Új Szó, 2004. május (57. évfolyam, 101-124. szám)
2004-05-22 / 117. szám, szombat
Vélemény és háttér 7 ÚJ SZÓ 2004. MÁJUS 22. FIGYELŐ NBC TELEVÍZIÓ A Pentagon főszemlélője vizsgálatot kezdett az amerikai szárazföldi haderő Delta Force nevű elit alakulatának az ügyében, mert a híres egység tagjai súlyos visszaéléseket követett el iraki foglyokkal egy szupertitkos börtönben a bagdadi repülőtér közelében - értesült az amerikai televízió. Az NBC két kormányzati forrástól is úgy tudja, hogy az összes iraki börtön közül a szóban forgó, angol rövidítéssel BIF-ként emlegetett „harctéri kihallgató létesítményben” sértették meg a legkirívóbb módon a hadifoglyok jogállását szabályozó genfi egyezmény előírásait. Az NBC televízió csütörtöki értesülése szerint az iraki őrizeteseknek állandóan csuklyát kell viselniük, és sötét, szűk cellákban tartják őket. A nyilvánosságra került hírek arról is szólnak, hogy a katonák a kihallgatás során a foglyoknak rendszeresen kábítószert adnak be, fejüket víz alá nyomják, amíg fulladozni nem kezdenek. A létesítményben feltételezett terroristákat és gerillákat tartanak fogva. A Pentagon egyik magas rangú illetékese az NBC- nek cáfolta, hogy visszaélések történnek a Delta Force által üzemeltetett kihallgató létesítményben. A védelmi tárca vezető iraki szóvivője viszont nem volt hajlandó kommentálni a híreket, és még a titkos börtön létezését sem volt hajlandó megerősíteni. Az amerikai televízió számos katonai és hírszerzési forrásból úgy értesült, hogy Donald Rumsfeld védelmi miniszter tud a létesítményről és arról is, hogy mi folyik ott, sőt a Pentagon tisztségviselőin keresztül arra utasította az amerikai hírszerzés iraki vezetőjét, Barbara Fast tábornokot és más illetékeseket, hogy a Delta Force által a létesítményben használt módszerek egy részét vezessék be más börtönökben, így Abu Graib- ban is, hogy még több értesülést lehessen kiszedni az iraki foglyokból.- Loptak, lelőtték, lezuhant, eltűnt, megverte... Na, ma sincs semmi érdekes hír... (Marabu rajza) HÉTVÉG(R)E A legutáltabb kamikaze Egy igazi kamikaze van ebben az országban, bizonyos Rudolf Zajac (olcsó lenne most a nevéről és bátorságáról viccelődni). Ha van ember, akire most az egész ország átkot szór, hát az ő. MOLNÁR NORBERT Pedig az utóbbi időben többen is jó eséllyel pályáztak a térség legutáltabb embere tisztségre, egymásnak adta át a trónt Mikulás Dzurinda, Ivan Miklós, Ludovít Kaník és Martin Frone, vagyis mindenki, aki valamilyen úton- módon eljutott az ember legintimebb zónájához, a pénztárcájához. Mert, ugye, manapság rátapadunk az internetre, és majdnem mindenkit láthatunk meztelenül, ha Görög Zitára vagyunk kíváncsiak, akkor őt, ha Petra Buzková miniszter asszonyra, akkor őt, de még egyik pénztárcáját se sikerült közelebbről szemrevételezni, szemben mellbimbóikkal. Visszakanyarodva, Zajac miniszter kitartóan ostromolja pénztárcáinkat és a képviselőket, pontosabban fordítva, mert először a képviselőket kéne meggyőznie, hogy alánk nyúlhasson, de a honatyák egyelőre úgy viselkednek, mintha tényleg bennünket képviselnének. Pedig - és most megkockáztatom, hogy Zajac tisztségére török, s a legutál- tabbak egyike leszek -, ha valami kátyúban (van ennél jobb szó is) van, azt ki kell húzni. Tizennégy éve tologatja maga előtt a törvényhozás az egészségügyet, koncepciótlanabbnál koncepciót- lanabb megoldásokkal csókolgatja a halottat, ám amikor valaki végre valamit megpróbál tenni, megháborodnak a mandátumtulajdonosok, persze azért nem mind. Én sem örülök annak, hogy még többet fog kelleni fizetnem, noha anélkül is elég bajom van. Már egy influenzát sem kapunk majd ingyen („Egy influenzát kérek a Tesco gazdaságosból. Tud visszaadni?”), csak ha nyugdíjasok vagyunk. Hatezer betegséget tutira bérmentve kapunk - mondja valaki, hogy ez nem pozitívum. Háromezer diagnózisért kell csak fizetnünk, de hát az elárusítónő sem ingyen mosolyog ránk. Most majd megválogatjuk, hogy milyen nyavalyát szerzünk be. Elfogadták az antidiszkrimi- nációs törvényt, csak a kommunisták és a kereszténydemokraták nem támogatták. Az első ideológia az egyenlőségről, a második a szeretetről szól. De úgy látszik, nem vonatkozik ez mindenkire, egy kis elnyomás belefér. Lelkűk rajta. A hét eseménye volt számomra, hogy húsz év után általános iskolai osztálytalálkozónk volt. Ezt csak azért írom le, mert megígértem nekik, nagyon kedves emberek. Most majd megválogatjuk, hogy milyen nyavalyát szerzünk be. HETI GAZDA(G)SÁG Benzinadó - ingatag a minisztérium helyzete TUBA LAJOS Nem törnek át - állt ellen a pénzügyminisztérium egész héten az üzemanyagokra kivetett fogyasztói adó csökkentésére vonatkozó nyomásnak. Nem nagyon szívesen nyúlnának hozzá kedvenc gyermekükhöz, az új adórendszerhez. így aztán mindent bevetettek, egyebek közt azt az érvet, hogy még talán az Európai Unió is megbüntetne bennünket, ha tovább csökkentenék a luxusadót. Ez persze egyáltalán nem boldogítja a gépkocsivezetőket, akik minden tankolásért közel 150 koronával többet fizetnek, mint néhány héttel korábban. A pénzügy tárca azonban két dologról megfeledkezett, és erre könnyen ráfizethet. Az egyik, hogy már nem vagyunk egyedül, Lengyelországban és Magyarországon megtalálták az adók csökkentésének útját, így szertefoszlott a brüsszeli rémkép. Ráadásul egy kisebbségi kormány minisztériuma igyekszik az ár ellen úszni, így nem is csodálkozhatunk rajta, hogy a Smer azonnal beterjesztett egy módosító javaslatot, amelynek elfogadása sokkal nagyohb problémát okozhat a pénzügyminisztériumnak, mintha saját maga lépett volna. A héten a németek mellett a franciák is kritizálni kezdték az új tagországok egyre alacsonyabb társasági adóit. Az Európai Bizottság elutasítja az adók harmonizációjának ötletét, így ezt a követelést egyelőre nem kell komolyan vennünk. Az EU két legnagyobb tagállama furcsa vitának a magvát hinti el. Valaki kiszámolta, hogy a csatlakozás kapcsán a lengyelek támogatásként a hozzájuk hasonló létszámú spanyolok néhány évvel korábbi csatlakozásához képest mindössze tíz százaléknyi fejlesztési támogatást kapnak. Ezt akár botrányosnak is nevezhetjük, amely alááshatja az EU nagy konszenzusteremtő légkörét*. így aztán helytelen, ha a francia és a német vezetők belpolitikai megfontolásból nekimennek a támogatás híján egyéb kitörési lehetőségeket kereső új tagállamoknak. Még elevenen él bennünk a kép, amikor a csatlakozási tárgyalások finisében hirtelen közel a felére faragták le a korábban ígért bővítési csomagot, olyan stílussal, amelyet már egy jobbfajta közép-európai helyen sem nagyon engednek meg maguknak. Egyébként is a nagy uniós vállalati képviseletek szerint a tiltakozók elsősorban a maguk portáján söpörhetnének. Lisszabonban évekkel ezelőtt a politikusok ugyan Európa versenyképességének növelését tűzték ki célként, de azóta alig tettek valamit. Márpedig a régi tagországok magas adói ennek a folyamatnak komoly kerékkötői. A multinaconális cégek viselkedéséről mindenfélét hallhatunk, és mivel közülük még mindig sokan kizárólag az olcsó munkaerő miatt érkeztek hozzánk, nyilván a rémtörténetekből sok minden igaz. Főként akkor, amikor a másodpercnyi pontossággal optimalizált feszes munkatempót minimális bérrel társítják. Akadnak azonban olyanok is, amelyek a nyereségességi mutatókon kívül más területek iránt szintén érdeklődnek. Legalábbis ez derül ki a „családbarát munkahely” elnevezésű értékelésből, amelynek az első három helyén a hazai kézben levő Chemosvit, valamint a Whirlpool és a Volkswagen végzett. A poprádi cég ráadásul már nem először, mivel az illetékes bizottság véleménye szerint hosszú távon igyekszik egyenlő érvényesülési és jövedelmi esélyeket biztosítani a férfi és a női alkalmazottaknak. Talán ez is egy kis adalék lehet a multik társadalmi elfogadása útján. Az igazi persze az lenne, ha a Pozsony környéki helyzethez hasonlóan az ország más tájain szintén elkezdenének harcolni a munkásokért, és ez a fizetési szalagon is meglátszódna. VENDÉGKOMMENTÁR T. v* r /1 Lipsic robiaja KÖVESDI KÁROLY Még jóformán el sem fogadta a szlovák parlament a diszkriminációellenes törvényt, az elnök még alá sem írta, sőt, meg sem kapta, az igazságügy-miniszter már be is jelentette, hogy megtámadja, mert nem tetszik neki. Lipsic azt is elárulta, hogy a pozitív diszkrimináció elvével nem tud mit kezdeni. Szerinte nem lehet kiemelni állampolgárokat a többi állampolgárok tömkelegéből, mert minden állampolgár egyenlő. Hogy a kommunisták ugyanezzel érvelnek, és ugyanez a kifogásuk, azon nem csodálkozom, hiszen az ő ideológiájuk szerint több mint száz éve mindenki egyenlő, kivéve azokat, akik még egyenlőbbek. Megtapasztaltuk, ma is isszuk a levét. De hogy a kereszténydemokratáknak mi bajuk a törvénnyel, csak sejthető. Talán a homoszexuálisok vannak a bögyükben, talán a romák, talán a Szlovákiában élő magyar nemzetrész. Talán a sánták, talán a kövérek, de lehet, hogy az anorexiásak. Talán attól tartanak, hogy most már mindenki elkezd követelőzni. Pedig ha fel akarnánk sorolni, hogy a társadalom hány rétegének van szüksége pozitív diszkriminációra, egy újságoldal sem lenne rá elég. Elég a nők bérezésére gondolni, a mozgássérültek lehetetlen helyzetére a közlekedésben, vagy arra, hogy a törpék törpeségét 120 cm-ben limitálta az egészség- ügyi minisztérium, hogy a homoszexuálisok nem örökölhetnek egymástól vagyont, vagy arra, milyen esélytelenek az ötven év fölötti emberek a munkavállalás terén. Persze sejthető, miben gyökerezik Lipsic fóbiája, hiszen nem is rejtette véka alá. Az általa említett példa szerint megbukott az a gyakorlat, hogy kvótát adtak a romáknak a jogi karon. A kvóta valóban nem megoldás, ez azonban nem jelenti azt, hogy nincs semmilyen megoldás. Amiként azt sem lehet keretszámokkal megszabni, milyen legyen a női képviselők aránya a parlamentben. Egy közeli példával élve: ha, mondjuk, Magyarországon nem lennének kisebbségi önkormányzatok (ez is pozitív diszkrimináció), néhány évtized leforgása alatt alighanem minden kisebbség asszimilálódna. S talán innen fújdogál a szél, amely a kereszténydemokraták és a belügyminiszter orcáját legyezgeti. Az új büntető törvénykönyvvel az igazságügyi minisztérium a hadsereg és a belügy mellett szinte harmadik erőszakszervezetté léptette elő magát. Az erős emberek gyengesége ugyanakkor veszélyes dolog. JEGYZET hogy legyengítsenek. Úgy döntöttem, megelőzés és egészségmegóvás céljából a hétvégeket mostantól egészséges környezetben, vidéken töltöm, ahol csak süttetem a hasamat a nappal. Természetesen nem szó szerint, hiszen számolni kell az ártalmakkal, a melegházhatással, az ózonlyukkal, az UV-su- gárzással. Táppénzszűkös időkben különösen nem engedhetek meg magamnak holmi, káros napfénnyel előhívott melanomát, amelyből esetleg bőrrák is kialakulhat. Szóba se jöhet, hogy meggondolatlanul önpusztításnak tegyem ki magam. Nem, mindent az egészségért! Ezért aztán alszom majd naphosszat a hűvös szobában, tudvalevő, a nyugodt, mély álom elősegíti a testi-lelki regenerálódást. De hova gondolok, a jelen falujában esélyem sincs nappali szunyóká- lásra. Hogy csak egy példát említsek a kizáró okok közül: a kézi gyomirtás formája rég a múlté - berreg, sivít-süvölt a kaszagép, mint a Mátra szele. Abból a szándékomból se lesz semmi, hogy két nap csak böjtölök, és lékúrával, teákkal meg írissen szedett zöldségekből facsart egészséges italokkal méregtelenítem a szervezetemet. A fene, aki megette! Hol van már a konyhakerti biotermelés! Minden nitrát, minden vegyszer. Úgyhogy a vidék elvetve: mai formájában és állapotában prevencióra, immunrendszer-erősítésre nem alkalmas. így aztán nem hiszem, hogy táppénzrendszer ügyben túljárok én bárkinek az eszén is. Majdnem biztos, hogy a szabadságomat üdülés, pihenés és kikapcsolódás helyett influenzavírussal, betegágyban, párnák közt töltöm. Vivát, szabadság! Vivát, szabadság! TALLÓSI BÉLA Nem kell, hogy fájjon a fejem, az új táppénzrendszer miatt majdhogynem eldőlt, hol töltöm az idei szabadságomat. Ha csakHügieia, az egészség olimposzi istennője nem véd meg a kórokozóktól, alighanem betegágyban. Egy hét tavaszi megfázás, egy hét téli influenza, egy hét a ki nem kezelt náthaláz szövődményeként kialakult fültőgyulladás gyógyítására. Szerencsére marad még két hetem, arra, hogy négy szürke fal között, a külvilágtól elzárva, magányban nyalogassam a sebeimet, ha esetleg valami előre nem jelzett fertőző vírustámadás áldozatául esnék, és a kisebb táppénz miatt nem jelentenék beteget, hanem otthoni környezetben, öngyógyítással akarnám kúrálni magamat. Egészségügyi ellátás igénybevétele nélkül, szigorúan saját kezűleg gyűjtött gyógyfü- vekből főzött teákkal és sámánkodással. Közben hálálkodnék, milyen humánus állapotok is azok, amelyek lehetővé teszik, hogy a beteg alkalmazottnak nem kell elpatkolnia, még akkor sem, ha nem akar táppénzre menni, hiszen van négy-öt hét szabadsága, azalatt kedvére betegeskedhet. De az is lehet, hogy kitolok én a rendszeralkotókkal. Mert ugye azzal nem kalkulálnak, hogy nagy rafmáltan elébe megyek a bajnak, és mindent megteszek, hogy elkerüljenek a civilizációs betegségek. Elvonulok oda, ahol nem érnek utol, ahol sanszuk sincs,
