Új Szó, 2004. június (57. évfolyam, 125-150. szám)
2004-06-07 / 130. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2004. JÚNIUS 7. Vélemény és háttér 5 TALLÓZÓ POLITIKEN Egy dán állampolgár arról számolt be, hogy két éve Afganisztánban egy amerikai katonai börtönben oly módon kínozták meg, mint azt a bagdadi Abu Graib fegyintézetben is tették az iraki rabok fogva tartói. A 30 éves Szilán Hadzs Abderrahman, akinek édesapja algériai, édesanyja pedig dán, a koppenhágai lapnak elmondta: Pakisztánban került amerikai fogságba, majd az afganisztáni Kandahárba hurcolták. Az amerikaiak fotózták, lemeztelenítették, összeláncolták és egy csuklyát húztak a fejére. Pribékjei eközben nemi szervén ékelődtek. „Mindannyiunkat megaláztak” - fűzte hozzá a férfi, aki később a Kubában levő guantánamói amerikai haditengerészeti támaszpont büntetés-végrehajtási részlegébe került, s idén februárban szabadult. MSNBC Dick Cheney amerikai alel- nök továbbra is úgy tartja, hogy a Szaddám Húszéin volt iraki diktátor és az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat között létezett kapcsolat, s ezt az amerikai televíziónak is megerősítette. Utalt egy levélre, amelyet George Tenet, a CIA lemondott vezetője írt 2002 októberében az amerikai szenátus illetékes bizottságának. Az írásban az áll, hogy az amerikai titkosszolgálat már 12 éve nyomon követi az iraki kormány és az al-Kaida közötti együttműködés alakulását. Világos, hogy a kapcsolattartás létrejött - szögezte le Cheney, majd kifejtette: lényegében az al-Kaida számára Irak felkészülési-kiképzési terep volt. Az arab országban képeztek ki például terroristákat vegyi és biológiai fegyverek használatára. Állításának alátámasztására felhozta a jordániai születésű Abu Muszad al-Zarkaui hírhedt terrorista esetét, aki - miután az Egyesült Államok megszállta Afganisztánt - Irakba menekült. Az Irak ellen kezdett hadjárat előtt egy bagdadi méreggyárat irányított - mondta Cheney. Semmi kétség tehát, hogy létrejött a kapcsolat, ennek ellenkezőjét állítani valótlanság lenne - szűrte le mindebből az amerikai alelnök. Szöveg nélkül (Lubomír Kotrha karikatúrája) A Sammar az a klán az arab világban, amelynek szunnita és síita tagjai is vannak Az iraki elnök törzse az egyik legbefolyásosabb Az öböl menti monarchiák egyik - történelmileg is - legnagyobb hatású törzse a Sammar, az a beduin törzs, amelynek egyik fő méltósága az új iraki elnök, Gázi al-Javer. MTI-HÁTTÉR A törzsnek különböző becslések szerint három-ötmillió tagja van, akik Jementől egészen Szíriáig szétszóródtak, s számosán élnek közülük az Egyesült Arab Emírségekben, Szaúd-Arábiában és Kuvaitban is. A Sammar több mint fele Irakban lakik, ahol a hagyománynak megfelelően a törzsi vezetők az al-Dzsarba klánból kerülnek ki. Abdel-Karím asz-Száleh al- Anazi kuvaiti történész szerint a Sammarok a jemeni eredetű al- Kahtán törzsből származnak, s évszázadokkal az iszlám VI. századi megjelenése előtt az Arab-félsziget középső, északi része felé vették útjukat. Nedzsdben összpontosultak, a mai Szaúd-Arábia középső tartományában, ahol a főváros, Rijád is van, majd nagy számban tovább vándoroltak Irak felé. A törzs szunnita muzulmán tagjai közül Irakban sokan síitákká lettek - ez magyarázza, hogy a Sammar, egyedül az arab törzsek között, számlál soraiban szunnitákat és síitákat is - mondja az arab törzsek kuvaiti szakértője. 1891-ben Arábiában - miután megverték az asz-Szaúdokat - a Sammar egyik klánja, az ar- Rasídok létrehoztak egy államot, amelynek részét alkotta Nedzsd és Háel tartomány; a körzetet úgy is nevezik, hogy Sammar-hegy. A modern Arábia megalapítója; Abdel-Azíz ibn Szaúd azután, saját törzse élén, bosszút állt az ar- Rasídokon, s kíméletlen harcok árán 1921-ben véget vetett hatalmuknak. A megbékélés gesztusaként Abdel-Azíz király feleségei közül legalább hármat választott az ar- Rasídok klánjából, közöttük a sivatagi királyság mai de facto uralkodójának, Abdallah bin AbdelAzíz trónörökösnek az anyját. A Sammarok lányainak feleségül vétele azóta is hagyomány az uralkodóházban, de e törzs tagja az Egyesült Arab Emírségek elnökének, Zájed bin Szultán Ál Nahajánnak a neje is. Szíriában, az Irakkal szomszédos vidéken több tízezer Sammar él. Őseiket Irakból deportálták a brit mandátum idején, a két világháború között. Adzsíl Javer al- Dzsarba, a mostani iraki elnök nagyapja a húszas években lett az iraki Sammarok vezetője, azután, hogy nagybátyját és elődjét, a briteknek ellenálló Ászi ibn al- Farhánt Szíriába deportálták. Adzsíl folytatta nagybátyja britellenes politikáját. Parlamenti frakcióvezető volt az iraki monarchia idején, amelyet Abdel-Kerím Kászem 1958-ban puccsal megdöntött. Az iraki Sammarok vezetője őutána Gázi al-Javer egyik nagybátyja, Mohszen al-Javer. Gázi al-Javer 15 évet élt Szaúd- Arábiában, 2003-ban, Szaddám Húszéin bukása után tért haza Bagdadba. Brit lapok szerint már 15 ezer lengyel próbálkozott szigetországi munkavállalással május 1-je óta Csalódottan távoznak a kelet-európaiak MTI Tömegesen távoznak Nagy-Bri- tanniából az új kelet-európai EU- tagállamokból munkavállalási céllal érkezők - írta nem hivatalos adatokra épülő összefoglalójában a The Times. A londoni napilap szerint az EU-bővítés és a brit munkaerőpiac megnyitása óta eltelt öt hétben sok reménybeli áttelepülő számára a vártnál jóval nehezebbnek bizonyult az elhelyezkedés, a szálláskeresés, sőt még a bankszámlanyitás is. A cikk szerint számos olyan bevándorlójelöltre, aki vidéki környezetből érkezett, sokkoló hatással volt London puszta mérete; még rosszabbul jártak azok, akik az angol nyelvet alapszinten sem beszélik. A lap lengyel külügyi forrásokat idézve azt írta, hogy május 1-je óta 15 ezer lengyel utazott Londonba munkavállalás végett, de 8 ezren már vissza is tértek. A cikk szerint a hazatérők által ismertetett nehézségek arra késztették a lengyel és a cseh kormányt is, hogy figyelmeztessék állampolgáraikat: csak már biztos állás - és nyelvtudás - birtokában keljenek útra. A londoni cseh nagykövetség illetékese a lapnak azt mondta: a cseheknek tudniuk kell, hogy „ha az élet nehéz Csehországban, ugyanolyan nehéz, ha nem éppen még nehezebb Nagy-Britanniá- ban”. Nagy-Britannia az egyetlen nagy EU-tagállam, amely - a jóléti juttatások igénybe vételének bizonyos korlátozásával - a bővítés pillanatában teljesen megnyitotta munkaerőpiacát az új tagállamok előtt. A kormány a nyár közepén teszi közzé az első hivatalos adatokat arról, hogy a kelet-európai EU-országokból hányán érkeztek és vállaltak legálisan munkát; külügyminisztériumi források a brit lapnak egyelőre annyit mondtak, hogy a munkavállalók száma „enyhén emelkedik”. Éppen a The Times, és még inkább a Murdoch-sajtóbirodalom másik nagy-britanniai újságja, a The Sun - a világ legnagyobb, naponta 10-11 millió olvasóhoz eljutó bulvárlapja - folytatott a bővítés előtti hónapokban apokaliptikus bevándorlási előrejelzésekkel alátámasztott kampányt annak érdekében, hogy a kormány zárja el a munkaerőpiacot az új tagállamok elől. A kampány hangvételére jellemző volt a The Sunnak közvetlenül a bővítés előtt megjelent egyik vezércikke, amely szerint „kelet-európaiak hordái várnak szegényes javaikkal teli bőröndjeikkel a nagy-britanniai új életre, amint az ajtó kitárul”. A brit belügyminisztérium előzetes becslése szerint azonban az összes új tagállamból évente 5-13 ezer tartós letelepülő érkezik; hivatalos adatok szerint ugyanakkor az uniós átlagot háromszorosan meghaladó ütemben növekvő, most már súlyos munkaerőhiánnyal küszködő brit gazdaságban félmillió állás betöltetlen. KOMMENTAR Sem győztes, sem vesztes SZILVÁSSY JÓZSEF Az elmúlt héten a szlovákiai és a magyar agrártárca vezetője aláírta a tokaji bor márkanevének használatáról rendelkező egyezséget. Holnap a vághosszúfalui magyar tannyelvű kisiskolában átnyújtják a kedvezménytörvény alapján őket is megillető oktatási támogatást. Látszólag semmi összefüggés nincs a két hír között, pedig valójában több rokon vonást és tanulságot is kihámozhatnak azok, akik ismerik a hátteret. A borok királyának forgalmazásában négy évtizedig nem tudott szót érteni a magyar és a szlovák fél. Budapest ragaszkodott az 1908-ban elfogadott magyar bortörvényhez, amely csupán három falut ismer el tokaji borvidéknek abban a térségben, amelyet Trianon után a mai Szlovákia területéhez csatoltak. A magyar szakértők komoly szakmai kifogásokat emeltek a túloldali borkülönlegesség előállításának technológiájával és minőségével szemben. Pozsony viszont olyan jogszabályt alkotott, amely több mint 900 hektáros területet iparkodott tokajivá kikiáltani, holott ezt még a szlovák borszakértők is sokallták. Végül megszületett az értelmes kompromisszum, amelyről már hírt adtak a napilapok. A státustörvényről jóval rövidebb ideig, de annál indulatosabban dúlt a magyar-szlovák politikai csata. Mindkét fél saját igazságának megerősítése érdekében eljutott egészen a Velencei Bizottságig és Brüsszelig. Nagy sokára az érdekeltek mégis csak maguk vajúdták ki a megoldást. Éspedig budapesti törvénymódosítás, majd kormányközi különmegállapodások révén, amelyek alapján más jogcímen küldik a pénzt Erdélybe, Kárpátaljára, a Vajdaságba és Szlovákiába. A támogatás viszont minden esetben eljut a célszemélyekhez: az anyanyelvükön tanuló magyar iskolásokhoz, és az egyetemisták meghatározott köréhez. Nálunk már a magyar alapiskolák 74, a középiskolák 63 százaléka nyújtotta be pályázatát, s ez a modell életképességét is igazolja. Nincs abszolút győztes egyik vitában sem. Miként abszolút vesztes sem. Van viszont két nyertes: elsősorban mindkét ország polgárai, s főleg a szlovákiai magyarok, akik mindig elsőként érzik meg a saját bőrükön, ha megromlik a szlovák-magyar viszony. S akad tanulság is: főleg az, hogy már mi is képesek vagyunk európai módon rendezni vitáinkat, pedig mindkét esetben rosszhiszemű gáncsoskodók hátráltatták az egyezséget. Köztük Eduard Kukán és holdudvara. Hő- börögtek a nacionalisták is: a Pravda például szlovák diadalként ünnepelte a tokajival kapcsolatos egyezséget. Nemrég viszont egyik kommentátora pozsonyi meghátrálásnak minősítette a kedvezménytörvény szlovákiai végrehajtásáról született egyezséget. Kisebbségben élő, legújabban immár egyenrangú európai polgárként különösen jó tudni, hogy a kútmérgezők hőzöngései ellenére ismét szót értettek a normális magyarok és szlovákok. JEGYZET Megint tanultunk TALLÓSI BÉLA Hát ez is elmúlt. A fővárosban, mondhatni, lázongás nélkül csillapodott le a NATO-láz, amely olyan hihetetlenül magasra szökött, hogy ha mérhető lett volna, mert feltalálták volna már a NATO-lázmérőt, megtört volna benne a higany, s hasznavehetetlen kacatként dobhattuk volna a szemétbe. Igaz, a magas lázat nem a lakosságnál, hanem a biztonság biztosítóinál lehetett volna mérni. Volt persze némi tiltakozás is, hát hogyne lett volna, az velejár - jól is néztünk volna ki, ha nincs! -, ám a vártnál kevesebben fejezték ki nemtetszésüket, többen teljességgel közömbösek voltak az események iránt, és olyanok is akadtak, akik örültek neki. Elsősorban a hajléktalanokra gondolok, akik a NATO-találkozónak köszönhetően egyszer legalább, ha nem is úgy istenigazából, olyan móriczi Kis János- módra, de jóllakhattak, hiszen ételt, meleg leveskét osztottak nekik - így aztán számukra a közgyűlés karácsony volt. Aztán örülhettek azok is, akiket nem ütöttek le, akiket zSe- besek nem szabadítottak meg pénztárcájuktól, akiknek nyakából nem szakították le az ezüstláncot, akiknek füléből nem tépték ki az arany fülbevalót, akiknek lakásába nem törtek be és nem fosztották ki, akiknek autóját nem törték fel, valamint azok a szerencsések, akik nem estek egyéb bűncselekmény áldozatául. Mivelhogy voltak ilyenek - bár ezt maguk az érintettek sem tudják. Pedig nem is kevés azok száma, akik a közgyűlésnek köszönhetően nem estek áldozatul. Ugyanis az eseményről tudósítók szerint a rendkívüli rendőri jelenlét a felére csökkentette a bűnözést Pozsonyban. És számomra ez volt a legnagyobb hozadéka ennek az elmúlt pár napnak. És ez volt a legnagyobb felismerés is! Mivelhogy választ kaptunk arra, amit eddig, úgy tűnik, nem tudtunk. Mégpedig, hogy mi módon lehet csökkenteni a bűnözést, vagyis megelőzni a bűn- elkövetést. Milyen kár, hogy eddig nem volt ember, aki kiokosított volna bennünket erről. Aki elmondta volna nekünk. A szájunkba rágta volna. Azt, amit e közgyűlés körüli hercehurca, felhajtás és kellemetlenségek tanulságként adtak, s a napnál is világosabbá tettek előttünk - s e megszívlelendő felfedezést csupa nagybetűvel írnám, hogy soha el ne felejtsük. Azt, hogy a bűnözőket a lakosság ellen irányuló rettenetes tettük elkövetésében a rendőri védelem megerősítésével meg lehet akadályozni. Legalábbis, ahogy a jelen példa mutatja, ily módon nagyfokú eredményességgel vissza lehet tartani a potenciális tetteseket. Megint tanultunk!
