Új Szó, 2004. május (57. évfolyam, 101-124. szám)
2004-05-21 / 116. szám, péntek
12 IZVILAG ÚJ SZÓ 2004. MÁJUS 21. ÍZ LET Két nap boldogság SZILVÁSSY JÓZSEF É- Ölni kéne nekünk is egy disznót! - buggyant ki a feleségemből vagy két héttel húsvét előtt, miután beleszimatolt a szomszéd udvarból hozzánk is beszüremlő finom illatokba. Gyermekkorom világa elevenedett meg abban a pillanatban előttem: kora hajnali sürgés-forgás, disznóvisítás meg a katlanhús. Beindult a számban a pavlovi reflex, mégis megrökönyödést mímelve vágtam oda: - Megőrültél? Se disznónk, se tapasztalatunk, se semmink! Én legfeljebb fogdmeg lehetek vagy munkadalokat énekelhetek! Soroltam még több tucat ésszerű ellenérvet, de az asszony megmakacsolta magát: - Majd én mindent elintézek a Nándor szomszéddal. Ő nem olyan élhetetlen, mint te! Beringer barátom azonnal ráállt az ajánlatra: - Mi a húst is hússal esszük, van már hely a mélyhűtőben, oké, vágjunk le közösen egy rö- fit. Tudom, hol vehetünk príma disznót, különben is iparkodnunk kell, mert nyakunkon az unió, ki tudja, mennyibe kerül majd ott a sertéshús! Mindent megszervezek! Estére becsengetett: - Hívtam a gazdát meg a böllért egy pofa sörre az Arany Ökörbe. Ott megegyezünk! Fogalmam sincs, hogy kiről vagy miről kapta a nevét a somoijai mesteremberek kedvenc találkozóhelye, ahol két rundó után szót értettünk. Irány a Darida Jancsi csölösztői háza, ahol kiválasztjuk az áldozatot. - Száznegyven kilósak, húsosak! - méregette a jószágokat Beringer szomszéd, majd határozottan kijelentette: - Kettőt veszünk! Rámutatott két disznóra, amelyeket aztán festékszóróval jelölt meg a gazda. Vissza az Arany Ökörbe, megünnepelni az ügyletet. További három rundó után támolyogtunk hazafele, amikor a szomszéd felkiáltott: - Mindenről dumáltunk, csak a disznó árában nem egyeztünk meg! - Nyugi, úriember úgysem mond többet, mint amennyit ér a portéka. Különben is, Darida Jancsi is gyermekkori haverunk, biztosan nem ver át bennünket. Tévészereplésre nem készültem akkora lámpalázzal, mint erre a disznóölésre, pedig igazán kellemes feladatokat kaptam: - Vicceket fogsz mesélni, és öntögetsz mindent, ami a betűvel kezdődik: a sört, a pálinkát, esetleg a bort... És vigyázz, nehogy beleess a katlanba! - adta ki az ukázt Kovács Zoli, aki elegáns bölléröltözékben érkezett. Akár csokornyakkendőt is köthetett volna. - Vadnak is, disznónak is, mindig megadom a tiszteletet! - jelentette ki önérzetesen. Aztán lehúztunk némi célzóvizet, és a két kiszemelt röfit uniós módszerrel, villanyárammal egy pillanat alatt kivégezték. Amíg én tébláboltam, öntögettem, a böllér, a gazda és Beringer szomszéd összeszokott csapatot alkotva tüsténkedett. Egy óra múlva az utánfutóra rakták a megtisztított, felhasított állatokat, és hazapöfögtünk. Nándor szomszédom udvarán az asszonynép már forró vízzel, éles késekkel, sokféle fűszerrel állt munkára készen. Pillanatok alatt felpörögtek. Nekem újra csak az öntögetés maradt, és az illatok szippantgatása. Még nem harangoztak, amikor Kovács Zoli felkiáltott: - Kész a pecsenye! Előmerészkedett a két nagyleányom is, akik egyébként nemcsak a vértől, hanem a hústól is irtóznak. Most azért ők is csipegettek. Aztán az unokámmal együtt majszolták a még sosem ízlelt, üzletben, sőt még a legelőkelőbb éttermekben sem fellelhető finomságokat. Fogyott a vörösbor, a sör meg a kistárkányi szilvapálinka rendesen. Meg a munka is. Késő délutánra csak a kóstolgatás meg a nótázás maradt. Másnapra büszkén invitáltam a rokonságot disznótorra. Életemben először. A fenséges ízek békebeli világot varázsoltak a mi házunkba is: senki sem rohant, ettünk, ittunk, tereferéltünk vasárnap sötétedésig. Mintha balzsammal kenegették volna a száguldozások, a hírvadászatok, a vég nélküli internetes barangolások és a szüntelen időzavar miatt csaknem szüntelenül felborzolt idegeimet. - Szuper ötlet volt, novemberben megismételhetnénk - kacsintottam a sült kolbász és a borospohár közzött a feleségemre. Gyermekkorom ízvilága - Nem íz, inkább hangulat !' ■’ Gyerekzsúr w$| MONOSZLÓY DEZSŐ Könyvtárszoba apró ablaka. Zsákutcára néz. A túloldali falon nagyméretű mozaik. Mintha a tarka kövek lennének az egyetlen kapzsi olvasók. Lehetetlen elképzelés. Csak a sínen mozgatható létra tetején álló, öreg férfi zavaros fejében fordulhat meg ilyen gondolat. Tér. Űr. Ezek a világmindenség szavai. Milliárdnyi tejút szavai. Emberszabásúhoz viszonyítva fenyegetők, elidegenülők. Jobb volna a könyvekbe kapaszkodni. Beléjük se lehet, összefilmeződnek a mozaikkal. Valaki elmulasztotta továbbcsavarni a fényképezőgép számláló szerkezetét. így sem a könyveket, sem a mozaikokat nem lehet szétválasztani. Más dolgokkal is megesik hasonló felsülés. Jelennel, múlttal, amely a jövővel minduntalan összekeveredik. Halott anyákkal, akik a tegnap mondatait ismételgetik, rovaroktól rég lerágott csontvázaikkal handabandáz- nak. Valamit mormolnak is. Megszívlelendő tanácsokat talán, melyekkel már úgysincs mit kezdem. Rettenetes. Moly repül magasan a létra felett. Üsd agyon! A molyok veszedelmesek. Felfalják a könyveket. A mozaikokról lenyalják a színeket. Keserű íz gyűlik a szájba. Nem íz, inkább hangulat. Számos év alá rejtett hangulat. Szerény gyerekszoba lapul alatta. Minden utálatos fehérre festve. Miért van minden fehére festve? Fehér szobád lesz, hófehér ágyad, félénk szerelemmel fogsz várni rám. Ez meg hogy kerül ide? Szőke hajú asszony arcát lebegteti az alulexponált felvétel. A szőnyegen pöttyös labda gurul. A búgócsiga búg. Senki se figyel rá. A férfi utánakapna, de attól tart, leszédül a létráról. Lent összevissza zsibolygó fiatalok. Elsietik az életüket. Egyszerre jut minden az eszükbe. Hosszú az úristen, rövid a szalonna, cincogja valaki. Alighanem hasbeszélők találkozója, elképzelni sem tudják, hogy lábuk között hordják a létráról leselkedő öreget. A végén még megtántoro- dik, s a nyakukba zuhan! A képeket vetítő hangulatokkal csínján kell bánni. Ha türelmetlenül nyúlnak utánuk, szertefoszlanák. A vidámságra készülő gyerekszobát elnyeli a mélység. Helyébe konviktus úszik. Egy bizonyos konviktus, amelyhez gimnázium és rendház tartozik. Rejtélyes alagsorral van alápincézve, ahol különös emberek tanyáznak, öregek, fiatalok. Ők gondoskodnak a konviktus tisztaságáról, rongyairól. A konviktorok nem látnak ide, legfeljebb, ha egyi- kük-másikuk a nyitva felejtett ajtón, a prefektusok éber figyelmét kijátszva lemerészkedik. A konviktorok hálótermekben, tanulótermekben, a betegek betegszobában élnek. Télen, ősszel körgallérba bu- gyolálva sétálni viszik őket, ha nincs rájuk kiróva fegyelmezetlenségük következményeként jogos büntetés. A konviktusnak savanyú szaga és szilvalekvár íze van. Papok, apácák, perjelek, prépostok szaladgálnak benne, és csukamáj- olajos óriási kanállal a szolgálatos orvos, foghúzóval a fogorvos. Különösen olyankor, ha a kisdiákot kirázza a hideg, vagy más nyavalyával szimulál. De á legdöbbentőbb az egészben mindig ugyanaz, a sohase véget érő, a kivárhatatlan. Miről gondolkodnak eközben a konviktorok? Ez utólagosan kiele- mezhetetlen. A megközelítés fókuszát az is nehezíti, hogy a konviktus néha szünetek szakadékéba zuhan. Karácsonyok, húsvétok és nagyszünetek szakadékaiba, amelyekből újra és újra vissza kell kapaszkodni. Ezek drámai élmények, elbúcsúz- kodások, elválások viszontagságai. De hát egyszer ennek is vége lesz. Mikor? Például a halállal. A halál persze nehezen elképzelhető. Elképzelhetetlen, hogy meghalnak, akiket szeretünk. A konviktor feltérdepel a konviktusi ágyban úgy, hogy lehetőleg más ne lássa, mert akkor kiröhögnék, és azért imádkozik, előbb haljon meg, mint az édesanyja. Aztán sorban meghal mindenki, csak ő él megátalkodot- tan, az elviselhetőség határa kinyúlik, mint a csúzligumi. Pedig a meg- halás kikényszeríthető lehetőségét nem szabad elmulasztani, nehogy mások kezébe csússzon a felelősség, akár az álom bekövetkeztének pillanata, amely precízen elszá- molhatatlan. De ki dönt arról, hogy mi a leellenőrizhető vagy a tudomásul vehető? Például egy vadászpuska böffenése, vagy egy parabe- lumé. És kinek a kezében van a fegyver? Hemingwaynek vagy egy bennlakó diáknak, aki a szünetben hazautazik? A dörrenést persze mindenütt haliam, hallják a gyerekzsúr résztvevői és a létrán tibláboló öreg is, valamint az ösz- szes konviktorok. Velük vajon ki közölte? Mert a papi elöljárók ilyesmiről nem fecsegnek. Alighanem az újságot olvasó bejárók spiclis- kedtek. Mindenkinek egyszerre nem lehet befogni a száját. A szünetekben ez is, az is átszivárog. Időtlenül és anakronisztikusán. Kodelkáné, mi van a kosárban? Kedves urának keze, feje, lába? Cinkota is rázendíti, hogy ő egy híres város, lakik ott egy konzervgyá- ros, mindössze a háború tartamára van az üzlete bezárva. De jelenleg nincs is háború. Tán azért hallható ilyen tisztán a dörrenés. Az egyetlen lövedék hangja, rémisztőn és megismételhetetlenül. Egyúttal összefüggéstelenül. Mert a kigondolt és a végigmondható között végtelen hosszú az út. Hát még a csupán magunkban gondolttól, amely semmilyen gyórsírási jellel nem utolérhető. Okozhat gondot, hogy a gyerekkor is rossz volt, a felnőtt- és öregkor is? Aligha. Hiszen egyik, másik is elmúlt, nem kell elsiratni. Vagy az talán, hogy mások élete más lehetett? A külső idő rosszul működő zátja mindent ösz- szezavar. Úgy halmoz egymásra nem összefüggő részleteket, hogy súlya alatt elformátlanodik a történet. A vagyok és a voltam kitapint- hatatlanná válik. Leginkább az az ige lenne vállalható, ezt álmodta ő, és nem kellene hozzátenni, kicsoda. így fájna legkevésbé, és az időbeliségből is kiszabadulna. Valószínűleg az is zavaró körülmény, hogy az előbb tudott és a később megértett függőhídja felrobbant. Kik voltak a gyöngébbek, a sápadtképűek vagy a rézbőrűek? Kik lőttek először a másikra? Ezt is ki kellene tapasztalni, meg azt, hogy későbbi tévedések okai az előzménynek? Innen, a könyvtárszoba magasából már teljesen feleslegés megoldásokon töprengeni. A gyerekkor rendetlenségével sem kell elkésett rendrakó szenvedélyt tanúsítani, majd mások elrakják a szertehagyott játékszereket. Ha akadna jóisten, legigazságosabb lenne reá hagyni. De ha nincs, akkor ez a felismerés megkönnyebbülés. Az ő létezése még súlyosbítaná a megismerhetetlenség rémeit. A magára hagyott embernek legalább nincs alázata, a magára hagyott ember szabad. A magára hagyott ember rádöbben, a gyerekzsúr és a könyvtárszoba olyan közel vannak egymáshoz, hogy megkülönböztetni sem érdemes. EGY KIS SPANYOL KÓSTOLÓ Gaspacho Patatas A Lo Pobre Sűrű, hideg nyári paradicsom- leves Két evőkanál olívaolajat, 3 cikk zúzott fokhagymát, sót, egy nagyon pici ecetet (ez elhagyható) egy kézi mixer segítségével összedolgozunk 1 kiló érett, felszeletelt paradicsommal. A paradicsom legyen érett, de ne a túl sok levet tartalmazó fajtából. Mindehhez hozzáadunk fél szelet, előzőleg vízbe áztatott kenyeret, majd ráöntjük a vizet is, melyben ázott. Ha valamennyi hozzávalót a kívánt sűrűségűre mixeltük, tálalás előtt hozzáadhatunk némi felszeletelt uborkát, esetleg vö- röshagy- ma-karikát. A levest önmagában vagy kenyérrel fogyasztjuk. Szegényes módon készült krumpli A meghámozott burgonyát átlagos vastagságú karikákra vágjuk, majd közepesen meleg olajba (olívaolaj helyett lehet napraforgóolaj is) rakjuk. Nem szabad gyorsan, hirtelen sütni, nehogy megpiruljon! Bő olajban (ússzanak benne a krumpliszeletek) nagyon mérsékelt tűzön húsz percig főzzük. Ezután kiszedjük a burgonyát, külön tálra tesszük, majd ugyanabban az olajban gyorsan megsütünk tetszés szerinti mennyiségű kicsumázott, kétfelé vágott zöldpaprikát. A megpuhult, megpirított paprikaszeleteket elosztjuk a krumplin, és főtt tojást, sült kolbászt, hurkát vagy sonkát kínálunk mellé. Ez utóbbi hozzávalókat valamennyi spanyol családban és étteremben egyéni ízlés szerint adagolják. Mediterrán fűszerek A Földközi-tenger partvidékén számos olyan fűszernövény megterem, melyet a spanyol konyha mellett már nálunk is évszázadok óta termesztenek és használnak. A kapor (Anethum gravendens) az egyik legismertebb mediterrán eredetű növény. A magyar konyha kedvelt fűszere. Jellegzetes, össze nem téveszthető nehéz aromáját illóolaj-tartalmától nyeri. A kaporszósztól kezdve szinte valamennyi húsételhez, főzelékféléhez, valamint kovászos uborka, savanyú káposzta és tök eltevéséhez használjuk. Kitűnő gyógyhatású szer álmatlanság, emésztési zavarok, felfúvódás esetén. Mivel magról szaporodik, vigyázni kell, nehogy mindenütt felbukkanó gyomnövénnyé váljon a konyhakertben. A kakukkfű vagy timián (Thymus serpyllum-vulgaris) szintén kellemes, jellemző kámforos illatú és aromás ízű fűszernövény. A spanyol konyhák nagy kedvence, nálunk - habár szintén megterem - viszonylag ritkán használják. Kiválóan alkalmas az olyan nehezen emészthető ételek fűszerezésére, mint a bableves, a marhasültek, a töltött káposzta vagy a kolbászfélék. Ráadásul görcsoldó, köhögés- csülapító, szélhajtó és frissítő hatása is van. A koriander (Coriandrum satium) is a Földközi-tenger vidékéről származik, bár nálunk is régóta termesztik. Illóolajat, zsíros olajat, cukrot, fehérjét, C-vitamint tartalmaz. Elsősorban a különféle sonka- és húspácok, valamint sültek ízesítésénél és zöldségfélék befőzésénél használják. Emellett több vértisztító teakeverék alkotórésze. A zsálya (Salvia officinalis) nyugat-mediterrán származású, kesernyésen aromás ízű, illóolajat és cseranyagokat tartalmazó növény. A máj, a halak, a pástétomok, a lágy sajtok és a főtt tészták ízesítésére alkalmas. De torokgyulladás, szájbetegségek esetén öblögethetünk is a zsályából főzött teával, sőt bélhurut ellen is jó hatású. A borsikafű (Satureja horten- sis) nevű fűszer- és gyógynövény már a XVI. századi fűszerkönyvekben is szerepelt. Általános elterjedése és kedvelt aromája végett a háztáji kertekben és a nagyüzemekben is folyik a termesztése. A bab-, a káposzta- és a burgonyafélék mellett többek között a gombás ételek és a mártások kedvelt fűszere. Nálunk olaj formájában is kapható, de csínján kell bánni vele, mivel erős aromája keserűvé teheti az ételt. Ezért csak a főzés befejezése előtt pár perccel adjuk hozzá. Bél- féregirtó hatása is közismert, és diétás étrendekben a borsot pótolják borsikafűvel. (-ez)
