Új Szó, 2004. június (57. évfolyam, 125-150. szám)

2004-06-30 / 150. szám, szerda

22 Sport - euro 2004 ÚJ SZÓ 2004. JÚNIUS 30. r Milan Barost (balra) tavasszal mellőzték Liverpoolban, mostanra viszont az Anfield Road legértékesebb kincsévé vált. Milan Barost nem foglalkoztatja Piatini rekordja, s ha rajta múlna, Rosickyt azonnal leigazolná a Liverpool Ki vagyunk éhezve a görögökre Sintra. Milan Baros, a kon­tinensviadal legjobb gól­lövője eddigi pályafutása legsikeresebb napjait éli. Előzetesen négy gólt terve­zett az Eb-re. Most már öt­nél jár, ezért azt mondja: innentől már nem is kell eredményesnek lennie, az is elég, ha nyer a csapat. MLADÁ FRONTA DNES A dánok elleni győztes ne­gyeddöntő után 63 gratuláló üzenetet kapott telefonon. Li­verpooli játékostársai is jelent­keztek? Igen, de csak az „európaiak”. Dudek, a lengyel kapus küldött sms-t, és néhány fiatalabb játékos a B-csapatból. És Houllier edző, aki keve­sebb lehetőséget adott önnek tavasszal, s ezzel alaposan fel- spanolta az Eb-re? Ő nem hívott, nem is üzent. Tény, hogy tavasszal többször is csalódott voltam, amiért csak a kis­padra ültetett, olykor pedig már ki­fejezetten dühbe váltott nálam az elkeseredés, mert úgy tűnt, hogy egyáltalán nem számol velem. De tulajdonképpen nem lenne szabad bírálnom Houlliert, elvégre ő volt az, aki a mélyvízbe dobott. A futballnagyhatalmak már elbúcsúztak az Eb-n: forrada­lom tört ki a labdarúgásban? A futball megváltozott, ez nyil­vánvaló. Ma már nincs olyan csa­pat, akit ne lehetne legyőzni. A portugáloknak erőt ad a hazai környezet, a hollandok is erősek, és ki tudja, talán még a görögök sem fejezték be a meglepetéssoro­zatukat (mondja mindezt csalfa mosollyal). Csak nem arra céloz, hogy legyőzik a cseheket? Erre csak annyit mondhatok: a dánokat már régen elfelejtettük, és szinte ki vagyunk éhezve a gö­rögökre. Fenjük a fogainkat. Ezek szerint egyetért azzal, hogy a cseh válogatott az es­élyes? Nem számít, hogy ki az es­élyes. Ez teljesen mellékes kér­dés. Ami fontos: le akarjuk győzni a görögöket. Mi lehet az ellenszer a remek görög védelem ellen? A franciá­kat helyzetig sem engedték. Nekünk kell rúgnunk az első gólt. Ha ezután kinyílik a védel­mük, akkor átgázolhatunk rajtuk. Az Eb-rekordot Michel Piatini tartja, 1984-ben öt egymás utá­ni meccsen volt eredményes, összesen kilenc gólt lőtt-. A re­kord első felét beállíthatja, ha az elődöntőben betalál. Elvégre utolsó hat válogatott meccsén nyolc gólt jegyezhetett, ebből ötöt az Eb-n! Nem foglalkozom Piatini re­kordjával. Számomra a cseh siker a fontos. Csak arra összpontosít­hatok, hogy nyernünk kell (leko­pogja a fején). Barátnője, Éva is itt van Por­tugáliában, és a tribünről figye­li a mérkőzéseket. Van ideje egyáltalán üdvözölni őt? A meccs előtt kiintek neki, az­tán már semmi mást nem regiszt­rálok magam körül. Meg persze a lefújás után is őt keresem elsőnek a tekintetemmel. Heskey elhagyja a Liverpoolt, talán Owen is, a pótlásukra itt van ön, aki vezeti az Eb gól­lövőlistáját, ráadásul Rafa Beni­tez személyében új edző érke­zik: elképzelhető, hogy új, az eddiginél fényesebb korszak kezdődik Liverpoolban az ön számára? Egyelőre korai erről beszélni, most csak az Európa-bajnokság számít. Ha vége lesz, két hétig ki­rándulok majd, csak aztán ülhe­tünk asztalhoz, hogy tárgyaljunk a folytatás feltételeiről. Korábban arról lehetett hal­lani, a Liverpool Tomás Rosicky iránt érdeklődik. Rákérdez majd erre? Pontosan olyan típusú játékos hiányzik a csapatból, mint Ro­sicky. Váratlan kiugratásai van­nak, kiszolgálja, helyzetbe hozza a csatárokat, akiknek már csak az a dolguk, hogy gólt lőjenek. Ha rajtam múlna, azonnal leiga­zolnám. Elutasították a csehek kérését, érvényes a sárga lap Nedved: csak óvatosan MTI-HÍR Lisszabon. A cseh válogatott ve­zetői azt kérték az UEFA-tól, hogy nézzék meg újra azt az esetet, ame­lyért Pavel Nedvéd sárga lapot ka­pott a dánok ellen, s töröljék el a fi­gyelmeztetést. Az aranylabdás fut­ballista a találkozó 61. percében sárgult be, amikor Grönkjaerral szemben szabálytalankodott. Az UEFA tegnap elutasította a csehek kérését. „Csak abban az esetben lehet megsemmisíteni a já­tékos sárga lapját, ha a bíró téve­désből más futballistát jelölt volna meg” - nyilatkozta Robert Faulk­ner szóvivő. Tehát Nedvédnek elővigyázatosnak kell lennie, mivel ha a görögök elleni elődöntőben is kapna figyelmeztetést, cseh to­vábbjutás esetén megismétlődne vele az a szerencsétlenség, mint ami a Juventus színeiben a tavalyi BL-döntőben érte. Azt a mérkőzést ugyanis „sárgasága” következtében kénytelen volt a lelátóról figyelni. - Tüdőm, óvatosan kell majd játsza­nom, amellett mégis teljes erőbe­dobással, harcosan. Nagyon nehéz lesz - mondta Nedvéd. Arra a felve­tésre, hogy esetleg nem lenne-e jobb, ha elővigyázatosságból ki­hagyná őt a cseh szövetségi kapi­tány a görögök ellen fellépő csa­patból, maga az illetékes válaszolt: - Pavel természetesen ott lesz a csapatban. Szükségünk van rá, néni tudunk nélküle játszani - fo­galmazott Karel Brückner. Nedve­den kívül Jankulovski és Ujfalusi várja sárga lappal az elődöntőt. A cseh oldalon egy kényszerűen hiányzó futballista már biztosan akad: Martin Jiránek az előző mérkőzésen elszenvedett comb- izomsérülése miatt nem lehet ott a görögök elleni összecsapáson. Jó hír viszont, hogy a védő René Bolf újra teljes értékű munkát végez. Heinzék válogathatnak a neves kérők között Kapósak a cseh focisták KOKES JÁNOS Prága. A. cseh futballisták kitűnő teljesítményei nem hagy­ták hidegen a vezető európai klubok menedzsereit sem, akik máris kivetették hálóikat a csilla­gokra. Prágai források szerint a legnagyobb érdeklődés Marek Heinz iránt van. „Eddig a Sporting Lisszabon, az Atlético Madrid, az Olimpia­kosz Pireusz, a Borussia Mön- chengladbach, az Everton, a Portsmouth és a Celtic Glasgow tett konkrét ajánlatot” - közölte kedden a ballábas csatár klubja, a Bánik Ostrava. Pavel Nedvéd, a torinói Juventus középpályása a hírekre reagálva elárulta: a Ju­ventus vezetése felkérte, hogy érdeklődjön Heinznél, nem len- ne-e kedve a Torinóba költözni. Heinz nem nyilatkozott, de Ned­véd szerint „leginkább a Juven­tus lenne a kedvére”. Nedvéd cseh újságíróknak azt is elmond­ta: újra megkereste a Chelsea, de végleg elutasította Roman Abra- movics ajánlatát. Szerződése még két évig a Juventushoz köti, s jól érzi magát Olaszországban. A Chelsea állítólag évi nyolcmil­lió eurós fizetést ígért Nedvéd­nek. ( Valószínű, hogy a Juventushoz szerződik Marek Jankulovski, az Udinese hátvédje. Érte a Juven­tus négymillió eurót kínál. Harry Redknapp, az angol Portsmouth edzője legújabban Karel Po- borskyra jelentette be igényét. Poborsky az ajánlatra azt vála­szolta, hogy pályafutását hazájá­ban, a prágai Spartában szeretné befejezni. Jan Kollert az isztambuli Be- siktas nézte ki, Koller azonban azt mondja, hogy nem akar tá­vozni Dortmundból. EB-MOZAIK Leszúrta a feleségét Leszúrta feleségét egy vietnami szerencsejátékos, miután renge­teg pénzt elvesztett az Európa- bajnokság mérkőzésein. A 64 éves munkanélküli férfi több mint 10 ezer dollárral fogadott a találko­zókra, és amikor neje ezt szóvá tette, késsel végzett vele. Az áldo­zat tanárnőként dolgozott, és hosszú idő alatt kuporgatta össze a távol-keleti országban kisebb vagyonnak számító összeget. Ördögűzőt szerződtetnek Az Eb-n labdarúgói által kiha­gyott 11-esek miatt ördögűzőt szerződtet az Aston Villa csapata. Svédország és Anglia kiesésében egyaránt szerepet játszott az, hogy a birminghami klub futbal­listái hibáztak a büntetőpontról: előbbieknél Olof Mellberg, utób­biaknál Darius Vassell bakizott. Az 1996-os Eb elődöntőjében egyébként Németország az angol Gareth Southgate elrontott 11- ese révén jutott tovább. Ő szintén a Villánál állt alkalmazásban, amely szeretne mihamarabb megszabadulni az átoktól. Büntetett az UEFA Az oroszok a sárga és piros la­pok, a bolgárok és a svédek pedig szurkolóik magatartása miatt kap­tak pénzbüntetést az UEFA a fe­gyelmi bizottságától. Az orosz szö­vetség összesen 14 ezer svájci fran­kot fizet, mert a játékosok a három csoportmérkőzés alatt 13 sárga és 2 piros lapot gyűjtöttek össze. A bolgároknak az kerül 5000 frank­jukba, hogy szimpatizánsaik petár­dákat dobáltak be a pályára az ola­szokkal szemben 2:l-re elveszített találkozón. A svéd szövetség 2000 frank bírságot kapott, amiért több szurkoló is a pályára rohant a dá­nok elleni összecsapást követően. Henrik Larsson a Barcáé Az FC Barcelona internetes honlapján tudatta: már csak a szokásos oryosi vizsgálat elvégzé­se hiányzik ahhoz, hogy Henrik Larsson a klub futballistája le­gyen, s a tervek szerint ma be is mutatják a sajtónak a svéd csa­tárklasszist. Ha az üzlet létrejön, Larsson a katalán együttes har­madik nyári igazolását jelenti majd. Korábban Ludovic Giuly (AS Monaco) és Juliano Belletti (Villarreal) csatlakozott a keret­hez. A 32 éves, 78-szoros váloga­tott skandináviai klasszis szerző­dése lejártával az idény végén tá­vozott a Celtic Glasgow együtte­sétől, amelynél hét rendkívül eredményes évet töltött el. Hitzfeld zöld utat kapott Ottmar Hitzfeld felesége belee­gyezett abba, hogy férje7 legyen a csoportküzdelmekben elvérzett német válogatott következő szö­vetségi kapitánya. Ezzel az utolsó akadály is elhárult a szakember kinevezése elől. A Nationalelf ko­rai búcsúja miatt lemondó Rudi Völler első számú utódjelöltjének tartott szakember vasárnap csalá­di okokra hivatkozva nem mon­dott igent Gerhard Mayer-Vorfel- der szövetségi elnök felkérésére. A Bayern Münchentől az idény vé­gén elköszönt 55 éves tréner azzal magyarázta döntése halogatását, hogy eredetileg pihenéssel szeret­te volna tölteni a 2004/2005-ös idényt. A hírek szerint Hitzfeld évente 4 millió eurót keres majd kapitányként, (mti, ú) Az új edző személyétől teszi függővé maradását Zinedine Zidane elköszön? MTI-HÍR Párizs. Visszavonulását fontol­gatja a válogatottól Zinedine Zida­ne, az Eb-negyeddöntőben búcsú­zó franciák világ- és Európa-bajnok labdarúgója. A Real Madrid 32 éves szupersztárja bejelentette: at­tól teszi függővé a nemzeti színek­ben való szereplést, hogy ki követi Jacques Santini szövetségi kapi­tányt a kispadon. A L’Equipe szerint az edzőként még semmilyen ta­pasztalattal nem rendelkező Lau­rent Blanc-nak lenne a legnagyobb esélye arra, hogy a „kékeknél” tart­sa Zidane-t. A tervek szerint jövő pénteken, a szövetség elnökségi ülésén döntenek arról, hogy ki lesz Santini utódja. A jelöltek között Blanc mellett Bruno Metsu és Jean Tigana is megtalálható. (Reuters-felvétel) Zizou három gólt lőtt az Eb-n

Next

/
Thumbnails
Contents