Új Szó, 2004. június (57. évfolyam, 125-150. szám)
2004-06-03 / 127. szám, csütörtök
ISKOLA UTCA 2004. június 3., csütörtök 2. évfolyam 22. szám JÓ, HA TUDJUK A diszlexia még mindig rejtély ISMERTETÉS A diszlexia kifejezést ma már valószínűleg minden iskolás gyereket nevelő szülő ismeri, különösen azok, akiknek csemetéje tanulási problémákkal küzd. Létezik ilyen szűrővizsgálat, van speciális iskola, önálló tudomány terület a diszlexia kutatása és korrigálása. Ugyanakkor ma sem tudjuk pontosan, hogy miből áll maga az elváltozás, mi működik rosszul annál a gyereknél, akit diszlexiásnak minősítettek. Ha a gyerek: ♦ gyengén olvas, rossz a helyesírása és rendezetlen, hibás az írása; ♦ visszatérően összetéveszti a jobb- és a baloldalt; ♦ az olvasottakat nem tudja felidézni, gyenge az emlékezete; ♦ csak nehezen képes helyes sorrendbe rakni képeket, eseményeket; ♦ ugyanakkor átlagos vagy átlag feletti intelligenciával rendelkezik, akkor valószínűleg diszlexiás. A diszlexia információ feldolgozási probléma, ami az agyban keletkezik, de azt ma még csak találgatják a kutatók, hogy miért. Az egyik elmélet szerint a kisgyerekkori mozgásfejlódés zavara váltja ki. Ha kimarad a négykézláb csúszás-mászás és túl korán járni kezd a gyerek, ez állítólag kedvez a diszlexia kialakulásának. Más elméletek szerint mindenféle tanulási zavar kultúrafüggő. Ha nem kényszerítenénk gyermekeinket arra, hogy tíz éves korukra viszonylag magas szinten tudjanak írni, olvasni és számolni, akkor a lassabban fejlődők észrevétlenül behozhatnák hátrányaikat. A diszlexia és általában a tanulási problémák további lehetséges magyarázata, hogy a két agyfélteke együttműködésében zavar támadt. Akkor gondolkodunk a leghatékonyabban, hogy a jobb és a bal agyfélteke összhangban működik és mindig azt a részt használjuk, ami a legcélszerűbb az adott feladat megoldásában. A jobb agyfélteke a globális, egyidejű, vizuális információ feldolgozás helyszíne, a bal agyfélteke pedig az egymás utáni, lépésről-lépésre történő információ feldolgozásé. Ha valakinek a jobb agyféltekéje az „uralkodó”, akkor lehet belőle kiemelkedő alkotó, ugyanakkor nagyon nehezen tanul meg helyesen írni, és esetleg megbízhatatlan a memóriája. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden diszlexiás mellesleg zseni is, pusztán azt jelzi, hogy akiknek ilyen információ feldolgozási problémáik vannak, azoknak nem általában az értelmi képességeikkel van baj. Minden gyerek joga, hogy az adottságainak megfelelő képzésben részesüljön, ezért az oktatást úgy kellene átalakítani, hogy a többségtől eltérő, de mind nagyobb számban jelentkező diszlexiások se kerüljenek indokolaüan hátrányba. A szakemberek egy része egyébként azon a véleményen van, hogy a diszlexia nem is önálló „kórkép”, hanem a mind nagyobb számban jelentkező tanulási problémák egyik típusa. Ma már átlagosan minden negyedik iskolás gyereknél tapasztalható jelentősebb tanulási probléma. A diszlexia korábban már felsorolt tünetei mellett például ide sorolható, ha a gyerek nem tud bánni a különböző vizuális jelekkel, szimbólumokkal, csak nagy nehézségek árán tud fogalmazást írni akár a legegyszerűbb témáról is. Szépen olvas, de az olvasott szöveg azonnal „kiesik” az emlékezetéből, feltűnően hosszú idő alatt tanulja meg az egyszer-egyet, és az osztást. A mai iskolás gyerekek már csak fele annyit mozognak, mint az előző nemzedék tagjai. Különösen lecsökkent a szabadban, friss levegőn, mozgásos játékkal töltött idő. A tv és komputeres játékok valószínűleg túlságosan egyoldalúan hatnak az érzékszerveikre, és ez a mozgáshiánnyal együtt felelős azért, hogy nem eléggé fejlett a finom mozgások koordinációja, és a két agyfélteke együttműködése. Az utóbbi években mind több az úgynevezett részképesség-zavar, ami azt jelenti, hogy a gyereknek csak egy vagy egyes tárgyaknál van - ott viszont súlyos - problémája. Ennek a következő lehet a magyarázata: ♦ az egyes tantárgyak a felső tagozatban szinte teljesen függetlenek egymástól. Ha a gyerek egyszer elveszíti a fonalat, az erőltetett tanmenet következtében nagyon kevés az esélye, hogy újra követni tudja a tanultak logikáját, ez pedig óhatatlanul oda vezet, hogy „leírja” a maga számára az egész tantárgyat; ♦ a tananyag teljesítése indokolatlan elsőbbséget élvez azzal szemben, hogy a gyerekek többsége vajon érti-e, tudja-e követni a tananyagot. Bár a pedagógusok ma már meglehetősen nagy önállósággal rendelkeznek abban, hogy mit és milyen ütemben tanítanak, csak nagyon ritkán fordul elő, hogy a tanulók nehézségeit látva akár menet közben csökkentenék az új információk mennyiségét; ♦ az oktatási rendszerből szinte teljesen hiányzik a lemaradók szervezett, módszertanilag megalapozott felzárkóztatása. Az úgynevezett korrepetálások amolyan senki földje az iskolákban, ezek eredményességét senki nem kéri számon sem a pedagóguson, sem a gyereken, (he, t) A csaknem 20 felvidéki magyar gimnázium és szakközépiskola diákjai közül sokan tanulnak tovább A jövő pedagógiája Gombnyomásra minden megoldódik? (Képarchívum) Jelen korunkban egész népünk közgondolkodási és műveltségi szintjének emelése prioritást jelent, fogalmazhatnák talán úgy is, hogy országos méretű program. Ennek alapja és feltétele viszont egy magasabb fokú iskolázottsági szint. MARKÓ EMIL A társadalom joggal elvárja, hogy a felnövekvő nemzedék olyan műveltséggel rendelkezzék, amellyel képessé teszi őt a hallha- tatlanul növekvő információtömeg befogadására, amelyeknek révén magáévá teheti a társadalom eszméit és együttélési szabályait, amelynek segítségével felkészülhet eljövendő hivatásának betöltésére. Vajon kinek a feladata a magasabb műveltség igényének megteremtése? Nem vitás, hogy a társadalom egészének, a sajtónak (általában a tömegkommunikációs eszközöknek...), a társadalmi és egyéb közösségeknek. Az oktatás színvonala S ha megvan az igény, hogyan kell ezt a társadalmi követelményekhez igazítva kielégíteni? Ennek az ezerarcú kérdésnek most csak egy összefüggését szeretném felvetni. A család - iskola - társadalom egységes nevelési ráhatása nem csupán az iskolai tevékenység tárgya és a pedagógiai befolyás eredménye - ennek jelentősége nyilván elvitathatadan -, hanem a szélesebb társadalmi-családi tényezők következménye is. A társadalmi struktúra, a társadalmi mikro- kömyezet hatásait tehát a pedagógiai folyamatok szerves elemének kell tekintenünk. Éppen ezért az iskola eredményei vagy kudarcai sem csupán a tanári (tanítói... stb.) tevékenység színvonalában lelik magyarázatukat, hanem szervesen kapcsolódnak a társadalmi fejlődés mechanizmusaihoz. Ez az egyik szál, mely összekötői az iskolát a családdal és a társadalommal. A művelődési esélyek egyenlőségének megteremtését az objektív létviszonyok fokozatos átalakulásától, a társadalmi rétegek anyagi és művelődési viszonyaiban meglevő lényeges különbségek, egyenlőtlenségek fokozatos megszüntetésétől, a kedvezőüenebb helyzetben levő társadalmi felzárkózásától váija a pedagógia. E téren az elmúlt több mint tíz évben óriásit léptünk előre. Tettük mindez az „aütomatizmus” határozott elutasításával, érzékelve és hangsúlyozva a szubjektív tényezők - például a család és az iskola és a társadalom között kapcsolatot teremteni tudó jó tanító tevékenysége - rendkívüli jelentőségét. Az azonos életfeltételeket biztosító társadalmi viszonyok megteremtése. Idetartoznak a jól felszerelt iskolák (számítógépek, színvonalas tankönyvek, könyvtárak, internet stb.) Ilyen környezetben az iskola oktató-nevelő tevékenysége, valamint a pedagógusok pozitív irányultsága a tanításhoz csak növelheti az érintett iskolák tanulóinak eredményességét és a felvételi vizsgák sikerességét. A tanulói tudás íme egy példa: a tanulói tudás- és nevelés szintmérések és ellenőrzések igazolják, hogy a szlovákiai magyar tanítási nyelvű alapiskolák és gimnáziumok minden téren felzárkóznak az országos szinthez és így a történelmi örökségként ránk hagyott alapvető művelődési egyenlőtlenségeket már korrigáltuk. Ide tartoznak a jól felszerelt iskolák (számítógépekkel, színvonalas tankönyvek, könyvtárak, internet stb.). Ilyen környezetben a iskola oktató-nevelő tevékenysége, valamint a pedagógusok pozitív irányultsága a tanításhoz csak növelheti az érintett iskolák tanulóinak eredményességét; és a felvételi vizsgák sikerességét. Csak példaként említem, hogy az objektív tu- dásszmt vizsgálat eredménye egyértelműen megállapította, hogy a szlovák és a magyar tanítási nyelvű iskolák (alapiskola, gimnáziumok, ipariskolák és egyéb iskolák...) tanulóinak tudásszintjében nincs lényeges különbség. Ezt ékesen igazolják a magyar diákok kiváló sikerei, és eredményei a különböző nemzetközi vetélkedőkön (matematika, fizika, történelem stb.) Egy kisnyomaték kedvéért, hadd írjam le a Komáromi Selye János Gimnázium IV. B osztályos tanulóinak nevét - megérdemlik - (felkészítő tanáruk Szabó Endre - Bagócsi Szilvia és Rakyta Péter. A két tehetséges diák ugyanis tagja annak az öttagú szlovákiai csapatnak, amely júliusban Szlovákiát képviseli a Dél-Koreában megrendezendő 35. Nemzetközi Fizikai Diákolimpián. Mindezeket alátámasztja az a tény, hogy a magyar tannyelvű alapiskolákban és középiskolában magas szintű oktatás folyik. Tehát elmondható, hogy ezek az iskolák eleget tesznek a támasztott követelményeknek, és megfelelő módon készítik fel a diákjaikat. Egyáltalán nem indokolt az az állítás, hogy a magyar iskolák tanulói később nehezebben érvényesülnek. E témával kapcsolatban idézem Szigeti Lászlót, az oktatási minisztérium államtitkárának szavait: „A csaknem 20 felvidéki magyar gimnázium és szakközépiskolák diákjai közül sokan tanulnak tovább. Elsősorban a gimnáziumokra vonatkozó adatokat ismerem. Vannak olyan gimnáziumaink, amelyekben az érettségizők 90%-a adja be felvételi kérelmét valamely felső- oktatási intézménybe, és a jelentkezőknek mintegy 70%-át fel is veszik. Országos viszonylatban a magyar diákok 70%-a jelzi a továbbtanulás szándékát, az egyetemekre és főiskolákra felvettek aránya pedig 60% fölötti.” Azt hiszem, ehhez nem kell kommentár! Eredményes tanári tevékenység Az iskola nem csupán egyszerűen tudomásul veszi a társadalmiművelődési viszonyok hatását, hanem aktívan formálja azokat. S ez a minden iskolára vonatkozó követelmény hatványozottan érvényes a magyar anyanyelvű iskolák pedagógusaira. Hiszen jó, eredményes tanári tevékenység jelentősen meggyorsítja a művelődési egyenlőtlenségek felszámolásának folyamatát. Sőt, az elmúlt évek tapasztalatai - tapasztalataim - igazolják, hogy a szülők segítségével az iskola jó oktató-nevelő tevékenysége az egész társadalom tudatára is kihat. A szélesebb társadalmi összefüggésekben ágyazódott pedagógiai folyamat mindkét irányban, az iskolán belül, a tanárok és a tanulók, és az iskolán kívül, a közművelődés irányába is hat. Ezért, ahol a pedagógusok mindennapi apró munkával, jól értelmezett pedagógiai propagandával cáfolták az evolúciónak a „gombnyomásra minden megoldódik” - szerűségét, ott tudatosították: káros a nevelés korlátlan lehetőségeit deklaráló pedagógiai illuzionizmus is, és ennél csak a céltudatos pedagógiai cselekvés társadalomformáló lehetőségeinek lebecsülése károsabb. Ahol a pedagógusok minden társadalomformáló tevékenységet maradéktalanul elvégeztek, csak ott fejtettek ki eredményes eszmei munkát. A fokozott aktivitás ugyanis elképzelhetetlen csupán az „iskola négy fala között” végzett eszmei neveléssel. S ezért mondhatjuk el, hogy mindenütt, ahol formalitás nélkül jól végzeték a minden irányú meggyőző oktatónevelő munkát az iskolában, a tanulók tudásszintjének emelésében és a szülőknek a magyar anyanyelvű oktatás iránti bizalma elnyerése terén is jelentős eredményeket értek el. És ez így van rendjén, mert az igazán jól értelmezett eszmei oktató-nevelő munka elválaszthatatlan a jó pedagógiai-didaktikai tevékenységtől, hiszen az annak során realizálódik, és így eredményezheti a mélyebb értelmű oktatási folyamatot. Az elkövetkező évek a tudatosodás évei legyenek. Az iskola tevékenységének korszerűsítését, a formai megalkuvás nélküli elvetését kell eredményeznie. Mert a jövő pedagógiája: a permanens önképzés igénnyé tétele. A szándék tisztes és egyszerű: iskoláinkban tömegeket vonzó színvonalas, tudatos ifjúságot nevelő iskola kialakításán kel! továbbra is fáradoznunk. Ez az iskola küldetése és hivatásának lényege. Az objektív tudásszintvizsgálat eredménye egyértelműen megállapította, hogy a szlovák és a magyar tanítási nyelvű iskolák tanulóinak tudásszintjében nincs lényeges különbség (Képarchívum)
