Új Szó, 2004. május (57. évfolyam, 101-124. szám)
2004-05-11 / 107. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2004. MÁJUS 11. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ DE MORGEN Kiábrándító képet festenek az Európai Unióval kapcsolatos lelkesedésről, illetve annak hiányáról az Európai Bizottság legutóbbi közvélemény-kutatásai: a belgák nem lelkesednek az EU-bővítésért, az európaiak pedig az európai parlamenti (EP) választásokért. A flamand lapban közölt eredmények szerint a belgáknak csak a 38 százaléka támogatja az EU-bővítést, miközben 49 százalékuk elutasítja. A lap által megszólaltatott szakértő szerint mindez azt mutatja, a politikusok nem magyarázták meg kellőképp a lakosságnak a bővítés jelentőségét, s azt sem, hogy az ehhez kapcsolódó félelmek (például hogy a kelet- közép-európaiak tömeges bevándorlása miatt sokan elvesztik majd munkahelyüket) alaptalanok. Egy másik Eurobaro- méter-felmérés azt mutatja, a bővítéstől függetlenül minden korábbinál alacsonyabb részvételi arány várható az Európai Parlament júniusi újraválasztásakor. A szervezet 25 tagországában az átlag jócskán 50 százalék alatt lesz, egyébként nagy eltérésekkel: Magyarország például a szavazni akarók élcsoportjában van a maga 47 százalékos becsült részvételi arányával (a legmagasabb szám a görögöknél várható, 66 százalék), ám például az észteknél csak 21, az osztrákoknál és a briteknél 23, a cseheknél pedig csak 24 százalék körül várható a részvételi arány. Egyes szakértők azt remélték, hogy a bővítés nyomán az EU- állampolgárok jobban érdeklődnek majd a szervezet iránt, s ez növelni fogja a szavazási részvételt. Azonban a közvélemény-kutatás szerint éppen az új tagországok azok, ahol a lakosság a legkevésbé akar elmenni voksolni: míg a „régi” tagállamoknál a szavazópolgárok 50 százaléka tervezi, s ezen belül 34 százalék mondja biztosnak részvételét a választáson, addig ez az arány az új tagországokban 44 és 32 százalék. Ezt egy illetékes azzal magyarázta, hogy az emberek éveken át ábrándoztak a belépésről, s most, hogy bent vannak, érthető módon egy kis csalódást éreznek. Mások viszont azt hangsúlyozzák, az EU-politika részletei nem érdeklik az embereket. Sohasem „paktál le” azokkal a művészekkel, akik lepaktáltak a kommunistákkal Miért nem olvasnak több művet Márai Sándortól? A Duna Televízió EU-csatlakozással kapcsolatos élő adásában (2004. április 30.) a riporter kérdésére, hogy mit szólok a Kassán felállítandó Márai Sándor- szoborhoz, az idő rövidsége miatt tettem egy pár szavas megjegyzést, mely szerint örülök, hogy Márai Sándornak végre a méltó helyen, vagyis szülővárosában is lesz szobra. HUNÍÍK PÉTER Mivel az említett műsorban szigorúan megszabták az egyes válaszadók számára az időkeretet, most szeretném pontosítani és kiegészíteni válaszomat a témával kapcsolatban. Amikor Varga György kassai magyar főkonzul néhány évvel ezelőtt javaslatot tett. a városban felállítandó Márai-szoborra, lelkesen üdvözöltem a kezdeményezést, és 2003 tavaszán kálatait (pályázat kiírása, a győztes pályamű kiválasztása) végezte. Elismerem, nem tudtam olyan aktív tevékenységet kifejteni a bizottságban, melyet saját magamtól elvártam volna, ezért nem is lepődtem meg azon, hogy hazatérvén már nem találtam a nevem a szervezőbizottság tagjaié között. Annyit azért talán megérdemeltem volna, hogy az „új” szervezők legalább értesítenek, hogy a továbbiakban már nem számolnak velem. Mivelhogy néhány hírt a hazai és külföldi sajtóban sikerült elhelyeznem a szoborállítással kapcsolatban, s magánadomány formájában egy kisebb összeggel én is hozzájárultam a szobor elkészítéséhez. — És most következik a legfontosabb megjegyzésem: továbbra is fenntartom azt a kijelentésemet, hogy őszintén örülök annak, hogy végre „méltó helyen”, vagyis az író szülővárosában is lesz szobra a maMár nem találtam a nevem a szervezőbizottság tagjaié között. én is egyike lettem annak a három személynek, ciki elkezdte szervezni a gyűjtést a szobor felállításához. 2003 őszén huzamosabb időre külföldre távoztam, így már nem kerültem be abba a szűkebb „csapatba”, amely a szobor felállításának végleges mungyar és a világirodalom eme nagy alakjának. A beérkezett pályaműveket, sajnos, nem láthattam. Legutóbbi kassai látogatásom idején, amikor Josef Císarovsky cseh festő Márai Sándor emlékére alkotott kollázsait mutatta be, a vendég megkérte a szervezőket, mutassák meg neki a beérkezett pályaműveket. A bizottság egyik tagja erre ellentmondást nem tűrő hangon közölte a cseh mesterrel, hogy ő (Josef Cí- sarovsky) megnézheti a beérkezett alkotásokat, de Huncík Péter nem. Nem láttam tehát a pályaműveket, így cseh elvi síkon szólhatok hozzá ahhoz a vitához, melyet Hushegyi Gábor indított el az Új Szó hasábjain 2004. április 30-án. Szeretném leszögezni, teljes mértékben egyetértek Hushegyi Gábor érvelésével a felállítandó szobor alkotójával kapcsolatban. Márai Sándor életpályájával, műveivel, filozófiájával egyértelműen megválaszolta azt a kérdést is, kinek, milyen embernek kellene, kellett volna megalkotni a szülővárosában felállítandó szoborművet. Márai sohasem „paktál le” azokkal a művészekkel, alkotókkal, akik lepaktáltak a kommunista rendszerrel. Legutóbbi budapesti emlékkiállításán láthatók azok a dokumentumok is, melyeket Illyés Gyulával kapcsolatban vetett papírra. Kevéssé ismert dolog, de Márai még Illyésnek sem tudta megbocsátani, hogy „standard” kapcsolatokat tartott fenn a Kádár-rezsim embereivel. Ha tehát valóban a Márai iránti tisztelet volt a szervezők fő indítéka, akkor újra kellett volna olvasniuk Márai írásait, mielőtt kiválasztották azt az embert, akit végül megbíztak a szobor elkészítésével. VISSZHANG Túl nagy teher volna a tandíj Az Új Szó május 6-i számában Kifütyülték a minisztert címmel megjelent tudósítás elolvasása után úgy gondoltam, itt az ideje, hogy tollat ragadjak, és egypár tisztázatlan dolgot tisztázzak. Jómagam is pozsonyi magyar egyetemista és a sztrájkbizottság egyik tagja vagyok. Ott voltam, amikor a diákok sztrájkbizottsága megalakult; ezért a dolgok tisztázása érdekében (nem pedig reklámként) szeretnék néhány dolgot leírni testületünkről. 1. A diákok sztrájkbizottsága független, diákokat tömörítő szervezet, amely a Diáktanács képviselőinek jóváhagyásával február közepén alakult - válaszul a felsőoktatási törvény tervezete ellen, amely nagyon sok jelenlegi és jövőbeli hallgató (magyar diák) számára is beláthatatlan következményekkel járna. 2. Hangsúlyoznom kell, független testület vagyunk, nem tartozunk semmiféle politikai párt befolyása alá, nem kapunk semmiféle anyagi támogatást egyetlen párttól sem, ezért nem értem Szakszón Norbertnek, a Diákhálózat vezetőjének szavait, melyek szerint mögöttünk olyan csoportok állnak, amelyeknek valamiféle céljaik (politikaiak is) vannak. 3. A tüntetést, a plakátokat és a többi dolgot saját pénzünkből finanszíroztuk, valamint támogatást kaptunk Belgiumból, az ottani diák- szervezetektől. 4. A tüntetés megrendezése előtt több külföldi társ- szervezet levelét is megkaptuk, egyebek között Ausztriából, az USA-ból, s támogatásukról biztosítottak bennünket. 5. A mi szervezetünk tagjait egyszerű munkásemberek gyermekei alkotják, akik nem értenek egyet a jelenlegi törvénytervezettel, és akik szabadidejükben küzdenek egy, a szegényeket és a középréteget támogató felsőoktatási reform megszületéséért. Úgy érezzük, a tandíj bevezetése és a törvényjavaslat jelenlegi formája nem elfogadható, mivel mind a szegényréteg, mind a középréteg számára az egyetemen való tanulás megszűnését jelentené. A cikk elolvasásakor nagyon megdöbbentettek a Diákhálózat elnökének szavai, mert szervezetünk megalakulása óta konzultálok magyar diákokkal, akik teljes mértékben egyetértenek céljainkkal, és a május 5-i tüntetésen is nem egy szlovákiai magyar diák vett részt. Az Új Szó szerint mintegy 500 (több külföldi lap szerint körülbelül 1000) fiatal tüntetett, és úgy érzem, hogy a vizsga- időszakot megelőző héten, amikor a hallgatók beszámító írásbeliket írnak, ezt a számot sikernek tekinthetem. Kérem, engedjenek meg még egy gondolatot: engem a szüleim mindig a jóra, az emberek segítésére neveltek, ezért döntöttem úgy, hogy belépek ebbe a szervezetbe, mert úgy érzem, hogy nem minden diák szülei keresnek százezreket. Az országban „még” vannak egyszerű emberek is, akik gyárakban kétkezi munkával keresik meg a pénzt, és akiknek a gyermekei már most nehezebben birkóznak meg az egyetemi oktatás költségeivel, és a tandíj bevezetése már túlzottan nagy teher lenne számukra. Dienes Kálmán, a diákok sztrájkbizottságának tagja, a Szentgyörgyi Albert Diákklub alelnöke KOMMENTÁR A reformok „reformja” PÁKOZDIGERTRÚD Eredetileg már májustól kaphattak volna ösztöndíjat a rossz anyagi helyzetben élő családokban a középiskolás tanulók. Az oktatási minisztérium „szórakozottsága” miatt az első stipendiumokat csak szeptembertől kezdik fizetni, visszamenőleges hatállyal -júniustól. Érdekes módon a szociális ügyi tárca a rászoruló alapiskolásoknak is adna ösztöndíjat, persze, a tanulmányi előmeneteltől függően. Mintha Eudovít Kaník miniszter is most tudatosította volna, reformjainak olyan vesztesei is vannak, akik állami segítség nélkül még a tanulás lehetőségeivel sem élhetnek úgy, mint a szerencsésebb helyzetűek. ígéret tehát lenne, kérdés, müyen lesz a megtartása. Ha hasonló, mint a középiskolásoknak ígért ösztöndíjak folyósításának esetében, akkor csak megerősítést nyer a sokak által hangoztatott állítás: a reformok hatékonyságát rontja a körülöttük tapasztalható kapkodás. Sok esetben az átgondolatlanságuk. Azok az újnyugdíjasok is az ösztöndíjra váró iskolásokhoz hasonló helyzetben vannak, akik az utóbbi hónapokban kérvényezték az öregségi járadékot, de a megítéléséről szóló határozatot még nem kapták meg. Az ellenzék szerint ez a kaotikus helyzet a kapkodó törvényalkotás következménye; a társadalombiztosító illetékesei úgy látják: főképp az a baj, hogy alkalmazottaik egyszerűen nem győzik a kérvények feldolgozását. Alig fogadták el ugyanis az új törvényt, máris hatályba lépett az előzőnél hosszadalmasabb ügyintézést kívánó nyugdíjkiszabási rendszer, és erre a váltásra a hivatalnokok alig tudtak felkészülni. Ennek a következménye, hogy nem kevés az olyan újnyugdíjas, aki - tartalék híján - a még meg sem ítélt járadékának terhére kénytelen kölcsönözni. A szociális ügyi minisztérium és a társadalombiztosító nekik ajánlja, hogy kéijenek segélyt. Amit majd vissza kell fizetniük. A cinizmus netovábbja. A fenti példák azt a szomorú valóságot tükrözik, hogy fölöttébb csikorog a reform gépezete, és ennek következményeit az állampolgár kénytelen elfogadni. Az a polgár, aki hangosabb zokszó nélkül beletörődik a reformok gyors ütemébe, talán a zűrzavaros közigazgatási viszonyok mielőbbi rendeződésének reményében. Néha már- már fölfoghatatlan, hogy reménye miből táplálkozik, mikor lép- ten-nyomon azt tapasztalja, elméletileg a közigazgatási, önkormányzati, oktatási, nyugdíj-folyósítási rendszer jobbításának céljával megfogalmazott reformokból olyan összevisszaság keletkezik, amiből nehéz kikeveredni. A rendteremtés pedig általában újabb tűzoltó intézkedésekkel jár, s ez újabb pénzeket emészt fel, az adófizetők terhére. Lásd a munkanélküliség-csökkentő adminisztratív intézkedések, a szociális segélyek lefaragásának hatását. Az ezek nyomán kialakult feszültség enyhítése is pénzbe kerül, és valószínűleg többe, mintha eleve jobban törődnének a reformok gépezetének olajozott működésével. JEGYZET Egy kis csúsztatás PÉTERFI SZONYA A napilapok egymás után közük az idén már negyedszer megváltozott gyógyszeráijegy- zékeket és egyben Rudolf Za- jac egészségügyi miniszter dicsszólamait arról, hogy reformja mekkora megtakarítást hozott. A kórházba utalt és orvosságra szoruló beteg viszont csak ámul, hiszen az állítólagos , jóból” vajmi keveset észlel. Látja viszont azt, hogy néhány napon belül azért zsup- polják ki, mert valahol valakik megszabták, egy-egy diagnózissal hány napig kezelhetik. Tény és való, nem tiltakozik és nem vallja be, ha továbbra sem érzi jól magát, ha fájdalmai nem szűntek meg, legfeljebb enyhültek egy kissé, hiszen a napi 50 koronás kórházi illeték - főleg a kispénzű számára - komoly érvágás. Az orvos mindezt tudja, általában tisztában van betege áüapotával, anyagi helyzetével is, s a lelkiismere- tesebbje nehezen viseli az egészségügyben bevezetett takarékossági intézkedéseket. Amelyek egyben azt jelentik, hogy nem kezelhet a legkorszerűbb módszerekkel. Nem beszélhet róla, de köztudott: naponta alaposan meg keü fontolnia, mivel, mennyiért gyógyítja az idősebb, illetve a fiatalabb beteget. És mert a kórház nem termelhet adósságot, neki kell eldöntenie: küld- heti-e drága kivizsgálásra a korosabbat, adhat-e drága gyógyszert a nyugdíjasnak, vagy az csak a fiatalabbnak dukál?! A patikába járó betegek is egyre nagyobb kételkedéssel fogadják a miniszter által bejelentett „masszív” gyógyszerárcsökkentést. Igaz ugyan, hogy néhány szer ára megváltozott, ám a leggyakrabban szedett orvosságok vagy megdrágultak, vagy ezeket az egészség- biztosító nem téríti. A miniszter szerint mindez azért van, mert akadtak fránya gyártók, akik nem voltak hajlandók engedni az árakból. Holott az eredeti készítményeket előálü- tó külföldi társaságok csak a még szabadalommal védett orvosságokat forgalmazzák változatlan áron, amely mellesleg jóval alacsonyabb, mint Euró- pa-szerte. Tisztában vannak azzal, hogy azokért a régebbi, hatékony gyógyszerekért, amelyeknek van generikus változatuk, kevesebbet kérhetnek, s ezt meg is teszik. A betegek anyagi helyzetét figyelembe véve esetenként hajlandóságot mutatnának az eredeti, tehát a legkorszerűbb gyógyszerek árának csökkentésére is, de tudják: a miniszter által bevezetett, orvosságonkénti fix hozzáfizetés miatt a betegek költségtérítése egyáltalán nem változna, kevesebbet csak az egészségbiztosítók fizetnének. Megkérdezi-e valaki: hol itt a beteg érdeke? Mobilvilág (Lubomír Kotrha rajza)
