Új Szó, 2004. június (57. évfolyam, 125-150. szám)

2004-06-18 / 140. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2004. JÚNIUS 18. 3 A hazai ügynökségek szerint a legjobban fizető munkákat manapság a fővárosban találhatjuk Gyors nyári zsebpénzpótlás Itt a nyár, lassan vége a fel­vételiknek és a vizsgaidő- szaknak. Ilyenkor rengeteg diák néz pénzkereseti lehe­tőség után. És nem csak ők. Mivel a nyári szabadságok miatt rengeteg ember he­lyettesítését meg kell olda­ni, ilyenkor azoknak is na­gyobb az esélyűk, akiknek nincsen állandó munka­helyük. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Diákmunkát jelenleg a legegy­szerűbben az erre szakosodott tár­saságokon keresztül lehet keresni. Szlovákiában manapság mintegy húsz ilyen ügynökség működik. Ki- rendeltségeiket csaknem az ösz- szes olyan hazai városban megta­lálhatjuk, ahol egyetem vagy főis­kola van. A konkurencia ennek el­lenére ezen a piacon nem olyan nagy, s nagyjából elmondható, hogy az ügynökségek többségével nincsenek problémák. Munkát ugyan magunk is ke­reshetünk, de ha ügynökséget bí­zunk meg, akkor sem járunk rosz- szul. Ezek az órabérből 5-15 ko­ronát vonnak le a közvetítésért, ennek fejében azonban jóval gyorsabban juthatunk munkához. Nagyobb cégek is fordulhatnak ügynökségekhez, ha a nyári sze­zonra munkaerőt keresnek. Rá­adásul ha ügynökséghez fordu­lunk, akkor egyéb kedvezmények­hez is juthatunk. A legnagyobb igény nyáron a vendéglátásban és az idegenforga­lomban mutatkozik. A munkák az árusítástól a vendéglátói feladato­kon át a könnyebb és nehezebb fi­zikai munkákig terjednek. A leg­több helyen elvárják egy-két ide­gen nyelv alapszintű ismeretét, és A szakirányú feladatokhoz magasabb szintű nyelvtudás is szükséges (Képarchívum) van, ahol szakirányú végzettség szükséges a munkakör betöltésé­hez. Büfében viszonylag könnyen lehet munkát találni, a legnehe­zebb a szállodákba bekerülni. A legtöbb cégnél lehetőség van nyári munkára, helyettesítésre. Ma már több olyan közvetítőiroda léte­zik, amelyik speciálisan irodai, ad­minisztratív, és recepciós munka­körökben ajánl néhány naptól né­hány hétig tartó munkát. Fel kell készülnünk, hogy nem minden idénymunka esetében biztosítják számunkra a kényelmet vagy sza­badidőt. Főleg a vendéglátóipar­ban és idegenforgalomban gyakran napi 12-16 órát kell dolgozni, sza­badidő vagy emelt túlóradíj nélkül. Nem mindegy azonban az sem, hogy főiskolások vagy középisko­lások vagyunk-e. A középiskolások számára nehezebb munkát keres­ni, mert vannak olyan munkakö­rök, amelyeket nem láthat el 18 év­nél fiatalabb. Ráadásul a középis­kolásoknak igazolást kell vinniük a szülőktől és néhány esetben az or­vostól is, hogy az adott munkát el tudják végezni. A szülői beleegye­zés már csak azért is fontos, mert sok diák az iskolaidő alatt próbált meg dolgozni. A felmérések sze­rint a diákok általában az admi­nisztratív munka iránt érdeklőd­nek, a választásnál természetesen mindennél fontosabb a megfelelő díjazás. Hajói megfizetik, a diákok elvállalják akár a nehezebb építő­ipari munkákat is. A jól fizetett munkák közé tartoznak azok, ahol a diákok kihasználhatják a nyelv­tudásukat vagy informatikai szak­tudásukat. Nem mindegy azonban az sem, hogy melyik régióban vállalunk munkát. Az ügynökségek képvise­lői szerint a legjobban fizető nyári munkákat a fővárosban találhat­juk. Pozsonyban egy óra munkáért a diákok 45-80 koronát kaphat­nak. Vidéken az órabér 35-65 ko­rona között mozog. Persze a vidéki városokban is találhatunk jól fize­tett munkát. Minden attól függ, hogy mit tudunk felajánlani a munkáltatónak. Az ügynökségek egyik legna­gyobb előnye, hogy az általuk szer­zett munkával biztos keresethez juthatunk. Az ügynökségek ugyan­is garantálják, hogy a pénzhez ak­kor is hozzájuthassunk, ha a mun­káltató nem fizet. A fizetési idő­pontok cégenként változnak. Van ahol naponta fizetnek, vannak azonban olyan ügynökségek is, ahol a pénzt csak a munkaviszony lejártakor kapjuk kézhez, (mi, p, t) A munkáltató csak olyan feladattal bízhatja meg a fiatalkorúakat, amely nem veszélyezteti erkölcsi fejlődésüket Mindenképpen írásban kössünk szerződést! ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Legalább 15 évesnek kell lennie annak, aki dolgozni szeretne. A tör­vények szerint e kortól kezdve tel­jes felelősséggel felvállalhatjuk a munkaviszonyból eredő jogokat és kötelességeket. A munkáltató csak olyan feladattal láthatja el a fiatal­korúakat, amelyek megfelelnek a korának, és nem veszélyeztetik er­kölcsi fejlődését. Egy naptári évben a munkáltató legfeljebb 100 órára foglalkoztathatja a diákokat a nyári idénymunka keretében, a heti munkaidő pedig nem haladhatja meg a normál heti munkaidő felét. Nyári idénymunkáról szóló szerző­dést a munkáltató csak diákokkal írhat alá. Mit tartalmazzon a szerződés? A legfontosabb: a szerződést írásban kell megkötni, egyébként nem ér­vényes. Tartalmaznia kell a munka­köri leírást, és rögzíteni kell azt is, hogy a munkáért mennyi pénzt ka­punk. Nem szabadna azonban megfeledkezni a munkaidő meg­szabásáról, és arról sem, hogy meddig dolgozhatunk a cégnek. Ilyen szerződést csak azok a diákok köthetnek, akik nappali tagozaton tanulnak és 25 év alattiak. Mindezt az iskolának kell igazolnia. Ugyanígy írásban kell megkötni azt a munkaszerződést is, amelyet azokkal a diákokkal kötnek, akik távúton végzik tanulmányaikat. Ebben is fel kell tüntetni a munka jellegét, a díjazást és a munka­időt. Az írásbeli szerződést legké­sőbb egy nappal a munka meg­kezdése előtt kell megkötni. Ha szerződést kötnek velünk, akkor 300 órát is dolgozhatunk egy nap­tári évben. Ha a munkáltató nem teremtette meg a munka elvégzéséhez szüksé­ges feltételeket, akkor a szerződést fel is bonthatjuk. Ez esetben a mun­káltatónak meg kell térítenie, az így okozott kárunkat. Ugyanígy fel­mondhatja a szerződést azonban a munkáltató is. Erre akkor van joga, ha a munkát nem végezzük el az előre megegyezett időben, (p) Az okozott kár harmadrészét kell megfizetnünk A diákok is adóznak Fókuszban: a nyári diákmunka ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A nyári munka nem csak gondta­lan pénzszerzési lehetőséget jelent. Ha nem figyelünk, könnyen meg­gyűlhet a bajunk a munkáltatóval. Ha szerződést kötünk a nyári mun­káról és kárt okozunk a munkálta­tónak, akkor ugyanúgy bírálnak el bennünket, mint a cég állandó al­kalmazottait. Ugyanez érvényes abban az esetben is, ha a munká­ban a családtagjaink segítenek ben­nünket. A kár megtérítésében azonban már elnézőbbek a törvé­nyek. Az általunk okozott kárnak csak a harmadrészét vagyunk köte­lesek megfizetni, és az általunk így fizetett összeg nem lehet magasabb a munka elvégzéséért kapott pénz­összeg harmadánál. Mindez nem érvényes abban az esetben, ha a munkáltatóval szerződést kötöt­tünk az anyagi felelősségről. Ilyen szerződést azonban csak a 18 éven felüliekkel köthetnek. Felelőséggel tartozik azonban a munkáltató is az alkalmazott testi épségéért, ha a munkahelyen ért bennünket olyan baleset, amely összefügg az adott munkával. Tekintet nélkül arra, hogy rendes munkaviszonyban vagyunk vagy csak nyári idénymunkát végzünk, az idei év elejétől egységesen 19 százalékos adókulccsal terhelik a jövedelmünket. Nem adózzák meg azonban a 6736 korona alatti jöve­delmet. Az adót így az adózatlan alap és a járulékok leszámítása után fennmarat összegből számít­juk ki. Járulékokat csak akkor fize­tünk, ha a bevételeink meghaladják a 3 ezer koronát. Ez esetben a bevé­telek 14 százaléka megy az egész­ségbiztosításra. A diákok ezen kívül egyéb járulékot nem fizetnek. A munkáltató a fizetés 0,8 százaléká­nak megfelelő összeget fizet az al­kalmazott balesetbiztosítására, (s) Mit várnak a nyári munkát végző diáktól? 1. Bármilyen munkakörben dolgozunk is, a legfontosabb az udvariasság az ügyfelekkel. 2. Pontos munkakezdés. A cégek a nyári diákmunka esetében ugyanúgy megkövetelik a pontosságot és alaposságot, mint az állandó munkatársaiktól. 3. Jó nyelvismeret. Ha több nyelven beszélünk, nagyobb az esély, hogy jól fizetett munkához juthatunk. 4. Csak vidám, derűs munkalégkörben lehet hatékonyan dolgozni! Aki utálja, amit csinál, még rövid ideig sem fog jól dolgozni. 5. Mindenkinek fontos a pénz, ezért az egyik legfőbb elvárás a pénzügyi pontosság. A tolvajokat sehol sem szeretik. 6. Végül érdemes megjegyezni azt is, hogy aki idén jól dolgozik, azt a munkáltató jövőre is szívesen alkalmazza, (o) Állandóan frissített információk olcsón és gyorsan Munka a világhálón ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Manapság már az interneten is kereshetünk munkát. Több olyan honlapot is felkereshetünk, ame­lyek nyári munkát ajánlanak a diá­kok számára. Ilyen például a www. profesia.sk, ahol kategóriák szerint válogathatunk a munkákból. Az egész országra kiterjedő hálózata van a www.studentservis . sk szol­gáltatásnak. Elég ha „ráklikkelünk” a hozzánk legközelebb eső városra, és megtudhatjuk, hogy milyen munkát ajánlanak a régiónkban. Hasonló szolgáltatást kínál azon­ban a www.noslus.sk honlap is. A fővárosra összpontosít a www. aspan.sk honlap, ahol személyes regisztrációt követelnek a diákok­tól. A www.stor.sk honlapnak az el­ső látásra semmi köze a nyári mun­kákhoz. Ha azonban kikeressük a „Szolgáltatások” menüt, szintén ér­tékes információkhoz juthatunk a nyári munkákról, (int) Nem mindenhol biztosítják az ígért kényelmet és szabad­időt. (Képarchívum) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: NAPOS IDŐ; 20-24 FOK ELŐREJELZÉS ORVOSM ETEOROLOGIA A Nap kel 04.53-kor - nyugszik 20.53-kor A Hold kel 04.45-kor - nyugszik 22.02-kor A Duna vízállása - Pozsony: 355, változatlan; Medve: 340, apad; Komárom: 315, apad; Párkány: 240, apad. Ma is sok nap­sütésben lesz ré­szünk, amelyet he­lyenként átmeneti felhősödés tarkít­hat, záporok és zivatarok is előfor­dulhatnak. A nyugati szél néhol megerősödik. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet 20-24 fok körül alakul. Éjszaka kissé hűvösebb lesz: 14 és 10 fokig süllyed a hőmérő hi­ganyszála. Holnap továbbra is me­leg időre van kilátás, de csak kele­ten süt tartósabban a nap. A hő­mérséklet 17 és 23 fok között vár­ható. A hétvégén kiadós esőzésekre és lehűlésre kell számítanunk. Az érkező me­legfront főként a reumatikus és mozgásszervi, va­lamint a szív- és érrendszeri meg­betegedésekben szenvedőket visel­heti meg. Erősebb fájdalmat érez­hetnek az ízületek tájékán és a ré­gebbi sebek helyén. Gyakori lehet a hátgerincbántalmak miatti fejfá­jás. A fejfájás az alacsonyabb vér- nyomásúakat is gyötörheti. Egyes asztmás eredetű légúti betegségek tünetei és emésztési zavarok is je­lentkezhetnek. Ingerlékenyebbek, fáradékonyabbak lehetünk.

Next

/
Thumbnails
Contents