Új Szó, 2004. június (57. évfolyam, 125-150. szám)

2004-06-07 / 130. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2004. JÚNIUS 7. Sportvilág - régiófoci 19 Egy ízben nagyot tévedett, szabályos szerelésért büntetőt ítélt a komáromiak javára Fric játékvezető Győzelemmel búcsúztak Komárom. Szombaton dél­után eső áztatta, mély ta­lajon játszották a III. liga nyugati csoportjának ko­máromi párharcát, amely a papírformának megfe­lelően a hazaiak győzelmé­vel fejeződött be. ÚJ SZÓ-JELENTÉS Az 5. percben Dobry faképnél hagyta Filínt, beadásáról azonban Konc lemaradt. Kamendy lövését a vendégek kapusa, Kosiba hárí­totta. A 22. percben a hazaiak ka­puja előtt Masarovic kapkodta el a ziccert, a túloldalon Konc sem járt sikerrel. Poruba akciójánál már­már gólt kiáltottak a nézők, ám is­mét csalódniuk kellett. A 28. perc­ben Tot mesterien találat Dobry elé, s a Duna-partiak befejező csa­tára esélyt sem adott Kosibának a közbeavatkozásra. Később Köké- nyesi növelhette volna a KFC ve­zetését, Filín azonban még idejé­ben közbelépett. A 31. percben nagyot tévedett az egyébként részrehajlás nélkül ítélkező játék­vezető, aki Filín szabályszerű be­csúszó szereléséért 11-est ítélt a komáromiak javára. A büntetőt Konc higgadtan értékesítette. Az első félidő hajrájában Hruby szé­píthetett volna, ám fejese gyengé­re sikeredett. Fordulás után Krstenansky hibázott góllal ke­csegtető helyzetben. Az 56. perc­ben Dobry akciója végén Poruba állította be a végeredményt. A folytatásban már ugyanis érintet­len maradt Kosiba hálója, aki bi­zony fellélegzett Konc fejese, Král lövése és Zlatohlávek kapufája után. Győzelemmel búcsúztak el szurkolóiktól a komáromiak, akik újonc létükre a tabella 5. helyéről várják a pontvadászat szerdai zá­rófordulóját. KOMÁRNO-BÁNOVCE 3:0 (2:0). Gólok: Dobry (28.), Konc (31 - 11-esből), Poruba (56.). Sárga lap: Kosiba. Játékvezető: Fric, 200 néző. A komáromiak a következő összeállításban játszot­tak: Molnár (72. Peltzner)-Pod- lucky, Tot (53. Uzola), Zlatohlá­vek, Kökényesi, Krstenansky Zd., Poruba, Kamendy (64. Bazinsky), Král, Dobry, Konc. (md) AIII. liga nyugati csoportjának komáromi mérkőzésén szikrázó párharcok szemtanúi voltak a né­zők (Milan Drozd felvétele) ALACSONYABB OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK Pozsony III. liga, 29. forduló: Ruzinov- SFM Senec 5:2 (2:1), g.: Varga (3, 49.), Ivan (5.), T. Chovanec (66.), Radacovsky (74.), ill. B. Stellár (34., 85. - 11-esből); Dúbravka- Jablonec 4:2 (1:0), g.: Kozmér (4., 90.), Hanzel (66.), Schlesinger (71.), ill. Niznan (68.), Pánis (81.); Slovan B-Inter B 1:1 (1:0), g.: Jur- ko (43.), ill. Hodek (86.); Koba Se­nec B-Sváty Jur 1:1 (0:0), g.: ifj. D. Bartko (70. - 11-esből), ill. Lip- nicky (60.); Vrakuna-Raca 1:2 (0:0), g.: Nemeik (86.), ill. Scib- rány (61.), Scasny (89.); Jarov- ce-Lamac 1:5 (0:3), g.: Bartosek (6., 23. - 11-esből, 45.), Pse-nko (47.), Tóth (49.), ill. Szitás (90.),; 15. BCT 29 7 6 16 31:59 27 16. Rovinka 29 7 6 16 35:68 27 A Kráfová p/S. csapatától 3 pon­tot levonnak. Nyugat-Szlovákia III. liga, 29. forduló: Komámo- Bánovce 3:0 (2:0), g.: Dobry (28.), Konc (31. - 11-esből), Poruba (56.); Topolcany-L. Rovne 1:5 (0:3), g.: Kubesa (87.), ill. Grendel (8., 21. és 77.), Nosicky (20.), To- mana (68.); Neded-Myjav 0:7 (0:3), g.: Kosík (11., 59. és 86.), Duga (20.), Gálik (22.), Stancík (50., - 11-esből), Bogora (90.); N. Zámky-Levice 2:0 (2:0), g.: Trnka (17.), Andrásik (31.); D. Vesteni- ce-Lapás 0:1 (0:1), g.: Dobiás (9.); dicka (52.); Mocenok-Zbrojníky 1:2 (0:2), Andrásik (90.), ill. Ton- kovic (15.), Cvirik (19.). A Gabcí- kovo-Tlmace mérkőzés elmaradt. 1. Vráble 29 21 4 4 66:19 67 2. Mocenok 2918 5 6 61:26 59 3. Pata 29 18 2 9 72:37 56 4. Baka 29 16 4 9 68:42 52 5. Samorin 29 16 4 9 57:38 52 6. Gabcíkovo 2915 5 9 46:33 50 7. Zbrojníky 8. CFK Nitra 9. V. Ludince 2913 6 10 51:45 45 10. Kolárovo 2913 5 11 43:42 44 11. ViOn B 29 10 6 13 58:45 36 12. Sládkovicovo 29 10 4 15 46:52 34 2915 4 10 55:31 49 2914 3 12 69:50 45 13. Bánov 14. Zeliezovce 15. Balon 29 8 3 18 29:61 27 29 6 5 18 30:86 23 29. 4 2 23 17:86 14 Studva (48.), ill. Pajtinka (16.); Pri- beta-Komjatice 2:5 (1:3), g.: Po­zsonyi (33.), Lakatos (68.), ill. Ka- luzák (6.), Mich (28.), Letko, Mich. Marencák (33.), Sipula(63.), Mar. Marencák (89.); Cajkov-Tvrdosov- ce 9:1 (2:1), g.: Pompos (18.), Ma­lis (28.), Lepies (50.), Strelec (55., 56., 67. - 11-esből, és 79.), Kincok (59. és 89.), ill. Coknay (37.); D. Ohaj-Kalná n/Hr. 2:1 (1:0), g.: Pa- lacka (33.), Porubsky (61.), ill. Thaly (88. - 11-esből); Caka-V. Lovce 5:2 (2:1), g.: Dobrota (17.), Tomasek (32.), Viglas (60.), Mud- ron (65.), Molnár (79. - 11-esből), Ul. Hoppan (1.), Krsák (52.); Zem- né-Surany 2:1 (1:0), g.: Adamo- vics (25. és 70.), ill. Chovanec (90. 13. Revúca 14. Cadca 15. D. Hricov 16. Martin 28 5 6 17 28:65 28 5 6 17 29:71 28 4 5 19 16:84 28 1 3 24 21:75 13. Vydrany 14. Samorin B 15. V. Paka 16. Dobrohosf 29 11 29 7 29 6 29 5 5 13 40:50 38 5 17 38:65 26 -4 19 39:84 22 4 20 43:84 19 Kelet-Szlovákia III. liga, 28. forduló: St. Kubovna -Michalovce 0:3 (0:1), g.: Mati(51. és 70.), Tóth (39.); Svidník-Sob- rance 1:0 (1:0), g.: Kosa (31.); V. Kapusany-Trebisov 0:3 (0:1), g.: Cernej (18.), Cizmár (47.), Geri (84.); Sabinov-Cana 5:2 (2:1), g.: Miseik (30., 67. és 75), Surina (44. és 48.), ill. Palencár (38.), Hanzel (62.); Túrna- Durkov 1:1 (0:1), g.: Rusinko (85.), ill. Capko(45.); Lo- komotíva-Stropkov 1:0 (1:0), g.: Szendrey (18.); Sp. N. Vés- Presov Galánta, 29. forduló: Trstíce B- Váhovce 2:4 (1:1), g.: Takács E., öngól, ill. Búran, Krivosudsky, Bors, öngól; Tomásikovo-D. Saliby 3:2 (2:2), Hoboth 2, Nagy, ill. Mo- rovics, Bednár; P. ÚTany-V. Grob 7:1 (4:1), g.: Grus 3, Matús 2, Ur- bánek, Kondákor, ill. Dubovsky; Mostová-Sintava 0:1 (0:1), g.: Molnár - a mérkőzés élbeszakadt; V. ÚTany- C. Brod 1:0 (0:0), g.: Ke- lecsényi; Kajal-C. Voda 0:9 (0:3), g.: Gasparovics 3, Králik 2, Földesi 2, Kiss, Farkas N.; Matús-kovo-To­Pezinok-V. Leváre 1:1 (1:1), g.: Ti­J. Bohunice-Zl. Moravce 0:3 (0:2), lő.Tlmace 29 1 6 22 14:89 9- 11-esből); Imel’-Hr. Kfacany 8:1 B 3:1 (2:0), g. .: Janecka (2. és 32.), pofnica 1:0 (0:0), g. ,: Lax. ko (37.), ill. Prochászka (20.); g.: Upánik (11.), Lukáé (45. - ön­A bajnokság végén a Zeliezovce (2:0), g.: Lovász A. (31. és 88.), Lo­Kukof (62.), ill. Javorek (83.). . A l.V. Úfany 2621 3 2 85:20 66 Láb-D. Luzná 0:2 (0:0), g.: Móra­gól), Ondrejka (49.). A Nemsová­csapatától 3 pontot levonnak. vász M. (40.), Orosi (58.), Haris Bardejov-Lipany találkozó elma­2. C. Voda 2619 1 6 76:30 58 vec (59 - 11-esből), ül. Kufel (88.). Púchov B találkozót a rossz pálya­(64., 65. és 68.), Polgár (58.), ül. radt, a hazaiak nem léptek pályára. 3. Váhovce 2718 3 6 84:38 57 LSv.Jur 2919 6 4 64:27 63 viszonyok miatt elmaradt, a V. liga, déli csoport, 29. fordu­Váczi (63.). 1. Trebisov 2819 6 3 69:17 63 4.Sintava 2517 1 7 68:26 52 2. Slovan B 2918 6 5 75:31 60 mérkőzést szerdán, június 9-én ló: SK Moéenok-SerecT 1:0 (1:0), 1. Hurbanovo 2916 7 6 68:28 55 2. Michalovce 2819 4 5 73:27 61 5.Matúskovo 2613 4 9 48:36 43 3. Ruzinov 2916 8 5 48:24 56 (17.00). A Stúrovo-Spartak Tmava g.: Hudec (16.); N. Zivot-Galanta 2.Sahy 2916 7 6 68:36 55 3. Durkov 2816 5 7 59:24 53 6. P. Úfany 2612 6 8 52:43 42 4. Lamac 2917 4 8 52:28 55 B mérkőzést sem játszották le, a 3:0 (2:0), g.: Andrejkovics (18.), 3. Kalná n/Hr. 2915 4 10 55:45 49 4. Cafia 2813 2 13 51:53 41 7. Topofnica 2613 1 12 46:37 40 5.Inter B 2913 5 11 43:31 44 nagyszombatiak ugyanis autóbu­Turza (25. és 75.); H. Potőn-H. Sa­4.1mel 2913 7 9 69:51 46 5. St. Lubovna 2812 5 11 35:39 41 8.Tomásikovo 2610 5 11 51:53 35 6. Láb 2912 8 9 31:27 44 szuk meghibásodása miatt nem ér­liby 4:1 (1:0), g.: Kramaréík (37.), 5. Marcelová 2913 5 11 60:52 44 6. Stropkov 2813 1 14 42:38 40 9. C. Brod 2610 1 15 30:64 31 7. Raca 2912 5 12 47:40 41 keztek meg a helyszínre. A Méhes (56., 80. - 11-esből és 83.), 6. D. Óhaj 2913 5 11 51:45 44 7. Lipany 2713 1 13 51:52 40 10. D. Saliby 26 8 3 15 43:75 27 8.SFMSenec 29 9 11 9 32:31 38 mérkőzés sorsáról a Nyugat-szlo­ill. Lénáit (90); Toporníky-Zbehy 7. Tvrdosovce 2913 5 11 68:76 44 8. Bardejov 2712 4 11 42:44 40 11. V. Grob 27 8 2 17 38:64 26 9. Dúbravka 2911 5 13 48:40 38 vákiai Futballszövettség sporttech­5:1 (3:0), g.: Johancsik (18., 19., 8. Dvory n/Z. 2913 4 12 66:53 43 9. Sp. N.Ves 2811 6 11 49:40 39 12. Kajal 26 7 3 16 33:69 24 10. D. Luzná 29 9 9 11 38:38 36 nikai bizottsága csütörtöki ülésén 78. és 85.), Rajkovics (21. - 11­9.V. Lovce 2913 1 15 65:77 40 10.Túrna 2811 6 11 36:39 39 13.TrsticeB 26 7 3 16 39:76 24 11. Jablonec 2910 4 15 36:76 34 hoz majd döntést. esből), ül. Mészáros (56.); O. Po­10. Cajkov 2911 6 12 60:44 39 11. Svidník 2811 5 12 28:39 38 14. Mostová 25 6 4 15 35:62 22 12. V. Leváre 29 7 8 14 39:47 29 1. Lapás 2918 6 5 53:23 60 tőn-H. Kráfová 3:1 (2:0), g.: Belko­11. Komjatice 2911 6 12 55:64 39 12. Sabinov 2812 1 15 42:44 37 15.Soporna 26 4 4 18 26:61 16 13. Pezinok 29 8 5 16 35:64 29 2. FC ViOn 29 17 7 5 55:30 58 vics (28.), Lelkes (33. - 11-esből és 12.Caka 2911 5 13 44:57 38 13.Presov B 28 8 9 11 40:42 33 A Matúskovo, C. Brod és a To­14.Koba B 29 7 7 15 32:66 28 3. Led. Rovne 29 16 7 6 75:32 55 75.), ül. Bagocky (46.); Vléany-Vi­13. Surany 2910 6 13 49:50 36 14. Lokomotíva 28 9 5 14 30:46 32 másikovo csapatától 3-3 pontot 15.Vrakuna 29 6 7 16 33:44 25 4. D. Vestenice 2915 3 11 42:32 48 eska 2:1 (0:0), g.: Benes (69.), Mé­14.Zemné 29 9 5 15 43:75 32 15. Sobrance 28 9 5 14 25:53 32 levonnak. 16.Jarovce 29 6 6 17 26:65 24 5. Komárno 29 14 6 9 39:32 48 száros (80.), ill. Zsákovics (87. - 11­15. Pribeta 29 6 9 14 31:57 27 16.V. Kapusany 28 1 3 24 9:84 6 A Jarovce csapatától í i bajnok­6. Stúrovo 2812 8 8 35:30 44 esből); V. Cetín-FC Nitra B 1:0 16. Hr. Kfacany 29 5 6 18 47:89 21 Komárom, 25. forduló: Búc­ság végén 3 pontot levonnak. IV. liga, A csoport, 29. forduló: Blatné-Malinovo 2:1 (0:0), g.: Du- govic, Kucera, ül. Goga; Devóinska N. Ves-Ch. Grob 2:1 (1:1), g.: Ko­vánk, Mad’ar, iü. Cernay; BCT-Vaj- nory 0:1 (0:1), g.: Grebeci; To- másov-PVFA 4:0 (1:0), g.: Valiit 2, Holoczi, Heriban; Rovinka-Kalin- kovo 1:5 (0:2), g.: Jeck, iü. Krajcír 5; Cunovo-Tmávka 1:2 (0:2), g.: Marecek, ill. Laso, Drinka; Ruzinov B-SFM Senec B 1:2 (1:0), g.: To- más, ill. Bodis, Magdolen; Petrzal- ka-Kráfová p/S. 3:2 (2:1), g.: Ku- bancok, Roman, Suroni, ül. Súpla- ta, Kurcina (11-esből). 7. Myjava 8. Nemsová 9. Levice 10. Topolcany 11. Púchov B 12. N. Zámky 13. Trnava B 14. J. Bohunice 15. Bánovce 16. Neded 2913 4 12 52:34 43 2813 4 11 34:40 43 2912 5 12 37:32 41 29 11 7 11 45:41 40 28 9 11 8 37:31 38 29 10 7 12 33:41 37 28 9 4 15 37:49 31 29 7 4 18 23:44 25 29 4 6 19 21:67 18 29 3 5 21 22:82 14 (0:0), g.: Kóna (58. - 11-esből); Trstice-V.-Opatovce 4:2 (1:1), g.: Ivicze (20. és 53.), Hromada (82.), Petrík (88.), ül. Pintér (28.- 11- esből), Gregus (90.). 1.1. Petrzalka 29 24 3 2 82:19 75 2. BLatné 2921 2 6 61:32 65 3.Tomásov 2920 3 6 62:28 63 4.Trnávka 29 12 7 10 41:31 43 5. Malinovo 29 12 5 12 72:54 41 6. Ch. Grob 29 11 8 10 58:52 41 7. Cunovo 29 10 9 10 48:31 39 8. Ruzinov B 29 11 5 13 46:52 38 9.SFMB 29 11 5 13 37:57 38 lO.Vajnory 29 10 6 13 43:58 36 ll.PVFA 29 10 4 15 37:55 34 12. Kalinkovo 29 9 5 15 55:65 32 13. D. N.Ves 29 8 4 17 24:47 28 14. Kráfová 29 8 4 17 45:69 28 Komárno csapatától a bajnok­ság végén 3 pontot levonnak. IV. liga, délkeleti csoport, 29. forduló: V. Ludince-Vráble 2:5 (1:2), g.: Kasana (14., - 11-esből), Franta (86.), ill. Pánik (4.), Pavlo­vié (30. és 51.), Pálencík (63.), Te- sársky (83.); Kolárovo-ViOn B 3:0 (2:0), g.: Máté (38. és 44. - 11- esből), Záhoran (58.); Bánov-Ba- ka 2:3 (1:1), g.: Palacka (28.), Racek (65.), ül. Oravec (23. - 11- esből), Zima (80.), Najman (83.); Sládkovicovo-Pata 2:2 (1:1), g.: Józsa (9.), Krull (66.), ül. Gál (15.), Lehocky (84. - 11-esből); Balon-Zeliezovce 4:0 (3:0), g.: Csi- csay (33. és 61.), Vass (41.), Miklós (43.); CFK Nitra-Samorín 3:2 (2:1), g.: Bernáth (6. és 85.), Slav- kovsky (23.), ül. Matejov (33.), Vo­1. SK Mocenok 2922 5 2 104:21 2.Trstice 29 17 4 8 71:48 3.0. Potöri 29 15 7 7 68:34 4. Topofníky 29 14 6 9 46:41 5.V.-0patovce 29 14 5 10 62:50 6. Vieska 29 13 5 11 60:48 7. Galanta 29 13 5 11 48:51 8. H. Potőn 29 12 6 11 53:48 9. N. Zivot 29 11 6 12 45:35 lO.Zbehy 29 12 3 14 42:64 11. H. Kráfová 29 10 6 13 41:53 12. Sered1 29 9 7 13 46:63 13. V. Cejn'n 29 10 3 16 52:58 14. Vlcany 29 8 7 14 39:66 15. FC Nitra B 29 7 4 18 27:53 16. H. Saliby 29 4 3 22 33:104 A bajnokság végén a Hr. Kl’a- cany és Sahy csapatától 3 pontot levonnak. Közép-Szlovákia III. liga, 28. forduló: Kremnic- ka-Züina B 3:0 (3:0), g.: Choma (12. és 39.), Moringl (6.); Túré. Teplice-Rakytovce 1:0 (0:0), g.: Lettrik (90.); Tomásovce-Bytéa 2:0 (0:0), g.: Grajciar (56.), Vrbiniak (90.); L. Mikulás-Ziar n/Hr. 1:0 (1:0), g.: Pitonák (7. - 11-esből); Ruzomberok B-Revúca 1:0 (0:0), g.: Belos (62.); Cadca-Luéenec 1:0 (0:0), g.: Strapáé (57.); Podbrezo- vá B-D. Hriéov 3:0 (3:0), g.: Ur- banéok (16.), Túrna (22.), Belko Területi bajnokságok Dunaszerdahely, 29. forduló: Samorin B-Dobrohost’ 2:1 (0:1), g.: Kosnáé, Horsky, ill. Sárközi L.; D. Stál-Jurová 3:3 (0:0), g.: László R., Takács P., Bíró, ül. Majoros, Mandák, Fekete R; V. Paka-Tr. Hradská 4:2 (2:1), g.: Bor)ros, Ju­hász, Raisz, Takács J., ill. Dórák, Stojka; Stvrtok n/O.-V. Meder 2:1 (1:1), g.: Szabó M., Klempa, ill. Szabó G.; Ohrady-Janíky 5:2 (2:0), g.: Novotny 2, Zsigray, Deák, Gaál, ül. Horváth R, Németh R; Vrakún-Kráf. Kraéany 5:0 (2:0), g.: Poll)k A. 3. Kosa, Grünfeld; Vyd- rany-Zl. Klasy 2:2 (2:1), g.: Tóth I., Takács A. ill. Sárközy Z., Szikela; Srobárová 3:2 (1:1), g.: Sánta, Zsidek L., Lakatos, ill. Cabada, J. Stupicky; Iza-Sokolce 2:2 (0:1) Varga, Petrík, ill. Halász (lim­esből), Hegedűs M. (öngól); Ka- meniéná- Nesvady 7:0 (4:0), g.: Budai 2, Szüllő 2, Sándor, Hoz­mán, Szalma; Z. Oléa-Zlatná n/0.1:3 (0:2), g.: Cse J., ill. Gál J. 2, Farkas; Dulovce-KF^C Majorka B 3:1 (0:1), g.: Hegedűs 2, Kajan, ill. Belobrad; Moéa-Vrbová n/V. 6:0 (1:0), g.: Kele 2, Lajos T., La­jos E., Bábi, Farkas, Szarka; B. Ko- sihy-Chotín 6:3 (3:1) Varga Zs. 2, Mácsodi, Bárton, Varga M. (11- esből), Csemez, ill. Csókás, L, Csintalan, Takács Z. A bajnokság végén az O. Po- tőn/DAC B csapatától 3 pontot le­vonnak. Keleti csoport, 29.forduló: Mar- celová-Dvory n/Z. 7:2 (4:0), (18. és 40. - mindkettő 11-esből) Mari- kovec, Lucza (37.), Zajos (44., 48. és 90.), Csintalan (68., 11-esből), ill. Bernáth (60.), Hadina (79.); Sahy-Hurbanovo 1:1 (0:1), g.: (23.); K. N. Mesto-Martin 1:0 Lehnice-Kost. Kracany 2:0 (1:0). 1. Kamenicná 2518 3 4 69:20 57 (0:0), g.: Chovanec (65.). G.: Krafcík, Valko. 2.Zlatná n/0. 2516 2 7 95:36 50 1. Kremnicka 2821 2 5 48:20 65 l.Jurová 2919 7 3 77:24 64 3. Nesvady 2512 4 9 65:47 40 2.T. Teplice 2819 3 6 68:22 60 2.V. Meder 2918 2 9 60:38 56 4.Srobárová 2512 2 11 61:52 38 3.Ziar n/Hr. 2815 7 6 77:32 52 3. Lehnice 2915 3 11 52:45 48 5. B. Kosihy 2511 5 9 43:54 38 4. L. Mikulás 2815 6 7 61:30 51 4. Král. Kracany 2915 2 12 58:59 47 6. Z. Olca 2512 1 12 54:45 37 5. Podbrezová B 2814 6 8 44:40 48 5. Ohrady 2913 7 9 57:38 46 7. Búc 2512 1 12 53:60 37 6. Rakytovce 2813 7 8 49:42 46 6. Janíky 2912 8 9 56:37 44 8. Majorka B 2511 3 11 55:58 36 7. Zilina B 2813 5 10 55:46 44 7. Vrakún 2913 5 11 52:49 44 9.Moca 2510 4 11 53:60 34 8.Lucenec 2812 6 10 46:31 42 8.Trh. Hradská 2914 1 14 61:49 43 10. Dulovce 25 8 8 9 50:50 32 9. Bytca 2812 5 11 39:31 41 9. D. Stál 2912 6 11 53:50 42 11. Sokolce 25 8 5 12 47:57 29 10. Ruzomberok B 2810 9 9 43:39 39 10. Kost. Kracany 29 11 7 11 40:47 40 12. Chotín 25 8 4 13 44:63 28 ll.Tomásovce 2811 5 12 49:43 38 11. Stvrtok n/0. 29 11 6 12 49:47 39 13.Vrbová n/V. 25 8 1 16 44:80 25 12. Kysucké N. M. 2811 5 12 31:33 38 12. FK Zl. Klasy 2911 6 12 45:54 39 14.Iza 25 6 3 16 29:80 21

Next

/
Thumbnails
Contents