Új Szó, 2004. május (57. évfolyam, 101-124. szám)
2004-05-06 / 104. szám, csütörtök
ÚJ SZŐ 2004. MÁJUS 6. 10 Vendégünk Koncz Zsuzsa hamarosan európai turnéra indul, Szlovákiában három helyszínen is fellép a népszerű magyarországi énekesnő Májusban talán kicsit helyrezökken a világ Generációk nőttek fel a dalain, és a szüléink éppúgy azt érezhették, hogy a szívükből énekel, mint mi. Koncz Zsuzsa nem is tagadta soha, hogy a dalaival állást foglal - az élet dolgaival, szerelemmel és barátsággal, de ha úgy alakult, akár közéleti kérdésekkel kapcsolatban is. VRABEC MÁRIA Az utóbbi időben talán az elgondolkodtató, helyenként szinte elszomorító jelenségből volt több szűkebb és távolibb világunkban, de a dal akkor is szólt, és szól ma is. Örömszerzőnek, búfelejtőnek vagy vigaszul - az alkalom talán nem is számít, hiszen a lényeg az, hogy sokan tudjuk, mit ér, ha valódi személyiség áll a színpadon. Koncz Zsuzsa a napokban európai turnéra indul, a felvidéki közönség május 11-én Érsekújvárban, 26-án Pozsonyban, és a turné folytatásaként ősszel Kassán találkozhat vele. Két éve, amikor legutóbb beszélgettünk, Önt is eléggé lehangolta a magyarországi feszült, sőt ellenséges politikai légkör. Mostanra javult a közérzete? Egyrészt igen, másrészt nem. Bizonyos dolgok sokkal megnyug- tatóbbak, mint két-három éve, de maradtak olyanok is, amelyek ugyanúgy rosszkedvvel tölthetik el a figyelő és gondolkodó embert. Józan ember arra már nem is számíthat, hogy egyszer minden szép, jó és igazságos lesz, de az európai normákhoz közelítő közéletet talán még remélhetünk magunknak. Most úgy érzem, nagyon kis lépésekkel, de jó irányba haladunk. Sajnos, a kis lépés azt jelenti, hogy egyet előre, kettőt összevissza, de nem nagyon tehetünk egyebet, mint hogy bízunk abban: majd csak itt, mifelénk is kialakul egy komfortosabb, élhetőbb világ, amelyben egyszerű halandónak már nem is nagyon kell a politikával törődnie. De most még nagyon messze tartunk ettől, sőt, mintha már- már azt kezdenénk hinni, nincs is lényeges különbség az egymást váltó garnitúrák között. Ön is érzékeli ezt a csodavárás utáni csalódást követő rezignáltságot a környezetében? Érzékelem, és nem is teljesen alaptalanul, mert a nagy politikai sárdobálásban lassan már senki és semmi nem marad tiszta, és ez sokakat jogosan keserít el. Másrészt a magyar természet mindig is hajlamos volt a végletek közti ingadozásokra. A nagy lelkesedéseket általában hatalmas kiábrándulások követik, és csak ritkán tudunk hideg fejjel mérlegelni, mielőtt teljesen elvetnénk, akit nemrég még piedesztálra emeltünk. Mégis azt gondolom, hogy túlságosan megvisel bennünket és befolyásolja a mindennapjainkat a politikusok marakodása, mert nem szoktunk hozzá. Évtizedekig fogalmunk sem volt, mi történik az egyetlen pártház falain belül, most pedig a szabadsággal együtt minden politikai csetepaté is a nyakunkba szakadt. Alig néhány év alatt kellett elsajátítanunk mindazt, amit például Angliában évtizedek óta művelnek és tökéletesítenek, akárcsak a híres angol pázsitot, ráadásul a változás nálunk nem szerves fejlődés eredménye volt, hanem szinte egyik napról a másikra történt. De nincs ebben semmi borzasztó, konszolidált nyugati demokráciákban is egymásnak esnek olykor a parlamenti képviselők, mégsem keseredik el a nép. Szerintem csak idő kérdése és nálunk is kialakul az a fajta kultúra, amelyben az ellenzék kultiváltan bírálja a kormányt, a koalíció be tudja ismerni a hibáit, a választók pedig résen vannak, és voksoláskor levonják a megfelelő következtetéseket. Ez a nyitottság és információáradat, amelyben ma részünk van, most még inkább dezo- rientálja, mint motiválja az emberek nagy részét, de én hiszem azt, hogy néhány éven belül mi is megtanulunk jól figyelni és kiszűrni a hazugságokat. Kívülről úgy látszik, hogy a politika eléggé megosztotta a magyar művészvilágot, és ennek még ma is vannak lecsengései... Belülről nem annyira érzékelhető, bár a közelmúltbeli írószövetségi botrány rávilágított, mennyire megosztott az értelmiség is. Általában a választási kampány idején éleződik a helyzet, aztán lecsende- sül, hiszen a hétköznapokon mégiscsak együtt dolgozunk, találkozunk különböző rendezvényeken. Nem mindegy, hogy egy ismert ember milyen véleménnyel áll ki a nyilvánosság elé, de azért gyerekes dolognak tartanám, ha egymás tudását és tehetségét a politikai nézetek szerint ítélnénk meg. Én már alaptermészetemnél fogva is mindenféle militáns megnyilatkozástól távol tartom magam, és el tudom fogadni mások véleményét is, ha higgadtan érvelnek - azt hiszem ez az a magatartás, ami nézetkülönbségek esetén is megkímélhet bennünket a konfliktusoktól. Nem is érdemes a politikán halálosan összeveszni, mert mint afféle kis országoknak, úgy sincs olyan sok lehetőségünk, amennyit mi képzelünk magunknak. A világ sorát nem mi fogjuk irányítani, bármilyen nagyokat is álmodunk, és befolyásolni is csak akkor tudjuk, ha először elsajátítjuk a politikai és társadalmi kultúra alapelveit. Ha ez sikerül, akkor egyszer mi magyarok is lehetünk még olyan viszonyban a szomszédainkkal - hadd ne említsek neveket - mint a németek a franciákkal. Mindaz, amit most elmondott, nagyon árnyalt és sokféle módon benne van a dalaiban is. Pedig épp házi szövegírója, Bródy János mondta nemrég, hogy talán már csak a szerelemről kellene énekelni, a többi úgyse fontos. Ő mond néha üyeneket, de azért nem tudja magában tartam, ha kikívánkozik belőle valami mondanivaló. Persze, én is voltam már olyan hangulatban, hogy azt gondoltam, semmi foganatja annak, amit a dalaimmal mondok, de mégsem mondhatok mást, mert ez foglalkoztat, és nem tagadhatom meg önmagam. Egyszerűbb a szerelemről énekelni. A magyar zenei élet most tényleg szó szerint szórakoztató iparrá változott egyperces sztárokkal, de nem kell mindenkinek ehhez idomulni. Nem is éreztem úgy soha, hogy ehhez a trendhez kellene alkalmazkodnom, mert engem nem ezért szerettek meg az emberek, és nem is ezt várják tőlem. Mivel amúgy is szemérmes alkat vagyok, mindig távol állt tőlem a magánéleti kitárulkozás a színpadon, sokkal jobban megérintett az a lendület és közös akarás, amely az én nemzedékemet erre a pályára irányította. Aki eljön a koncertemre, az remélem ma is azt érzi, hogy sokan vagyunk, akiknek fontos, merre fordul a világ, és ennél többet nem is akarhatok. Figyelte a Megasztár című műsort? Mit gondol, összehasonlítható a szereplők népszerűsége azzal, ahogy a táncdalfesztiválok idején Önöket szerette a közönség? Azt gondolom, hogy igen, hiszen többnyire mi sem az énekesi, zené- szi pályára készültünk, mégis ott marasztalt a siker, a közönség igénye és a belső kifejezési vágy. Az már más kérdés, hogy szerintem a mostani szereplők iránti érdeklődést azért művileg is gerjesztették, nem volt idő arra, hogy maguktól alakuljanak a dolgok. Nagyon drukkolok nekik, de félő, hogy áldozatául esnek a médiának, mert aki régen a pályán van, az pontosan tudja, hogy a túl sok szereplés legalább annyira ártalmas, mint a túl kevés. Most felvillant számukra egy szép, jól induló pálya lehetősége, de majd csak az elkövetkező egy-két év dönti el, megta- lálják-e a saját hangjukat és elég erős egyéniségek-e ahhoz, hogy ezt a kísértések ellenére meg is tartsák. Ön mindig tudatosan vigyázott arra, mikor mennyit ad magából, hogy se túl sok ne legyen, se túl kevés? Soha nem terveztem meg pontosan, milyen formában adagoljam magam a nyilvánosságnak, nem is lennék rá képes, mert ennél sokkal öntörvényűbb vagyok. Az, hogy mégis tudtam mértéket tartam, inkább ösztönös megérzés, mint tudatos elhatározás dolga. Nekem úgyjó, ha a szakmai életem is a maga természetes medrében folyik, nem szeretem a túl harsány, csupán figyelemfelkeltést szolgáló megnyilvánulásokat. Mostanában mi ért ebbe a természetes mederbe? A Ki nevet a végén című lemezem megjelenése után majdnem egy évig turnéztam itthon. Nagyon nagy lendületet kaptam ettől az országjárástól, a koncertek hangulatától, és tulajdonképpen ez adta az ötletet, hogy most, az EU-csatlakozás évében egy európai turnét szervezzünk. Szándékaink szerint ez közös ünneplés lesz azokkal, akik velünk egyszerre lépnek be és bíztatás azoknak, akik majd csak utánunk következnek. Elsősorban a szomszédos országokat járjuk végig - Szlovákiát, Szlovéniát, Horvátországot, Vajdaságot, Romániát, Kárpátalját - és egy-két olyan helyszínt is meglátogatunk német nyelvterületeken, ahol az elmúlt években gyakran felléptem. Lemezterv nincs a tarsolyban? De van, kettő is. Az egyik egy verslemez lenne, amelyen az örök kedvenceken kívül mai magyar költők versei is hallhatók majd. A másik pedig egy érdekesség, amelyről egyelőre nem is árulok el többet, mert most még csak keresem hozzá a dalokat. Két turné között hogyan pihen? Akkor is utazgat, vagy inkább az otthon csendjét kedveli? Külföldön tudok a legjobban megpihenni, mert már attól is jobb kedvre hangolódom, hogy nem is hallok az itthoni perpatvaroktól, és látom, milyen egyszerűen tudnak működni a dolgok. Az sem elhanyagolható szempont számomra, hogy ott nem ismernek és nem kell a nap huszonnégy órájában Koncz Zsuzsának lennem, hanem felszabadultan elvegyülhetek a tömegben. Főleg Skandináviát szeretem nagyon, mert ott az emberek között is - és úgy általában is - békét és kedvességet érzek. Mintha azzal akarnák pótolni a kevéske napfényt, hogy egymásra mosolyognak. A másik nagy szerelmem Dél- Franciaország, mert ott az ember egyszerűen képtelen arra, hogy ne élvezze az életet. Az asztrológia foglalkoztatja még? Persze, ez már az életem része. A csillagokból nagyon sok mindenre választ kaphatunk, ha tudjuk, hogyan keressük. Most egyébként azt ígérik, hogy májustól egy kicsit helyrezökken a világ, jobb időszak következik, és én remélem, hogy az uniós csatlakozás valóban ennek a nyugodtabb kornak a kezdete. „A túl sok szereplés legalább annyira ártalmas, mint a túl kevés” (Képarchívum) „A magyar zenei élet szó szerint szórakoztató iparrá változott”
