Új Szó, 2004. július (57. évfolyam, 151-176. szám)
2004-07-09 / 157. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2004. JÚLIUS 9. Gondolat 13 helyre zsúfolt tömegekből álló szerencsétlen, városoknak nevezett, de annak nehezen elfogadható, embertelen konstrukciókat hagynak maguk mögött. Együttműködés és elviselhető körülmények megteremtése helyett járhatatlan utakat, lakhatatlan településeket, hiánygazdaságot, szegénységet és gyűlöletet teremtettek. Gyanakvást és igénytelenséget az életvitelben, eredménytelenséget a gazdaságban, az állam- igazgatásban. Beletörődést az állam, a politikai osztály pimasz, öncélú elterpeszkedésébe. 1990-re kimerültek a kelet-európai berendezkedés tartalékai. A posztszocialista országok eladó- sodva, korszerűtlen gazdasági szerkezettel érkeztek a rendszer- váltáshoz. A megújulásra való képesség hiánya versenyképtelenné tette a térséget. Az egyes országok kis fáziseltolódással felismerik, hogy az új játékszabályokat el kell fogadni. Ugyanakkor 1998-ban Magyarországon új politikai stratégia és stílus jelenik meg. A politikai hatalom megtartása érdekében az új nemzeti burzsoázia kialakítására törekvő politika számára nem drága a társadalom szövetének teljes szétzúzása sem az ország határain belül, sem a szomszédos országok magyar társadalmaiban. így állítható szembe főváros-vidék, Dunántúl-A- Iföld, fiatal-öreg, Európa és Magyarország, s végül a magyarországi és a határon túli magyarság. Egy cél van, s ezért semmilyen ár nem drága - a hatalom birtoklása. Ebben a játszmában a határon túli magyarok illúziókkal nyakon öntött eszközökké váltak. A 15 milliós magyar álom is csak eszköz, a politikai hatalom újramegragadásának eszköze. Nincs itt szó a szülőföldön-maradás feltételeinek segítéséről (ami mint erkölcsi elvárás éppen a Magyarországra áttelepültek részéről fogalmazódik meg legerőteljesebben). De ki nem legyint már mindezekre a játékokra? Ki hisz még abban, hogy „új időknek új dalait” kellene végiggondolnunk? „Az egységes magyar nemzet” pa- tetikus hangoztatásának soha végig nem gondolt igazságtartalma még csak meg sem gondolkoztat- ja azokat, akik ezt a szlogent azoknak a nevében használják, akik számára a magyar nemzethez való tartozás a fontos. S közben be kell látni, hogy az elosztó politika tartalékai kimerültek. Még a sokkal gazdagabb nyugati országok sem engedhetik meg maguknak ennek az eszköznek a végtelenségig való bővítését. Jellemző, hogy a vabanknak megfelelően soha senki nem teszi le, hogy az újabb és újabb elvárások/ötletek mibe kerülnek. Fel sem merül, hogy a magyarországi források milyen hatékonysággal működnek. Ezzel szemben a regionalizáció, a határokon átnyúló regionális együttműködés, a koncepcionális, átgondolt intézmény- és struktúrafejlesztés újító, innovatív szerepet indíthat el ebben a térségben is. Hogy ebben a modellben mekkora lehetőség van, bizonyítja, hogy bár egyáltalán nem tökéletes a működése, mégis hatalmas lehetőséget szabadított fel éppen a francia-német határvidéken, az elzásziak lakta régióban. Egy határokon átnyúló intézmény- és fejlesztési terv esetében a magyarországi költségvetési források felhasználásának célja és feltétele nem az elosztás, a klientúraépítés bővítése, hanem a mul- tiplikáció: azaz a felhasznált kormányzati források elsődleges célja, hogy ösztönözze a kormányzat lehetőségeit sokszorosan meghaladó helyi és piaci források bevonását azon célok érdekében, amelyek szülőföldjükön nyitják meg a határon túli magyar közösségeknek a boldogulás perspektíváit. Ez a megközelítés lehetővé teszi, hogy a támogatás és fejlesztés kormányzati intézményeit olyan piaci intézmények egészítsék ki, amelyek elősegítik a határon túli magyar közösségek rendelkezésére álló vagyon és egyéb eszközök hatékony kezelését és hasznosítását, az egyének és közösségek gazdasági szerepvállalását és piaci sikereit. A kárpótlási és privatizációs folyamatokban rejlő lehetőségek kihasználását a helyi magyarság számára jelentősen elősegítheti a magyarországi és a Magyarországon már megtelepedett nemzetközi befektetők figyelmének, érdeklődésének és megjelenésének ösztönzése. A XXI. század elején tehát túl kell lépni a zsákutcákon. Az illúziókat félre kell tenni. Nem a közösségek megosztásával lehet az egyre keményebb feltételek között felvenni a versenyt az oktatásban, a gazdaságban, a munkaerőpiacon, az új innovációs központokban, a különböző helyzetekben levő magyar közösségekben. Az egyes térségek, közösségek állapotát szem előtt tartó, feltételrendszert teremtő (és nem elsősorban osztogató) fejlesztési politikát kell folytatni. Ehhez nem kell mindennap kopjafákat felállítani. De mindennap dolgozni kell. Lelkesítő szentimentális szólamok helyett csak kritikai értelmiségi elemzések tárnak elénk új alternatívákat a határon túli magyarság helyzetéről és jövőjéről Változó modern világ és/vagy skanzen TORZSOK ERIKA Kisebbségek változó világban Kötelesség és nyűg, szakmai kihívás és a szimbolikus politizálás eszköze a határon túli magyarság. Egyre több szellemi műhely vállalja fel a Kárpátmedence legnagyobb nemzeti kisebbségének tudományos kutatását, de ezzel együtt a téma az aktuális politika kártyacsatáiban is szerepel - hol magasabb, hol alacsonyabb tétként. HUSHEGYI GÁBOR Pozsonyból szemlélve a történéseket, olvasva a tanulmányokat, írásokat azt veszi észre az ember, hogy legtöbbször csak kliséket, jól hangzó és lelkesítő szentimentális szólamokat ismételnek, egyedül a kritikai értelmiség tár elénk új alternatívákat, késztet korábbi nézeteink, pozícióink újraértelmezésére. Az utóbbi hónapokban több olyan könyv is megjelent, amely a határon túli magyarokkal foglalkozik - szerzőik aktív politikusok és kutatók -, ám ezek közül csupán a Törzsök Erika írásait, elemzéseit, előadásait és beszélgetéseit egybe- gyűjtő Kisebbségek változó világban című kötet tekinthető a kritikai platformot érvényesítőnek. A témát, amely sok általánosításra ad alkalmat, ma a magyar- országi tudományos műhelyekben több szemszögből közelítik meg, akár ideológiai és politikai platformról is. Az első és egyben legradikálisabb a határon túliak és a magyarországiak politikai, társadalmi, szociális, gazdasági, kulturális és nyelvi homogenizá- lását hirdeti, amely a határok feletti nemzetegyesítés nemzeti- konzervatív elképzelésének szeretné alárendelni a határon túliak cselekvését és gondolkodását. A nemzet és nyelv szétfejlődésének jeremiádját hirdető koncepció anyaországi reprezentánsai nemegyszer számon kérik a határon túli politikai és értelmiségi eliten saját elképzeléseiket és közép-európai geopolitikai stratégiájukat. Ez a homogenizáló koncepció képezi a határon túli magyar közösségek radikális politikai erőinek elméleti fundamentumát, akik tudatosan vagy akaratlanul a magyarországi közélet polarizáltságát exportálják a határon túli közösségekbe. A második koncepció mérsékeltebb, az előzővel ellentétben nem csak a magyarországi nemzeti-konzervatív, hanem a szocialista határon túli magyarságpolitikának is elméleti háttere. Ez ugyanis árnyaltabb képet formált a különböző politikai, jogi, társadalmi, gazdasági keretek között élő magyar közösségek helyzetéről, ám elvitatja a határon túli magyar közösségek autochtonitá- sát, töredéktársadalommá degradálja őket, mivel társadalomdefiníciója csak a nemzeti közösség belső viszonyrendszerét akceptálja, figyelmen kívül hagyva a többségi nemzettel és a régióval fenntartott kapcsolatrendszerüket. Mérsékeltebbnek nevezhető, mivel a Kárpát-medencében élő magyarság többközpontúságát hangsúlyozza, végre felfedezve és alkalmazva az MTA nyelvészei által immár több mint egy évtizede a magyar nyelv többközpontúságáról hirdetett koncepciót. A harmadik alternatívát a liberális megközelítés, így pl. Törzsök Erika kínálja. A számon kérő, homogenizáló, reduktivista szemlélettel ellentétben a Törzsök negyven írását, előadását és közel ugyanennyi beszélgetését, nyilatkozatát tartalmazó könyv a magyarországi szembesülésre, a tények tudomásulvételére helyezi a hangsúlyt, elutasítva a paterna- lizmust (aszimmetriát) és marti- rológiát, a kultúrfölényt kifejező és a szimbolikus politizálásra épülő kormányzati és ellenzéki magatartást. Az 1992 és 2003 között - de főképpen 1996/97-től - született írások rendhagyó hozzáállást képviselnek. Míg az esetek többségében a szerzők a téma történelmi megközelítésével, a vélt vagy valós sérelmek hosszadalmas lajstromának elkészítésével foglalkoztak több mint egy évtizede, Törzsök aktuális kérdéseket fogalmaz meg, alternatívákat vázol fel, csak a Történelmi tanulságok fejezetbe sorolt be 1997-2000 között írott szövegeket. Időrend tekintetében előbb, már az 1990-es évek első harmadában foglalkozott a régiók Európájával, még a reménytelennek tűnő meciari időkben értekezett a régiók gazdasági együttműködéséről, a magyar tőke kihelyezéséről, a határon túliak gazdasági helyzetbe hozásáról. Az érzelmektől fűtött, autonómiákban csodagyógyszert látó történelmi években - 1993 körül - az autonómia és az önrendelkezések különböző formáit és alternatíváit mérlegelte tárgyilagosan, majd az 1990-es évek közepétől, a határon túli magyar pártok kormányzati szerepvállalásával párhuzamosan a kisebbségek stabilizációs szerepéről írt. A szerző problémalátása figyelemre méltó, hiszen olyan tényezőkre is reflektál, amelyek mások figyelmét elkerülték vagy csak évekkel később került látókörükbe. Ilyen a modernizáció kérdése, amelynek nemcsak Magyarország, hanem a környező országok, az ott élő magyar közösségek is részesei voltak, ez óhatatlanul megnyilvánul az értékrend módosulásában, de ezt a folyamatot az adott ország és az anyaország belpolitikája mellett a világpolitika változása is befolyásolta. Az ilyen megközelítés jóvoltából sokkal árnyaltabb kép alakítható ki a határon túl élő magyarokról, hiszen a megismerés nem redukálódik csupán a magyar-magyar viszonyra vagy a tudománytalanul feltételezett határon túli archaikus, homogén magyarságtudatra. Az elméleti alternatívák felsorakoztatását - pl. az autonómia-törekvések esetében - pragmatikus, az adott országok belpolitikai helyzetét ismerő megvalósítási ajánlások követik, álmodozás nélkül, az erőviszonyoknak, a jogállamiság feltételrendszerének, a többség és kisebbség empátiahányadosának ismeretében. Fellép mind a magyarországi vágyálomkeltéssel, mind a határon túliak reduktív szemléletével szemben, a kisebbségeknek ugyanis „amikor elutasítják a homogén nemzeti államot, szembe kell nézniük azzal, hogy ha ezt az elvet elutasítják az egész állam vonatkozásában, önmagukra sem alkalmazhatják.” (26. o.) Valóban ideje lenne már tudatosítani - a kisebbségi politikai elitnek és Magyarországon is -, hogy „ez a térség nem lesz homogén sehol, semelyik országban” (uo.), éppen ezért mindenféle önkormányzati vagy autonómia-tervnek ezt figyelembe kell vennie, nem követhet kizárólagosan magyar nemzeti szempontokat, csak a többségi nemzettel együtt érhető el. Ám a kisebbségieknek tisztázniuk kell axiómáikat, mit és miért követelnek, mert pl. „az autonómia elismerése egy országhoz tartozásnak” a felvállalása, s „ugyanakkor elismerése annak, hogy magyarként tartozik egy közösség az adott országhoz” (26-27. o.), nem Magyarországhoz. E módszertani következetesség tette lehetővé, hogy Törzsök olyan összefüggésekre hívja fel a figyelmet, amelyek az általános vélemény és gyakorlat szerint nem tartoznak a kisebbségi kérdéskörbe, így pl. a határon túli magyar pártoktól független kritikai értelmiségiek és a politikától távolságot tartó civil szervezetek szerepe mind a határ túloldalán, mind a mindenkori magyar kormány kapcsolatrendszerében. Törzsök Erika ezeket a meglátásait nem csak elméleti formában rögzítette, hanem 1994 és 1998 között a HTMH élén a gyakorlatban is megvalósította. Ám az azt követő kormányok nem vállalták, illetve feladták ezt a gyakorlatot, s ezzel a határon túli közösségekre a kisebbségi partokráciát és pártklientúrát szabadították rá, marginalizálva a kritikai értelmiséget és a civil szervezeteket. Erre Vezethetők vissza a határon túli magyar politikusok szakmai szempontból nem megalapozott politikai követelései (pl. az egyetemek vagy a romániai magyar tévé) Magyarországgal szemben. A szuverén tematizálás, érdek- képviselet hátterében azonban a kommunista egypártrendszer korszakára emlékeztető homogenizáló, pártirányítás alá helyezett közélet és a párt által irányított egyneműsített közbeszéd áll. A Globalizáció és kisebbségek (44-52. o.) című írás már öt,évvel ezelőtt olyan vizsgálandó szociológiai témákat vetett fel, amelyek felkészíthették volna mind Magyarországot, mind a többi magyar közösséget az új kihívásokra, így pl. az EU-csatlakozás egyes törvényszerű folyamataira: a migrációra, az identitásváltásra, a demográfiai változások lehetőségére (48. o.). Ezek a kérdések azonban mind a mai napig válaszra várnak. Ugyanez az írás fogalmazza meg az elmúlt évtized cezúráját, Kö- zép-Európa gazdaságának, kultúrájának stb. globalizálódását, ami új hozzáállást követel mindnyájunktól, akik e kérdéskörrel foglalkozunk. Magyarország előző és jelenlegi kormánya lebecsülte mind a globalizáció hatását, mind a határon túliak modernizációs készségét és igényét, mind pedig az EU-csatlakozásból természetesen következő migrációt. Ez utóbbinak legszemléletesebb bizonyítéka a státustörvény, annak filozófiája, amely ebben az új, a személyek szabad mozgását lehetővé tevő történelmi helyzetben a szülőföldön való boldogulás hamis - és modernizációellenes - ideáját erőlteti. Éppen erről szól a kötet zárófejezete, amély a státustörvényről és a jövőkép nélküli státusokról szóló - az Élet és Irodalomból is ismert - írásokat tartalmazza. Törzsök Erika az említetteken túl részletesen foglalkozik a média áldásos és leépítő, romboló hatásával, a határon túliak anyagi támogatásával, valamint e támogatás mechanizmusának depo- litizálásával (Ring Évával közösen írt tanulmánya: A határon túli magyar nyelvű oktatás kormányzati támogatásával kapcsolatos észrevételek, javaslatok, 152-135. o.), és ismét elsőként jelzi jelenünk egyik most kialakuló problémáját, az egyház (ak) politikai szerepvállalását és annak kisebbségi vonzatát. Sajnos, időtállónak bizonyult a 2002-es magyarországi választások utáni felvetése - az egyházak és a FIDESZ együttműködését értékelve -, hogy „helyes-e akár a hatalom megragadásáért és birtoklásáért a múltba fordulni” (180. o.), mert széttekintve (pl. a visegrádi négyek országaira) nem elképzelhetetlen a nemzeti-konzervatív kurzus regionális hatalomra jutása. Ez örömmel töltheti el a magyarországi jobboldalt, még a szlovákiai magyarok pártját is, de ugyanez az ideológia és politika a szomszédos országokban élő magyar közösségeknek már szolgált kellemetlen meglepetésekkel. Nekünk ugyanis kedvezőbb és elfogadhatóbb a liberális és balközép szlovák politika, mint a Tiso államát éltető, a múltba tekintő, állami iskolákba hittant erőltető, a zsidók elleni pogromokról készült dokumentumfilmet cenzúrázó, államnemzetben gondolkodó, a státustörvény hatálytalanítására ellentörvényt szorgalmazó szlovák nemzeti-konzervatív kurzus - azaz a magyarországi nemzeti-konzervatívok európai ideológiai szövetségese. Ez ugyanis a kisebbségek érzelmekkel telített védekező, bezárkózó magatartását, végeredményben pedig a modernizálástól elfordulást, a skan- zenizálódás reális veszélyének folyamatát erősíti. Ennek megértéséhez segít hozzá - Göncz Árpád előszavából kölcsönözve - „a felelős gondolkodó” Törzsök Erika Kisebbségek változó világban című könyve, amely egyben a határon túli magyarságpolitika egyik 21. századi alternatívája. (Törzsök Erika: Kisebbségek változó világban. A Református Egyház Misztótfalusi Kis Miklós Sajtó- központja, Kolozsvár, 2003. 272 oldal)
