Új Szó, 2004. május (57. évfolyam, 101-124. szám)
2004-05-18 / 113. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2004. MÁJUS 18. Riport 15 Sárosfán ma az a nagy kérdés, hogy megmarad-e a falu határában a védett énekesmadaraknak is otthont adó erdő, vagy helyén lakópark épül? Látjuk még a fától az erdőt? Mivel az ártéri erdők puhafái gyorsan nőnek, ritkaság a térségben a 30-40 évnél idősebb erdei növénytársulás (.A szerző felvételei) Mérges szelek fújdogálnak manapság a Csallóközben, de különösen Sárosfa településen. Nem is csoda, hiszen nincs, mi útját állná a vad elemeknek, erdőnek se híre, se hamva. Illetve egy még csak akadna - amolyan erdőcske, melynek helyén rövidesen lakópark fog állni. A szél mellett most tehát a lakosság is zúgolódik. LŐRINCZ ADRIÁN Arról, hogy a százhúszezer hektár kiterjedésű, a fő Duna-meder és a Kis-Duna közé ékelt Csallóköz egykor az ágvizek világa volt és kiterjedt ártéri erdők borították, ma már csak a történelmi forrásokra támaszkodó könyvekből szerezhetünk tudomást. A megmaradt kis erdők állat- és növényvilága még valamelyest sejtteti az e tájra egykor jellemző fajgazdagságot, de ez már csak halvány árnyéka a hajdan volt viszonyoknak. A számtalan Duna-ágat megregulázták, a nádasokat, lápokat lecsapolták, az erdőket kiirtották, a helyét pedig felszántották. Ontotta is a termést a Csallóköz földje - többnyire önszántából, de ha kellett (a szövetkezetesítés utáni időkben), „megbiztatták” műtrágyával is. így lett a Csallóköz az ország éléskamrája. Azzal persze nem számoltak a haladás oltárán mindent feláldozok, hogy ha a Duna-ágak vize többé nem léphet ki a medréből, egy idő után nem lesz, ami termékennyé tegye a földet... De ez még a jövő - feltehetően szomorú kicsengésű - zenéje. Kinek érdeke az erdőirtás? Úgy vélem, érdemes megemlítenem még egy, szerintem kétes értékű elsőséget: országos viszonylatban az egy hektárra eső telekspekulációk számát tekintve is a Csallóköz viszi a pálmát. Egyre nő azoknak a száma, akik jogos tulajdonuknak tekintik e földet, miközben a települések jelentős része képtelen teijeszkedni. Ez a körülmény is közrejátszott abban, hogy tudomást szerezve a község hosszú távú fejlesztési programjában beállt gyökeres változásról, Sárosfa lakosainak egy csoportja (a szavazásra jogosult polgárok csaknem egyharmada, pontosan 219 fő) petíciót nyújtott be, melyben javasolják, hogy a képviselő-testület azonnal vonja vissza a 206/41-es és a 206/1-es parcellákkal kapcsolatos döntését. Mert az több szempontból is kifogásolható. Az egyik ilyen, bár nem feltétlenül legfontosabb szempont, hogy - néhány lakost idézve - a helybéli fiatalok nem tudnak építési telekhez jutni, így fokozatosan elhagyják a falut. Ha tehát a község úgy dönt, hogy „megszabadul” a különben széles vidéken tényleg egyedül árválkodó erdőtől, helyénvaló lett volna a megvételi jogot felkínálni a helybélieknek is, már csak a tisztességes verseny látszatának keltése céljából. Egy másik szempont, hogy a pozsonyi vállalkozó által az engedélyezés fejében felkínált ellenérték mélyen a kivágásra ítélt fák kereskedelmi értéke alatt moMirko Bohus: „Áfák piaci értékét bármely erdész felbecsüli; hogy mekkora értéket képvisel a helybéliek számára, rövidesen eldől Remélem, afákjavára.” zog - arról a bizonyos társadalmiról és eszmeiről már nem is beszélve. A ligetben ugyanis értékes tölgyek, kőrisek és fehér harsak találhatók; egyik-másik életkora a kétszáz év felé közelít. Végezetül pedig még egy etikai kérdés: kinek az érdekeit tartják szem előtt a képviselők, amikor a közösség életét jelentős mértékben befolyásoló határozatot hoznak? Az ügy tisztázását szorgalmazó polgári kezdeményezés elnöke, Albert Lajos szerint nem lehet értelmes magyarázatot találni arra, miért akar a falu vezetése túladni az erdőn. „Az építési vállalkozó által javasolt út járhatadan - mondja -, és akkor is az marad, ha az illető kötelezi magát, hogy a falu más területén új zöldövezetet hoz létre. A liget jelenleg természetes zaj- és porszűrőként működik az alig háromszáz méterre található gyors- forgalmi út, a mellette lévő ipari terület és a község között. Ezen kívül számos, e vidéken nem őshonos fafajtának és védett énekesmadaraknak is otthont ad. Tény, hogy a lakosság csak veszíthet az üzleten.” Ezt a véleményt támasztja alá Mirko Bohus, a pozsonyi Ko- mensky Egyetem Természettudományi Kara madártani szakértőjének a véleménye is. Az ornitológus a petíciós bizottság meghívására látogatott el Sárosfára. „A helyi erdő egyik különlegessége, hogy ma már nagyon kevés ehhez hasonló, úgynevezett átmeneti ártéri erdőtársulás található a Csallóközben. A még meglévő ki- sebb-nagyobb fás területek közös jellemzője, hogy az ártéri erdőknél kevésbé függnek a víz közelségétől, mennyiségétől és minőségétől; ennek köszönhetően keményfák is találhatók bennük. A hatalmas, legalább másfélszáz éves tölgyfák mindenképp védelmet érdemelnek, de a koronájukban, illetve az odvakban fészkelő madarak úgyszintén. Több mint tíz fészkelő pár fülemülét figyeltem meg a területen, ami nagyon magas arányszám. Légykapó is szép számban él itt, ám az igazi különlegesség az erdei rozsdafarkú, mely az utóbbi ötven évben - bár őshonos faj -, szinte teljesen kipusztult a Duna mentéről, csupán a bakai rezervátumban figyelhető meg. Végezetül pedig itt vannak a fák odvábán élő denevérek, melyek Európa, sót vüág- szerte védelmet élveznek. Az erdőpusztítással megpecsételődne a sorsuk, hiszen nincs hova költözniük ezen a vidéken.” A „haladás” jegyében Mint a petíciós bizottság tagjai elmondták, a „fészekrakással” gondjuk van a helyi fiataloknak is, hiszen nem igazán lehet építési telekhez jutni a faluban. Ezért is ért- heteden számukra a képviselő-testület döntése. A feszültséget némiképp oldandó, a polgári kezdeményezés folyó hó hetedikén gyűlésre hívta a község lakosságát, ahol az egy kivételével távol maradt képviselőkkel ellentétben megjelent a polgármester asszony és a telken építkezni kívánó vállalkozó is. Mint minden rendes falugyűlésen, a petíciós bizottság elnökének minden igyekezete ellenére is egy idő után természetesen személyeskedéssé fajult a dolog, így az elhangzott felszólalások idézésétől inkább eltekintek. Ami sokkal fontosabb ezekben a gondterhes időkben, hogy derűs percekben sem volt hiány; így a falu népe hangos ovációval jutalmazta A. J. építési vállalkozó azon kijelentését, hogy a lakóparkot a nagy fák kivágása nélkül építi fel (lásd a mellékelt ábrát). Érvényes ez a területet keresztülszelő nagyfeszültségű villanyvezeték földbe helyezésére is, és elhangzott, hogy az építendő lakásokat a sárosfai fiatalok is megvásárolhatják majd - potom hárommillió koronáért. Később ellentmondások merültek fel, mivel nem derült ki egyértelműen, hogy üdülőtelep vagy lakópark kap-e otthont a beígért falak mögött, melyekről az egyik idősebb helybéli lakos találóan megállapította, hogy , jiiszen akkor erődítmény építésére készülnek a község területén!” Az ellenérvek súlya alatt elhangzott egy olyan mondat is, hogy ha az önkormányzat a lakosság nyomásának engedve megakadályozza a kilencven napra felfüggesztett munkálatok folytatását, a vállalkozó tetemes kártérítést fog követelni a falutól. Amire különben semmilyen jogi alapja nincs, és ezt vélhetően tudja a falu vezetése is, amely lapunk megkeresésére egyelőre nem akart hivatalosan állást foglalni. Az önkormányzatok ma ugyanis csakis a választópolgároknak tartoznak felelősséggel... Érdekes említést tenni arról is, mennyire csűrhetők-csavarhatók ebben az országban az amúgy is kacifántos paragrafusok. A jelenlévők egyike rámutatott arra, hogy a sárosfai erdő nem is erdő, amivel csaknem egy világot rombolt le a helybéliekben. Kizárásos alapon ugyanis tényleg kimutatható, hogy ha a liget nem beépített terület, nem kert, nem is szántó vagy legelő, sőt ipari objektumok sem találhatók rajta, akkor a törvények értelmében nyilván az „egyéb” (államnyelvül: ostatná plocha) kategóriába sorolandó. Helyénvalónak tartom viszont idézni e helyütt a még napjainkban is hitelesnek tekinthető Révay Lexikont, amely szerint az erdő „vadon tenyésző fanemekből álló, s az erdőgazdaság céljaira szolgáló terület, mely, ha még a maga természetes eredetiségében, az ember minden beavatkozásától érintetlenül áll, őserdőnek neveztetik. Az erdőnek úgy az erdőbirtokos, mint a közjóiét szempontjából nagy jelentősége van.” A lényeg - a fák és a közjóiét - tehát adott. Csak hát papír nincs róla. A „D”-nap A fent leírtakból is világosan kitűnik, hogy néha nem is 01/ egyszerű meglátni a fától az erdőt. Mindenesetre előrelépésként értékelhető, hogy a község vezetése az ügy tisztázása érdekében május 19-ére falugyűlést hívott össze - több helybéli lakos megjegyzése szerint tizenegy éve először. Ennek tükrében fontossága a sárosfaiak számára a történelembe „űrnapként bevonult esemény, azaz a normandiai partraszállás horderejével vetekszik, mert az sincs minden évben. Reméljük azonban, hogy lényegesen kevesebb áldozatot követel majd - az erdő és minden lakója pedig közkegyelemben részesül. A felsőpéli történet tanúja az üzérek ügyeskedése miatt hamarosan szintén földönfutóvá válhat - egykor háztulajdonos volt, ma már csak társbérlő Ingatlanüzérek fosztották meg vagyonától az idős professzort SZÁZ ILDIKÓ Gyanútlan, korosodó, magányosan élő embereket szemelnek ki maguknak korunk ingatlanüzérei. Igénytelen albérlőként a bizalmukba férkőznek, majd a rabszolgájukká teszik a mit sem sejtő idős embereket. Hasonló eset történt a múlt héten a lévai járásbeli Felsőpélben. Egy nyugállományban levő lévai professzort rendőri beavatkozással szabadítottak ki az eperjesi rokonok. Korábban azt a hírt kapták, hogy Frantisek, a 72 éves lévai hozzátartozójuk alultáplált, és piszkos ruhában kóborol egy faluban. A történet tanúja Suchy Kálmán, aki az üzérek ügyeskedése miatt hamarosan szintén földönfutóvá válhat. Egykor családi ház tulajdonosa volt, ma pedig már csak társbérlő régi házában. Felsőpél központjában találkoztunk Dusánnal, aki nemrég éppen az említett házban segédkezett az átalakítási munkálatoknál. Jól ismerte az alacsony, ősz hajú férfit, aki februárban költözött a faluba. .Néhányszor elbeszélgettem vele” - mondta Dusán, aki Suchy Kálmánnal nézte végig a jelenetet, amikor az eperjesi hozzátartozók Frantisek kiadatását követelték.- Nagy volt a kiabálás, mert Kosfálék nem akarták kiadni Ferkét. Miért is akarták volna, hiszen több kölcsönt vettek fel a nevére, jól jártak az öreggel, aki zokszó nélkül eltűrt mindent. Enni ugyan adtak neki, s volt egy kis szobája is, ahol meghúzhatta magát, na meg aztán tett-vett a kertben, időnként Lévára buszozott. Ilyenkor beszélgettünk egy kicsit. Nem hiszem, hogy rabságban tartották. Csak hát a történtek után valóban nem volt hová mennie az öregnek, hiszen az összes pénzét elszedték. Talán még a kis nyugdíját is - mondta Dusán. Meglepődött, amikor megtudta, hogy Frantisek, amikor legutóbb Léván járt, felkereste egykori szomszédasszonyát, és segítséget kért tőle. Végül ő értesítette az idős úr eperjesi rokonait. „Már nagyon megbántam korábbi lépésemet. Rosszul döntöttem, ezért kell most itt lennem” - így panaszkodott egyszer az idős professzor a falu polgármesterének. Akkor kicsit zavartnak, habó- kosnak tűnt a férfi - emlékezett vissza Andrej Sivo. Összefüggéstelenül beszélt, a kerti munkákkal kapcsolatos mondandójába bele- beleszőtte az őt ért sérelmeket is. Milos Fábry, nyitrai rendőrszóvivő szerint eddigi vallomása alapján nem egyértelmű, hogy a férfit fogságban tartották. A Kosfái családdal kapcsolatban csupán annyit mondott, hogy közös vállalkozásuk miatt összetűzésbe kerültek.- Itt éltünk együtt, egy fedél alatt a már nyugdíjas Ferkóval és az öttagú Kosfái családdal. A professzor csendes, magának való ember volt, soha nem panaszkodott. Úgy tudom, Léván ő volt az, aki előbb csak Rudolf Kosfáit, majd a család többi tagját befogadta a házába. A nyájas albérlők később rávették egy közös vállalkozásra. Ekkor kerestek fel engem, hogy megvegyék a házamat” - mesélte Suchy Kálmán. Nem sokáig örülhetett az idős professzor a lévai ingatlanért kapott 400 ezer koronának. A kegyeibe férkőző család azzal az ürüggyel kérte vissza tőle a pénzt, hogy Felsőpélben házat vesznek belőle, és régiségkereskedőként közös vállalkozásba kezdenek. „Hetvenezerezer koronáért vették meg a házamat, Ferkó mondta nekem, hogy az ő pénzéből fizettek ki engem. Elvált férfi vagyok, ebből mára egy fillérem nem maradt, mert ki kellett a házrészt fizetnem az asszonynak és a lányomnak. Ez az ingadan legalább 180 ezret ér, de nem kértem többet, mert továbbra is itt szeretnék élni” - mutatott Kálmán az épület hátsó részében található pajtaszerűségre, ahová barátja, Dusán segítségévével fürdőszobát épített magának. Kálmán megmutatta a Kosfálék- kal aláírt adásvételi szerződést, melyben sajnos egyeüen utalást sem találtunk arra, hogy őt a ház jövőbeni tulajdonosa, annak fiai, egyikük élettársa, és a mindenről döntő nagynéni továbbra is megtűrik majd a házban. A ház egyenlőre az ő tulajdonát képezi, mivel az új tulajdonost még nem jegyezték be a telekkönyvbe. Csak idő kérdése, meddig tűrik meg Kálmánt a fillérekért megszerzett házban. Félő, hogy Frantisekhez hasonlóan, földönfutóvá válik. Kálmán (balra) és Dusán ebben a házban éltek három hónapon át kiszolgáltatva az ingatlanüzéreknek (Csuport István felvétele)
