „saját nevén” döntenek, így az államok csak utólag figyelnek fel arra, hogy valami olyat is elfogadtak, amit más körülmények közt elleneztek volna. Éppen ennél az oknál fogva, egy kis történelmi visszatekintéssel élve, megfigyelhetünk egy érdekes párhuzamot. A tizenkilencedik század monarchiáiban a perszonális unió volt az egyik uralkodó típus, tehát amikor két országnak egy királya volt, és csak bizonyos területeken lépett föl egységesen az ország: ez jellemzően a külpolitika, a biztonságpolitika, az igazságszolgáltatás és a monetáris (pénzügyi) politika volt. A mai EU pedig épp ezeken a területeken működik együtt, a Európai Bizottság pedig mintegy közös kormányként lép fel, és az új alkotmány ezt az irányvonalat, illetve hatalommegosztási vonalat követi. Az említett tények tehát valójában azt jelentik, vagy legalábbis arra engednek következtetni, hogy valójában az alkotmány - melyet mellesleg a tévhitek ellenére alkotmánynak fognak nevezni, nem alkotmányos szerződésnek - elfogadásával létrejött az európai föderáció, de legalábbis a föderáció közvetlen elődje, a konföderáció. Ez a tény indokolja azt, hogy referendumon döntsön a nép az EU alkotmányáról. Most még van rá mód, amikor a kiegészítő intézkedéseket és rendeleteket fogja meghozni az Európai Parlament és az Európai Bizottság, akkor már nem lesz rá lehetőség. Félreértés ne essék, nem egy apokaliptikus víziót festek arról, hogy nem lesz jogunk beleszólni a dolgokba. Egyszerűen arról van szó, hogy az EU döntéseit jobb széles körben legitimizálni, mert az egyik legerősebb kritika, amellyel az Európai Uniót illetni szokták bírálói, épp a legitimitás hiánya, illetve az, hogy „távol van a polgároktól”. A referendummal a legitimitáshiányt, valamint a „távoliságot” is orvosolni lehetne némelyest. A szerző a Comenius Egyetem politológiahallgatója Az alapkérdés esetünkben az, szükséges-e a népszavazás intézménye. FIGYELŐ PANASZ Borisz Tadics új szerb elnök beiktatási beszéde ismét reményt ébreszt, hogy a Balkánnak nem kell mindig átokverte helynek lennie. A liberális szemléletű újság szerint Tadics beszédének kimértsége, precizitása, az állami politikai prioritások benne foglalt sorrendje, a párbeszédre való készség, a tolerancia, a kompromisszum és a megbékélés hangja csak megerősíti azt, hogy Szerbia jól választott. A Danasz ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy az életre kelt pozitív energia nagyon gyorsan elapadhat a mostaninál is mélyebb csüggedés és fásultság közepette, ha a beiktatási beszédben elhangzott gondolatok nem válnak a napi politika tárgyává és folytatódik a problémák szőnyeg alá söprése. Bármilyen késlekedés a társadalom számos traumájának feloldásában még inkább kilátástalanságba sodorja Szerbiát. A belgrádi lap felhívja a figyelmet három egybeesésre: Tadics beiktatásának napján temették újra a kelet-boszniai Potocariban a srebrenicai mészárlás 338 áldozatát, s ugyanaznap, röviddel az ünnepélyes beiktatás után egy belgrádi tévé több millió szerbiai otthonba továbbította a háborús bűnökkel vádolt négy tábornok egyikének, Vladimir Laza- revicsnek az üzenetét, mely szerint „a tábornokok sorsán múlik Szerbia sorsa”. A Danasz hinni szeretné, hogy csupán véletlen, nem rosszhiszemű egybeesésről van szó, ugyanakkor a lap szerint ez jelképesen jelzi azt, hogy mi az az első nagy probléma, amelyet nagyon gyorsan rendeznie kell Szerbia első emberének. Tadicsnak igaza van, amikor azt mondja, hogy a Hágával való együttműködés minden európai és euroatlanti integráció feltétele, s hogy a saját bűnökkel való szembesülés fontos a szomszédokkal való együttélés és az európai értékrend megteremtése szempontjából. Az új szerb elnöknek csak az marad hátra, hogy ádépje a Rubicont és cselekedjék - írja a Danasz, rámutatva, hogy Szerbia továbbra is leginkább az időnek van szűkében. JEGYZET Az EB és az Eb MALINÁK ISTVÁN Valamikor az volt az abszolút nagyképű, aki pisálás után a villanyoszlopot tette el, most pedig az, aki a sírhantot is Szőr Hentnek olvassa. Az abszolút viccek is tükrözik az idők változását. Ami azért nem olyan gyors, példa rá a több száz, aránylag jól fizetett, de betöltetlen eurohivatalnoki állás, amelyekre a fiataloknak úgy le kellett volna csapniuk, mint kacsa a nokedlire. Úgy látszik, kell két-három nemzedéknyi idő, amíg a társadalom kiheveri a nyelvi gettót. Ezért nem ítélem el a mindent elárasztó anglomániát, s még a vadhajtásokkal szemben is hajlamos vagyok a pozitív megközelítésre. Tulajdonképpen a Józsi győzött meg arról, hogy mégsem fejlődnek a dolgok olyan rossz irányba, amikor megkérdeztem tőle, számára ki a nambervan, Schröder vagy a Bush. Tudod, mondta, az én életemben csak egy némber van, s ravaszkásan hunyorított. Az elmúlt hetek legpozitívabb fejleménye, hogy a labdarúgók érettebbnek bizonyultak az eu- ropolitikusoknál. Aki nem vette volna észre: párhuzamosan kacskaringóztak egymás mellett az európai focigála és az európai alkotmány ügyei. Ez utóbbinál is folyt a szám- • zsonglőrködés, s az eredmény: a nagy országok azt tudják megakadályozni, amit csak akarnak, ergo a kicsik csak azt tudják elérni, amit a nagyok akarnak. A bosszú édes volt: ha mi nem rúgunk labdába a brüsszeli EB-ben, ők sem rúgtak többé labdába a lisszaboni Eb-n. S amikor Chirac azt mondta, mindenki lehet EB-el- nök, csak brit, ír, svéd, dán és a tíz új tagországból jött ember A tested a te tested TALLÓSI BÉLA Irigylem is meg nem is a fiatalokat. Irigylem, hogy előttük az élet. De szánom is őket, mert oda se rántanak rá, s ugyanabba a csapdába esnek, mint egykor az exfiatalok - hadd ne kelljen kimondani, hogy az idősek. Előttük szintén ott volt az élet, de nem törődtek vele. Ezért ma azon szánakoznak, hogy lehetne még három foggal több, két híddal és pár milligramm amalgámmal kevesebb a szájüregükben, ha annak idején, amikor harminckét ragyogó fehér foggal mosolyogtak a világra, többet törődtek volna azok épségével. De mit foglalkoztak akkor még olyan piti dolgokkal, mint a pH-érték és a mészvesztés. A hexensusszukat kenegetve és a vesegörcsöktől szűkölve is csak sóhajtoznak: ha annak idején a divat miatt nem vetik el a réteges öltözködést, és nem köldökig érő szitapólót viseltek volna, exfiatalon nem kellene három lábon közlekedniük, azt se tudnák, mi a könyökmankó. Exfiatalon az ember a burjánzó melanomáktól is visszariad, s (mű)fogát szíva gondol arra: visszafogottabb lehetett volna, amikor nyaranta a világ összes nem, a görögök bosszúból Chirac és negyvenmülió gall arcára fagyasztották a pökhendit. A mi görögjeink! Kész csoda, hogy nem magyar anya szülte őket! Vagy szlovák, cseh, lengyel, szlovén és máltai. Szókratész, Platón, Odüsszeusz és Zorba eddig is a miénk volt, most hozzáadjuk az aranyos tizenegyet. Bár a fene sem képes megtanulni a nevüket, s valljuk be: Aranycsapat csak egy volt... Az EU-nál tisztességesebb a foci, itt mégsem lehet előre leosztani minden lapot. Példa rá a portugálok, a nagy vesztesek. Veri őket a magyar sors. Elúszott az Eb-arany, s még elúszhat az EB-elnökség. Ez a Barroso! Azt mondta a németeknek meg a franciáknak, hogy nem oda Buda, amikor azok előre kiosztották maguknak a legfontosabb brüsszeli tárcákat. Mire az európai szocialisták közölték vele: Barroso, Barroso, nem vagy te egy Figo, téged ki lehet hagyni a keretből. A Nyunyóját neki, mondaná a Józsi. Bizony, ez a Barroso otthagyta a kormányfői bársonyszéket, még mielőtt beülhetett volna az EB- elnökibe. Figo csak annyit mozog és akkor, amennyit és amikor kell. Ez látszott Barroso arcán tegnap, amikor az Európai Parlamentben izzasztották. Mondhatnánk, az unió fontosabb a focinál. Soros György vagy Donald Trump erre azt felelné, az a fontos, amiben sok a pénz, s amiért a tömegek is oda vannak. Tuti, hogy a fociban is van annyi pénz, mint a brüsszeli hivatalnokok kezelte kasszában. No és a micsoda nők! Ugyan melyik uniós csúcs miatt riszáltak annyi csípőt, hasat, fellebbvalókat, mint az EB-n? Amikor a Nyunyó labdát kapott, nyunnyó nem maradt szárazon! Amikor a Chirac szót kap, Chiracné is kikapcsolja a tévét. Hát nem? napfényét a bőrén akarta érezni, hogy bronzszobor hasonmásként csillogtathassa-villog- tathassa teste szépségét. Ám virulóban, amikor mindenki csak a külsőre ad és figyel, ugyan kit kényszerítene árnyékba az a riasztó tény, hogy a nap tizenöt perc alatt annyi energiát sugároz a földre, mint amennyit az emberiség - bármely formában - egy teljes év alatt fogyaszt el. Ezen morfondírozom, ahogy nézegetem, mit hozott a nyári tinidivat. Minimálisan öltöztet csak a ruha: a kart, combot, hasat láttatni engedő ruhaneműk a menők. A szabadon hagyott bőrfelületet viszont gazdagon díszítik olyan fantáziadús tet- kók, amelyeknek a sixtusi kápolna freskói a nyomukba se érnek. Ezt még feltűnőbbé téve, a testet fúrják, faragják, lyuggatják keresztbe-kasul, hogy húsba vágó testékszerekkel pikkelyezzék a formás idomokat tetőtől talpig. Ehhez jönnek a szájkiegészítők, a fogékszerek. Újabban már a szemékszer is hódít. Nem lepődnék meg, ha a jövő nyár slágere a hímzett bőr lenne: arany- és ezüstszálas matyóhímzés a kézfejen. Hiszen bármilyen őrület jöhet. Mert a szépségért, a feltűnésért mindent. Hiába az óvás: fiatalon mindenki azt gondolja, a testem az én testem. S mindenkinek a maga teste bánja, hogyan bánik vele.- Drágám, már teljesítened kellene az uniós normákat! (Peter Gossányi rajza)
