Új Szó, 2004. július (57. évfolyam, 151-176. szám)
2004-07-07 / 155. szám, kedd
2004. július 7., szerda MOZIMUSTRA 1. évfolyam 18. szám Karlovy Vary nívós filmszemléjén egymást váltják a sztárok, naponta forog a „rozsdátlanított” Körhinta, a fesztivál szinte minden évben elindít valakit a hírnév útján Lopott jeggyel ül be a moziba a fesztiválklip hőse Ha virágot és könyvet (vagy kottát - tenné hozzá orgonaművész barátom) lopni nem bűn, akkor egy film- fesztiválon senki se tekintse elvetemült gazembernek azt, aki engedve a csábításnak megfúj egy felkínálkozó mozijegyet. Erre a gondolatra épít szellemes, pergő ritmusú és akciódús fesztiválklipjében Martin Krejcí, a legifjabb cseh rendezőnemzedék egyik reményteli tehetsége. SZABÓ G. LÁSZLÓ Fesztiválklipet forgatni minden filmes számára nagy kihívás Karlovy Varyban. Két percben pompásan elmesélni egy eredeti történetet, amelyet aztán minden játékfilm előtt levetítenek - ez „kezdőnek” és „haladónak” egyaránt remek „névjegy”. Jan Svérák, Petr Zelenka, Jan Hrebejk, Sasa Gedeon és a többiek az elmúlt évek során tehetségük legjavát tudták felcsillantani az így kapott lehetőséggel. Martin Krejcíről egyelőre csupán annyit tud a szakma, hogy rövidfilmjét már a cannes-i fesztivál is bemutatta, első játékfilmjének pedig nem csak a forgató- könyve - a szereposztása is kész van, producere pedig már javában tárgyal szlovák, lengyel és magyar kollégáival. Fesztiválklipjének három központi figurája van: a hátizsákos egyetemista, aki minden pénzét mozijegyre költi, s ott alszik, ahol éppen helyet talál magának. Tehát vagy a város széli sátortáborban, vagy a szabad ég alatt, hálózsákjában, a Thermal Szálló zöldövezetében. A másik figura V.I.P. vendég, azt hiszi magáról: ő valóban nagyon fontos személyiség, és ennek megfelelően „kellő öntudattal” közlekedik a fesztivál színhelyén. A harmadik: trendi csávó. Divatos ing, drága nadrág, elegáns cipő. Mindezzel együtt nem biztos, hogy rokonszenves. Ez éppen nem. Ő teszi le a bár pultjára kitömött pénztárcáját, a kilógó mozijeggyel, amit észrevétlen mozdulattal elcsen a hátizsákos. És fut, szalad vele boldogan a Thermal folyosóin, lépcsőin, teraszán, s emlékeztetve a Hair egyik nagyjelenetére, amikor a far- mernadrágos Berger felugrik az esküvői asztalsorra, ő'is egy ilyen útvonalon menekül, péppé taposva egy jókora fogadás rakományát. A liftben majdnem belerohan Jirí Bartoskába, a fesztivál igazgatójába, a lépcsőházban Marek Eben, a nagymozi „arca” állja útját egy pü- lanatra, a trendi csávó pedig kétszer is fellöki a „víájpís” fazont, aki aztán elkapja a fickó grabancát, és kivágja a Thermal tizenötödik emeletéről. De a hátizsákos fiú akkor már bent ül a moziban... Kétperces opusával jelesre vizsgázott Martin Krejcí. Nemsokára azt is megtudjuk, mire képes két órában. Ugyanezt az utat David Ondrí- cek is megtette, az ő klipjének is tapsolt már a fesztivál közönsége. Most az édesapja több évtizedes munkásságából nyújtott háromperces ízelítőt. Miroslav Ondrícek, a cseh filmesek nemsokára hetvenéves mestere, Milos Forman udvari operatőre (Pályázat, Egy szöszi szerelmei, Tűz van, babám!, Hair, Ragtime, Amadeus), aki francia, angol és amerikai rendezőkkel is többször dolgozott, s akinek kamerája előtt olyan sztárok fordultak meg, mint Meryl Streep, Robert de Niro vagy Robin Williams, életműdíjat vett át ugyanis a fesztivál nyitóestjén. „A film egy játék, és addig örüljünk, amíg játszhatunk” - mondta Kristály Glóbusszal a hóna alatt, majd elegáns botjával a kezében lesétált a színről. A hangulat akkor vált dermesztővé, amikor a másik életműdíjas, Harvey Keitel, a hollywoodi nagy vadak egyike (Taxisofőr, Thelma és Louise, Zongoraleckék) vette át az elismerést - és a szót. Jól felépített beszédében ugyanis részletesen elmesélte, hogyan került egészen közeli kapcsolatba Csehszlovákiával. Amikor kimondta, hogy Csehszlovákia, a nézők közül először sokan úgy gondolták: Keitel megfeledkezett a két-ország különválásáról. Aztán pár pillanat múlva kiderült: pontosan tudja, hogy az elmúlt négy és fél évtized során mi történt a két ország(rész) életében. „Azokban az időkben, amikor Václav Havel börtönben ült, több amerikai kollégámmal szabadon engedését sürgetve levelet írtunk, amit aztán bevittünk a New York-i csehszlovák nagykövetségre. Ahol csak résnyire nyitották előttünk az ajtót, és úgy kellett beadnunk a petíciót.” Václav Havel, mint az elmúlt években mindig, most is ott ült a nézőtéren, és megilletődve hallgatta Keitel szavait. Aki aztán egy mesteri csavarral egyszer csak néma csendre kérte a jelenlevőket, és bejelentette: életének nyolcvanadik évében, egy Los Angeles-i kórházban meghalt Marlon Brando. Nem sorolt filmcímeket, nem emlékeztetett nagy alakításainak tucatjára, még csak azzal a kínálkozó megfogalmazással sem élt, hogy „elvitte a vágy villamosa”, egyszerűen csak közölte a tényt, lehajtotta a fejét, s a néma csendben eltűnt a színpad sötétjében. Van olyan is, aki úgy van jelen a fesztiválon, hogy valójában el sem jött. Törőcsik Mari. A felújított Körhinta, Fábri Zoltán legendás alkotása most szerepel először a fesztivál műsorán, zenéje azonban már annyiszor felcsendült a napokban, hogy ha így folytatják a szervezők, az idei szemle slágere lehet az a muzsika, amely Soós Imre és Törőcsik Mari drámai táncát festi alá. Ezeket a képeket játsszák ugyanis a leggyakrabban a Thermal Szálló előtt lévő mozivásznon, ahol mindenki megáll, aki arra jár. Igaz, hogy a fesztivál legnagyobb női sztárjaként az Airport 70-ből, a Gyilkosság az Orient expresszen- ből és a Vad orchideából kiragyogó, ma is vonzó Jacqueline Bisset-t emlegetik (talán mert a Newsweek minden idők legszebb színésznője- ként tartja számon), annak viszont, aki most, az először látott Pataki Mariban felfedezi a Karlovy Varyban háromszor is díjazott Törőcsik Marit, itt és most minden bizonynyal ő lesz a legbájosabb külföldi színésznő. Bisset egyébként szintén egy régi sikerére, a Truffaut-val forgatott Amerikai éjszakára hívta fel a nézők figyelmét, arra az immár legendás alkotásra, amely egészen új irányba terelte az életét. Egészen addig ugyanis táncosnő volt, s ahogy meséli: egy olcsó, Los Angeles-i szállodában érte utol a francia rendező felkérése, s onnan utazott hirtelen vett, három elegáns ruhával Párizsba, hogy ismereüen szépségként egy csillogó filmsztárt játszhasson. Történt mindez harminc évvel ezelőtt, s bár az idő Jacqueline Bisset arcán is hagyott némi nyomot, érett nőiességét azonban továbbra is jól tudja kamatoztatni a kamera előtt. Most éppen John Irvin rendezésében készül új szerepre, s bár a film címe sehogy sem jut az eszébe, any- nyit biztosan tud: egy különös tánciskola szigorú igazgatónőjét kell megformálnia, aki körül valósággal felizzik a levegő, főleg, ha növendékei „ügyében” férfiakkal kell tárgyalnia. Neki való szerep, ezzel ő is tisztában van. Persze nem azért, mert a nő szigorú, hanem mert vibráló érzékiségével nagyon nagy titkokat sejtet. Egy egészen más korosztályt képvisel (és bolondított meg) A gyűrűk ura Frodója, Elijah Wood, aki ötödik hetét tölti Prágában, legújabb filmje forgatásán. Nem is kapott hosszabb szabadságot, de az a két nap, amelyet Karlovy Varyban töltött, elégnek bizonyult ahhoz, hogy a város életét felkavarja, s meghajoljon egy szürreális amerikai film előtt, amelyben Jim Carreynek és Kate Winsletnek asz- szisztál (nyolcévesen ugyanezt tette Michael J. Foxnak a Vissza a jövőbe második részében), valamint hogy adjon pár interjút, és lenyomjon egy remek sajtótájékoztatót. Mindez elég is volt ahhoz, hogy bebizonyosodjon róla: nem egy elkényeztetett amerikai úrigyerek, de nem is egy eszement sztárocska, hanem mindennek épp az ellenkezője. Művelt, okosan gondolkodó, az élet összefüggéseit és visszásságait tisztán látó, érzékeny fiú. Akivel a természet titkairól ugyanolyan mélyreható beszélgetéseket lehet folytatni, mint például a mesterséges intelligenciákról. Minden érdekli őt, aminek köze van az emberhez, s bár hallatlan népszerűségére szerte a világon „építeni tudna”, képes megmaradni annak, aki: egy intelligens, jó humorú, hétköznapi srácnak. Karlovy Vary szinte minden évben elindít valakit a hírnév útján. Ezt tette jó pár évvel ezelőtt Leonardo DiCaprióval, akit az értelmi fogyatékos Arnie-ként láthatott a cseh szemle közönsége a Gilbert Grape-ben. Tavalyelőtt már az ír Michael Legge startolt itt a pályán (most a Cowboyok és angyalok főszerepében remekel), tavaly az amerikai Scarlett Johannson (az idén már Vermeer-modellként viszi a prímet a Lány gyöngy fülbevalóval című alkotásban), ez az év azonban, Elijah Wood ide, Elijah Wood oda, a német Max Riemelt éve, aki a nagy tehetségű Dennis Gansel Napola című alkotásában nyújt fájdalmasan szép alakítást. Napola a Führer elitképző iskolája. Ide kerül be rögtön az érettségi után a jóhiszemű Friedrich Weimer, aki jeles sportolóként és a náci elvárásoknak külső jegyeiben is megfelelve, ingyenes képzésben részesül, könnyítve ezzel családja anyagi helyzetét. Csakhogy amit lát és tapasztal, az egyre több sebet ejt a lelkén. A náci drill, az embertelen bánásmód, a kegyetlenség végül is kijózanítja, s álmait feladva, vesztesként hagyja el a Napolát. Max Riemelt mindent megmutat a fiú lelki rezdüléseiből: az elszántságot, amellyel elhagyja a szülői házat, a lelkesedést, amely a Hitlerjugend tagjaként fűti őt, a céltudatosságot, amellyel kivívja tanárai elismerését, majd a csalódottságot, a végső kiábrándulást, amikor legjobb barátját veszíti el a befagyott tóban, a film legvégén pedig, amikor az igazgató még az intézettől kapott alsónadrágot is leparancsolja róla, a megalázottság hosszú perceit is hátborzongatóvá tudja tenni. Alakítását tekintve az idei fesztivál mindenképpen őt indítja „világ körüli útra”. A film harmincegy éves rendezője pedig már azon izgul: a német közönség, amely nem igazán kér már a háborús történetekből, s főleg nem az olyanokból, amelyek a lelkiismeretét piszkálgatják, hogyan fogadja majd nagylélegzetű alkotását. Főleg azok után, hogy Karlovy Varyban ekkora sikert aratott. Jacqueline Bisset most éppen John Irvin rendezésében készül új szerepre - mindketten vendégek voltak Karlovy Varyban 1 A gyűrűk ura Frodója, Elijah Wood felkavarta a város életét (CTK-felvételek) larvey Keitel, a hollywoodi nagy vadak egyike az életműdíjjal
