Új Szó, 2004. június (57. évfolyam, 125-150. szám)
2004-06-18 / 140. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2004. JÚNIUS 18. Régió - hirdetés 5 Nyitra megye kulturális alapjából június végéig igényelhetnek támogatást a jogi személyek és szervezeteik Jobb idők várnak kultúránkra? (Csuport István felvétele) Már az érsekújvári Regionális Művelődési Központ tavalyi létrehozásakor felkértük Molnár Pétert, a Nyitrai Megyei Hivatal kulturális főosztályának vezetőjét, számoljon be további elképzeléseiről is. Azt válaszolta, szívesebben nyilatkozna majd az elért eredményekről, melyek valóban nem várattak magukra sokáig. Beszélgetésünk apropóját végül azon kulturális alap létrehozása adta, melyre június végéig vájják a pályázók jelentkezését. SZÁZ ILDIKÓ A megyei képviselő-testület létrehozott egy kulturális alapot, amelyből minden kultúrával foglalkozó, a megye területén működő jogi személy vagy általa létrehozott szervezet 50 ezer koronáig támogatást igényelhet. Az ezzel kapcsolatos általános érvényű rendelet június 22-én lép érvénybe, ezt követően lehet a kérvényeket benyújtani a Nyitrai Megyei Hivatal kulturális főosztályára. Az ehhez szükséges információkat a rendelet hatályba lépésének napjától, a hivatal internetes honlapján (www. unsk. sk) találhatják meg az érdeklődők, és a Regionális Művelődési Központ munkatársai is megfelelő tájékoztatást nyújtanak. Idén 1,5 millió koronát tudunk e célra elosztani, jövőre az összeget szeretnénk a duplájára emelni. Fontos információ, hogy minden évben június 30. és december 31. a leadási határidő. A később beérkezett támogatási kérelmeket a következő körben bíráljuk el, ezért aki még idén szeretne támogatáshoz jutni, fontos, hogy június végéig juttassa el hozzánk az igénylését! A megyei önkormányzat a hatáskörébe tartozó színházak, könyvtárak, múzeumok, galériák és regionális művelődési központok működését is segíti. Figyelmet fordít azon intézméMolnár Péter nyekre, melyek a magyar kultúra ápolását tartják szem előtt. Melyek ezek? Ilyen a komáromi Jókai Színház, amely soha annyi támogatást nem kapott a fenntartójától, mint a megyei önkormányzat működésének eddigi két éve alatt. A minőségi munkát méltató díjak, elismerések és a közönség érdeklődése bizo- nyítja, hogy a támogatás jó kezekbe került. Említést érdemel a Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma Komáromban, melynek főépülete felújítva vájja látogatóit. Szeptemberben értékes kiállítás nyílik a háború utáni kitelepítésekről, melyet a múzeum vezetésével együtt kiemelten fontosnak tartunk. Az érsekújvári Regionális Művelődési Központ - amelyet a múlt évben Fehér Miklós alelnök szorgalmazására alapított a képviselő-testület - mára kiépítette a hálózatát. A magyarlakta régiókban működő kihelyezett irodái jelentős szerepet vállalnak a helyi kultúra támogatásában. Anyagi és szakmai támogatást nyújtanak önkormányzatoknak, társadalmi szervezeteknek, a magyar kultúrát ápoló csoportoknak és egyéneknek. Ehhez az intézmény fenntartója idén több mint 800 ezer koronával járult hozzá. Az érsekújvári Honismereti Múzeum és a Művészeti Galéria idén újra megnyithatja kapuit a látogatók előtt, új épületben, eddig még nem látott állandó és időszaki kiállításokkal. A hamarosan félszázados jubileumát ünneplő, járásiról kerületi rangra emelt lévai Barsi Csillagvizsgáló idén kapott fennállása óta először új szolgálati autót, melyet főleg egy, az év második felében megvásárolandó hordozható planetárium szállítására fog kihasználni. Érmek a Szlovákiában egyelőre újdonságnak számító berendezésnek a segítségével sok olyan kisiskola tanulója számára nyílhat meg a csillagászat és a fizika érdekes világa, ahonnan a gyerekek utaztatása Lévára eddig nehezen volt megoldható. Terveink közt szerepel még a Barsi Múzeum kezelésében lévő lévai vár rekonstrukciója, amit uniós támogatással szeretnénk megvalósítani. A megyei önkormányzat ugyanakkor a határokon átnyúló együttműködés keretében szorgalmazza kulturális intézményei kapcsolatainak bővítését is a Komárom-Esztergom megyei partnerekkel. Az ehhez szükséges anyagi hátteret a megye biztosítja. Hasonló együttműködés van kilátásban Veszprém megyével. A Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeumának a Duna Menti Könyvtárral közös, Nádor utcai épületének felújítása Nyitra megye képviselő-testülete számára elsőrendűen fontos. Érmek érdekében szeretnénk igénybe vermi az európai uniós strukturális alapok kínálta lehetőségeket. Benyújtottuk pályázatunkat az építésügyi és régiófejlesztési minisztériumhoz, ha sikerrel járunk, említett intézményeink a megújult épület lehetőségeit kihasználva bővíthetik tevékenységi körüket. Ilyen a múzeum felvidéki magyar festők képeiből válogatást nyújtó tárlata, vagy a könyvtár egyedülálló történeti könyvgyűjteménye, mely itt nyer majd méltó elhelyezést. Munkájukat nem hátráltatják, akadályozzák a megyei önkormányzaton, pontosabban az MKP-n belül tapasztalható viszályok? Amit eddig elértünk, csapatmunka eredménye. Fontos intézményeink dolgozóinak szerepe, akik minden nehézség ellenére becsületesen tevékenykednek. Ugyanez vonatkozik az intézmény- vezetőkre is, akik - időnként a lehetetlent megpróbálva - fenntartják ezen intézmények működését, valamint a megyei hivatal munkatársaira, akik a háttérmunkát elvégezve teremtik meg a feltételeket ahhoz, hogy intézményes kultúránk tovább fejlődhessen. Végül, de nem utolsó sorban alapfeltétel a megyei testület pozitív hozzáállása és támogatása, amely nélkül nehéz eredményes munkát végezni. Nem mindegy, hogy a jövő őszi megyei választások után hány magyar képviselő ül a megyei parlamentben, és mennyien tartják majd szívügyüknek a magyar kultúra ápolását. Csak akkor tudunk jól működni, ha olyan támogatást érzünk magunk mögött, mint amilyenben jelenleg részünk van. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Elkapták a másik rablót is Nyékvárkony. Elkapták azt a rablót, aki hétfőn egy másik férfival együtt bántalmazott és kirabolt egy helybéli idős házaspárt. Bűntársát még tettük napján lefülelték és előzetes letartóztatásba helyezték. A bűntény során megsérült 84 éves férfit kórházban ápolják. Nem hivatalos értesüléseink szerint a ma elfogott tettes labilis lelkialkatú, egyszer már öngyilkosságot is megkísérelt. Letartóztatásakor a rendőröket is megtámadta, ezért nemcsak rablásért, hanem hatósági személy elleni támadásért is felelősségre vonják a 29 éves fiatalembert, (jóm) Terepjáróval ütközött szerdán Nagymegyeren a Komáromból Dunaszerdáhely felé tartó vonat. A Toyota Land Cruiser sofőrje nem vette észre (vagy figyelmen kívül hagyta) a tilos jelzést, a sínekre hajtott. A kocsi vezetője súlyos sérülésekkel kórházba került. (Szöveg: Vas Gyula, fotó: Vas Gyula és képarchívum) HALÁLOZÁS Ezúton tudatjuk a rokonokkal, ismerősökkel, hogy szeretett feleségem, édesanyánk KISS JÁNOSNÉ szül. Major Gizella (Nagyszarva) örökre eltávozott közülünk. Temetése 2004. június 20-án, vasárnap 15.00 órakor lesz a nagyszarvai temetőben. A gyászoló család UJ-2306 AJÁNLÓ Június 18. (péntek) Komárom - 17.00: JESZO- emlékkiálh'tás nyílik a Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma Nádor utcai főépületében abból az alkalomból, hogy 80 évvel ezelőtt rendezték meg a Harmos Károly festőművész vezette Jókai Egyesület Szépművészeti Osztálya (JESZO) első tárlatát. A jubileumi képzőművészeti kiállítás augusztus 22-ig tekinthető meg. (vkm) Komárom -18.00: Határkövek címmel a trianoni békediktátumról, annak előzményeiről és következményeiről tart előadást Vad- kerty Katalin történész a Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma Zichy-palotai audiovizuális termében. Az előadás a Szüllő Géza Polgári Társulás által szervezett Komáromi Polgári Esték soron következő rendezvénye, (vkm) Dunaszerdahely - 18.00: Emlékezés a dunaszerdahelyi zsidóság történetére címmel kiállítás nyílik az Art Ma Galériában a Dunaszerdahelyi Zsidó Hitközség (DZsH) és a galéria szervezésében. A dokumentumokat, fotókat és tárgyakat bemutató tárlatot Kornfeld Ferenc, a DZsH tiszteletbeli elnöke nyitja meg. Megtekinthető június 26-ig, munkanapokon 12-től 18 óráig, (jóm) Nyárasd - 9.00: gyermek falunap a sportpályán. Program: fut a suli, kilenc próba, gulyásparti, bolhapiac, arcfestés, tábortűz, diszkó. 18.30: a Korzár együttes fellépése, (jóm) Zselíz - 11.00: a Zseh'zi Városi Napok programsorozata a helybéli iskolák diákjainak koncertjével kezdődik a református templomban; 17.00: Cél Európa, közösen Európáért címmel képzőművészeti kiállítás nyílik a művelődési otthonban; 18.00: énekkarok találkozója a művelődési otthonban; 20.00: a Vándor együttes koncertje. (Lásd a szombati napot is!) (ú) Június 19. (szombat) Zselíz - délelőtt a Szent Jakab téren népi mesterségekkel és elsősegélynyújtás-bemutatóval várják az érdeklődőket; 11.00: ünnepi testületi ülésen átadják a városi kitüntetéseket; délután: a Szent Jakab téren citerazenekarok, táncegyüttesek váltják egymást, az óvodások részére gyermekbulit rendeznek; 17.30: a moziban babakiállítás nyílik és előadást tart Hornák Ottilia grafológus. 17.30: folklórcsoportok produkciói a Szent Jakab téren, fellép a budapesti Tébláb Művészeti Iskola csoportja, az Aprókincső és a Kincső néptánccsoport, valamint két népi zenekar, a Kóborzengő és a Gereben. A fellépőkhöz a Tébláb Művészeti Iskola Szülők Csoportja is csatlakozik. Ezután a helybéli Overnight együttes ad koncertet. A napot utcabál és tűzijáték zárja, (vkm, száz) Nemesócsa - 14.00: iskolai névadót tartanak a helyi magyar tannyelvű alapiskolában, amely a jövőben Móra Ferenc nevét viseli majd. Az ünnepség kopjafaállítással, névtábla- és címeravatással veszi kezdetét, majd kultúrműsor következik. A rendezvény vendége lesz Móra Ferenc unokája, Kovács Györgyné V. Márta és családja, valamint Szigeti László oktatási államtitkár. (vkm) Pered - 9.30: ünnepi zászlófelvonással kezdődik a peredi csata 155. évfordulója tiszteletére rendezett emlékünnepség. Közreműködik Pered magyarországi testvértelepülése, Tab fúvószenekara. 10.30: a helyi római katolikus templomban tartanak szentmisét; 11.30: kezdődik a koszorúzási ünnepség az 1848-49-es emlékműnél, amelyen közreműködik a peredi női kar, 15.00: a Turul Hagyaték bemutatója az alapiskola udvarán; 16.30: kultúrműsor a község főterén, fellépnek az alapiskola tanulói, a Matica slovenská énekkara, a helyi nyugdíjasklub ének-és tánckara, a tabi Szede- mice és a peredi Csülleng néptánc- csoport, Lelkes Szimona és tanítványai. 20.00: utcabál a község főterén, közreműködik a Bonus zenekar, (gl) Taksony - 20.00: HL Zenésztalálkozó a helyi ifjúsági szervezet rendezésében. A fellépő együttesek: No Idea, The Lenin Band, Expired Passport, Sasszemvacka. A helyszín a taksonyi sportpálya, rossz idő esetén a helyi kultúrház. Belépti díj 20 korona, (gl) Vízkelet -16.00: A községi ön- kormányzat a helyi sportszervezettel közösen harmadik alkalommal szervez gulyásfőzőversenyt a helyi sportpályán. A hagyományos verseny nemzetközivé nőtte ki magát - magyarországi versenyzők is lesznek. A zsűriben ismert hazai politikusok ízlelgetik majd a gulyást. A verseny után hajnalig tartó diszkó kezdődik, (gl) Dunaszerdahely -11.00: az Illusztrált könyv VII. 2004 című kiállítás megnyitója a Kortárs Magyar Galériában. Kiállító művészek: Balázsy Géza, Kopócs Tibor, Lábik János, Lőrincz Zsuzsa, Ma- tustik Műnk Kyra, Rácz Noémi, Smidová Horváth Klára, Stefunko Szabó Erzsébet, Takács János és Varga Lajos. Megtekinthető június 29-ig, munkanapokon 10-től 17 óráig, (jóm) Nyárasd - 16.00: falunap a sportpályán. Program: erőemberek B kategóriás versenye, rendőr- kutya-bemutató, utcabál; 19.30: fellép Kris Rudi, 22. 30: MC Haver és a Teknő, (jóm) Lég - 15.00: falunapi rendezvénysorozat a sportpályán. Program: ünnepélyes zászlófelvonás a községi hivatal előtt, modem tánccsoportok fellépése, operett- és nótaműsor, nosztalgia futballmérkőzés, lövészverseny, tűzforgató látványshow, bál. (jóm) Ekel -16.00: a Csemadok megalakulásának 55. évfordulója alkalmából ünnepséget szervez a Csemadok Komáromi Területi Választmánya (TV) a helyi kultúr-- házban. Jónás Csaba szavalatát követően Dékány György, a TV elnöke nyitja meg az ünnepséget. A műsorban fellép a naszvadi és az ekeli éneklőcsoport, az ógyallai Bellő gyermek néptáncegyüttes, a marcelházi gyermek citeraegyüt- tes és az ekeli irodalmi színpad. 19.00: a gútai Kis-Duna Menti Rockszínház a Légy jó mindhalálig című musicalt mutatja be. (vkm)