Új Szó, 2004. május (57. évfolyam, 101-124. szám)
2004-05-20 / 115. szám, csütörtök
8 Kultúra ÚJ SZŐ 2004. MÁJUS 20. Könyvbemutató a Vámbéryben Dunaszerdahely. Ma 18 órakor mutatják be a Vámbéry Irodalmi Kávéházban a Lilium Aurum Kiadó gondozásában megjelent Zsé arca - Szlovákiai magyar szép versek 2004, valamint A képzelet ráfogásai - Szlovákiai magyar szép próza 2004 című könyveket. A két kötet a Szlovákiai Magyar írók Társaságának első két kiadványa, melyek a hazai magyar költők és írók előző két évben publikált műveiből nyújtanak válogatást. A könyveket Hodossy Gyula, az SZMÍT elnöke, valamint a kötetek összeállítói, Csanda Gábor és Keserű József mutatja be. (ú) Nyílt nap a városi galériában Pozsony. A Múzeumi Világnap (május 18.) alkalmából szombaton nyílt napot tartanak a Pozsonyi Városi Galériában. Délelőtt 11 órától 18 óráig ingyen látogathatók a Mirbach-, valamint a Pálffy-palota állandó és időszakos kiállításai, (ú) SZÍNHÁZ KOMÁROM JÓKAI SZÍNHÁZ: Háztűznéző 11 MOZI POZSONY HVIEZDA: Hogyan őrzik meg a költők a reményt? (cseh) 15.45, 18, 20.30 MLADOSÍ: Régi, új, kölcsönvett és kék (dán) 16,18, 20 TATRA: Trója (amerikai) 17.30 21 gramm (amerikai) 20.30 TATRA: Halálos kitérő (amerikai) 17,19 CAPITOL: Trója (amerikai) 17,19.30 ÚSMEV: Trója (amerikai) 16,19IMPULZ: Merülés a félelembe (amerikai) 17.15,19.15 DÉL-SZLOVÁKLA SZENC - VMK: A passió (amerikai-olasz) 17, 19 KOMÁROM - TATRA: Pán Péter (amerikai) 18 ÉRSEKÚJVÁR - MIER: A passió (amerikai-olasz) 17, 19.30 VÁGSELLYE - VMK: Magányosok (cseh) 20 PÁRKÁNY - DANUBIUS: Gothika (amerikai) 19 LÉVA - JUNIOR: Edi (lengyel) 16.30 ROZSNYÓ - PANORÁMA: A passió (amerikai-olasz) 16.30,19 PLAZA: Elveszett jelentés (amerikai-japán) 15.45, 18, 20.15, 22.30 Gothika (amerikai) 18, 20 Kill Bill 2 (amerikai) 13.45, 16.45, 19.30 Minden végzet nehéz (amerikai) 17.45 A passió (amerikai-olasz) 17.30, 20 A rém (amerikai) 14.45, 17.15, 19.45 13.30, 15.30 Starsky és Hutch (amerikai) 15.30 Trója (amerikai) 14.15.45.17.15.19.20.30 Van Heising (amerikai) 14.15,17,19.45 Az 50 első randi (amerikai) 14.15,16.15,18.15,20.15 IN VITATÓR Évadnyitó Alsósztregován ALMÁSI SÁRA Alsósztregova. Holnap tartja 2004-es évadnyitó rendezvényét az alsósztregovai Madách-kas- télyban a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma. A jeles emlékhelyen 10 órától várják a látogatókat, akik megtekinthetik a kastélyt, valamint a Madách Imre élete és munkássága című állandó kiállítást. 11 órától Németh Zoltán irodalomkritikus tart rendhagyó irodalomórát az Ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium diákjainak részvételével. Ezt követően az érdeklődők találkozhatnak és beszélgethetnek Kass János magyarországi grafikusművésszel, akinek Madách-illusztráci- ói állandó kiállításon tekinthetők meg Sztregován. A képzőművész az év elején ajándékozta alkotásait a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának. Új anyaggal is bővül az új évad alkalmából az alsósztregovai kastély kínálata: a múzeum megvásárolta Nagy Zoltán szlovákiai magyar képzőművész „Hommage a Madách” című, hét lapból álló grafikasorozatát, mely a jövőben ugyancsak állandó kiállításon szerepel a kastélyban. Nagy Zoltán műveit holnap Kiss-Szemán Zsófia művészettörténész, A Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének igazgatóhelyettese mutatja be a közönségnek, de a látogatók találkozhatnak az alkotóművésszel is. Az évadnyitó a kora délutáni órákban Madách Imrének a kastély parkjában álló síremlékénél zárul. A Múzeumok és Galériák Nemzetközi Napja alkalmából a rendezvényre díjtalan a belépés. A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma természetesen pozsonyi székhelyén, a Brámer-kúriában is váija a látogatókat, ahol továbbra is megtekinthető a Hagyományok és értékek - A magyarok Szlovákiában című állandó kiállítás, valamint a Bőrbe kötve című nagy sikerű magyarországi vendégkiállítás, mely az elmúlt hetekben magyar és szlovák érdeklődők százait vonzotta az intézménybe. Bár, műit azt a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának igazgatója, Jarábik Gabriella megjegyezte, a „továbbra is megtekinthető” erősen kérdésessé vált: a múzeum a 2004-es évre ugyanis ugyanakkora költségvetési támogatást kapott, mint megalakulása évében, amikor dokumentációs központként, három munkatárssal, egy irodában működött. Azóta az intézménynek Pozsonyban fenntartandó székhelye, állandó, valamint számos időszaki kiállítása van, továbbá működtetnie kell az alsósztregovai Madách-kastélyt és a szklabonyai Mikszáth-emlékházat is. Ez utóbbi helyszínen mára kritikussá vált a helyzet - az áramot kikapcsolták, s félő, hogy rövidesen hasonló sors vár az intézmény valamennyi filiáléjára. A svájci születésű, New Yorkban élő Bruno Jakob láthatatlan festményei július 4-ig a somorjai zsinagógában Könnyel, vízzel, energiával Vízzel töltött, kisebb-na- gyobb műanyag poharak és üvegek sorakoznak a somorjai zsinagóga padlózatán. Közöttük itt-ott élénk színű, apró, négyzet alakú tárgyak. A zsinagóga falain Bruno Jakob 13 darabból álló festménysorozata, amelynek egy része már Somorján készült, az At Home Gallery rezidenciális programjának keretében. MISLAY EDIT A fehér papírlapok látszólag üresek. De csak látszólag. A svájci születésű, New Yorkban élő képzőművész ugyanis vízzel festette „láthatatlan festményeit”. Pontosan számon tartja, melyik festményéhez milyen vizet használt. Festett már óceánvízzel, sivatagban gyűjtött csapadékkal is. Somorján látható képein Duna-víz- zel helyettesítette a festéket. Meg könnyel. A vízzel teli poharak nem véletlenül kerültek a zsinagóga padlózatára. A művész ugyanis, mielőtt hozzálátna az alkotáshoz, megvárja, amíg az általa használt alapanyagok feltöltődnek energiával. A műveknek otthont adó építmény, a csend, a fény, a kozmosz energiájával. Az eljárás lényege valójában nem is maga a mű, hanem az általa kiváltott érzések, gondolatok. Bruno Jakob a svájci Aarburgban született ötven esztendővel ezelőtt, képzőművészeti iskoláit Bázelben és Düsseldorfban végezte, később New Yorkba került. Vannak látható festményei is, a közelmúltban a hazai mozikban is vetített Távol a mennyországtól című amerikai melodráma nyitóképe éppen Bruno Jakob egyik festménye. Emellett tájművészettel is foglalkozik. Művészetének súlypontját azonban mégiscsak „láthatatlan festményei” jelentik (papíron kívül vászonra is festi őket). A konceptualizmus által ihletett alkotók közé sorolják. Miért éppen vízzel fest? Azért, mert a víz egyik létfeltétele az életnek. Napjainknak is egyik fontos problémája a víz, annak hiánya. A tudósokat is foglalkoztatja, az utóbbi időben azt kutatják, volt- e víz a Marson. Hogyan született a zsinagógában kiállított festménysorozata? Ezt a szériát még márciusban kezdtem el festeni Kaliforniában, aztán néhány darabot New Yorkban és Svájcban készítettem, majd itt fejeztem be Somoiján. Azért is érkeztem pár nappal a kiállítás megnyitása előtt, hogy az utolsó darabokhoz összegyűjtsem a zsina(Somogyi Tibor felvétele) góga falaiban lakozó energiát. Többfajta energiát is felhasználok a képeimhez: épületekét, tájakét, a kozmosz, a fény energiáját. Miért döntött úgy, hogy So- moiján is kiállítja láthatatlan festményeit? Voltak már kiállításaim öreg gyárépületekben meg katedrális- ban is. Svájcban egy kurátor mesélt nekem erről a gyönyörű régi zsinagógáról, és amikor láttam a róla készült fényképeket, azonnal megtetszett. Úgy gondoltam, szép lenne ezen a méltósággal teli, csendes helyen alkotni. Az itt kiállított képeimhez a vízen kívül könnyet használtam. A könnyben is energia lakozik, hiszen akkor gyűlik az ember szemébe, amikor nevet vagy pedig szomorú. Valószínű, hogy akik hajdan ebbe a zsinagógába jártak, sírtak is itt, és a könnyeiket aztán magába szívta a lég, az ég. Ezért érzem úgy, hogy ezek a köny- nyel is festett képek illenek ide. Van valamilyen speciális alkotási módszere? Nagyon fontos a képzelőerő energiája. Amikor például egy arcot festek, és az egyes részeinél, a szemnél vagy a szájnál jobban koncentrálok, összegyűjtöm az energiát, akkor az arc ezen részei sokkal erőteljesebbek, szülte önálló életet élnek. Ezért is tűnik el olykor az arc jellege, és inkább egy absztrakt festményre hasonlít. A felhasznált víz sem ádátszó számomra. Mielőtt hozzákezdek a festéshez, tudatosan mindig egy bizonyos színárnyalatot tulajdonítok nekik. Ezek a képek, amelyeket itt a zsinagógában festettem, számomra óarany színűek. Mennyire hatott a művészetére, hogy húsz éve New Yorkban él? Hasonló képeket készítettem azelőtt is, amikor még nem éltem ott. A művészi technikám szempontjából azonban nagyon sokat adott New York. Emellett jó egy ilyen nagyvárosban, annak művésztársadalmában élni. Fontos, hogy láthatom, a pályatársak mit alkotnak. Mert igaz, hogy én láthatatlan képeket festek, de szeretem a látha- tóakat is. Mi a legfontosabb önnek a művészetben? Mi jelenti a legfőbb inspirációt? Az élet. A privát és a közélet egyaránt. És persze a természet. Nagyon érdekes számomra olyan emberekkel találkozni, akik egyeden képet sem festettek életükben. Mert úgy gondolom, hogy legalább egyeden képet műiden ember hordoz magában. És nagyon sokan meghalnak úgy, hogy ezeket a képeket magukkal viszik a sírba. Én az ő láthatadan képeiket is megpróbálom megfesteni. OLVASÓSAROK Beszédmódok karneválja BEKE ZSOLT „Ha Isten nincs, akkor biztosan ő is vidéki” - mondja egy interjúban Darvasi László, miközben a vidéki- ségen elsősorban a centrum hiányát érti. Ha röviden jellemezni akarjuk Vida Gergely Sülttel hátrafelé című, a Kalligram Kiadónál nemrég megjelent kötetét, ez a fogalom nagy segítségünkre lehet. Ez a költészet a már-már centrummá sűrűsödő valóság, hely, idő stb. folyamatos nyelv általi elvidé- kiesedése/elvidékiesítése. így, ezen az úton válik az egyik legfontosabb szereplőjévé a nyelv. A vidékiség ily módon jelentheti a mellérendelést, a hierarchia hiányát, a szüntelen hezitálást, a lassú pontadanságot. S ezek után szinte feleslegesnek látszanak olyan kérdések, mint: Bontanak ki ezek a versek valamiféle perspektívát? Megjelölhetők tárgyai, szavai úgy, mint valami világkép biztos viszonyítási pontjai? Még ha ez a világkép talán groteszk is? Ott van mögöttük a teljesség? Hiszen a válasz, hasonlóan a vidékiség-centrum állandó egymásba játszásához: igen és nem. Igen, ha nem egy szigorúan strukturált világot képzelünk el, melyben mindennek megvan a maga helye, hanem egy élőbbet, egy fokozatosan változót. Persze igen, ha ezeket a kérdéseket hagyományosan tesszük fel. Ez a világ azonban nem hagyományos. Nem biztos, hogy azok az értékrendek, eligazító pályák, viszonyítási pontok dolgoznak benne, amelyekhez szokva vagyunk. S ilyen értelemben nincs meg mögötte az a vüág. Vagyis a változás, a mindig egy sarokkal tovább való sétálás jellemzi ezeket a verseket, mely séta - mint egy labirintusban - körbe-körbe vezet. Csakhogy annak lehetősége nélkül, hogy ugyanarra a helyre kétszer is megérkezhessünk. Hiába a Vámbéry tér, a diszkó, Megyer, Csüiznyárad stb., mint vüágunkban azonosítható színhelyek, a versekben ez mind már csak mese, folytonosan felülírt hely. Vagy inkább a szövegben állandóan felépített város, falu... A kötetet olvasva azt vehetjük észre, hogy az válik benne fő kérdéssé, vajon a versek ironikus-humoros nyelve milyen módon alkotja meg beszédjük segítségével azokat az alakokat, akik benépesítik az oldalakat. S az, milyen eszközök teszik lehetővé, hogy egy-egy versbeli elbeszélő a szövege által megteremtődjön, ugyanakkor meg is kérdőjeleződjön, s esetenként az „igazi” narrátor is felderengjen, hogy aztán játékosan egybeolvadjon vele. Ilyen eszköz(ök)ként említhető(k) meg például a tájjellegű, tömegkultúrás, pletykalapos stb., ugyanakkor filozofikus, nagy irodalmi hagyományt mozgató és híres elődöket (pl. Vörösmarty Mihály, Arany János, Babits Mihály, Parti Nagy Lajos stb.) megidéző beszédmód (ok). De a felvonultatott figurák serege sem mindennapi, illetve éppen hogy mindennapi, csak néhány példa: találkozhatunk itt P. Róza kikosarazott udvarlójával ugyanúgy, mint P. Róza vágyódásának elbeszélőjével, egy rendőrségi jegyzőkönyv beszélőjével, egy falusi futballcsapat centerével, de „magával a költővel” is stb. A szereplők ezen sokasága mellett nem meglepő, hogy csak kivételes esetben nem húzódik meg a háttérben valamilyen történet. Sót, egy vidéki történetet kapunk, többféle helyszínnel, változatos szereplőkkel, s az elbeszélők metamorfózisainak köszönhetően is élőén bonyolult világgal. S ez mindenképpen a Vida Gergely lírájában megbúvó epikai elemeket erősíti, illetve e h'ra epikusságát hangsúlyozza. De egy másik történetet is felfedezhetünk itt, mégpedig azt, amelyik folyamatosan rákérdez a szövegek létrejövésének körülményeire, nyelviségére, a szavak rejtett viselkedésére. Ez a köteten végigvonuló játék főleg akkor érhető tetten, mikor a szavak egy alapvetően más kontextusban, egy szokatlan szóra rímeltetve, szókapcsolatba állítva, esetleg félreírva másképpen kezdenek működni. Olyan retorikai működést indítanak be, olyan alakzatokat hoznak játékba ezáltal, melyek nem hagyják a jelentések megállapodását (egy jellemző példa Az élet indexei című versből: „már megint ez a beszélés / a nyelv pályája be széles / de mozgása édesen kusza / a bazmeg imperatívusza // ha a tegnapból valamit áthoz / készülget a landoláshoz / van hogy gömbszerűnek tűnik / legalábbis ha éppen megsünik”). Állandó mozgásban tartják a jelentést”, a „valóságot”, no meg az olvasó (és így a recenzens) gondolkodását. (Vida Gergely: Sülttel hátrafelé. Kalligram, Pozsony, 2004)
