Új Szó, 2004. június (57. évfolyam, 125-150. szám)
2004-06-05 / 129. szám, szombat
12 Családi kör ÚJ SZÓ 2004. JÚNIUS 5. MINDENNAPI KENYERÜNK f Útközben ÉDES ÁRPÁD Ige: „Mózes ezt mondta nekik: Saját szemetekkel láttátok, hogy mit is cselekedett az Úr Egyiptom földjén a fáraóval, összes szolgájával és egész országával. Saját szemetekkel láttátok a nagy próbatételeket, azokat a nagy jeleket és csodákat. Csak értelmes szívet, látó szemet és halló fület nem adott nektek az Úr máig sem. Pedig negyven évig vezettelek benneteket a pusztában, és nem szakadt le rólatok a ruha, a lábatokról sem szakadt le a saru; kenyeret nem ettetek, bort és szeszes italt sem ittatok, hogy megtudjátok: én az Úr vagyok, a ti Istenetek.” (5Mózes 29,1-5) A statisztikai hivatalok az élet legkülönbözőbb dolgairól készítenek kimutatásokat. Mérik, hogy mennyi időt töltünk alvással, munkával, evéssel, szórakozással, a tévé előtt és egyéb lehetséges és lehetetlen élethelyzetekben. Biztosan arról is készült kimutatás, hogy egy átlagember egy átlagélet során átlagban mennyit tölt utazással. Percben és kilométerben kifejezve valószínű szép summákat kapunk. Hisz az óvodától az iskolán át a munkahelyig mindig távolságokat kell áthidalnunk. Sorban állunk sorompónál, villanyrendőrnél, üzletben, rendelőben, hol türelmesen, hol türelmetlenül várva, hogy indulhassunk tovább. Néha templomba is elmegyünk, főleg, ha eszünkbe jut, hogy lesz egy „út”, ahova már úgy visznek bennünket valós vagy professzionális kegyelettel. S ráébredünk, hogy az egész élet egy nagy-nagy „útközben”, amit választékosán néha életútnak, életpályának nevezünk. Ebben pedig legtöbbször nem az az érdekes, igazán fontos, amit a statisztikák kimutatnak, mert a „mennyi” és a „meddig” kérdéseknél sokkal fontosabb a „hogyan”? Oviba hajdan édesapám a kis piros motorkerékpár kormány és ülés közti gödrében hordott, s mert az egészből csak ezt a kis szakaszt találtam jónak, nem is tartott sokáig az óvodába járásom, de ez határozottan emlékemben él. Gimnáziumba bejáró voltam, s a buszon volt egy távolabbról utazó fiúcsapat, akik a „négyes ülésben” mindig az egész időt végigkártyázták, és ha sok leszálló volt, akkor még egy gyors partit leosztottak, hogy az utolsó perc se teljen hiába. Persze olyan is volt, aki olvasott vagy tanult. Az életút is sok tanulságot rejt magában, ha van hozzá kellő látás vagy halló fül és értelmes szív. Mózes, az Isten embere egy ilyen küzdelmes életpálya végén mondja el tapasztalatait, állít igaz tükröt a negyvenéves pusztai vándorlás végén Izrael fiai elé. Teszi ezt akkor is, ha tudja, hogy az ígéret Földjének határán áll, látja a folyón túl a tejjel és mézzel folyó Kánaánt, s tudja azt is, hogy az Isten nem engedte meg neki, hogy átkeljen a Jordánon. Nem forral bosszút azért, mert a nép zúgolódása okozta botlását, ami miatt Isten megharagudott rá, és nem engedte, hogy életútja a megígért új hazáig érjen. Ehelyett emlékezteti az Egyiptomból kivonult népet az Isten csodáira, amiket a hosszú út során megélhettek. Milyen jellemző, hogy az ember még a legnagyobb csodákról is képes elfeledkezni, s eközben a legkisebb baj vagy probléma miatt zúgolódik és lázad. De nem az a baj, hogy a múlt legnagyobb csodái is eltörpülnek a jelen kis problémái mellett, hanem az, hogy az a hit fogyatkozik meg, amelyik meglátja, hogy ugyanaz az Isten, aki a múlt csodáit véghez vitte, ma sem erőtlenebb, és ma is képes megtartani. Nemcsak a pusztai vándorlás negyven évében, és nemcsak az elmúlt rend negyven évében tudott megoltalmazni. Lehet, hogy nem volt hét mérföldes csizmájuk, ám a saru nem szakadt le lábukról! Ha nem volt kenyerük, az Isten mannával táplálta őket. A bor, s a más istenek mámora helyett kijózanító, de élő víz forrása fakadt akár a kősziklából is. De az úrnak ebben a szakaszában sem a látótávon belüli Kánaán puszta valósága boldogít, hanem az Isten, aki megáldja a hűséget. Éppúgy válhat átokká a hűtlenség és a hitetlenség számára még az ígéret Földje is. Az EU határán innen és túl is jó tudatosítanunk, hogy sem Brüsszel, sem Strasbourg nem fog megtartani minket, csakis az Úr, aki ezeríziglen hűséges az őt szeretőkhöz! A szerző református lelkész Okos magazinok, menedzserképző szakemberek mondják el naponta, hogyan kell állást keresni Nem a győzelem a fontos? Van-e olyan ember, aki nem tudná, hogyan veszik fel mostanában a munkahelyekre az új munkaerőt? Aligha. Mert hát ki ne tudná, hogy ma már nem elég a sógorság és komaság, hanem a tudás, a képességek és az ügyesség a döntő. Sokan saját bőrükön tapasztalták az újkori pályázatok komolyságát, mások hallomásból tudják, vagy újságban olvasták. FIALA ILONA Barátnőm, aki majdnem egy éve munkanélküli, el tudná mondani, mit jelent manapság munkahelyet keresni. Jó egynéhány pályázaton részt vett, mondhatjuk: ő a „gyakorlott pályázó”. Megpályázta már az összes létező helyet, amelyik valamennyire közel állt végzettségéhez, de sajnos soha sem járt sikerrel. Legutóbb egy állami hivatal egyik szekciójának vezető posztjára fente a fogát. Annak rendje s módja szerint benyújtotta az összes kért anyagot: életrajz, referenciák, kérvények, magyarázatok, öndicséret stb. Alaposan felkészült, s a kiírt napon megfelelő öltözékben, megfelelő make uppal jelent meg a válogató bizottság előtt. Lehengerlőén jó válaszokat adott a feltett kérdésekre, miután a vizsga írásbeli részével is sikeresen elbírt. S mivel ő igazán tudja, hogy a bizottság az elért pontszámok alapján hozza meg a döntést, biztos volt benne, hogy megkapja a megpályázott helyet. A végeredmény azonban egészen más volt. Az az úr nyilvánult a „legjobbnak”, nevezzük XY-nak, aki már azelőtt is ennél a hivatalnál dolgozott, s karrierépítés címén úgy gondolta, megpróbál magasabb szintű beosztásba kerülni. Persze, az ötlet nem kimondottan az ő fejében született meg, hanem a hivatal főfője javasolta, hogy vegye át a már hosszabb ideje vezető nélkül álló szekciót. Mondván, valamennyire ismeri a szóban forgó tevékenységgel kapcsolatos kérdéseket, valamennyire jártas a hivatal ügyeiben, valamennyire azt is tudja, mi a hivatal küldetése, s remélhetőleg valamennyire meg tud birkózni az új feladatokkal. Olyan kockázatos idegent felvenni! Nem tudhatja az ember, mi lakik benne. S itt ez a jó ember, soha senkit nem bántott, nem is ostoba, ha igyekszik egy kicsit, el tudja majd látni az új feladatokat. A megdumálást megegyezés követte. Természetesen mindez a nyilvánosság kizárásával történt. Az illető úr ugyanúgy benyújtotta a jelentkezését, s ugyanúgy részt vett a pályázaton, mint az összes többi érdeklődő. S mivel ő volt mindegyikük közül a „legsikeresebb”, természetes, hogy a szabad helyet ő kapta meg. Csak akkor derült fény valami turpisságra, amikor barátnőm a fő-fő titkárnőjében volt gimnáziumi osztálytársát fedezte fel. Erre már a vizsga után került sor, amikor túltette magát az izgalmakon, s vígan elbeszélgetett az egykori kedves osztálytárssal. Aki pedig kedvét szegte azzal, hogy elakkor hívja be XY urat, aki holnaptól lesz a szekció vezetője. Barátnőm enyhén szólva elszomorodott mindezek hallatán, s amikor nekem elmesélte a történteket, saját maga vigasztalására felidézte a régi mondást: nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel. Igen, ez így valóban érvényes, bár számára a győzelem is nagyon fontos lett volna. Az egymást felfaló konkurenciaharcban valóban a győzteseké a világ. De mi lesz a vesztesekkel? A nagyszámú résztvevővel, akik törvényszerűen nem lehettek mind győztesek? S mi lesz akkor, ha minden harcot úgy nyernek meg a „győztesek”, mintXY úr nyerte? Ilyen esetekben szólni kellene a nagyfőnöknek, hogy ha már elrendelte is, ki nyerje meg a versenyt, legalább jegyezze meg a dátumot, amikorra a pályázatot kiírták, s addig a napig ne titulálja nyertesnek a jövőbeli „győztest”. Mélyen hallgasson addig a percig, amíg nyilvánosságra hozzák a felvételi eredményeit, s tegyen úgy, mintha az egészhez fikarcnyi köze se volna. A naiv elszólások ugyanis könnyen eljutnak a munkahely falain túlra, mert a titkárnők esetenként jobb barátságban vannak a kívülállókkal, mint éppen a főnökükkel. mondta: ne nagyon számítson rá, hogy megnyeri a pályázatot. Mert ugyanis:- Nekem már tegnap mondta a főnök, hogy hívjam be hozzá a szekció vezetőjét. Mondom neki, hogy ennek a szekciónak már lassan három hónapja nincs vezetője. Azt mondja: ne hülyítsem őt, hiszen az új vezető az XY úr. Már hogy lenne, mondom én, hiszen csak holnap lesz a pályázat. Aha, csak holnap, így a főnök. Na jó, LOCSOGÓ TOTYOGÓK Kedves Szülők, Nagymamák, Nagypapák, Óvó nénik! ÚJ ROVAT Bizonyára mindnyájan olvastak már hasonlót, hiszen a női és családi lapok kedvenc rovata volt mindig is a Gyermekszáj, azaz kicsinyeink frappáns, humoros és legtöbbször meglepően bölcs megjegyzéseinek gyűjteménye. Ezt a hagyományt szeretnénk most olvasóink segítségével mi is feleleveníteni, folytatni. Kérem, írják le, és küldjék el a Családi Kör címére totyogó és ugrándozó gyermekeik, unokáik, védenceik egy-egy aranyos mondatát. A legeredetibbért havonta egyszer az Új Nő szakácskönyvét küldjük majd el, hogy a kedves locsogásért változatos ízes falatokkal tömhessék be totyogóik száját. Ízelítőül, bevezetésképpen idegen gyermekek kérdésekre adott válaszait közöljük, azt remélve, hogy a jövő héten már sajátjaink, a Családi Kör gyermekei töltik meg ezt a rovatot. E-mail címünk is van: csaladivilag@ujszo.com \ / i \ . receptkönyve Mi a szomorúság? A szomorúság az, amikor az egyik ember meglátogatja a másikat, és sokat iszik. (7 éves) Miért patkolják meg a lovakat? ♦ Azért, mert a patkók köny- nyebbek a lónál, egy gyorsabban mennek, mint a ló. (8 éves) ♦ Azért, hogy ne boruljon fel a ló, mert mikor fékez, akkor a patkókkal kapaszkodik. (9 éves) ♦ Azért, hogy csattogjon velük az utcán, mert ha nem csattog, akkor nem is ló. (7 éves) Mit jelent az, hogy modern? Modern az, ha látsz valami szépet, ami nagyon drága és nincs pénzed megvenni. (7 éves) Miből készül a parfüm? Vízből, dugóból és parfümből. (5 éves) Hogyan tudnak a vándormadarak több ezer kilométert megtenni egyfolytában repülve, éjjel-nappal? A madarak, mikor ilyen messze indulnak, visznek magukkal élelmet egy tarisznyában. A repülés előtt pedig egy-két hónapig még nem indulnak el, hogy pihentek legyenek. (7 éves) Hogyan értik meg egymást a madarak és az állatok, amikor nem tudnak beszélni? A madarak és az állatok egymáshoz nagyon közel mennek, és suttogva beszélnek, és nekünk csak annyit mondanak, hogy miau. (10 éves) Honnan tudják a tévében, hogy milyen idő lesz holnap? Az ember a tévében onnan tudja, hogy holnap esni fog, hogy elolvassa egy cetliről. A cetlit az anyukája írta neki. (6 éves) Miért nem esünk le, ha egyszer forog a Föld? Azért, mert csak a Föld forog, nem az aszfalt. (6 éves) Mi a Biblia? A Biblia egy könyv, amit Isten hagyott nekünk, hogy tudjuk, mi lesz a jövőben. Azt írja benne, hogy lesz két világháború és mind a kettőt a románok fogják megnyerni és így is történt. (6 éves) Mi a hárs? A hárs egy fából készült élőlény. (7 éves) Mi az ambíció? Az ambíció azt jelenti, hogy önző vagy. (10 éves) Mi a mosoly? A mosoly az, amikor az emberek csukott szájjal nevetnek, hogy ne zavarják a többi lakót. (7 éves) Kik az alvajárók? Az alvajáróknak olyan betegségük van, ami nem engedi, hogy leessenek a tetőről. A bacilusaik tartják egyensúlyban őket. Amikor az alvajáró az egyik oldalra megy, akkor a baci- lusok a másik oldalra rohannak és ez folyton így ismétlődik. (10 éves)
