Új Szó, 2004. május (57. évfolyam, 101-124. szám)

2004-05-05 / 103. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2004. MÁJUS 5. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Szöveg nélkül (Lubomír Kotrha rajza) Német többségű olasz egyházmegye, avagy Istent több nyelven is lehet dicsérni Megbolygatták, rendezték TALLÓZÓ MAGYAR SZÓ Ismét sírokat gyaláztak a Vajdaságban, ezúttal a tö­rökbecsei temetőt rongálták meg ismeretlenek. Az újvi­déki lap szerint hétfőre vir­radóra huszonegy síremléket döntöttek ki a bánáti város temetőjében. A síremlékeket letaszították talpazatukról; amelyek betonra vagy a má­sik sír kőkeretére estek, összetörtek, amelyek földre hullottak, azok épen marad­tak. Mivel a sírok közül tíz a temető római katolikus, ti­zenegy pedig pravoszláv ré­szében van, sokan kizárják azt, hogy a sírgyalázásnak nemzeti gyűlölet lenne az in­dítéka. A lap rendőrségi for­rásokra hivatkozva azt írja, hogy a hatóságok forró nyo­mon vannak, s úgy tűnik, hogy az utóbbi időben elkö­vetett hasonló cselekedetek közül a törökbecsei lesz az első, amelynek elkövetői rö­vid időn belül rendőrkézre kerülnek. A Vajdaságban az utóbbi időben szinte nem múlik el hónap temetőgyalá- zás nélkül. Tavaly ősszel 82 sírt rongáltak meg az újvidé­ki katolikus temetőben, ja­nuár végén a szabadkai kéri (horvát) sírkertben har­minchat sírt gyaláztak meg, s két hónapra rá a város ró- kusi temetőjében száznál több sírt tettek tönkre. NÉPSZABADSÁG Demeter Ervin volt tit­kosszolgálati miniszter a CIA budapesti összekötőjével ke­resett kapcsolatot, hogy el­mondja, a K&H Equitisben el­sikkasztott pénz útjai a terro­rizmushoz vezetnek. Erről a Fidesz politikusa, a nemrég megszűnt brókerbizottság vezetője számolt be a Buda­pest TV Sajtóklub című műsorában. Az amerikaiak nem mutattak fogadókészsé­get, mondván, belügyekbe nem avatkozhatnak. Köny- nyen elképzelhető, hogy a belügyeknek is sajátos for­mája jelent meg a bejelentés­sel. Korábbi lapértesülések szerint ugyanis a Fidesz Vö­rös Polip néven stratégiai csoportot hozott létre a vá­lasztási kampányra. A cél elsősorban a szocialisták le­járatása a K&H-ügy megfe­lelő értelmezésével. A Fidesz politikusai cáfolták, hogy ilyen terv létezne, azt mond­ták, létezik viszont egy team, amely a maga sajátos eszkö­zeivel a kritikus ügyek végére akar járni. Amikor Tirol déli, tisztán németajkúak által lakott részét az első világháború után Olaszországhoz csa­tolták, az egykori brixeni egyházmegye (Tirol) is kettészakadt. KASZÁS PÉTER Az Olaszországhoz került régió egyházi életében a legnagyobb vi­ták ettől fogva a püspökök kineve­zése körül voltak. Hiszen míg a római kormány kizárólag olasz püspök alkalmazását tartotta el­fogadhatónak, az Apostoli Szent­szék ragaszkodott a tirolihoz. Hogy a Vatikán az ügyben milyen határozott álláspontot is képvi­selt, azt mi sem jelzi jobban, mint­hogy 1928. október 13-án az olasz kormány akaratával szembehe­lyezkedve nevezték ki apostoli ad­minisztrátornak a német Josef Mutschlechnert. Mint később ki­derült, e döntés egy évtizedeken át tartó belső egyházügyi reform- folyamat első lépéseként is értel­mezhető. 1929-ben kiadtak egy konkordátumot, mely kimondta: nem feltétlenül szükséges, hogy egy püspöknek anyanyelve legyen az olasz, elegendő, ha beszéli. Az igazi áttörés azonban 1964. au­gusztus 6-án történt, amikor a Quo aptius című pápai bullával a bozeni tartomány területén lévő, többségben németek által lakott részt leválasztották a tridenti egy­házmegyéről, és a brixenihez csa­tolták. Több mint negyven év vá­rakozás után létrejött a dél-tiroli német katolikusok álma, a bozen­brixeni egyházmegye, mely 7400 négyzetkilométerével Olaszor­szág harmadik legnagyobb terü­letű egyház-igazgatási egysége lett. Ma az egyházmegye 460 ezer tagjának 68,3%-a német, 27,4%-a olasz és mintegy 4,3%-a ladin. A reformfolyamatok befejező fázi­sát a Folium Dioecesanum Bauza- nense-Brixinense XXXIV. című do­kumentum 1998-as kiadása jelen­tette; ezt éveken át tartó anyaggyűjtés, illetve az anyanyel­vi vallásgyakorlás különböző kül­földi példáinak feltérképezése előzte meg. A dokumentum az Is­tent különböző nyelveken dicsér­ni alcímet kapta. A szöveg végső megfogalmazása céljából 1998. május 7-én olasz, német és ladin anyanyelvű papok, szerzetesek, hitoktatók és lelkigondozók köz­reműködésével konferenciát tar­tottak, melyen minden résztvevő anyanyelvén kapta kézhez a do­kumentumot, és bárki megfogal­mazhatta észrevételeit, módosító javaslatait. A Folium szövegét né­hány héttel később mind a liturgi­kus bizottság, mind a bozen-bri- xeni püspök jóváhagyta, s ezzel a dél-tiroliak 80 éve megbolygatott egyházügyi helyzetének demok­ratikus rendezése véget ért. Néhány gondolat a dokumentumból: 1.1. A nyelvi sokszínűség a teremtés mindenütt látható változatosságának egyik for­mája, mely Isten gazdagságát és hatalmát mutatja. 1.2. A Szentírás is többször utal a különböző népcsoportok közti nehézségekre. A népek közti béke és a különbségeken való túllépés az üdvösség betel­jesülésének jele. 1.3. AII. Vatikáni Zsinat taní­tásával összhangban van, hogy a liturgiát az anyanyelven kell tartani. Az anyanyelvi istentisz­telet a hívek számára aktív és tudatos részvételt jelent. 2.1. Az egyház feladata a bé­ke megőrzése, ami konkrétan ebben a helyzetben a nyelvi problémák megoldását jelenti. 2.3. Nem lehet mindent sza­bályozni, a legfontosabb az együttműködésre való készség. 3.1. Minden embernek joga van az anyanyelvéhez. Sok hívő ember nagy súlyt fektet arra, hogy anyanyelvén imádkozhas­son, és anyanyelvén ünnepel­hesse a szentmisét. Ezért nor­mális állapotnak az anyanyelvű istentisztelet számít. 3.1.1. A nyelv azonossága biztosítja a kisgyermekkori hit­oktatáson tanultak és a felnőtt keresztény élet közti folytonos­ságot. 3.1.2. Az ember a legmé­lyebb tapasztalatait - így a hit­belieket is - az anyanyelvén szeretné kifejezni. 3.1.3. Fontos, hogy a szívünk nyelvén imádkozhassunk. 3.1.4. Az istentiszteletek nyelvét a hely és az évszázados hagyományok határozzák meg. Az Egyesült Államokban egyre erősebb a háborúellenesség, a polgárok újabb terrortámadásoktól tartanak Letargiába esett a lakosság a tengerentúlon JOEKUN Az elmúlt hét végén, amikor tíz európai ország lakossága nagy vi­gadalommal köszöntötte az uniós csatlakozást, Amerikának nem volt sok oka ünneplésre. Ellenkezőleg: politológusok és véleményformáló lapok jórészt csak nehézségeket és növekvő problémákat tudnak megjósolni. Az elmúlt hónapok­ban az amerikaiak hangulata je­lentősen romlott; elmondható: le­targiába estek. Ennek fő oka, hogy a polgárok egyre nagyobb szám­ban döbbennek rá, az iraki helyzet a mai körülmények között majd­nem megoldhatatlan. A katonai ál­dozatok száma nyolcszáz fele kö­zeledik, és senki nem tudja ponto­san, mennyi a sérült. Bush újravá­lasztása, amely hat hónappal ezelőtt még valószínűnek látszott, ma kérdéses. Viszont közvéle­mény-kutatók szerint a választók jó része se őt, se Kerryt nem találja érdemesnek az elnökségre. Sokan, egyre többen nem akarnak szavaz­ni egyik pártra sem, s ez az ameri­kai demokrácia tradíciójának ha­nyatlására mutat. Sokan rettegnek attól, hogy az iszlám terroristák akciói újra kiteijednek az amerikai kontinensre. 2001 szeptembere óta nem volt hasonló incidens Amerikában, de a kormány napon­ta figyelmeztet arra, hogy nyáron vagy ősszel nagy támadásokkal le­het számolni. A republikánusok és demokraták New Yorkban, illetve Bostonban tervezett elnökjelölő konvenciói a legvalószínűbb cél­pontnak látszanak. Habár a közel­múltban a gazdasági helyzet je­lentősen javult, ami Bush előnyére válhat, az élelmiszer- és üzem- anyagárak egyidejű emelkedése ugyancsak befolyásolhatja a vá­lasztások kimenetelét. így nem csoda, hogy amikor Európa ünnep­li az unió bővülését, a hangulat Amerikában nem rózsás. Sokan úgy érzik, az új Európának van jövője, viszont Washington mes­terségesen elválasztja magát a vi­lágtól. Hogy a hanyatlás szakaszá­ba lépett-e az USA, azt még nem lehet biztosra venni. De egyre töb­ben ébrednek rá: irányváltozásra van szükség, ha a világ többi részé­vel lépést akar tartam. A szerző amerikai munkatár­sunk KOMMENTÁR Bővítés és biztonság MAUNÁK ISTVÁN A tíz új tagállam nem jelent biztonsági kockázatot, nem növeli a terrorveszélyt Nyugat-Európában. Ezt az Europol vezetője a témáról megtartott hétfői innsbrucki tanácskozáson szögezte le, azzal, hogy a terrorizmus szempontjából sokkal nagyobb fenyegetést jelent kontinensünkre az iszlám fundamentaliz­mus. Az unió legnagyobb államaiban igen jelentős lélekszámú muzulmán közösségek élnek. A május elsején csatlakozott volt szocialista országokban az iszlám térnyerése elhanyagolható, s olyan terrorszervezeteket sem vittek magukkal, mint a .jel­lemzően nyugati” IRA vagy ETA. A nyugat-európai muzulmán közösségek nem önmagukban jelentenek veszélyt, de mint biztonsági szakértők figyelmeztetnek: a szélsőséges iszlám terjedésének potenciális melegágyai. A szélsőséges eszmékre különösen az arab vagy észak-afrikai bevándoroltak második (esetleg harmadik) nemzedékében nőtt meg a befogadókész­ség. Vagyis a fiatalok körében, aminek társadalmi okai van­nak. Ezek egyrészt elég zárt közösségek, másrészt jelentős kö­rükben a munkanélküliség, szociális körülményeiket tekintve a (többségi) társadalom perifériájára szorulnak. A sokkal rosszabb gazdasági helyzetben lévő anyaország - ahonnan szüleik vagy nagyszüleik jöttek - életteret nem tud kínálni ne­kik, az erős érzelmi kötődés miatt azonban ideológiát igen. Sajátos kettősség tapasztalható a nagy nyugat-európai álla­mokban. Vitathatatlan, hogy az ott élő muzulmánok zöme nem a tehetősebb rétegeket gyarapítja, és szociális gondokkal küzdenek. Másrészt ezekben az országokban megállíthatatla­nul csökken a születések száma, de továbbra is szükség van az olcsó és viszonylag jól képzett munkaerőre. Tehát a gazdaság­nak szüksége lenne a bevándorlókra, a politika viszont rá­kényszerül, és mindjobban rá fog kényszerülni a bevándorlás korlátozására. Ha tehát a biztonsági szempontokat nézzük, akkor az unió ré­gi államai teljesen ésszerűtlenül viselkedtek, amikor az újak munkavállalóival szemben vezettek be korlátozásokat. Azon túl, hogy ezek nem növelik a terrorveszélyt, az is elmondható róluk, hogy óriási többségüknek nem áll szándékában Nyugat- Európában letelepedni, bizonyos idő után visszatérnének az anyaországba, ami az afrikai, közép- és közel-keleti, ázsiai be­vándorlókról nem mondható el. Nem beszélve arról, hogy Ke- let-Európából aligha akarnak annyian kint dolgozni, mint amennyivel az álszent nyugati média riogat, nyomást gyako­rolva a kormányokra is. Az új kelet-európai uniós országok mindegyike gazdasági fel­lendülést, életszínvonal-javulást vár a belépéstől. Ez remél­hetően bekövetkezik, ha lassan is. S ha a nyugatiak nem tudják megoldani saját iszlám közösségeik gondjait, akkor csak idő kérdése, hogy mikor kezdik meg - mellesleg ők is uniós polgá­rokként - az átszivárgást az új tagállamokba. És akkor majd le­het új elméleteket gyártani arról, hogy ki jelent nagyobb ve­szélyt a másikra. JEGYZET Schuster viaszból JUHÁSZ KATALIN Hát, kérem, ezt nem fogják el­hinni! Rudolf Schuster viaszfi­gura lett Szlovákia első panop­tikumában, méghozzá Bocati- us János álnéven. Nem tudom, miért nem merte vállalni saját nevét, a kassaiak bizonyára je­gyet váltottak volna őrá is, hi­szen sokan szeretik itt, főleg azok, akik nem látnak a „viasz­réteg” mögé. Történt, hogy pa­noptikumot nyitottak az Or- bán-toronyban, az idegenfor­galmat fellendítendő és az or­szágos elsőséget megkaparin­tandó. Huszonhárom történel­mi, közéleti személyiséget for­mázott meg egy budapesti mester, olyanokat, akik sokat tettek Kassáért, vagy legalább­is volt valami közük a város­hoz. Mátyás király, Rákóczi „Frantisek”, Mikes Kelemen, továbbá a kassai dóm ter­vezője, valamint a híres „szlo­vák” képzőművész, Andy War­hol mellett Bocatius János, Kassa első főbírója is ott ül dél­cegen a toronyban. Nem akárkiről van szó, a 16. század második felének egyik legjelentősebb polihisztora volt ez a Ján Bök néven szüle­tett pedagógus, könyvtáros, költő és történetíró. Egy ideig Bethlen Gábor udvari történé­szeként tevékenykedett, majd szülővárosában könyvtárat és kiadót alapított, mellesleg ko­rának babérkoszorús császári költője lett. Rektori tevékeny­ségével kiérdemelte a „Felvi­dék tanítómestere” nevet. Művei, tartózkodási helyei is­mertek, csak azt nem tudjuk, hogy nézett ki. Illetve most már azt is tudjuk: pont úgy né­zett ki, mint Rudolf Schuster. A feltűnő hasonlóság nem vélet­len, a megrendelő egy Schus- ter-fotót is csúsztatott a borí­tékba, kérését pedig azzal in­dokolta, hogy mivel amúgy sem maradt fenn használható kép Bocatiusról, legyen a mo­dell Kassa exfőpolgármestere, aki előásta a feledés mély üre­géből a nagy kassai polihisz­tort. Sőt nemcsak hogy előásta (ezt egyébként lehetne vitatni, de minek), hanem drámát is írt róla. Merthogy ő maga is je­lentős polihisztor, lám, egé­szen az államfőségig vitte. Imi­gyen szóla a panoptikum ötlet­gazdája, és szavait kétségbe vonni ugyan kinek lenne joga, ha egyszer ő állta a cechet. Aki kíváncsi a középkori szerelés­ben feszítő Schusterre, száz­húsz koronáért nézheti meg. Aki pedig sokallja a belépőt, kénytelen hinni nekem...

Next

/
Thumbnails
Contents