Új Szó, 2004. június (57. évfolyam, 125-150. szám)
2004-06-29 / 149. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2004. JÚNIUS 29. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ NYEZAVISZIMAJAGAZETA A NATO-nak ki kell terjesztenie tevékenységi területét Ázsiára, különben az Egyesült Államok minden érdeklődését elveszti iránta - kommentálta a szövetség várható teljes átváltozását az orosz lap az isztambuli csúcs alkalmából. A NATO működésének európai „szakasza” már véget is ért - véli az újság, rámutatva, hogy Washington a NATO-t hozzá akarja igazítani saját prioritásaihoz: pozícióinak erősítése a perspektivikus olaj- és gázlelőhelyek, csővezetékek zónáiban, továbbá stratégiai előnyszerzés azokkal a hatalmakkal szemben, amelyek gátolhatják Washingtont céljainak elérésében. Az európai irányvételű Borisz Tadics 53,7 százalékkal győzött a köztársaságielnök-választás 2. fordulójában Szerbia vasárnap új esélyt kapott Vasárnap éjszaka Belgrád ünnepelt, az ország népe pedig óriási megkönnyebbüléssel vette tudomásul, hogy a kirekesztő politikát folytató Tomiszlav Nikolics ellenében Borisz Tadics győzedelmeskedett a szerbiai elnökválasztás második, döntő fordulójában. SINKOVITS PÉTER Féllélegezhetett a nemzetközi közösség is, hiszen a radikális vezér diadala esetén e balkáni állam kapui öt évre bezárultak volna. (Tegyük azonnal hozzá: így már nincs akadálya, hogy folyamatosan érkezzenek a külföldi pénzsegélyek, bankhitelek és - a befektetők.) Szerbiának tehát egy hosszú vákuumszakasz után van parlamentje, kormánya és államfője is. Ez utóbbi posztot 1990-től hét éven át Szlobodan Milosevics töltötte be, majd 2000. december végéig Milan Milutinovics (mindketten Hágában várják a bíróság ítéletét), utána e feladatkört - úgymond, másodállásban - a parlamenti elnökök látták el. Tadics most eléggé mélyről rajtolt, jelöltetésén sokan meglepődtek, aztán hétről hétre növelte szimpatizánsainak számát, s amikor már csak ketten maradtak a ringben, a demokratikus érzületű és meggyőződésű polgárok (párthovatartozástól függedenül) mind melléje álltak. Nem véletlen, hogy a voksolásra jogosultak közel fele járult az urnák elé, hiszen a közvélemény-kutatási adatok alapján már előzőleg világossá vált, az alacsonyabb részvételi arány a stabil szavazóbázissal rendelkező Nikolicsnak kedvez. Tadics mindenekelőtt a fővárosban aratott átütő sikert, továbbá a Vajdaságban (a kisebbségek mind rá szavaztak), de még a konzervatívabb, „nemzetiesebb” szemléletű szűkebb Szerbiában is megelőzte ve- télytársát. Tadics végül a szavazatok 53,7 százalékát szerezte meg. Nikolics 45 százalékot gyűjtött be, ami egyáltalán nem kevés, egyfajta figyelmeztető jelként is tekinthető, mely szerint a szerbség jelentős hányada korántsem mondott le korábbi (háborúkhoz vezető) álmairól. Mindez persze vegyült az életszínvonallal elégedetlenkedők rétegeivel is. Ami várható: a lassú, folyamatos építkezés. Tadics (Nikoliccsal ellentétben) nem jelezte a parlament feloszlatásának szándékát, a szkupstinának amúgy is először az új alkotmányt kellene tető alá hoznia. S hirtelenében a parlamenti erőviszonyok sem változnának lényegesen, csak a testület összetétele: a legújabb felmérések szerint mindössze hárman lennének képesek az ötszázalékos küszöb ádépésére, a Tadics vezette Demokrata Párt (24,7 százalék), a Nikolics irányította Szerb Radikális Párt (24,4) és a Kostunica nevével fémjelzett Szerbiai Demokrata Párt (9,2). Kiszorulna viszont a szocialisták mellett a G17 Plusz (Labusz) és Draskovicsék Szerb Megújhodási Mozgalma, ami tovább szűkítené a kombinációs lehetőségeket. Nem mellékes egyébként, hogy az elmúlt hónapok során a meggyilkolt Zoran Djindjics utódjaként Borisz Tadics a középmezőnyből hozta fel pártját az élre, előnyük azonban egyelőre csak arasznyi. Másfelől pedig a Demokrata Pártban minden bizonnyal új vezetőt kell választani a köztársasági elnökké megválasztott Tadics helyébe, s csak remélhető, hogy ezt a váltást simán, különösebb belső bonyodalmak nélkül sikerül megoldaniuk. Viszont ne feledjük, a jelenlegi kabinet helyzete igen ingatag, csak a Szerbiai Szocialista Párt homályos távlatú támogatásával működésképes, annak viszont kicsi az eshetősége, hogy a Demokrata Párt máris szerepet vállalna a kormányzatban. Az adott erőtérben lenne szükséges tehát stabilizálni a viszonyokat, s ennek egyik előnyös adalékaként Montenegróban is igen kedvezően fogadták Tadics megválasztásának hírét, ami azt jelenti, hogy az államszövetség fennmaradásának megkérdőjelezése egyelőre nem téma. Sokkal fontosabb azonban e pillanatban, hogy Szerbia polgárainak többsége ismételten kiállt a 2000. október 5- én - a milosevicsi rezsim megdöntésével - megkezdődött változások mellett, amelyek egyértelműen az európai integráció irányába vezetnek. Ez pedig most egy nagyon komoly esély. A szerző újvidéki munkatársunk Korántsem mondtak le korábbi (háborúkhoz vezető) álmaikról. VISSZHANG Kiegészítésféle félinformációkhoz FIGYELŐ EURÓPAI SAJTÓ A 342 millió európai választó kigúnyolásával ér fel, hogy nemrég még az európai parlamenti választáson való részvételre nógatták őket a politikusok, néhány héttel később pedig a 25 állam- és kormányfő zárt ajtók mögött dönt az EU legfontosabb tisztségviselőjének kiválasztásáról - vélekedik a dán Politiken. Az osztrák Die Presse bírálja Jósé Manuel Durao Barroso kiválasztásának szempontjait; eddig semmiben sem tűnt ki, a tagállamok vezetői nem a legalkalmasabb, nem a legrátermettebb jelölt mellett horgonyoztak le, hanem azt szemelték ki, akiben a többség meg tudott egyezni. A holland Algemeen Dagblad szerint Barroso valószínű megbízatása a választók arcul csapását jelenti. A brit The Times szerint viszont mindenképpen jobb, mintha valamilyen névtelen figura mellett döntöttek volna. Meglepődtem, hogy az Új Szó tegnapi számában nevem és az általam képviselt ügynökség említésével egy nemzetiségi fesztiválról tesz említést, annak részleteit taglalja megkérdezésem nélkül. A kulturális minisztérium hivatalos formában még nem értesített a pályázat elnyeréséről, a szerződés aláírásáról még szó sem volt, egyesek viszont már a tervezett fesztivál programját is tudni vélik. De vegyük sorjában a dolgokat. A kulturális tárca kisebbségi kultúrák főosztályán bárki pályázhat; gondolom, ezt nem vonja kétségbe senki. Én is ezt tettem, mégpedig egy olyan területen, amellyel véleményem szerint nem foglalkoztak sokan. Szlovákiában a magyaron kívül 11 hivatalosan bejegyzett kisebbség él. Eddig nem rendeztek számukra közös fesztivált, ahol bemutathatták volna kultúrájukat a többségi nemzet, illetve a többi kisebbség előtt. Ez lesz az első ilyen jellegű próbálkozás. A fesztivál megrendezését valamennyi kisebbség legitim képviselete támogatja. A tervezett két nap alatt - és itt nemcsak a néphagyományokra gondolok - bemutatják kultúrájukat, mai élő értékeiket. Együttesek, zenekarok, tánckarok lépnek fel a tornaijai szabadtéri színpadon. Megjegyzem: minden egyes nemzetiség gyermek- és ifjúsági, ületve felnőtt csoportjaival is képviselteti magát. A görögök és a bolgárok saját országukból hoznak csoportokat. Nemzetiségenként 30-40 vagy több fős együttesekről van szó. A pontos program még nem állt össze. Szándékos rosszindulatnak vélem, hogy a cikk írója ennek ellenére leszögezte, a műsorban fellép a 100 tagú cigányzene- kar is, megjegyezve - valószínűleg két napig megállás nélkül húzza majd. De még ha úgy is lenne, a romák, avagy a cigányok is a kisebbség részét képezik. A 100 tagú nem is, de az Ifjú Szivek, a Szőttes és több amatőr együttes viszont biztosan ott lesz Tornaiján. Hangsúlyozni szeretném, ez nem csak magyar kisebbségi fesztivál lesz. Rajtunk kívül más nemzetiségek is élnek Szlovákiában, s ez a lehetőség elsősorban nekik szól. Felháborítónak tartom a cikk azon részét, mely arról szól, hogy az összeg a Music Art számláján fog megjelenni. Ez az állítás azt bizonyítja, hogy a cikk írójának fogalma sincs róla, hova kerül ez a pénz, a pályázat nyertese hogyan férhet hozzá. E célból külön számlát nyitnak, melyről a beérkezett összeget a megadott feltételek szerint lehet meríteni, a megadott célra. Az ügynökség saját számláján meg sem jelenik. Sajnálatosnak tartom, hogy egy kezdeményezés még ki sem bontakozott, de egyeden napilapunk már a címoldalán támadja, félinformációkat közöl és félretájékoztatja az olvasót. Pék Zoltán KOMMENTÁR Virtuális kormányfők B. SZENTGÁLI ANIKÓ Vladimír Spidla pártelnöki és miniszterelnöki tisztségéből is távozik, mert elveszítette párttársai bizalmát. Elemzők szerint az európai parlamenti választáson elszenvedett vereség volt az utolsó csepp a pohárban, a problémák mélyebb eredetűek: a koalíció törékeny volt, a parlamentben minimális többséggel rendelkezett. A Cseh Szociáldemokrata Párt nem vonta meg Spidlától a bizalmat, ő azonban nem ostoba, s belátta: nincs értelme ragaszkodnia virtuális hatalmához. Megértette, itt az ideje emelt fővel távozni. Szlovákiában a kormányfő pártja hivatalosan nem szenvedett vereséget az EP-választáson, a látszólag jó eredményből nem is vont le semmilyen következtetést, pedig a 17 százalékos részvételi arány mellett szerzett 17 százalék valójában azt jelenti, hogy az SDKÚ a választópolgárok mintegy 3 százalékának a támogatását élvezi. De mit várhatunk attól a Mikulás Dzurindától, aki az áprilisi államfőválasztás után sem volt képes önvizsgálatra, holott az SDKÚ jelöltje, Eduard Kukán akkor kétségkívül óriási, hivatalos vereséget szenvedett? Elemzők úgy fogalmaztak: el sem tudják képzelni, minek kell még történnie ahhoz, hogy Dzurinda magába szálljon, és megfelelően rendezze a koalíciós helyzetet! Tíz percig úgy tűnt, a számtalan botrány után ez a nyilvános pofon végre alázatra és a hibák beismerésére ösztönzi a kormányfőt, a várva várt önvizsgálat azonban elmaradt. Pedig nálunk is törékeny a koalíció, mely ma már többséggel sem rendelkezik a parlamentben. Dzurinda a sok bírálatból azt a tanulságot vonta le, hogy nem lemondani, hanem függetlenekkel kell tárgyalni víztisztítókról és tornatermekről. Taktikája bejött: kritikusai az esetleges kormányfőcserét már nem pedzegetik, ő pedig partnerei korábbi nemtetszése ellenére ismét függetlenekkel tárgyalgathat. Spidla nem a többség, ám sokak bizalmát elveszítette, és ezek után jobbnak látta távozni. Az SDKÚ-ban ez fordítva történt: az ellenlábasok álltak fel, és alapítottak új pártot. Spidla képes az önvizsgálatra, Dzurinda nem, sőt miniszterelnökünk talán belebetegedne, ha nemcsak hangoztatná a felelősségteljes hozzáállást, hanem valóban úgy is viselkedne. JEGYZET Csak azért se csótányok! TALLÓSIBÉLA Igencsak utálom az ostobaságot, nyilvánuljon az meg bármilyen helyen, területen, szinten. Csak úgy magunk között, mindennapi érintkezéseinkben, a közéletben, a médiában, a politikában, mindenütt, ahol a butaság árthat. Eddig úgy hittem, egyetlen terület van, ahol az ostobaságnak nincs helye, illetve ahol az ostobaság nem nyilvánult és nem is nyilvánulhat meg. Ez pedig a művészet. A művészet, amely minden létező ágával egyetlen célt szolgál: (közhely, de így van) az emberiség szellemi-érzelmi gyarapodását, műveltségünk tágítását, a kultúránkat minden vonatkozásban. Ez így volt, amióta világ a világ, illetve amióta a barlangrajzok megjelentek. Éppen azért nem volt soha helye ezen a területen az ostobaságnak, mert használni akart és nem ártani. Ezért maradhattak ránk azok a művészeti értékek, amelyek ránk maradtak. Ezt tudva, nem akarom hinni, hogy van helye a művészetben olyan zagyvaságnak, amilyennel a közelmúltban egy képzőművész hölgy rukkolt elő. Olyan élő installációt készített, amelynek főszereplői csótányok. Azzal a törekvéssel tette e kellemetlen rovarokat művészet tárgyává, hogy megváltoztassa a negatív hozzáállást, amellyel viszonyulunk hozzájuk. Szerinte ugyanis nem olyan taszító, csúnya lények, amilyeneknek látjuk őket, s csak azért érzünk undort irántuk, mert nem ismerjük őket eléggé. S mit ad a sors, e „műalkotásnak” olyan sikere lett, mint kevés kortárs kiállításnak, még az egyik kereskedelmi tévé bulvármagazinja - amelynek egyébként nem szokása a képzőművészet népszerűsítése - is szenzációként tálalta e csótányinstallációt. A bemutatott műről egyrészt az jutott eszembe, hogy egy évig élő műalkotásnak érezhettem magamat, mivel ötödéves egyetemista koromban olyan kollégiumi szobában laktam, ahol éjjeli-nappali vendégeink voltak a csótányok. így volt alkalmam igencsak közelről megismerni őket, mivel az ágyam feletti polcról gyakran pottyantak az arcomba éjszaka. Ám a rosszabb az volt, hogy nem tudtunk elzárni előlük semmilyen élelmiszert - ott voltak minden kilométerkőnél és lakmároztak. Szóval együtt éltünk csótá- nyomékkal egy évig, mégsem kedveltem meg őket, sőt. Irtottuk a lehető legkíméletlenebb módokon: borotvahabbal, hajsamponnal, sóval, borssal, ilyen-olyan vegyszerekkel. Mi több, a legkézenfekvőbb módon, fizikailag is próbáltunk megsemmisíteni egy-egy példányt, de az a módszer volt a leghatástalanabb, mert iszonyatosan fürge lények: mire rájuk csapódott volna az egyetemi jegyzet fedőlapja, árkon-bokron túl voltak. Egy szó, mint száz, nem szerettem meg őket, sőt nem fogom akkor sem, ha megannyi művészi alkotással próbálnának is rávenni arra, hogy téves érzelmeket táplálok irántuk. És nem tartom magamat ezért rossz embernek. De az ilyesmit művészetnek se. Gólesőre várva (Lubomír Kotrha rajza)
