Új Szó, 2004. május (57. évfolyam, 101-124. szám)

2004-05-05 / 103. szám, szerda

12 ZeneZóna ÚJ SZÓ 2004. MÁJUS 5. HÍRSZOLGÁLAT Beyoncé George Michael uralja a brit rádiókat Az elmúlt húsz év összesített adatai szerint George Michael dalai csendültek fel legtöbbször a szigetország rádióinak műso­raiban. Az énekes a legtöbbet játszott előadónak járó díjat a Londonban megtartott Radio Academy hagyományos évi kon­ferenciáján vette át. „El sem hi­szem. A legszerencsésebb dal­szerzőnek érzem magam a vilá­gon” - nyilatkozta. A szerzői jogokkal foglalkozó Phonographic Performance Ltd. az elmúlt két évtized játszási adatai alapján egy tízes listát ál­lított össze. Hat angol, két ausztrál, egy amerikai és egy kanadai elő­adó szerepel rajta, (d, p) Az elmúlt húsz év legtöbbet játszott előadói Angliában 1. 2. 3. 4. 5. George Michael Elton John Robbie Williams Kylie Minogue Bryan Adams 6. Madonna 7. Phil Collins 8. Cliff Richard 9. Mick Hucknall (INXS) 10. Paul McCartney Beyoncé és Alicia nem kedveli egymást Igazi csajos bulinak indult Missy Elliott, Alicia Keys és Beyoncé Knowles közös amerikai turnéja, ám mostanra komoly ellentétek alakultak ki a sztárok között. Alicia és Beyoncé gyakran vesze­kednek egymással, mert képtelenek megegyezni abban, hogy melyi­kük koncertje záija az estéket. A Ladies First nevű turnéról eddig megjelent kritikákban legtöbbször Keys kisasszony fellépését emel­ték ki, mondván a show legkiemelkedőbb részét produkálja, és a Destiny’s Child énekesnőjének ez is csípi a szemét. Beyoncé azért is dühös, mert szerinte a plakátokon kevésbé hangsúlyosan szerepel a neve, pedig a lemezeladás tekintetében mindkét énekesnőt megelő­zi, így ő a legnagyobb nézőcsalogató, (m, p) A döntősök közül egyre többen fakadnak ki, kettőnek van lemezszerződése, a többiek helyzete elég kilátástalan Hogyan tovább Megasztárok? Magyarországon volt egy színvonalas, profi, ugyan­akkor szórakoztató és köz- érdeklődésre számot tartó zenei tehetségkutató ver­seny. Mindez már a múlté, a jelen pedig elszomorító, és tele van kérdőjellel. A HÉT TÉMÁJA Március közepén a ZeneZóná- ban is foglalkoztunk a Mega­sztárral. Akkor még javában folyt a megmérettetés, izgultunk, vajon ki lesz Az év hangja. Olyan szép volt! A közönség elhitte, hogy a tehetsé­gekre csodás karrier vár. A szerep­lők is elhitték. Akik azonban járato­sak a magyar könnyűzenében, már akkor tudták, hogy a sikert, a hosz- szan tartó népszerűséget nem ad­ják könnyen. Nyilvánvaló volt, hogy a sztárjelöltekre sok akadály vár, s ha sikeresen helytállnak sem biztos, hogy eljutnak a hőn áhított lemezszerződésig. A márciusi írá­somban már utaltam a felmerülő nehézségekre, de mivel nem akar­tam ünneprontó lenni, túlságosan nem feszegettem a témakört. A hasonló nemzetközi műsorok még a nagy zenepiacokon is csak ritkán tudnak tartósan pályára állí­tani új csülagokat. Egy angol televí­ziós szakember elmondása szerint nem is ez a cél, a cél az, hogy minél többen nézzék a műsort, minél töb­ben küldjenek emelt díjas sms- eket, hogy a csatornának sok bevé­telt hozzon; ez a fiataloknak egy le­hetőség a kitörésre, de profitálnia főleg a tévének kell. így aztán előbb vagy utóbb a szereplők is rá­jönnek, hogy ők csak bábuk, akiket kötélen rángatnak. Az esetek több­ségében mindenki meggazdagodik a produkcióból, csak a legérintet­tebbek nem, akik vásárra viszik a bőrüket. De a sorsuk senkit sem ér­dekel, mivel, miután eltűnnek a reflektorfényből, jönnek az új sztárjelöltek. Illúzió lett volna azt hinni, a magyar változat más lesz, hogy ezek a fiatalok majd átírják a könnyűzenét. Bár a magyar Megasztár minden eddigi nemzet­közi próbálkozásnál „ember- központúbbra” sikeredett, ennek ellenére a zenei szakemberek félel­me nem volt alaptalan. Nagy öröm látni, hogy újra meg­jelent a magyar zenei közéletben a sztár fogalma, viszont ha jobban belegondolunk, egyelőre nem szü­letett egy sem, és nyilván messze nem is alkalmas rá mindenki, aki­nek szép hangja van. Magyaror­szág utolsó igazi sztárja Ákos volt, akinek valóban testőrökkel kellett járnia az utcán, akinek aktuális haj­viseletét fiatalok százai utánozták, aki ha dedikált egy lemezboltban, le kellett zárni az utcát. Manapság jóval nagyobb a választék, így el- oszlik a potenciális rajongótábor, a sztárok már régen kihaltak a ma­gyar zenei életből. Ma már Ákos sem sztár, „csak” egy nagyon nép­szerű, profi előadóművész. A Megasztár második helyezett­je, Oláh Ibolya személyiségében, lényében jobban benne van a sztár- ság, mint a győztes Tóth Veronikáé­ban, azonban utóbbi egy nagyon kedves, szerethető, közülünk való lány, aki megjelenésével, stílusával, ha nem is a szó amerikai értelmé­ben vett sztár, de közkedvelt, sike­res énekesnő lehet, és reméljük, lesz is. Hogy Ibolyából sztár válik-e, az már egyáltalán nem biztos. A szénája egyre rosszabbul áll, le­mezszerződést még nem kapott. Féltem őt, hiszen már a műsorban is bebizonyosodott, hogy a sztár­élet negatív velejáróit nem tudja feldolgozni. Kérdés, meddig bírja idegekkel, hogy nem kapkodnak utána a kiadók, a zeneszerzők. Sajnos a Megasztár szereplői az­zá váltak, amivé nem akartuk, hogy váljanak. A tizenkét fős csa­patból a produceri iroda harmad­rangú haknibrigádot csinált. Az eu­rópai uniós csatlakozás előestéjén Dél-Komáromban léptek fel. A kö­zönség izgatottan várta Ibolyát, Tóth Verát, aztán nagyot csalódott, mert a tizenkettőből öten jöttek el, Ibolya és Vera is távol maradt. Való­színűleg egy másik helyszínen vol­tak, nagyobb gázsiért. (A pénz a menedzsmenté, amely aztán kifi­zeti a fellépőket, annyit ad, ameny- nyit akar...) Komáromi koncert­jükben még a fanatikus Megasztár­rajongók is csalódtak. Egyik isme­rősöm meg is jegyezte,-hogy ilyen a rossz hakni... A csapat azóta sem pihen, járja a magyarlakta vidékeket, miközben a legtöbbjük jövője felett egy nagy kérdőjel lebeg. Képtelenek egyről a kettőre jutni, és egyáltalán nem biztos, hogy lesz helyük a könnyű­zenében. Igaza van a fent említett angol televíziós szakembernek! Ez már nem a tévécsatorna gondja, a boldogulás a fiatalok kezében van, a lehetőséget megkapták, viszont a szerződésben vállaltaknak eleget kell tenniük, tehát járni kell az or­szágot, népszerűsíteni elsősorban a csatornát, a műsort, másodsorban magukat. Mára a kiadók kezdeti lelkesedése is alábbhagyott, lemez­szerződést Tóth Veronikán kívül csak Nagy Edmond kapott. Valahol ezzel is számolni lehetett, hiszen a tehetség önmagában kevés, akiből sikeres előadó válhat, az mellé is­mert szerzőgárdát kell verbuválni, őket meg kell fizetni, és a siker még így sem garantált. A multinacioná­lis cégek leányvállalatainak az a fő céljuk, hogy Madonnát és Didót el­adják, magyar előadókat alig-alig szerződtetnek, a lelkes kis kiadók viszont a nagyok árnyékában nem igazán tudnak érvényesülni. Ma­gyarország mikropiac, és egyre job­ban szűkül, nem képes befogadni ennyi tehetséget. A kilátástalan helyzet miatt egyre többen fakad­nak ki, legutóbb Szabó Leslie húzta le a produkciót az egyik magyaror­szági folyóiratban. A Megasztár-csapattal minden bizonnyal az összes nyári fesztivá­lon találkozunk majd, aztán akik nem kapnak további lehetőséget, végleg eltűnnek a süllyesztőben. Ősszel indul a második forduló, és attól kezdve a reflektorfényben majd az új próbálkozók állnak. A Megasztár első szériájának „nyer­tesei” a valóságshow-k szereplői­nek sorsára jutnak, elfelejtjük őket. Csak az a szomorú, hogy te­hetséges emberekről van szó, akik végre meghozhatnák a várva várt változást a magyar könnyűzené­be. (péjé) A fiúk az idei év egyik legjobb albumát dobták piacra, félő azonban, hogy csak a fanatikus rajongókhoz jut el Heaven Street Seven: Szállj ki és gyalogolj! FÜLBEMÁSZÓ Az öttagú zenekar eleinte kizá­rólag angol nyelvű felvételekkel próbálkozott, de csak az első ma­gyar lemezével, a 2000-es Cukor­ral és a rajta szereplő slágerrel, a Hol van az a krézi srác? cíművel sikerült neki az áttörés. A tavaly- előtti Kisfilmek a nagyvilágból megjelenése óta eltelt időben megváltozott néhány dolog. A 2002-es Lo-Tech Man, Hi-Tech World című NEO-albumon már az elektro-pop együttesben is hivata­los tagnak számító Szűcs Kriszti­án gitáros-énekes 2003 nyarán búcsút intett a társainak, hogy a HS7-re koncentráljon, az időköz­ben a NEOt szintén elhagyó Mold­vai Márk és egykori hűséges cim­borája, Milkovics Mátyás pedig már nem vettek részt producer­ként a Szállj ki és gyalogolj! mun­kálataiban. A csapatnak sikerült bőségesen kárpótolnia az új dalokra kiéhe­zett rajongókat. Hivatalos közlemé­nyükben így kommen­tálták az album címét: „Ha van miből kiszállnunk, akkor szálljunk ki, és gyalogoljunk egy kicsit. Akinek amiből, akinek ahol, akinek ahogyan, akinek ahová.” A gondolatmenetet követ­ve a korong dalai ideálisak sétá- láshoz és egyéb tevékenységek­hez, hiszen témájában, hangula­tában és hangzásában is kifejezet­ten változatos anyagról van szó. Az együttes a Kisfilmek a nagyvi­lágból művészi elszállása után visszatért a 2000-es Cukor slá­gerességéhez, emellett azonban megmaradt a tipikus HS7- hangzásvilág is, bár érezhetően kitágult, miközben az új lemez mindket­tőnél koncent­ráltabb és ele­venebb, Krisz­tián keserédes szövegei is le- tisztultabbak és hatásosabbak lettek. A lemezt indító Jó reggelt egy szerelmi történet morbid felhangokkal, akárcsak a következő, Ez a szerelem című. Ebben érezhető leginkább a HS7 egyik nagy gitárzenei példakép­ének, az ausztrál Church-nek a hatása. A Taposs a szívemen meg- csalós-veszekedős duett, a Titanic apokaliptikus vízió, az alig több mint kétperces Igen egy vicces rockdal, a szemrehányó Csízbörgert hegedűk simogatják, a Nagyítás komolyságát a The Cardigans korai korszakát idéző Hangerő oldja, az egyperces intróval bevezetett Astoria is mar­káns akciódús darab, csak a záró Élőlény hatását rontja le a gyen­gébb szöveg. Az angol bónuszdalban pedig erősen érez­hető a NEÓ zenei vüága. Az össz­hatás határozottan pozitív, a tize­dik évébe lépett gitárpop zenekar kiváló produkciót tett le az asztal­ra. Az első kislemezre kimásolt dal, a Csízbörger nem az album legerősebb felvétele, de a melan­kolikus, vonósokkal megtűzdelt refrén és a szöveg slágerré teheti a számot. Persze ehhez kellene a rádiók támogatása is, sajnos a HS7 valamiért nem tartozik az elektronikus média kedvelt zene­karai közé. Én személy szerint nem értem, hogy a kellemes pop­dalok miért nem férnek bele a legtöbb kereskedelmi adó ízlésvi­lágába... (est, pj)

Next

/
Thumbnails
Contents