Új Szó, 2004. június (57. évfolyam, 125-150. szám)

2004-06-29 / 149. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2004. JÚNIUS 29. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ NYEZAVISZIMAJAGAZETA A NATO-nak ki kell terjeszte­nie tevékenységi területét Ázsi­ára, különben az Egyesült Álla­mok minden érdeklődését el­veszti iránta - kommentálta a szövetség várható teljes átvál­tozását az orosz lap az isztam­buli csúcs alkalmából. A NATO működésének európai „szaka­sza” már véget is ért - véli az újság, rámutatva, hogy Wash­ington a NATO-t hozzá akarja igazítani saját prioritásaihoz: pozícióinak erősítése a pers­pektivikus olaj- és gázlelőhe­lyek, csővezetékek zónáiban, továbbá stratégiai előnyszerzés azokkal a hatalmakkal szem­ben, amelyek gátolhatják Wa­shingtont céljainak elérésében. Az európai irányvételű Borisz Tadics 53,7 százalékkal győzött a köztársaságielnök-választás 2. fordulójában Szerbia vasárnap új esélyt kapott Vasárnap éjszaka Belgrád ünnepelt, az ország népe pedig óriási megkönnyeb­büléssel vette tudomásul, hogy a kirekesztő politikát folytató Tomiszlav Nikolics ellenében Borisz Tadics győzedelmeskedett a szer­biai elnökválasztás máso­dik, döntő fordulójában. SINKOVITS PÉTER Féllélegezhetett a nemzetközi kö­zösség is, hiszen a radikális vezér dia­dala esetén e balkáni állam kapui öt év­re bezárultak volna. (Tegyük azonnal hozzá: így már nincs akadálya, hogy folyamatosan érkezzenek a külföldi pénzsegélyek, bankhitelek és - a be­fektetők.) Szerbiának tehát egy hosszú vákuumszakasz után van parlamentje, kormánya és államfője is. Ez utóbbi posztot 1990-től hét éven át Szlobodan Milosevics töltötte be, majd 2000. de­cember végéig Milan Milutinovics (mindketten Hágában várják a bíróság ítéletét), utána e feladatkört - úgy­mond, másodállásban - a parlamenti elnökök látták el. Tadics most eléggé mélyről raj­tolt, jelöltetésén sokan meg­lepődtek, aztán hétről hétre nö­velte szimpatizánsainak számát, s amikor már csak ketten maradtak a ringben, a demokratikus érzü­letű és meggyőződésű polgárok (párthovatartozástól függedenül) mind melléje álltak. Nem vélet­len, hogy a voksolásra jogosultak közel fele járult az urnák elé, hi­szen a közvélemény-kutatási ada­tok alapján már előzőleg világos­sá vált, az alacsonyabb részvételi arány a stabil szavazóbázissal rendelkező Nikolicsnak kedvez. Tadics mindenekelőtt a főváros­ban aratott átütő sikert, továbbá a Vajdaságban (a kisebbségek mind rá szavaztak), de még a konzerva­tívabb, „nemzetiesebb” szemléletű szűkebb Szer­biában is megelőzte ve- télytársát. Tadics végül a szavazatok 53,7 százalé­kát szerezte meg. Nikolics 45 százalékot gyűjtött be, ami egyáltalán nem ke­vés, egyfajta figyelmeztető jelként is tekinthető, mely szerint a szerb­ség jelentős hányada korántsem mondott le korábbi (háborúkhoz vezető) álmairól. Mindez persze vegyült az életszínvonallal elége­detlenkedők rétegeivel is. Ami várható: a lassú, folyamatos épít­kezés. Tadics (Nikoliccsal ellen­tétben) nem jelezte a parlament feloszlatásának szándékát, a szkupstinának amúgy is először az új alkotmányt kellene tető alá hoznia. S hirtelenében a parla­menti erőviszonyok sem változná­nak lényegesen, csak a testület összetétele: a legújabb felmérések szerint mindössze hárman lenné­nek képesek az ötszázalékos kü­szöb ádépésére, a Tadics vezette Demokrata Párt (24,7 százalék), a Nikolics irányította Szerb Radi­kális Párt (24,4) és a Kostunica nevével fémjelzett Szerbiai De­mokrata Párt (9,2). Kiszorulna vi­szont a szocialisták mellett a G17 Plusz (Labusz) és Draskovicsék Szerb Megújhodási Mozgalma, ami tovább szűkítené a kombiná­ciós lehetőségeket. Nem mellékes egyébként, hogy az elmúlt hóna­pok során a meggyilkolt Zoran Djindjics utódjaként Borisz Tadics a középmezőnyből hozta fel párt­ját az élre, előnyük azonban egyelőre csak arasznyi. Másfelől pedig a Demokrata Pártban min­den bizonnyal új vezetőt kell vá­lasztani a köztársasági elnökké megválasztott Tadics helyébe, s csak remélhető, hogy ezt a váltást simán, különösebb belső bonyo­dalmak nélkül sikerül megoldani­uk. Viszont ne feledjük, a jelenle­gi kabinet helyzete igen ingatag, csak a Szerbiai Szocialista Párt homályos távlatú támogatásával működésképes, annak viszont ki­csi az eshetősége, hogy a Demok­rata Párt máris szerepet vállalna a kormányzatban. Az adott erőtérben lenne szükséges tehát stabilizálni a viszonyokat, s en­nek egyik előnyös adalékaként Montenegróban is igen ked­vezően fogadták Tadics megvá­lasztásának hírét, ami azt jelenti, hogy az államszövetség fennma­radásának megkérdőjelezése egyelőre nem téma. Sokkal fonto­sabb azonban e pillanatban, hogy Szerbia polgárainak többsége is­mételten kiállt a 2000. október 5- én - a milosevicsi rezsim meg­döntésével - megkezdődött vál­tozások mellett, amelyek egyér­telműen az európai integráció irányába vezetnek. Ez pedig most egy nagyon komoly esély. A szerző újvidéki munkatár­sunk Korántsem mondtak le korábbi (háborúkhoz vezető) álmaikról. VISSZHANG Kiegészítésféle félinformációkhoz FIGYELŐ EURÓPAI SAJTÓ A 342 millió európai válasz­tó kigúnyolásával ér fel, hogy nemrég még az európai parla­menti választáson való részvé­telre nógatták őket a politiku­sok, néhány héttel később pe­dig a 25 állam- és kormányfő zárt ajtók mögött dönt az EU legfontosabb tisztségviselőjé­nek kiválasztásáról - véleke­dik a dán Politiken. Az osztrák Die Presse bírálja Jósé Manuel Durao Barroso kiválasztásá­nak szempontjait; eddig sem­miben sem tűnt ki, a tagálla­mok vezetői nem a legalkal­masabb, nem a legrátermet­tebb jelölt mellett horgonyoz­tak le, hanem azt szemelték ki, akiben a többség meg tudott egyezni. A holland Algemeen Dagblad szerint Barroso való­színű megbízatása a választók arcul csapását jelenti. A brit The Times szerint viszont min­denképpen jobb, mintha vala­milyen névtelen figura mellett döntöttek volna. Meglepődtem, hogy az Új Szó tegnapi számában nevem és az ál­talam képviselt ügynökség emlí­tésével egy nemzetiségi fesztivál­ról tesz említést, annak részleteit taglalja megkérdezésem nélkül. A kulturális minisztérium hivatalos formában még nem értesített a pályázat elnyeréséről, a szerződés aláírásáról még szó sem volt, egyesek viszont már a tervezett fesztivál programját is tudni vélik. De vegyük sorjában a dolgokat. A kulturális tárca kisebbségi kultú­rák főosztályán bárki pályázhat; gondolom, ezt nem vonja kétség­be senki. Én is ezt tettem, mégpe­dig egy olyan területen, amellyel véleményem szerint nem foglal­koztak sokan. Szlovákiában a ma­gyaron kívül 11 hivatalosan be­jegyzett kisebbség él. Eddig nem rendeztek számukra közös feszti­vált, ahol bemutathatták volna kultúrájukat a többségi nemzet, illetve a többi kisebbség előtt. Ez lesz az első ilyen jellegű próbálko­zás. A fesztivál megrendezését va­lamennyi kisebbség legitim képvi­selete támogatja. A tervezett két nap alatt - és itt nemcsak a népha­gyományokra gondolok - bemu­tatják kultúrájukat, mai élő érté­keiket. Együttesek, zenekarok, tánckarok lépnek fel a tornaijai szabadtéri színpadon. Megjegy­zem: minden egyes nemzetiség gyermek- és ifjúsági, ületve felnőtt csoportjaival is képviselte­ti magát. A görögök és a bolgárok saját országukból hoznak csopor­tokat. Nemzetiségenként 30-40 vagy több fős együttesekről van szó. A pontos program még nem állt össze. Szándékos rosszindu­latnak vélem, hogy a cikk írója en­nek ellenére leszögezte, a műsor­ban fellép a 100 tagú cigányzene- kar is, megjegyezve - való­színűleg két napig megállás nél­kül húzza majd. De még ha úgy is lenne, a romák, avagy a cigányok is a kisebbség részét képezik. A 100 tagú nem is, de az Ifjú Szivek, a Szőttes és több amatőr együttes viszont biztosan ott lesz Tornai­ján. Hangsúlyozni szeretném, ez nem csak magyar kisebbségi fesz­tivál lesz. Rajtunk kívül más nem­zetiségek is élnek Szlovákiában, s ez a lehetőség elsősorban nekik szól. Felháborítónak tartom a cikk azon részét, mely arról szól, hogy az összeg a Music Art számláján fog megjelenni. Ez az állítás azt bizonyítja, hogy a cikk írójának fogalma sincs róla, hova kerül ez a pénz, a pályázat nyertese hogyan férhet hozzá. E célból külön szám­lát nyitnak, melyről a beérkezett összeget a megadott feltételek szerint lehet meríteni, a megadott célra. Az ügynökség saját számlá­ján meg sem jelenik. Sajnálatos­nak tartom, hogy egy kezdemé­nyezés még ki sem bontakozott, de egyeden napilapunk már a címoldalán támadja, félinformá­ciókat közöl és félretájékoztatja az olvasót. Pék Zoltán KOMMENTÁR Virtuális kormányfők B. SZENTGÁLI ANIKÓ Vladimír Spidla pártelnöki és miniszterelnöki tisztségéből is távozik, mert elveszítette párttársai bizalmát. Elemzők szerint az európai parlamenti választáson elszenvedett vereség volt az utolsó csepp a pohárban, a problémák mélyebb eredetűek: a koalíció törékeny volt, a parlamentben minimális többséggel rendelkezett. A Cseh Szociáldemokrata Párt nem vonta meg Spidlától a bizalmat, ő azonban nem ostoba, s belátta: nincs értelme ragaszkodnia virtuális hatalmához. Megértette, itt az ideje emelt fővel távozni. Szlovákiában a kormányfő pártja hivatalosan nem szenvedett vereséget az EP-választáson, a látszólag jó eredményből nem is vont le semmilyen következtetést, pedig a 17 százalékos részvételi arány mellett szerzett 17 százalék valójában azt je­lenti, hogy az SDKÚ a választópolgárok mintegy 3 százaléká­nak a támogatását élvezi. De mit várhatunk attól a Mikulás Dzurindától, aki az áprilisi államfőválasztás után sem volt ké­pes önvizsgálatra, holott az SDKÚ jelöltje, Eduard Kukán ak­kor kétségkívül óriási, hivatalos vereséget szenvedett? Elemzők úgy fogalmaztak: el sem tudják képzelni, minek kell még történnie ahhoz, hogy Dzurinda magába szálljon, és meg­felelően rendezze a koalíciós helyzetet! Tíz percig úgy tűnt, a számtalan botrány után ez a nyilvános pofon végre alázatra és a hibák beismerésére ösztönzi a kormányfőt, a várva várt ön­vizsgálat azonban elmaradt. Pedig nálunk is törékeny a koalí­ció, mely ma már többséggel sem rendelkezik a parlamentben. Dzurinda a sok bírálatból azt a tanulságot vonta le, hogy nem lemondani, hanem függetlenekkel kell tárgyalni víztisztítókról és tornatermekről. Taktikája bejött: kritikusai az esetleges kor­mányfőcserét már nem pedzegetik, ő pedig partnerei korábbi nemtetszése ellenére ismét függetlenekkel tárgyalgathat. Spidla nem a többség, ám sokak bizalmát elveszítette, és ezek után jobbnak látta távozni. Az SDKÚ-ban ez fordítva történt: az ellenlábasok álltak fel, és alapítottak új pártot. Spidla képes az önvizsgálatra, Dzurinda nem, sőt miniszterelnökünk talán belebetegedne, ha nemcsak hangoztatná a felelősségteljes hozzáállást, hanem valóban úgy is viselkedne. JEGYZET Csak azért se csótányok! TALLÓSIBÉLA Igencsak utálom az ostobasá­got, nyilvánuljon az meg bár­milyen helyen, területen, szinten. Csak úgy magunk kö­zött, mindennapi érintkezése­inkben, a közéletben, a médi­ában, a politikában, minde­nütt, ahol a butaság árthat. Eddig úgy hittem, egyetlen terület van, ahol az ostoba­ságnak nincs helye, illetve ahol az ostobaság nem nyilvá­nult és nem is nyilvánulhat meg. Ez pedig a művészet. A művészet, amely minden lé­tező ágával egyetlen célt szol­gál: (közhely, de így van) az emberiség szellemi-érzelmi gyarapodását, műveltségünk tágítását, a kultúránkat min­den vonatkozásban. Ez így volt, amióta világ a világ, il­letve amióta a barlangrajzok megjelentek. Éppen azért nem volt soha helye ezen a te­rületen az ostobaságnak, mert használni akart és nem ártani. Ezért maradhattak ránk azok a művészeti érté­kek, amelyek ránk maradtak. Ezt tudva, nem akarom hinni, hogy van helye a művészet­ben olyan zagyvaságnak, ami­lyennel a közelmúltban egy képzőművész hölgy rukkolt elő. Olyan élő installációt ké­szített, amelynek főszereplői csótányok. Azzal a törekvéssel tette e kellemetlen rovarokat művészet tárgyává, hogy megváltoztassa a negatív hoz­záállást, amellyel viszonyu­lunk hozzájuk. Szerinte ugyanis nem olyan taszító, csúnya lények, amilyeneknek látjuk őket, s csak azért ér­zünk undort irántuk, mert nem ismerjük őket eléggé. S mit ad a sors, e „műalkotás­nak” olyan sikere lett, mint kevés kortárs kiállításnak, még az egyik kereskedelmi té­vé bulvármagazinja - amely­nek egyébként nem szokása a képzőművészet népszerűsíté­se - is szenzációként tálalta e csótányinstallációt. A bemutatott műről egyrészt az jutott eszembe, hogy egy évig élő műalkotásnak érez­hettem magamat, mivel ötöd­éves egyetemista koromban olyan kollégiumi szobában laktam, ahol éjjeli-nappali vendégeink voltak a csótá­nyok. így volt alkalmam igen­csak közelről megismerni őket, mivel az ágyam feletti polcról gyakran pottyantak az arcomba éjszaka. Ám a rosszabb az volt, hogy nem tudtunk elzárni előlük sem­milyen élelmiszert - ott vol­tak minden kilométerkőnél és lakmároztak. Szóval együtt éltünk csótá- nyomékkal egy évig, mégsem kedveltem meg őket, sőt. Ir­tottuk a lehető legkíméletle­nebb módokon: borotvahab­bal, hajsamponnal, sóval, borssal, ilyen-olyan vegysze­rekkel. Mi több, a legkézen­fekvőbb módon, fizikailag is próbáltunk megsemmisíteni egy-egy példányt, de az a módszer volt a leghatástala­nabb, mert iszonyatosan für­ge lények: mire rájuk csapó­dott volna az egyetemi jegy­zet fedőlapja, árkon-bokron túl voltak. Egy szó, mint száz, nem sze­rettem meg őket, sőt nem fo­gom akkor sem, ha megannyi művészi alkotással próbálná­nak is rávenni arra, hogy té­ves érzelmeket táplálok irán­tuk. És nem tartom magamat ezért rossz embernek. De az ilyesmit művészetnek se. Gólesőre várva (Lubomír Kotrha rajza)

Next

/
Thumbnails
Contents