Új Szó, 2004. június (57. évfolyam, 125-150. szám)

2004-06-02 / 126. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2004. JÚNUS 2. Kitekintő 17 Ember legyen a talpán, aki ezeket a zömmel még ma is rénszarvasaikkal együtt vándorló, télen délre, tavasszal északra húzódó népeket össze tudja számolni Távoli atyafiak a tundrán A nyenyec szán kecses és jó erős, de igen könnyű hetven százalékot is meghaladta. Aki életben maradt a tundrán, hamar felnőtté vált. A fiúk nyol­céves korukban már vadászok­nak számítanak - íjat, kutyát kapnak -, a kislányok tavalyról maradt bogyókat gyűjtögetnek. S mert meg kellett őrizni a vadá­szok erejét, a fiúk külön kaptak enni, akkor is, ha csak egy fog­lyot hoztak haza. Anyjuk nekik adta az összes húst, a lányok és az asszonyok megitták a vizet, amiben a madár főtt, és leszopo­gatták a csontokat. Ha a gyere­kek zsákmány nélkül tértek vissza, néhány szárított hal ke­rült a kondérba. A halat a fiúk kapták, a lányoknak megint csak a főzővíz jutott. Éhség, betegség, nyomor tize­delte a világ peremén rénszar­vasaikat terelgető nyenyeceket. „Nincs messze az idő, amikor a szamojédok már csak emlékeze­tünkben fognak élni” - jegyezte fel szomorkásán egy korabeli utazó. „Kihalóban lévő törzs, 16 ezer főt számlál” - tudósít egy földrajzi lexikon 1899-ből. „Ki­halóban lévő törzs, 2 ezer főt számlál” - helyesbít a 14 évvel későbbi kiadás. Papírra vetett krónikákban hiába is kutakod­nánk, hiszen a nyenyec írásbeli­ség még annyi idős sincs, mint néhány élemedettebb korú hon­fitársunk. Az első nyenyec nyelvtant 1917-ben vetették papírra. 1923- ban nyitották meg az első iskolát, az első ábécéskönyv 1932-ben készült el. Ennek kidolgozója, G. N. Prokofjev latin betűket hasz­nált. A nyenyec irodalom megte­remtői között Anton Pirerkát (1905-1941), a fiatalon elhunyt nyelvészt és elbeszélésírót szokás megemlíteni. (Első nyenyecként Nyikolaj Vilka költőt vették fel a szovjet írószövetségbe.) A köte­lező iskolai oktatást a harmincas években vezették be a távoli tundra nomádjainak. A nyenyec- ben azelőtt nem volt olyan szó, hogy tokhodanna (diák), tokhol- koda (tanár). És persze, olyan sem, hogy savumdangoda (or­vos), akikből ma huszonhárom jut tízezer lakosra. 1936-ban át­tértek a cirill betűs írásra, amely kevésbé igazodik a nyenyec hangrendszerhez. Ez az írás- rendszer használatos ma is. A nyenyec lakosság nyolcvan szá­zaléka beszél oroszul. A máig élő nyenyec szokás szerint az elhunyt férfi fiútestvé­re elveszi az özvegyet, és együtt Narjan-Mar, a Pecsora partján elterülő szürke kisváros nevelik tovább a gyerekeket. A nyenyec családok többségében ma öt gyerek van. Akit Tikonak (Szarvaskölyök) neveztek el a szülei, az orosz környezetben II- ja lett. Otke, Mevete,' mindegy: Ivánnak, Szergejnek szólítják, hiszen sok nomád pásztor fúró­toronynál, kitermelésen dolgo­zik olajbányászként. Nyírfaké- regsátrát munkásszállás gyanánt A rénszarvasterelő útvonalak, noha egyetlen térkép sem jelöli őket, az egész tundrát behálóz­zák. A csapásokat legjobban is­merő törzsek továbbra is kerek sátrakban, csumokban élnek, amelyeket nyáron ponyvával vagy nyírfakéreggel, télen pedig rénszarvasbőrrel fednek. Nekik egyetlen szállítóeszközük mind­máig a szán. A nyenyec szán ke­(Fotók: képarchívum) nyec nemzeti öltözetet a csupasz testre vették föl, és csak akkor cserélték le, ha már annyira el­kopott, hogy nem tartotta meg a meleget. Ezeket a malicákat pi­ros és fekete textillel díszítették (a textilt ruhaanyagként nem használták). Rénbőrcsizmáik henger alakúak voltak, előreug- ró fejrész nélkül. A lábszár és a csizma közét szénával tömték ki. A rénszarvas bőréből sátor és ruha készül épített barakkra cserélte. Vará­zsigék mormolása helyett rádiót hallgat. Néhány év alatt hozzá­szokott a nyaranta érkező re­pülőgéphez is. Még nyenyecnek tartja magát, de már oroszul be­szél. Már csak emlékeiben él, hogy míg az apja vadászott, az anyja ételt készített - vadvízi szárnya­sokkal, erdei madarakkal és hal­lal táplálkoztak -, este pedig a felolvasztott szarvaszsírmécses fényénél fogával szétbontva az inakat, fonalat sodort, kidolgoz­ta a bőrt, és tarisznyát, ruhát varrt. Nyaranta elutaztak Arhan- gelszkbe, leadták a prémárut, cserébe élelmet, töltényt, puska­port, hálót vásároltak, és olykor új fegyvert vagy csónakot is vit­tek haza. Újabban a nyenyec „főváros” tucatnyi iparvállalata látja el téglával, fűrészáruval, szőrmecsizmával, konzerwel és tejtermékkel az oroszországi észak népeit. A nyenyecek közül is sokan fal­vakba költöztek, és megteleped­tek - Krasznoje községben egy­más mellett laknak rénszarvaste­nyésztők és olajat, földgázt kuta­tó geológusok. A letelepedett élet egyik központja Haruta: vil­lanytelep, iskola, könyvtár, var­roda, étterem, posta, két üzlet. Az óvoda faépületének falát fes­tett rénszarvasok díszítik. esés és jó erős, de igen könnyű. Amikor nyáron át kell jutni egy- egy folyón, fennmarad a vízen, és úszik a szarvasok után. A pásztor ilyenkor a bakon áll, és egy hosszú rúddal felváltva hol a szánt egyensúlyozza, hol az iga­vonókat nógatja. Száznyolcvanezer agancsos - az ország rénszarvasállományá­nak egytizede - az Északi-sark­körön túl, a nyenyecek csordái­ban legelészik. Másfél-kétezer rénszarvast négy-négy pásztor gondoz. A kenyeret helikopter vi­szi ki nekik, vagy maguk mennek be érte szánon a legközelebbi te­lepülésre. Az ilebe szó, ahogy ők a rénszarvast nevezik, azt jelen­ti: az élet alapja. Tehenet 1943- ban láttak először, megfejni sem tudták. A nyenyecek legfőbb táp­láléka a vadrén húsa volt, a nyári és az őszi időszakban nagy mennyiségű húst halmoztak fel, ezeket apró csíkokra vágva kiszá­rították, zsírral elkeverve tárol­ták. Az ünnepi menü manapság bogyóból készült lekvár, nyers hal hagymával és rénszarvashús krumplival. A rénszarvas bőréből sátor ké­szült (megőrzi a tűzhely mele­gét), és - egészen a legutóbbi időkig - ruházat. A huszadik század elején még kizárólag rénbőrből varrt ruhákat viseltek. A rénszarvasbőrből készült nye­Régebben kecsege és tokhal bőréből készítettek alsóneműt, kesztyűt, nyári csizmát. Hányán lehetnek ma a nyenye­cek? A hallottakat átlagolva har­mincezret mondanék, de ember legyen a talpán, aki ezeket a zömmel még ma is nomadizáló, rénszarvasaikkal együtt vándor­ló, télen délre, tavasszal északra húzódó északi népeket össze tudja számolni. Egy részüket fal­vakba telepítették ugyan, de a zöm a Kanyin-félszigettől a Taj- mir-félszigetig elszórtan él. Ez a terület Szibéria északi részén vé­gighúzódva több ezer négyzetki­lométer. A legutóbbi népszámlá­lás adataiból csak annyi derül ki, hogy a három olyan nemzetiségi körzetben, amely róluk kapta ne­vét - Nyenyec, Jamal-Nyenyec és Dolgan-Nyenyec (más néven Taj- miri) - már csak a lakosság töre­dékét alkotják. Az elsőben ma a népesség 11,9, a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben 4,2, a har­madikban pedig 4,4 százalékát teszik ki. „Az Istennek jó, a nyenyecek- nek azonban egyformán rossz” - tartja egy nyenyec mondás. Az idősebbek még ismerik azt a va­rázséneket is, amelynek utolsó sorai így hangzanak: „Elrabolták égi fámat, / jó szállásra nem ta­lálok, / tűz közepén tagjaim szétesnek.” Télen a hónapokig tartó sö­tétség és a hideg, nyáron a mocsár és a szúnyogok. Nyomasztó a tundra, akár­melyik évszakban járunk is. Az Északi-sarkkörön túl, a Jeges-tenger mentén há­rom sátor már egy falu, há­romszáz rénszarvas pedig mérhetetlen gazdagság. JUHANI NAGY JÁNOS A vidék errefelé vékony, vízre terített mocsaras szőnyeg, ahol nyáron is előfordulnak fagyok. Olajos sár lepi a zuzmót, amit oly boldogan legeltek a nyenyecek rénjei, mielőtt kezdetét nem vet­te az orosz észak földgáz- és kőolajlelőhelyeinek kiaknázása. Kutatók jöttek, fúrótornyok emelkedtek, vezetékek hálózták be a végtelen hómezőket. Olajkút és szarvasagancs nem­igen fér meg egymással, kivéve a Pecsora partján elterülő város hi­vatalos hatóságok kreálta címe­rét. Narjan-Mar (Vörös Város) ennek a szürke településnek a neve. Behavazott útjain olykor rénszarvas- és kutyafogatokat kerülgetnek az autók, néha pedig lovak tűnnek fel, az itteni, meze- nyi hosszú szőrű fajtából valók, melyek a havon is jól futnak. Bár a tenger száztíz kilométerre van ide, a húszezres város kikötője mélymerülésű hajókat is tud fo­gadni. A narjan-mari kikötő meg­építése óta a hét és félhónapos tél ellenére egész évben hajózha­tó az északi-tengeri út, hiszen hatalmas jégtörők - köztük atommeghajtásúak is - cirkálnak a Jeges-tengeren. A Vörös Város külleménél ér­dekesebb a keletkezéstörténete: miután Oroszország 1877-ben annektálta Novaja Zemlját (Új­föld), odatelepített néhány száz nyenyecet. Ezek ivadékait, ami­kor Moszkva atomkísérletbe fo­gott a szigeten, 1955-ben kény­szerrel ismét áttelepítették, ré­szint a Barents-tenger déli ré­szén található Kolgujev- és Vaj- gacs-szigetre, részint a száraz­földre, ide, Narjan-Marba. A tundralakókból szigetlakokká, majd városiakká lett (tett) nye­nyecek e központja repülőgép­pel - arhangelszki átszállással - ötórányira van Moszkvától. 2230 ldlométer, de hát a végte­len tundrán nincs jelentősége a távolságnak, legföljebb a nye­nyec iskolák számtanpéldáiban, amelyek ilyesfélék: ha kutyák vontatta szánjainkkal ötven kilo­métert teszünk meg egy nap alatt, milyen távolságra jut el ugyanennyi idő alatt az órán­ként ötven kilométeres sebesség­gel haladó vonat? Idő és távolság relatív fogal­mak a Finnországgal határos Ko- la-félszigettől a Csendes-óceánig húzódó hatalmas északi földsá­von, ahol huszonhat kisebb náció él. A legnépesebbnek a fiai, a nyenyecek sincsenek azonban sokkal többen, mint itthon egy nagyobb község lakossága, két­Két év múlva már vadász lesz - íjat, kutyát kap szer akkora területen, mint Ausztria. Távoli nyelvrokonaink szamojéd ősei körülbelül hatezer éve váltak ki az uráli közös­ségből. Időszámításunk kezdete körül még az Altaj és a Száján környékén éltek. A mai nyenye­cek, enyecek és nganaszanok fel­menői az V-VI. század környé­kén érték el Szibériának ezt az északi részét. Epicseszkije pésznyi nyenycev. Jellemző, hogy csak orosz nyelvű kiadásban tudtam megvásárolni a nyenyecek epikus énekeit tar­talmazó kötetet. „A sámán be­ment a sátorba, a sötétben meg­kereste az újszülöttet, köldökzsi­nórját elkötötte az anya hajszálá­val, majd kivitte a sátorból a gye­reket, letette a földre, és beszórta hóval, hogy sohase féljen a fagy­tól” - olvasható az egyik törté­netben. Az eljárás csak részlege­sen lehetett sikeres, mert a gyer­mekhalandóság egy időben a

Next

/
Thumbnails
Contents