Új Szó, 2004. július (57. évfolyam, 151-176. szám)

2004-07-13 / 160. szám, hétfő

2 Közélet ÚJ SZÓ 2004. JÚLIUS 13. RÖVIDEN Forrást keresnek a pedagóguskölcsönre Pozsony. A kormányprogrammal ellentétes a parlamentnek az a döntése, amelynek értelmében a Nemzeti Vagyonalap (FNM) for­rásaiból 350 millió koronát kell elkülönítem a kezdő pedagógusok­nak folyósítandó kölcsönökre - közölte Ivan Miklós pénzügymi­niszter a gazdasági kabinet tegnapi ülését követően. A vagyonalap pénzét ugyanis az állami hitelek visszafizetésére kell fordítani. A gazdasági miniszterek ezért felszólították Martin Frone oktatás­ügyi minisztert, hogy a pedagóguskölcsönökre más forrást találjon. A legfeljebb 250 ezer koronás kölcsönt eddig 2146 tanító és tanár kérvényezte. (TASR) Majsky megkapta a vádiratot Kassa. Befejezte a rendőrség a Jozef Majsky, Patrik P. és Dávid B. ügyében folytatott nyomozást. A nagyvállalkozókat a Horizont Slovakia és a BMG Invest pénzügyi szolgáltatók csődbe juttatásával gyanúsítják. A nyomozati anyaggal jelenleg Dávid B. ismerkedik, aki - miután nemzetközi elfogatóparanccsal korábban Csehországban elfogták - május 7-től Szlovákiában van előzetes letartóztatásban. A Patrik P. ellen kiadatási eljárás folyik; ő Majskyval egyetemben au­gusztus végéig tanulmányozhatja át a vádiratot. Ezután teszi meg a Kassai Kerületi Ügyészség a vádemelést. (TASR) A többség a ratifikálás mellett Pozsony. Szlovákia lakosságának 41 százaléka támogatja az euró­pai uniós alkotmány parlament általi ratifikációját - derül ki a köz­szolgálati rádió közvélemény-kutatásának eredményéből. További 30 százalék gondolja úgy, hogy az alkotmány elfogadásáról referendum­ban kellene döntenünk. A megkérdezettek 22%-ának azonban telje­sen közömbös az uniós alapszerződés sorsának alakulása. (SITA) Olaj és sertéshús az úton Kassa. Olaj folyt ki annak a kamionnak a tartályából, amelyik teg­nap összeütközött Abaújszinán (Sena) egy személygépkocsival. A szennyeződés eltávolításán a kassai és a hernádcsányi tűzoltók mun­kálkodtak. A környezetvédelmi katasztrófát elkerülendő, darut is használtak és felfordították azt a kamiont, amelyben 20 tonna sertés­húst szállítottak. (TASR) Hídfelújítások Pozsonyban Pozsony. Helyreállítási folyamatokat hajtanak végre a nyári hóna­pokban a Kikötői és az Új hídon. A felújítást éppen a vakáció alatt le­csökkenő pozsonyi forgalom miatt időzítették ezekre a napokra. Alena Tosevová rendőrségi helyettes szóvivő elmondta, a közleke­désrendészet nem tapasztalt a megszokottnál több balesetet a közel­múltban: a hétvégén a Pozsonyi kerületben 27 szerencsétlenség tör­tént. Ezekben egy személy sérült meg súlyosan, három pedig köny- nyebben. Az anyagi kár meghaladja az 1,5 millió koronát, (ú) Ócskavas a SIS-fegyverraktárában? Pozsony. A Szlovák Titkosszolgálat (SIS) négy korábbi és jelenle­gi alkalmazottját hallgatta ki tegnap tanúként a Pozsonyi 3. Járásbí­róság tanácsa a titkosszolgálati fegyverek 1996-os eltűnésének ügyében. Ivan Lex volt igazgatóval együtt hét SIS-alkalmazottat gyanúsítanak jogköri visszaéléssel és hűtlen kezeléssel. A bírónő hat tanú kihallgatására számított, ám ketten nem jelentek meg a tárgya­láson. A szakértő megítélése szerint az illegálisan leírt és eltűnt lő­fegyverek értéke eléri a 3,6 millió koronát, Lexa ügyvédje, Ján Cuper szerint viszont a világháborús időkből származtak és ócska­vasaknak nevezte őket. (SITA) Kubis öröksége: 40 milliót fizet az STV Pozsony. Több mint 40 millió korona büntetést kell fizetnie a bíró­ság határozata értelmében a Szlovák Televíziónak (STV) egy bűn­ügyi filmsorozat elkészítése körüli botrány miatt. A közszolgálati te­levízió az Open Records részvénytársaságtól rendelte meg a filme­ket, a szerződést pedig még 1998-ban írták alá. Az STV akkori vezér- igazgatója Igor Kubis volt. Az ezután következő - Müan Materák ve­zetése alatt nem teljesítették a megállapodásban foglaltakat, ezért fordult a társaság 2002-ben a bírósághoz. A büntetésről szóló ítélet jogerős, fellebbezésnek helye nincs. (TASR) 200 ezret vitt el az OTP-ből Pozsony. A tegnap délelőtti ligetfalui bankrablás volt idén a 15. Szemtanúk elmondása szerint az OTP bankfiókjába besétált egy is­meretlen, napszemüveget viselő férfi, kezében egy fegyverre emlé­keztető tárgyat tartott. Felszólította a bank alkalmazottját a pénz át­adására, megközelítőleg 200 ezer korona készpénzt tulajdonított el. A rendőrség kiterjedt nyomozást folytat az ügyben. (SITA) Templomgyalázás Szereden Szered. Vasárnap Szereden szentmisét zavart meg egy 29 éves fér­fi. Rendőrségi információk szerint a garázda az oltárhoz futott, majd megrongált néhány templomi kegytárgyat. A férfit a hívek és a plébá­nos vezették ki a templomból. Az egyházközségnek okozott anyagi kár nagyságát még nem ismertette a rendőrség, a férfi szabadlábon védekezhet. Ha bebizonyosodik bűnössége, akár egy év börtönbün­tetésre is számíthat. A büntető törvénykönyv jelenleg tervezett mó­dosítása szerint az, aki megzavarja a templomi szertartásokat vagy a kegyhelyeket és temetőket, akár hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhető. (TASR) Szinte teljes egyetértésben nyilatkozott a cseh és a szlovák köztársasági elnök Gasparovic jelképes prágai vizitje Gasparovic, Klaus és az elnökfeleségek Masaryk prágai szobránál (TASR-felvétel) Prága. Rendkívül jó a cse­hek és a szlovákok viszo­nya, s ezt a jövőben is meg kell őrizni - állította teg­nap a két ország államfője, Václav Klaus és Ivan Gas­parovic, aki egynapos hi­vatalos látogatást tett Prá­gában. KOKES JÁNOS „Gasparovic úr nagyon jól isme­ri Csehországot, s folytatni fogja azt, amit elődei megkezdték” - je­lentette ki Klaus. A szlovák állam­főknek beiktatásuk után hagyo­mányosan Prágába vezet első hi­vatalos külföldi útjuk, a cseh ál­lamfők pedig Pozsonyba látogat­nak. Klaus méltatta, hogy Gaspa­rovic nem szakította meg ezt a ha­gyományt. „Ez volt az a legfőbb jelzés, amelyet ezzel a látogatással közösen szerettünk volna adni” - szögezte le. „A szlovákoknak és a csehek­nek az Európai Unió, illetve a NATO keretein belül is szorosan együtt kell majd működniük” - je­lentette ki a szlovák államfő, de részletekbe nem bocsátkozott. Ugyanakkor mindketten hitet tet­tek a regionális, visegrádi együtt­működés fejlesztése mellett is, en­nek továbbra is látják értelmét. Klaus azonban hozzátette, nem szabad túlértékelni a visegrádi csoportosulás jelentőségét. Példa­ként megjegyezte, hogy az euró­pai alkotmányról folytatott vitá­ban a visegrádi négyek képtele­nek voltak közös álláspontot ki­dolgozni. Szóba került az új cseh-szlovák határszerződés is, amellyel szem­ben komoly kifogásai vannak a határ mentén élőknek. Mindkét elnök csak annyit mondott, hogy ezt a problémát a parlamentek­nek kell megoldaniuk. A közös cseh- szlovák békefenntartó egy­ségek fenntartásával kapcsolat­ban Klaus megjegyezte: ez nem szabály, s mindig a konkrét hely­zet szerint kell dönteni. A szlovák államfő találkozott Vladimír Spidla távozó cseh mi­niszterelnökkel és más vezető cseh politikusokkal, illetve a nagyszámú csehországi szlovák szervezetek vezetőivel is. A 81 alkalmazottból 19 osztályvezető Drága és tovább bővül az elnöki hivatal ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Ivan Gasparovic ál­lamfő tovább növelné az elnöki hivatal alkalmazottainak számát. A jelenlegi 81 fő munkáját 2004 januárjától további hét ember se­gíti majd, hármójuk a köztársasá­gi elnök bizalmi embere lesz. Ők automatikusan távoznak az el­nökkel hivatali idejének letöltése után. Az új alkalmazottak bére 5 millió koronával emelné a hivatal jelenleg 108,75 millió koronás költségvetését. A 81 alkalmazott­ból 19 osztályvezetői vagy főosz­tályvezetői pozíciót tölt be. Össze­hasonlításképpen a cseh elnöki hi­vatal 101 alkalmazottal működik, 11 dolgozik vezető beosztásban, és a költségvetésük mindössze 72,626 millió cseh, azaz mintegy ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Folytatják a pereske­dést a nemzeti pártok. A Valódi Szlovák Nemzeti Párt (PSNS) tag­jai feljelentik a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetőit, mert a PSNS új tagjait engedélyük nélkül jegyez­ték be. „A legfelsőbb bírósághoz fordulunk, és törvénysértés vádjá­val bepereljük a belügyminisztériu­mot” - nyilatkozott Éva Slavkov- ská. Panaszt emelnek a továbbá belügyminisztérium konkrét mun­92 millió szlovák korona. Václav Klaus az alkalmazottak számának csökkenését tervezi. „Kevesebb, de jól képzett munkatárssal akar­juk működtetni az irodát, akiket így jobban meg tudunk fizetni” - nyilatkozta a Szlovák Televízió­nak Petr Hájek, a cseh köztársasá­gi elnök szóvivője. Mádl Ferencnek, Magyaror­szág köztársasági elnökének munkáját 50 fős elnöki iroda se­gíti, a 2003-as évre mintegy 160 millió koronás költségvetésük volt - tájékoztatta lapunkat Trka- la Mária sajtóreferens. Ez az ösz- szeg tartalmazza Göncz Árpád, korábbi köztársasági elnök irodá­jának fenntartását is, aki 2000-től 5 éven át jogosult közpénzekből fenntartott irodára. Itt két ember dolgozik, (lpj, s) katársai ellen is, akik törvénytele­nül Jozef Púcikot jegyezték be a PSNS ügyvezetőjének. „Ez vagy a belügyminisztériumi alkalmazot­tak teljes hülyeségére, vagy pedig egyfajta politikai lobbira vall” - re­agált Slavkovská. Az SNS Peter Súlovsky köré cso­portosuló ága viszont Anna Mali- kovát pereli, amiért júniusban a mi­nisztérium az SNS ügyvezetőjének jegyezte be őt. Súlovsky, annak elle­nére, hogy Malíková nem engedte meg, július 17-re összehívta a párt ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. A Kereszténydemokra­ta Mozgalom védelmébe vette azt a svéd protestáns papot, akit egy he­lyi bíróság egy hónap börtönbünte­tésre ítélt a homoszexuálisokkal kapcsolatos kijelentése miatt. Ake Green prédikációjában a társada­lom rákfenéjének nevezte a homo- szexualitást, ami ellentétes a diszk­riminációellenes jogszabállyal. Vla­dimír Palkó belügyminiszter sze­rint a pap ellen a szovjet rendszerre emlékeztető politikai per folyt, mely a balliberális európai szellemi áramlatok következménye. A svéd eset megmutatja, hová vezethetnek a diszkriminációellenes jogszabá­lyok, mutatott rá. „Amíg keresz­ténydemokrata belügyminiszter lesz Szlovákiában, egyetlen nyomo­zó sem folytat majd hasonló eljá­rást” - mondta Palkó. Csatlakozott hozzá Pavol Hrusovsky, a KDH el­nöke is. „Az ítélet sérti az emberi jo­gokat, a szólásszabadságot és a val­lásszabadságod’ - véli Hrusovsky. Egyes jogászok szerint a belügy­miniszter kijelentése felesleges, mi­vel a szlovákiai jogrend szerint nem lehet senkit büntetni ilyen kijelen­13. közgyűlését Garamszentke- resztre. Ekkor pontosítják, kit ad­nak bíróságra, és hányán támogat­ják majd a nemzeti erők egyesítését. Oberhäuser állítása szerint Ma­nkóvá losonci pártgyűlésének nem volt jelentősége, ugyanis a párt körzeti képviselőiből csak tízen je­lentek meg, a kerületekből pedig nem volt ott senki. „Malíková csu­pán a volt nemzeti párt maradvá­nya, egyszerűen a múltból ránk maradt csökevény” - reagált Ober­häuser. (dem) tésekért. „A jog személyeket véd, nem fogalmakat, ha tehát a lelkész kijelentése nem irányult konkrét személy ellen, csak a homoszexua- litást mint olyat ítélte el, akkor ná­lunk nem lenne büntethető” - mondta lapunknak Ján Hrubala jo­gász. Ezen nem változtat a tavasz- szal elfogadott diszkriminációelle­nes törvény sem. „Az azonban tör­vénybe ütközne, ha valakit a szexu­ális irányultsága miatt bocsátaná- nak el a munkahelyéről, vagy nem engednének be nyilvános helyre. Ebben az esetben peres úton kér­hetne elégtételt” - állítja Hrubala. Palkó szerint az Európai Unió Char­tája nálunk is korlátozhatja a szó­lásszabadságot. „Európában embe­reket zárnak be azért, mert ki­mondják, amit gondolnak” - állítja Palkó, elutasítva az unió alkotmá­nyának elfogadását, mely hivatko­zik a chartára is. Alkotmányjo­gászok szerint azonban az EU jogi chartájának és jogvédelmi mecha­nizmusának semmi köze a svéd bí­róság ítéletéhez. Jaroslav Pro- cházka alkotmányjogász különös­nek tartja azt is, hogy a KDH képvi­selői egy másik ország független bí­róságának ítéletét kommentálták. Túl erős a korona Tegnap ismét beavatkozott a nemzeti bank Pozsony. A Szlovák Nemzeti Bank tegnap mintegy 200 millió eurót fordított a korona árfolya­mának gyengítésére. A beavatko­zás következményeként a hazai fi­zetőeszköz 39,770 korona/ euró kurzusról 39,980 korona/euróra esett. A jegybank már a múlt hé­ten is beavatkozott a korona túl­zott erősödése miatt. (TASR) A köztársasági elnöki hivatalok: Alkalmazottak Vezető beosztásban Költségvetés száma lévők szlovák koronában Magyarország 50 11 161 millió * Csehország 101 11 92 millió Szlovákia 81* 19 108,75 millió * 2003-as adat Oberhäuser: Malíková múltból maradt csökevény Bíróságon egyesülnek a nemzeti erők Szólásszabadság és nemi irányultság Egy svéd pap emberi jogait vette védelmébe a KDH

Next

/
Thumbnails
Contents