Új Szó, 2004. május (57. évfolyam, 101-124. szám)

2004-05-03 / 101. szám, hétfő

Panoráma ÚJ SZÓ 2004. MÁJUS 3. NAPTÁR HOROSZKÓP Einstein Európában ismerkedett meg a darázsderekú, barnahajú prágai hölggyel A zseni utolsó szerelme Kiégett egy római szálloda, három külföldi meghalt Evakuált teniszezők New York. Albert Einstein utolsó szerelme Johanna Fantova tündérszép prágai könyvtáros volt. A tudóssal töltött évekről szóló, nem­rég előkerült feljegyzései igen jó humorú embernek mutatják be Einsteint. MTI-PANORÁMA Fantova naplójában alig akad utalás kettejük viszonyára. A szóra­kozott professzorról szóló, elterjedt képzettel ellentétben a politikusok és politikai események éber, és né­ha éles nyelvű megfigyelőjeként mutatja be a relativitás-elmélet aty­ját. A feljegyzések szerint Einstein úgy vélte, hogy mágnesként vonzza a világ őrültjeit. Naponta egy tali- gányi levele érkezett, amelyek kö­zül sokat maga válaszolt meg. Jo­hanna beszámol arról is, hogy hu­mora még akkor sem hagyta cser­ben a tudóst, amikor egészsége már rohamosan romlott. A feltételezése szerint depressziós papagájoknak vicceket mesélt, hogy felvidítsa őket. Amikor már nagyon megeről­tető volt számára a hegedülés, zon­gorázni kezdett, azzal, hogy így jobban tud improvizálni. Panaszai miatt egy rossz öreg autóhoz ha­sonlította magát, s amikor gyengült a memóriája, azt mondogatta, hogy már általános iskolai tanárai is megállapították: emlékezete olyan, mint egy szita. .Johanna na­gyon közel állt hozzá. Élvezte a tár­saságát. Kapcsolatot jelentett szá­mára a világgal” - mondta a DPA német hírügynökségnek Gillett Griffin, Einstein és Fantova utolsó, még életben lévő barátja. Griffin számára is meglepetés volt, hogy Johanna naplóban örökítette meg a beszélgetéseket, amelyeket Ein­stein életének utolsó másfél évében a tudóssal folytatott. A német nyel­ven íródott, 62 oldalas napló kéz­iratát a közelmúltban véletlenül fe­dezte fel a Princeton egyetem Firestone Könyvtárában, Fantova személyi dossziéjában az egyetem egy munkatársa. Griffin szerint Einstein talán még ösztönözte is a feljegyzések készítését: nagyon ag­gódott Johanna jövőjéért, olyany- nyira, hogy rá hagyományozta az egyik elméletéhez fűződő feljegy­zéseit is, amelyeket az asszony az­tán 8000 dollárért adott el. Einstein a múlt század húszas éveiben Euró­pában ismerkedett meg a darázsde­rekú, bamahajú prágai hölggyel és már Berlinben vitorlázni járt vele. A tudós 1933-ban második feleségé­vel, Elsával együtt az USA-ba me­nekült a náci Németországból és Princetonban telepedett le. Fantova 1939-ben szintén Amerikában ta­lált menedéket és ott nyomban fél­vette Einsteinnel a kapcsolatot. A feleség, Elsa még abban az évben meghalt. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Róma. Kiégett szombat reggel egy római szálloda, s a tűzvésznek a tűzoltók gyors beavatkozása elle­nére három halottja és öt sérültje van. A lángok hirtelen csaptak fel a Róma előkelő Parioli negyedének szívében lévő Hotel Parco dei Principi épületében, alig néhány lé­pésre a Villa Borghesétől. A füst szinte azonnal elborította az épüle­tet, amelyben közel kétszáz vendég tartózkodott. Egy idős kanadai há­zaspárt ötödik emeleti szobájában, ágyában ért a halál. Egy amerikai férfi ahelyett, hogy felesége példá­ját követve a lépcsőn menekült vol­na, lepedőkből font kötelet és az er­kélyen keresztül próbált lemászni, ám lezuhant és életét vesztette. A feleség sértetlenül élte túl az esetet. A szállodának gyakorta vannak magas rangú külföldi vendégei. Két hónappal ezelőtt Dick Cheney ame­rikai alelnök vendégeskedett ott. Tegnap arról számoltak be a hír- ügynökségek, hogy többek között olyan világsztár teniszezőket kellett kimenekíteni a szállodából, mint Andy Roddick vagy Marat Szafin. Nicola Arzani, a ma kezdődő torna kommunikációs igazgatója elárul­ta, a játékosok nagyon megijedtek, de közülük szerencsére senki sem sérült meg. Az orosz Szafinnak a felfordulásban elvesztek az ütői, így ő szombaton nem tudott edze­ni. A torna résztvevői közül többen tartózkodtak a szállodában. A vi­lágranglistán 2. Roddick, illetve Szafin mellett az argentin Mariano Zabaleta és a fehérorosz Max Mir- nyij is az evakuáltak között volt. Legyünk óvatosak Mérgező gyöngyvirág Párizs. A gyöngéd, illatos máju­si gyöngyvirágról nemigen jut eszünkbe, hogy rendkívül mérge­ző növény, pedig a május minden évben a gyöngyvirág-mérgezések hónapja. A növény szívműködést serkentő és vízhajtó hatóanyagait felhasználja a gyógyszeripar, de nem szabad megfeledkeznünk ar­ról, hogy a gyöngyvirág minden része mérgező! Legveszélyesebb az 1-4 éves gyerekekre, akik meg­eszik kis, fehér csengettyűit, a szá­rát, vagy beleisznak abba a vízbe, amelyben á csokrot tartják. A mér­gezés első tünetei: szájüreg-irritá- ció, gyomorfájdalmak, erős nyál­képződés, émelygés, hányás, has­menés, aluszékonyság, szédülés, görcsök, reszketés, fokozott vize­let-kiválasztás. (MTI) Hallgatott a jósra Gyógyleves hullákból Peking. Egy kínai férfi tizenhat év alatt vagy 30 halottat lopott el különböző temetőkből, hogy azokból készítsen nagybeteg fele­ségének gyógyitalt. Az 51 éves fér­finak még 1988-ban mondta egy jós, hogy felesége megmentésére az egyetlen mód, ha emberhúsból készült levest fogyaszt. Emellett csontokat kellett megőrölnie, s a port a beteg homlokára kenni. A szerető férj a jóssal való találkozá­sától kezdve vagy 30 halottat lo­pott el sírjából. Az ügynek úgy ju­tott a nyomára Szecsuán tarto­mány rendőrsége, hogy a férfi lak­helye körül egyre nagyobb nyug­talanságot váltott ki a frissen elte­metett holttestek eltűnése, az el­hunytak rokonai pedig őrséget kezdtek szervezni a síroknál. A Ujjé, a csatlakozás egyik öröme: az unióban már ruha sem kell a nyomozás aztán az egyik meggya- szlovén hölgynek. A festék nemcsak szépít, boldogít is. lázott holttesttől egyenesen elve- (Reuters-felvétel) zetett a tetteshez. (MTI) Ha bűnösnek találja, a kaliforniai bíróság 20 évi börtönbüntetésre is ítélheti Michael Jacksont Súlyosabbak a vádak ÖSSZEFOGLALÓ Los Angeles. Vagy száz rendőr­rel és úttorlaszokkal biztosították a kaliforniai Santa Maria bíróságá­nak épületét, ahol pénteken, meg­hallgatáson jelent meg családja kí­séretében Michael Jackson. A sztárt ismét több száz rajongója várta a helyszínen. A vádak az újabb Jackson-botrány kipattaná­sa óta súlyosbodtak, a januári bí­rósági meghallgatáskor hét, most pedig már tíz pontban emeltek vá­dat a popkirály ellen. Szakértők szerint ha bűnösnek találják, akár 20 évi börtönbüntetésre is ítélhe­tik. Talán ennek tudható be, hogy az újabb meghallgatás előtt Jacko lecserélte eddigi védőügyvédéit, ezt a múlt vasárnap, április 25-én jelentették be hivatalosan is. A 45 éves szupersztárt egyebek közt kiskorúval elkövetett négyrendbeli fajtalankodással, egy erre tett kí­sérlettel, továbbá azzal vádolják, hogy négy ízben kábítószerrel tett engedelmessé gyermeket. Kiskorú elrablásáért is felelnie kell, mivel a vád szerint elrabolt, zsarolt és megfosztott személyi szabadságá­tól egy kisfiút. Állítólag a sztár kör­nyezetének két tagja is érintett az ügyben, ezért bővült a vád össze­esküvéssel. Michael Jackson ismé­telten ártatlannak vallotta magát. Eredetileg hétrendbeli fajtalanko­dással vádolták egy 12 éves fiúval, de már nem világos, hogy egy és ugyanazon gyermekről van-e szó, és miért különböznek a számok. A peres eljárás megindulása viszont egyre valószínűbb, jóllehet az ügyészségnek meg kell győznie egy bírót, hogy ehhez elegendő a bizonyíték, (m, ú) Jacko az édesanyjával, Katherine Jacksonnal (Reuters-felvétel) Kos: Ha együtt kell működ­nie valakivel, akinek az el­képzelései teljesen ellenté­tesek az Önéivel, akkor tegye ezt csendben, túl fogja élni. Nagyszerű ötletei támadnak mostanában. Bika: Hajlamos arra, hogy tűi sok energiát és időt paza­roljon el arra, hogy olyan vészhelyzetre készüljön fel, ami nagy valószínűséggel soha sem fog bekövetkezni. Ikrek: A változatosság gyö­nyörködtet, de csak addig, míg nem viszi túlzásba a dolgot. Ne kockáztassa eddig elért sikereit egy bizonytalan kimenetelű üzlettel. Rák: Partnere változatosság­ra vágyik, számára az Ön szigorú elvei nehezen elfo­gadhatók. Ebből olykor vita kevere­dik, de mindig ő az, aki enged a bé­kesség kedvéért. Oroszlán: Megdöbbenve tapasz­talja az események gyorsa­ságát. Ha házas, akkor ha­tározottan boldogabb, mint az utób­bi időben. Igyekezzen megtartani ezt az újra megtalált boldogságot. Szűz: Legyen figyelmes és hagyjon a pátjának is ugyanannyi beleszólást a fontos döntésekbe, és csak akkor vágjon bele valamibe, ha teljesen egyetértenek benne. Mérleg: Élje az életét, és hagyjon élni másokat is. Ha nem kérik, ne adjon senkinek szakértői tanácsokat. Ha nem így tesz, gondok egész sorozatát indítja el, s az Önnek sem hiányzik Skorpió: Szeretne megfelelni csa­ládja elvárásainak, de le­hetetlen egyszerre sikeres üzletembernek és kötelességtudó családfőnek lenni. A legjobb megol­dás az arany középút. Nyilas: Egyik üzletfele szeretné, ha együtt dolgoznának egy nagyszabású munkán, és mivel eddig is remekül megértet­ték egymást, valószínűleg elfogadja az ajánlatot. Bak: Ami az üzletet vagy a munkát illeti, csalódni fog egy olyan helyzet miatt, amely egyre kellemetlenebbé válik, de nem az Ön hibájából. Lépjen vissza, az a legjobb megoldás. Vízöntő: A munkájával kapcsola­tos dolgok a bolygók befo­lyása alatt vannak. Ez többnyire jót jelent, de olykor kelle- medenséget is okozhat. Túlhajthatja magát. Halak: Nagyon boldogan telik ez a nap. Kedvesével ki­egyensúlyozott a kapcsola­ta, de arra ügyeljen, hogy ne lapo­sodjon el az életük, csináljanak szo- kadan dolgokat. Május 3 EGY GONDOLAT A fegyveres próféták mind­annyian győztek, a fegyver­telenek pedig elbuktak.” Niccolo Machiavelli NÉVNAP Tímea és Irma A Tímea a görög Eftimea névből származik, jelentése: jóságos tisztelet. Az Irma a germán Irmin istennő nevé­ből ered. Ma Antónia és Timót, illetve Galina nevű is­merőseinket is köszöntsük! MAI ÉVFORDULÓINK 535 éve született Niccolo Machiavelli olasz író és ál­lamférfi. Neki tulajdonítják a híres-hírhedt mondást, mi­szerint a cél szentesíti az esz­közt, pedig ezt ő csak idézte, pláne nem vallotta. 90 éve született Szinnyei Júlia írónő. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 40 éves Brockhauser István labdarúgó, most az Újpest kapusedzője. 30 éves Haya jordán her­cegnő, a néhai Husszein ki­rály lánya, az egyetlen nő Jordániában, akinek teherau­tó-vezetői jogosítványa van. Gór Nagy Mária (1947) szí­nésznő. NAPI VICC Kohn filozofál:- Nagyon-nagyon rosszul élünk ezen a földön. Na, majd a másvilágon vidámabb lesz az életünk... Haha! Ne­vetnék, ha kiderülne, hogy nincs is másvilág! www.ujszo.com E-mail: redakcia@ujszo.com Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (59233401, fax: 59233338) Főszerkesztő: Szilvássy József (59233421) Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán (59233425) Kiadásvezetók: Madi Géza, Holop Zsolt (59233440) Rovatvezetők: Szentgáli Anikó - politika (59233439), Molnár Iván mb. - gazdaság (59233424), Hizsnyai Zoltán - kultúra (59233449), Urbán Gabriella - panoráma, téma (59233444), J. Mészáros Károly - sport (59233431). A regionális híradás vezető szerkesztői: Klein Melinda (59233426) - Közép- és Kelet-Szlovákia, Korpás Árpád (59233436) - Nyugat-Szlovákia. A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. Szerkesztőség: Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1. Fax: 59233469 Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos : 0^07/773835, Kassa: 055/6002225, 0905/780884, Rozsnyó: 0907/587258, Rimaszombat: 0907/773 833, Komárom: 0905/840423, Érsekújvár. 0905/840419, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0907/773834, Kiadja a Petit Press Rt., Nárn. SNP 30,811 01 Bratislava. Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 59233101, fax: 59233119. Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit - értékesítési és üzemeltetési osztály, tel.: 59233401, fax: 59233338, Roman Schlarmann, pénzügyi osztály, tel.: 59233169 Marketing: 59233278, lapterjesztés, laprendelés: 59233403, fax: 59233339 Hirdetési osztály: 59233228, 59233235, 59233200, 59233240, fax: 59233295 E-mail: reklama@ujszo.com , Kassa: B. Némcovej 32,055/6709548, 6002210, fax: 055/6002229. Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava.Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., PONS Rt., D. A. CZVEDLER Kft. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán és a PONS Rt.-ben. Külföldi megrendelések: PONS a. s. vyvoz tlace, Záhradnická 151, 820 05 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, jí\ csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található. MarluMons

Next

/
Thumbnails
Contents