Új Szó, 2004. június (57. évfolyam, 125-150. szám)
2004-06-02 / 126. szám, szerda
ÚJ SZŐ 2004. JÚNIUS 2. Szülőföldünk 27 Szlovákiában, Nyitrán ma is képeznek misszionáriusokat - a felkészítés hét évig tart Egy bennszülött sosem siet és sosem unatkozik (Jana Benová felvétele) Pozsonyban, Kassán és Dunaszerdahelyen is gyűjtöttek Egy flakon - egy korona Ha azt halljuk, valaki kolostorba vonul, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az illetőt a világ gyakorlatias dolgai helyett ezentúl csak földöntúli gondolatok foglalkoztatják. VRABEC MÁRIA Pedig a szerzetesek és apácák között is vannak kalandvágyó, semmilyen kihívástól nem félő fiatalok - ám ők nem imádsággal és elmélkedéssel töltik a napjaikat, hanem elmennek missziósnak, mondjuk, az indonéz bennszülöttek közé. A nyitrai Kálvárián, Isten Igéjének Missziós Rendjében a mai napig foglalkoznak fiatal missziós testvérek képzésével. Igaz, ma már nincs annyi jelentkezőjük, mint a második világháború előtt, amikor a rend nagynevű gimnáziumot is működtetett a városban. A jó misszionárius pap, orvos tanító és mesterem A nyolcvanhárom éves Vitus testvér egyike a missziós rend első növendékeinek. Tizenhat éves korában Eperjesről jött Nyitrára, hogy felkészüljön erre a nem mindennapi hivatásra. Azt hitte, néhány év múlva már valahol fekete Afrikában segíthet a rászorulókon. Szorgalmasan tanulta a filozófiát, a teológiát, mellette pedig a könyvelést, a betegápolást, az asztalos- és a lakatosmesterséget is, de a sors úgy akarta, hogy soha ne kerüljön el a gyermekkora óta vágyott távoli tájakra. Az ötvenes években ugyanis a többi szerzetesrenddel együtt a missziós rendeket is feloszlatták, és Vitus tesvért többedmagával egy évre börtönbe zárták, aztán Csehországba száműzték mező- gazdasági munkákra. Csak tizenöt év elteltével jött vissza Szlovákiába, de még akkor sem gyakorolhatta szerzetesi hivatását. Hivatalnokként helyezkedett el egy pozsonyi kutatóintézetben. Nagyon hamar beilleszkedett a közösségbe és a civil életbe is, kollégái még csak nem is sejtették, hogy valamikor szerzetesnek készült. Évek'múltán sem mondott le arról, hogy Isten és a rászorulók szolgája legyen. A hetvenes évek elején üzemi kirándulásra kiengedték Bécsbe, és ő meg sem állt Rómáig, ahol a szlovák nyelvű vallási irodalmat kiadó Cyrill és Metód Intézetben dolgozott - egészen a rendszerváltásig. Bármennyire is otthon érezte magát azonban a szent városban, amikor már szabadon hazajöhetett, egy pillanatig sem volt számára kérdéses, miként határoz. Kilencventől ismét a nyitrai missziós házban él, vezeti a rend könyvelését, részt vesz a fiatal szerzetesek felkészítésében, és a misszionáriusok által világszerte összegyűjtött tárgyakból berendezett múzeumban kalauzolja a látogatókat. Bolíviai népviseletek, afrikai szobrocskák, madagaszká- ri edények között éli az életét anélkül, hogy valaha járt volna ezekben az országokban. így is boldog, hiszen volt idő, amikor A nyitrai missziós ház azt sem remélhette, hogy valaha még Vitus testvérnek fogják szólítani. „ Örülök, hogy öreg napjaimat ott tölthetem, ahová fiatal su- hancként annyi tervvel érkeztem, és nem bánom, hogy nem teljesültek ezek, mert Istennek biztos más célja volt velem - mondja. Az üldöztetés éveiben sokan nem hittük volna, hogy egyszer még látjuk egymást, és lám, ma a régi nyitrai növendékek közül nyolc- vanan ebben a rendházban élünk. Most tizenhat szerzetes testvérünk dolgozik szerte a világban - Tajvanban, Kínában, Madagaszkár szigetén, Indonéziában és Kolumbiában, hatan pedig a hivatásukra készülnek. Gimnáziumunk már nincs, általában érettségi után jelentkeznek hozzánk a fiatalemberek, de akadnak köztük végzett mérnökök, orvosok és pedagógusok is. Az elhatározáson kívül kitartás és nagyon komoly elhivatottság is kell ahhoz, hogy valóban misszionáriusok legyenek belőlük, mert a képzés hét évig tart. Két esztendeig filozófiát tanulnak, négy évig teológiát és egy évig tart a noviciátus. Közben mindenféle gyakorlati ismereteket és különböző mesterségek alapjait is el kell sajátítaniuk, hiszen a majdani működési területükön nemcsak igét fognak hirdetni, hanem például házat is építenek a bennszülötteknek, gyógyítják őket és írni-olvasni tanítják a gyerekeiket. A jó misszionárius ugyanis nemcsak hittérítő, hanem orvosa, atyja és tanító- mestere is a rábízottaknak, aki életük minden bajára ismer valami megoldást. Sokan azt mondják, ezek a távoli törzsek nélkülünk is élték a maguk természet szabályozta életét, és nem hiányoztak nekik a civilizáció vívmányai. Igen, ez igaz, de a modern világ előbb-utóbb őket is eléri, és ha nem készítjük , fel őket erre, teljesen védtelenek és kiszolgáltatottak lesznek. így legalább azt tudják, hogy a betegségek ellen lehet védekezni, hogy léteznek szerszámok és eszközök, amelyek megkönnyítik a munkát, és amikor nagy a baj, mindig van kihez fohászkodniuk. Tudást és hitet adni egy oktalan embernek pedig igazán nemes és nagy feladat.” Negyvenkét évig a virágok szigetén A nyitrai missziós ház talán legnevesebb növendéke volt Juraj Vojenciak atya, aki negyvenkét évet töltött az indonéziai Flores szigetén és hazatérése után haláláig a Pápai Missziós Művek szlovákiai igazgatója volt. Missziós tevékenységéről külön kiállítással emlékeznek meg egykori rendtársai és a virágok szigetén töltött évtizedeket felelevenítő videokazettákon maga Vojenciak atya meséli el, hogyan nevelt a bennszülöttekből afféle barbár keresztényeket. ’’Indonéziában csak úgy hemzsegnek a visszajáró lelkek, a különböző jó és rossz szellemek - egyesek segítik, mások kísértésbe viszik az ottani lakosokat. Ebből kiindulva kellett elhitetnem velük, hogy a Legfelsőbb Lény, akiben ők is hisznek, nem más mint Jézus. Amikor valamilyen csapás érte a falut, az idősek tanácsa ösz- szehívta a lakosságot, és mindenkinek be kellett vallania, mi rosz- szat követett el az elmúlt időszakban. A legbűnösebbeket frissen leölt áldozati bivaly vérével mosták le, de néha ez sem segített. Ekkor elmagyaráztam nekik, hogy a bivaly vérénél is nagyobb áldozat Krisztus vére, mert az a világ minden bűnét lemosta. Furcsa kacs- karingós út volt az, amelyen át hozzá vezette őket, de számukra az volt az egyetlen lehetőség, ha úgy tudják, a Kis Jézus ugyanolyan feketebőrű mint ők, és ha minden keresztény ünnepet az ő hagyományaikhoz kötök. Aratás után például mindig meglátogatták a holt lelkeket a temetőben - erre építve tanítottam meg őket a Miatyánkot imádkozni az elhunytakért, a falu két végén őrt álló szellemeket pedig Szent Mihályra és Szent Ráfael arkangyalra cseréltem. Karácsonykor fáklyás menetben énekszóval hozták az ajándékaikat, rizst, kukoricát, szárított halat, gyümölcsöt a Jézuskának - ez volt az én papi járandóságom és lassan megtanulták, hogy mindenért amijük van, Istennek tartoznak hálával és köszönettel. Nem volt könnyű elfogadtatnom magam, a fehér embert eleve bizalmatlanul fogadják, de amikor látták, hogy nem tartom többre magam mint ők, bármit megtettek volna értem. Együtt hordtuk a fát az erdőből a templomok és iskolák építéséhez, műveltük a földeket, együtt vigadtunk, együtt sírtunk, de csak sok-sok idő után éreztem azt, hogy most már együtt is gondolkozunk, mert ehhez nem csak ismernem, értenem is kellett őket. Mi, európaiak hajlamosak vagyunk lenézni ezeket az embereket, pedig a bennük elő erkölcsi törvény sokszor erősebb mint a mi írott szabályaink. A mangerai törzs hite szerint a Földet öt pórázon tartja a Legfelsőbb Lény a levegőben: az első a hit és a tisztelet a Legfelsőbb Lény iránt, a második az a parancs, hogy ember embert nem ölhet, a harmadik a lopás tilalma, a negyedik az igazmondás parancsa, az ötödik a házastársi hűség. Kell ettől jobb alap ahhoz, hogy valaki igaz emberhez méltó életet éljen akár egy bam- busznádkunyhóban, a világ végén is? Ahhoz hogy elfogadjam őket, meg kellett értenem azt is, hogy náluk máshogy telnek a napok. A bennszülött sosem siet és sosem unatkozik, nem számolja és nem is érzékeli az időt, mert nincs rá szüksége. A Nappal ébred, vagy akkor, amikor megkordul a gyomra, csak annyit dolgozik, ameny- nyit feltétlenül szükséges, utána pedig órákig üldögél a kunyhója előtt és bámulja a semmit. Senki nem sürgeti, senki nem hívja és semmi nem nyugtalanítja, mert tudja, hogy a bonyolult dolgokat úgyis elrendezik valahogy az ősök szellemei. Soha nem boldogtalan, mert a boldogsághoz nem kell neki több, mint amennyire valóban szüksége van és amióta megismertem ezt a csendes, derűs, nyugalmat, azóta tudom, hogy bár nevelni és tanítani mentem oda, a lelkieket illetően ők tanítottak engem.” ÚJ SZÓ-HÍR Világszerte környezetvédők ezrei emelik fel a hangjukat a PET- flakonok (a PET a polietilénte- reftalát rövidítése) használata ellen. Persze hiába, hiszen a kereskedők érdeke előbbre való mindennél, és a PÉT ma már nélkülözhetetlen az áruértékesítés során. A megoldás az újrafeldolgozás; ám ez egyrészt költséges, másfelől pedig az ország lakosságának a többsége még mindig nem fogta fel az elkülönítő hulladékgyűjtés fontosságát, amihez, persze, a körülmények sem adottak. Talán ezt az áldatlan állapotot mérséklendő kezdeményezte az ország egyik legnagyobb hulladék- kezelő vállalata május második felében Pozsonyban, Kassán, Rózsahegyen és Dunaszerdahelyen az „egy flakon-egy korona” fedőnevű akciót. Akik eddig a pincéikben, kamráikban őrizték az üres flakonokat, valóban jól járhattak, hiszen akadt, aki több száz koronát kapott értük. A helyszíneken megjelent, a Dunaszerdahely/Nagyudvar- nok. Tündérkert címmel négynapos művészeti fesztivált szervez a Városunkért Polgári Társulás, melynek egyik fő célja a csallóközi néphagyományok felelevenítése és megismertetése. A nyári napfordulóhoz kötődő fesztivál koncertekkel, fotókiállításokkal, irodalmi estekkel, népi foglalkozásokkal egybekötött előadásokkal június 17- től 20-ig váija az érdeklődőket. A rendezvénysorozat ödetét a nyári napfordulót idéző, kihalófélben lévő csallóközi hagyományok adták. Gazdag kultúrprogrammal szeretnénk megszólítani fiatalokat és időseket egyaránt - tudtuk meg a rendezőktől. A régi világlátás szerint a nyári napfordulót ünnepnek tekintették az emberek, az első földművesek számára az egymást követő napok állandó ismétlődéséből két fontos esemény emelkedett ki, a téli és a nyári napforduló. hulladékfeldolgozó ágazatban tevékenykedő szakemberek az érdeklődőknek elmondták, hogy a polietiléntereftalát lebomlási ideje a természetben körülbelül egy évszázad; majd a gyakorlatban is bemutatták, hogy ez a kőolaj- származékokból készült anyag csaknem elpusztíthatatlan. Ezért - fűzték hozzá - ha nem hasznosítjuk újra, egy idő után fojtogatni fogja a földet. Mindamellett hasznos dolgok készíthetők belőle - beleszövik a gépkocsik üléshuzatjába, de felhasználják a maroktelefonok előlapjának gyártása során is. A PET-flakonok gyűjtésének kérdése máig sincs lezárva, az üzletláncok és kereskedők képviselői ugyanis méltánytalannak tartják, hogy ezek tárolására külön helyiségeket helyezzenek üzembe. A környezetvédők pedig azzal érvelnek, hogy ha mégis életbe lép a visszaváltási kötelezettségről szóló törvény, meglehet, hogy Szlovákia Közép-Európa PET-lerakatává válik, ezekből építünk üveghegyeket magunk köré. (eőry) Hogy az ünnep kiemelkedjék a hétköznapokból, ilyen alkalmakkor rituális cselekedeteket hajtottak végre. A ránk maradt szokásokról Nagy Iván folklórkutató is foglalkozásokkal egybekötött előadást tart a fesztiválon. Lapunknak elmondta az éj legrövidebb éjszakáján egykoron máglyákat raktak az emberek, hogy bevilágítsák az éjszakát, amivel a Nap győzelmét jelképezték. Rituális dalokat énekeltek, és próbatételek ősi hagyományával biztosították összetartozásukat. A próbatételek általában a tűzzel voltak összefüggésben, mint például a tűzugrás vagy a parázson sétálás. A fesztiválon megpróbálkoznak majd e régi szokások felelevenítésével is, de lesznek kézműves-foglalkozások és ősi étkek is, a Na’conxypan Polgári Társulásnak köszönhetően. A rendezvény pontos programjáról és helyszíneiről lapunk is időben tájékoztat majd. „Tudást, hitet adni oktalan embernek igazán nemes és nagy feladat.” A környezetvédők régóta szorgalmazzák a PET-flakonok újrafelhasználását. A kép 2001 júniusában készült Pozsony belvárosában (A szerző felvétele) Felidézik a napfordulóhoz kötődő szokásokat Új csallóközi fesztivál JÓZAN MÓNIKA
