Új Szó, 2004. június (57. évfolyam, 125-150. szám)
2004-06-02 / 126. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2004. JÚNIUS 2. 14 ZeneZóna Hervay László, a zenekar frontembere szerint ne higgyünk abban, hogy szlovákiai magyar együttes megválthatja a nem létező magyar rockéletet Szemben az árral, évek óta - vendégünk a Raf-II Csallóköz legrégibb zenekara. És az egyik legismertebb. Tagjai ma már nem álmodoznak, hiszen az elmúlt években, évtizedekben saját bőrükön tapasztalták az amatőr együttesek sanyarú sorsát, innen ugyanis lehetetlen kitörni. A meglévő körülmények között kell érvényesülni. Éppen ezért nagy vágyaik nincsenek, régóta a zene szeretete és a barátság tartja őket össze. A Raf-II vezetőjével, Hervay Lászlóval beszélgetünk. HAZAI ZÓNA Tagok Hervay László (Enosz) - ének Gálffy József - gitár, ének Deák Ferenc - dob Farkas Marián - basszusgitár Jankovics Zoltán - billentyűs hangszerek Elevenítsük fel a múltat, hogyan indult a zenekar pályafutása? Valamikor a nyolcvanas évek legelején kezdődött, tizenévesek voltunk. Egy baráti társaság verbuválódott, és elhatároztuk, hogy zenekart alapítunk. Nem igazán tudtunk hangszereken játszani, de próbálkoztunk, hihetetlenül nagy volt bennünk az akaraterő. Eldöntöttük, hogy híres zenészek leszünk, akik megváltják a világot, és ennek érdekében mindent megtettünk. Mai ésszel visszagondolva, eléggé naivak lehettünk. Aztán telt-múlt az idő, megtanultunk játszani a hangszereinken, sokat fejlődtünk. Kilencvennégyben készült el az első demoanyagunk, az Engedj című, tavaly nyáron pedig már egy komoly cédét adtunk ki Nézz rám! címmel. Fece belerakja a dobokat, Józsi a gitárt, Marián a basszusgitárt. Elkészül a szöveg, és szép lassan kialakul a végső forma. Mi az, ami ennyi év után inspirál benneteket? Tudom, elcsépelt amit mondok, de a zene szeretete. Nagyon korán rájöttünk arra, hogy nem tudjuk megváltani a világot. Ebből megélni nem lehet, sok a kiadás, bevétel meg alig van. Ez egy drága hobbi, de megéri, a munka után így vezetjük le a feszültséget. Szeretünk játszani, talán ez az ami még inspirál bennünket. Hogy minél tökéletesebbek legyünk, és a közönségünk is elégedett legyen. Állandó résztvevői vagyunk a fesztiváloknak, gyakran hívnak falunapokra is. Ma már beéljük ennyivel. rock Magyarországon is halott, nem létezik, ami még van, az a perifériára szorult. Csak rengeteg kompromisszum árán lehet befutni. Példa erre a Hooligans esete. Végre sikerült betörniük az élvonalba, az utolsó lemezük nagy siker. Ám az új dalaik tele vannak popzenei elemekkel. Az elmúlt héten Kamocsán léptünk fel, Nagy Feró is ott volt. Tisztelem őt, de szörnyű belegondolni, hogy 2004-ben még műidig az úttörő dalokból él. Biztos sok amatőr zenekar próbálkozik Magyarországon is, amelyekről nem tudunk, mert alig van lehetőségük a bemutatkozásra. Ezért ne higgyünk abban, hogy jön egy szlovákiai magyar együttes, és megváltja a nem létező magyar rockéletet! A hazai zenekarok legtöbbje még a tájainkon sem tud ismertté válni. Hallottam, hogy megint megrendezik a Zoboraljai Rockfesztivált, amely egy jó fórum a bemutatkozásra. Becsülöm a szervezőket, de sajnos nem tudnak neves szponzorokat maguk mellé állítani annak érdekében, hogy az az együttes, amelyik megnyeri, valamit elérhessen, hogy a győzelem valóban ugródeszka lehessen. Ez a helyzet kiábrándít, mert sok a tehetséges csapat. Sajnálom őket. Csak akkor van jövőjük, ha megmaradnak hobbizenekamak. Ha többet szeretnének, akkor falakba fognak ütközni, és előbb vagy utóbb feladják. Az elmondottakból kifolyólag hogyan látod a Raf-II jövőjét? Ennyi évvel a hátunk mögött nincsenek álmaink, nem várunk a csodára, már régen a földön járunk. Velünk nem hiteti el senki, hogy majd jön a producer, csettint egyet, és sztárok leszünk. Nem tudom, hogyan alakul a jövő. Csak azt tudom, hogy továbbra is zenélni akarunk. Magunk és a közönségünk szórakoztatására, (y) Az évek során sokat változott a felállás? Említettem, hogy a zenekart egy baráti társaság alkotta. Ahogy az ilyen társaságoknál lenni szokott, jöttek-mentek a tagok. Összevesztünk, kibékültünk, néhányan elmentek más zenekarokba, újak jöttek a helyükre, szóval a kezdeti években elég gyakori volt a tagcsere. Aztán, amikor már komolyabban zenéltünk, kialakult a stabü felállás. Az utolsó változás 2000 februáijában történt, gitárosunk, Csiba Ricsi a Rómeó Vérzik tagja lett, az ő helyére érkezett Jankovics Zoli. A rendszerváltás előtt nehezebb volt az amatőr zenekarok sorsa? Éppen ellenkezőleg, minden könnyebben ment. Nem voltak akkora elvárások, mint manapság. Nem kellett sok pénz, egyszerű felszerelésünk volt, azzal jártuk a vidéket. Igaz, kevesebb fellépési lehetőség adódott, de ebből kifolyólag a bulik sokkal na gyobb tömeget vonzottak. Emlékszem, nyolcvanhatban játszottunk Bősön, egy ifjúsági találkozón 2500 ember előtt. A hangulat is teljesen más volt. Azt hiszem, nagyobb érték volt a zene. Ezek szerint manapság másról szól a zenélés. Nagyok az elvárások az amatőr zenekarokkal szemben. A hangszerek egy vagyonba kerülnek, a zene is elveszítette az igazi varázsát. Az emberek nem tudnak különbséget tenni zene és zene között. Több zenekarral beszélgettem. A kezdőknek, a tinédzse- r e k n e k nagy álmaik vannak, venes évek elején a kötelező katonai szolgálatok miatt felfüggesztettük a működést, de miután leszereltünk, ismét belevágtunk. Adódott-e krízishelyzet? Amikor azt mondtátok, hogy nincs tovább, vége. Krízishelyzet bizonyára volt. De olyan nem, hogy feladjuk. A zenekar léte sosem forgott kockán. A nyolcvanas évek végén és a kilencHogyan születnek meg a Raf- II-dalok? Ez egy igazi csapatmunka. Jövünk az ödetekkel, megbeszéljük, mindenki hozzáteszi a saját javaslatát. Egy alapötletre építjük a dalt. elhiszik, hogy sikerülhet az áttörés. Szerinted innen meghódítható a magyar piac? Nem. Szlovákiai magyar rockzenekarnak nincs esélye. Mert a HETI 7 ♦ Madonna fontosnak tartja, hogy a Re-Invention nevű turnéján a lehető leghangsúlyosabban felhívja a figyelmet a vüágban folyó erőszakra, és a háború ellen szóljon; rendkívül büszke arra, hogy a koncertjein előadhassa John Lennon Imagine című dalát, amely a zenetörténet leghíresebb békehimnusza. ♦ Újra szítja a kelet-nyugat közötti ellentéteket Snoop Dogg; a sztár azt állítja, hogy New York, Atlanta és Georgia rapelőadói rendszeresen ellopják a kaliforniai riválisaik öüeteit, és rámenős- ségükkel uralják a médiát is, a nyugati parti sztárok jóval ritkábban kapnak helyet a rádiókban. ♦ Beyoncé Knowles belép a hali- hatatlanok közé; Madame Tussaud panoptikumában a dívák részlegében, Kylie Minogue és Britney Spears mellett kap helyet. ♦ Hamarosan a boltokba kerül Dopeman új lemeze, A telep csicskája, amelyről az Every Breath You Take című The Police- sláger átdolgozása az első kislemezdal; a felvételt Emüioval duettben adja elő. ♦ Britney Spears színészi álmai ismét szertefoszlottak, a producerek ugyanis úgy döntöttek, hogy a The Dukes Of Hazzard című film női főszerepét egy másik szőkeségnek, az Amerikában nagy népszerűségnek örvendő Jessica Simpsonnak adják. ♦ A TNT ötödik albuma, az Egyetlen szó platinalemez lett, elérte a 30 ezres eladott példányszámot; a fiúk Pásztor Lászlótól, a Warner Music Hungary ügyvezetőjétől vették át a csillogó korongot. ♦ Peter Hook, a New Order basszusgitárosa elárulta, hogy készülő albumukon az együttes visszatér a korábbi, dance-es hangzásvüághoz; a lemez inkább emlékeztet majd az 1989-ben megjelent Technique vüágára, mint a legutóbbi Get Ready cí-. műre. (p) Tóth Veronika szólólemezének producere nem Pierrot, hanem Rózsa István lesz Megasztár - tiszta vizet a pohárba! Tóth Veronika SAJTÓNYILATKOZAT A Sony Music Entertainment (Hungary) sajtónyüatkozatot adott ki, amelyben közli, hogy az elmúlt hetekben felröppent, egymásnak ellentmondó híradásokkal ellentétben Tóth Veronikának, a Megasztár győztesének szólóalbuma a kiadó gondozásában lát napvüágot. A készülő lemez produceri feladatait ugyan - az előzetes tervekkel ellentétben - nem Pierrot, a műsor zenei vezetője látja el, ennek ellenére az énekesnő és a kiváló zenei szakember között továbbra is felhőtlen a viszony. Pierrot értetlenül áll a munka- kapcsolatukat taglaló cikkek előtt. „Egyetlen lapnak sem nyilatkoztam arról, hogy miért nem én dolgozom Tóth Veronika szólóalbumán. Sértődöttségről pedig végképp nincs szó, Verával és menedzserével problémamentes a kapcsolatom” - mondta. Olyany- nyira nincs ellentét közöttük, hogy az első negatív hangvételű cikk megjelenésének napján a legnagyobb egyetértésben dolgoztak a Best Of Megasztár című album egyik dalán, az Én csak fújom a dalt felvételein. A Sony Music és a TV2 Tóth Veronika kívánságára Rózsa Istvánt kérte fel, hogy legyen a szólóalbumának producere. Mint ismert, a kilencvenes évek közepén ő hozta vissza a köztudatba Cserháti Zsuzsát. A felek 2004. július ötödikén nagyszabású sajtótájékoztató keretében ismertetik a lemezhez kapcsolódó terveiket, (sony, p) Továbbra is tarol Usher Amerikában nincs változás Egy hét megszakítással nyolcadik hete vezeti a tengerentúli lemezeladási listát Usher korongja, a Confessions. Az elmúlt napokban ugyan már csak 210 ezer példány fogyott el a lemezből, de még így is vetélytársai előtt tudott maradni az r&b énekes. A második helyen Method Man debütált a Tical O: The Prequel című albumával. A rapper bizonyára csalódott, hiszen a Tical trilógia két korábbi darabjának az első héten sokkal jobb volt a fogadtatása. A New Found Glory szerezte meg a dobogó legalsó fokát a Catalyst dmű albummal. Érdekes módon a kanadai Alanis Morissette új korongja, a So-Called Chaos csak az ötödik helyen kezdett. Még nála is rosszabbul járt George Michael az aktuális lemezével, a Patience cíművel, amelyet Amerikában csak most adtak ki. A huszonkilencedik helyre tudott felkapaszkodni, de ez várható volt, hiszen az énekes tengerentúli népszerűsége az emlékezetes WC-s „kalandja” után hihetetlen mélységbe zuhant, (péjé) A ZeneZóna felelős szerkesztője Puha József e-mail: zenezona@ujszo.com , Levélcím: Új Szó - ZeneZóna Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1