Új Szó, 2004. április (57. évfolyam, 77-100. szám)
2004-04-05 / 80. szám, hétfő
f Ta DIGITALIA 2004. április 5., hétfő ________________________________________________________________________________________________________^ évfolyam 14. szám A 21 országra kiterjedő FreeMove stabil és rendkívül versenyképes szolgáltatás lesz Mobilszolgáltatók a Vodafone ellen A német T-Mobile, a francia Orange, a spanyol Telefonica, és az olasz TIM még tavaly kezdtek el tárgyalni az együttműködésről, amely keretében most létrejött a FreeMove nevű új márkanév. A 230 millió közös előfizető számára a FreeMove szabad átjárhatóságot biztosít majd az országok között. Az együttműködés egyértelműen a piacvezető Vodafone visszaszorításának érdekében indult meg. A FreeMove először kizárólag az európai piacra koncentrál majd, amely több mint 4 milliárd eurós üzletet jelent a cégek számára, azonban később lehet, hogy a szolgáltatók teljes területére, vagyis Amerikára is kiteljed majd. A csoport már szerződést is kötött a Motoraiéval, és a Siemensszel, hogy ezentúl tőlük közös megrendeléssel vesznek nagy mennyiségben mobiltelefonokat, ami - 6 millió eladott telefont tekintve - előreláthatóan akár 10 % megtakarítást is jelenthet nekik. A szövetség számtalan előnnyel jár a szolgáltatók számára A FreeMove az európai piacon már a második ilyen szövetség, de mellette eltörpül a korábbi angol MM02, a svájci Sunrise, valamint norvég Telenor szövetsége. A szövetségek néhány tagja egyébként SZOFTVERHÍR Bár a soron következő Win- dows-verzió a Longhorn több tesztváltozata még az idén a nyü- vánosság elé kerülhet, az operációs rendszer végleges formájában csak valamikor 2006-ban jelenik meg - mondta Bill Gates. A Microsoft igazgatótanácsának elnöke egy San Diego-i konferencián beszélt többek közt a társaság fejlesztés alatt levő asztali operációs rendszeréről. Gates elmondta: bár folyamatosan különböző spekulációk látnak napvilágot a Mindent az ügyfelek érdekében a 3G hálózati fejlesztések érdekében is egyesítette erőforrásait. Az ilyen szövetségek alapötlete -a légitársaságoktól származik, akik szolgáltatásaik globális kiterjesz- tésének érdekében ugyanüyen módszerekkel egyesítik helyi érdekeiket. A FreeMove fő apropója mégis a Vodafone dominanciájának megtörése, amely több mint 130 millió előfizetővel rendelkezik. Noha mind a négy cég nemzetközileg is érdekelt - Szlovákiában T- Mobile és az Orange, Magyarországon csak a T-Mobile -, a többi országra eddig egyikük sem terLonghorn kódnevű OS-ről, a Microsoft eddig még nem határozott meg pontos kiadási dátumot. - Mindenesetre 2006-nál előbb semmiképp sem várható - árulta el. Hozzátette: bár sokak szerint a már korábban bemutatott demoverzió is működőképes, a cég fejlesztőinek még sok munkájuk lesz a Longhorn elkészítésével. Várakozások szerint a Microsoft valamikor májusban mutat be egy nyilvános tesztverziót az új operációs rendszerből, majd az év második felében egy másik, már bétaváltozat is megjelenhet, (origo.hu) jesztette ki ennyire agresszívan a szolgáltatásait, mint az angol Vodafone. A 21 európai országra kiterjedő FreeMove egyetlen standard szolgáltatásként stabil, és rendkívül versenyképes szolgáltatás lesz. Az elemzők azonban egyelőre szkeptikusak az ilyen laza szövetségeket illetően, ugyanis ezeket bármelyik fél könnyen kihasználhatja a saját céljaira, a többiek rovására. A 90-es években például több elektronikai cég is kötött egymással együttműködési szerződést, azonban ezekből mára nagyon kevés maradt meg. (1, MTI) Tavaszi internetakció ISDN csomagok az ST-től A Slovak Telecom áprilisban és májusban kedvezményes áron kínálja az ISDN-előfizetéseket. Aki ugyanis a jelzett időpontban vásárol ilyen csomagot az ST-től, annak csupán egy koronába kerül a telepítés, és 500 koronát érő egységet is kap ajándékba, melyet az első három hónapban használhat fel - internetes hívásokra (ez csúcsidőben 10 órás szörfözést, csúcsidőn kívül pedig akár 20 órás szörfözést jelent). Aki június 30-ig rendeli meg az ISDN-vonalat, az ST DSL-t, vagy az ST Online DSL- t, az ajándékot is kap a Slovak Telecomtól. A berendezésekre pedig akár 10 ezer korona kedvezményt is kaphat az új előfizető. (1) digitaUa@ujszo.com Csak 2006-ban érkezik a következő Windows Még éveket várat magára Fiataloknak és a vékonyabb pénztárcájú embereknek készült a Sony Ericsson Z200 Dizájnból kitűnő Megérkezett a japán-svéd gyártó legújabb alsókategóriás kagylóhéj formájú készüléke. A Sony Ericsson ezzel a készülékkel elsősorban a fiatal korosztályt kívánja megcélozni, főleg az árával és a külsejével, de olyan kiegészítők is kaphatók hozzá, mint az előlapok és a csuklópánt. MOBILTESZT A dobozban a töltőn és a csuklópánton kívül jár a telefonhoz két előlap. A telefon aktív flippel rendelkezik, ez azt jelenti, hogy a nyitással felvehetjük, összecsu- kással pedig letehetjük a kagylót. Ha el szeretnénk utasítani egy hívást csukott állapotban, akkor a baloldalon lévő scroll gombok egyikét kell gyorsan kétszer megnyomnunk. A gyártó design terén tényleg kitett magáért, a telefon nagyon szép és nagyon jó minőségű anyagokból lett összerakva. Csukott állapotban a külső kör alakú monokróm kijelző az aktív, mely választhatóan egy analóg órát mutat, vagy egy digitálist a térerővel és az akku töltöttségé- vel együtt. A kijelző körül látható arany karika remekül harmonizál a sár- | ga háttérvilágítással. Kinyitva nem a telefon kijelzőjére, hanem a billentyűzetére téved egyből a tekintetünk. Igazából a Sony Ericsson tulajoknak az elrendezésben nem jelentkezik semmi újdonság, nem úgy mint a minőségben, ugyanis hihetetlenül szépre sikeredetek a gombok. A teszt során egyik gombról sem mondhatunk rosz- szat, mindegyik határozott nyomáspontú, és finom tapintású. Kiváló billentyűzettel van dolgunk. Tekintetünk most a kagylóhéj felső felére vándorol, ahol a 128x128 pixel felbontású 4096 színes LCD kijelző lakozik. Az LCD kijelző fénye erős, színei nagyon szépek, árnyalatit tekintve talán kicsit sötétebb az átlagnál. Egyetlen szívfájdalmunk az, hogy sokkal nagyobb display is elfért volna a készülék felső részén. Összességében a japán-svéd gyártó nagyon szép divatos külsejű mobilt hozott össze, lássuk, mit rejt a takaros külső. Mielőtt mélyebben kivesézzük a készülék tulajdonságait és extráit, fontos leszögeznünk, hogy ez a készülék a fiataloknak és a vékonyabb pénztárcájú embereknek készült ezért nem várunk el olyan szolgáltatásokat, mint a Bluetooth vagy a beépített kamera. A menü már a szokásos 3x3 iko- nos elrendezésű, mely még a T68- as modellben debütált, könnyen kezelhető és átlátható. Sajnos, a telefon akármilyen jó menüvel és gom- bókkal rendelkezik rend- kíWf 1 v ü 1 lassú. Akiknek anno volt Ericsson T20-asuk, azok tudják milyen érzés, amikor a telefon késik. Sajnos mind SMS írásakor, mind a menüben késik a szoftver, remélhetőleg ezt a gyártó orvosolni fogja egy frissítés keretében. Első menü a Hívásinfó, ahol a fogadott-nem fogadott hívásainkat tudjuk megtekinteni, illetve a következő hívásunkhoz be tudjuk állítani számunk rejtettségét is. Jobbra tőle a WAP böngészőt érhetjük el, mely 1.2.1-es verzió számú és GPRS-en keresztül is lehet használni. Sajnos, a GPRS sebességéről sem a gyártó honlapján, sem a leírásban nem találtunk információt, feltehetőleg Class 8. A harmadik pont a Saját Menük névre hallgat, ahol fel tudjuk sorolni a telefon minden egyes funkcióját a későbbi gyorsabb elérés érdekében. Az ötödik menüpont az Üzenetek névre hallgat. Itt tudunk SMS-t és EMS-t küldeni, fogadni, illetve felvilágosítást kapunk az SMS memória telítettségéről is. Sajnos, MMS-t a Z200 nem képes sem fogadni sem küldeni, amit nagyon nagy hiányosságnak vélünk, mivel ma már egy színes kijelzős készüléktől ezt minden kategóriában elválja az ember. A hatodik menüpont viszont nagy elégedettséggel töltött el minket, Szerve- ző névre hallgat és egy (majdnem) teljes értékű naptárat takar, nem csak egy emlékeztetőt mint a T230- T310-es modellekben. Az infraporttal kapcsolatos érzéseink elég vegyesek. Képet lehet vele küldeni és fogadni is, sajnos azonban itt méretbeli I korlátok vannak. Mivel a kéI szülékünk csak 128x128 pixe/ les felbontású képet képes 1 megjeleníteni, ezért csak ilyeneket képes fogadni is. A telefonkönyvben 200 bejegyzést tudunk tárolni, amihez jön még a SÍM kártya kapacitása. Mivel a gyártó egy csuklópántot is mellékelt a dobozban, ezért úgy éreztük ezt mindenképp ki kell próbálni. Sajnos, gyakorlati haszna nem sok van, mivel a csuklónkra rászíjazott készüléket ide- oda lóbáljuk ezzel a megoldással, ezáltal neki ütődik mindennek. Mondanom sem kell, ez utóbbi tevékenység nem igazán tesz jót az egyébként tetszetős külsőnek. Emellett meg kell említenünk a mellékelt ezüstszínű előlapot melynek cseréje gyerekjáték. Végszó Összességében a Z200 egy igényesen kivitelezett, minőségi anyagokból összerakott, rendkívül szép készülék lett. Kicsit elvesz az értékéből a szoftver lassúsága, az infra gyermekbetegségei és az MMS, illetve Java hiánya. Cserébe viszont egy igényes kivitelezésű, könnyen kezelhető telefont kapunk, mely ráadásul egy feltöltéssel 5 napig is búja az átlagos használatot. (GSM Portál) A bluetooth-kapcsolaton keresztül megszakítható az éppen folyó beszélgetés, elolvashatok az sms-ek, átírható a telefonkönyv; a manipulációt a telefon nem jelzi Feltörhető bluetoothos mobiltelefonok TECHNOLÓGIA Több divatos mobiltelefon biztonsági hiányosságaira hívja fel a figyelmet hétfőn kiadott közleményében az Integrális. A vállalat szakértői szerint az aktív bluetooth kapcsolaton keresztül a támadó megszakíthatja a beszélgetést, idegen számokat hívogathat, illetve turkálhat az elmentett adatok között. A viszonylag ártalmatlan Bluejacking eljárással ellentétben a beavatkozás nem igényli a telefonok előzetes összekapcsolódását (pairing), vagy azonosítását. A megtámadott felhasználónak pedig semmi nem jelzi, mi történik éppen a telefonjával. Amint a felhasználók aktiválják a telefonon a vezeték nélküli bluetooth- kapcsolatot, hackerek kéziszámítógép vagy noteszgép segítségével titokban telefonhívásokat kezdeményezhetnek, hangsúlyozta az Integrális. A leírások alapján a hackerek ezen kívül az éppen folytatott beszélgetéseket megzavarhatják, illetve bonthatják a vonalat. Sőt, ez még nem minden: az Integrális által megvizsgált telefonokon a külső támadó számára lehetővé vált, hogy elolvassa a mobil tulajdonosának érkezett szöveges üzeneteket, illetve a nevében írjon sms-t. A támadó ezen kívül elérheti, sőt átírhatja a mobüban elmentett telefonszámokat illetve a határidő- naplót. Aí meghamisított adatokat ezután a telefon memóriája és SIM-kártyája egyaránt hiteles változtatásként menti el. Az Integrális eddig két vezető mobilcég különböző készülékeiben fedezte fel a fenti biztonsági rést. A heise.de híroldal szerint a Nokia 6310i és a Sony Ericsson T610 mobiltelefonokról van szó. A Bluetooth átvitelt kiaknázó bármilyen támadás készüléktől és helyszíntől függően 10-től 100 méterig terjedő távolságból lehetséges. „Attól tartunk, hogy a mobütelefonok egyre inkább a hackerek látókörébe kerülnek. Ezért javasoljuk minden felhasználónak, hogy a telefon bluetooth-funkcióit csakis biztonságos környezetben aktiválják, például odahaza vagy az irodában” -jelentette ki az APA hírügynökségnek Michael Müller, az Itegralis munkatársa. A szakértő szavai szerint aggodalomra ad okot, hogy szinte minden „ügyesebb általános iskolás” képes végrehajtani a támadást, (index) \