Új Szó, 2004. április (57. évfolyam, 77-100. szám)

2004-04-03 / 79. szám, szombat

12 Családi kör ÚJ SZÓ 2004. ÁPRILIS 3. MINDENNAPI KENYERÜNK A Passió mint film HALKO JÓZSEF IRQ OLVASOK Meggyógyulva (Illusztrációs felvétel) 1995-ben Amerikában meg­támadtak egy elárusítónőt, aki ennek következtében örökre nyomorék lett. Rokonai bepe­relték a Time Warner filmtársa­ságot és Oliver Stone rendezőt, mert a tettesek azt vallották, hogy a bűncselekmény elköve­tése előtt többször is megnézték a Született gyilkosok című film­jét. Ennek ellenére 2002-ben a louisianai fellebbviteli bíróság visszamenőleges hatállyal úgy döntött, hogy a film „nem vezet erőszakhoz, s hogy a szabad művészi megnyilvánulás alkot­mányosjoga védi.” Úgy tűnik, nem ugyanazzal a mércével mérik Mel Gibson Krisztus-filmjét, melynek hatá­sára Amerika egyszeriben na­gyon érzékeny lett az erőszakra és a brutalitásra. Mi­közben van itt egy nyil­vánvaló különbség: míg Stone elejétől a vé­géig öncélú, értelmet­len gyilkolászást pre­zentál, Gibson a brutá­lis és véres képek hátte­rében éppen hogy ki­emeli Jézus szeretetét és a megbocsátás kegyelmét. Ám lehet, hogy éppen ez a szál­ka a szemben. Hogy míg Stone Született gyilkosai a puszta biz­nisz talaján marad, a Gibson ál­tal bemutatott brutalitás min­den egyes személy felelősségét időszerűsítve konkretizálja. Ma­ga a rendező nyilatkozta, hogy Jézus halála nem róható fel egy­értelműen sem a zsidó főtanács­nak, sem a rómaiaknak, ezért minden idők minden vétkese a felelős. Az árulást és a közvéle­mény ingadozását néhány má­sodperces bevágással érzékelte­ti a film, amikor is Jézus, cipel­ve keresztjét a Golgotára, visz- szaemlékszik ugyanerre a tö­megre, mely néhány nappal az­előtt örömteljesen üdvözölte őt, pálmaágakat lengetve fejezte ki iránta rokonszenvét. Hová let­tek azok a lelkes arcok mind? Miért csapott át a „hozsánna” a kegyetlen „feszítsd meg őt” kiál­tásba? Mint minden virágvasárna­pon, ez idein is említést teszünk az emberi állhatatlanság titokza­tosságáról. Tudatára ébredt en­nek maga a színész, Jim Caviezel is, akire a rendező Krisztus szere­pét bízta. „Akkor elkeseredésem­ben még mélyebben tudatosítot­tam saját felületességemet. Na­gyon fájdalmas és megtisztító fo­lyamatvolt az.” Virágvasárnappal a nagyhétbe lépünk, melynek Jézus mélyebb, bensőségesebb elfogadásának megtisztító folyamatával szintén Istenhez kerülünk közelebb. A Jézust alakító színész, hogy hite­les legyen szerepében imádság­gal, böjttel, szentgyónással és ál­dozással készült rá. Akárcsak an­gol kollégája, Robert Powell, aki harminc évvel ezelőtt volt Zef­firelli Názáreti Jézusa, és szintén Bibliát olvasott, s a keresztre fe­szítés jeleneteinek felvétele előtt komolyan böjtölt. „A forgatás előtt egyáltalán nem érdekelt a vallás - nyilatkozta később -, Jé­zusról meg halvány fogalmam nem volt. Ám Krisztust alakítani hosszú hóna­pokon át lehetetlen anélkül, hogy az ember a végére ne hinne benne maga is. Ma hiszek Jé­zusban és az ő istensé­gében, az ember és Is­ten kapcsolódását lá­tom benne. Mert lehe­tetlen átélve e drámát a hatása alá nem kerülni. Kiejtve annak a férfinak a szavait, aki megváltoz­tatta az embereket és a történe­lem forgását, mintha alakja élet­re kelt volna bennem, a gondola­tai valósággá váltak.” Ha a Messiást megformáló színészek képesek voltak alá­vetni magukat egy azelőtt el­képzelhetetlen önmegtartózta­tásnak csak azért, hogy a lehető legmeggyőzőbb legyen az alakí­tásuk, akkor annak, aki nem ját­szani, hanem élni és sugározni akarja Krisztus életét, mennyi­vel inkább szüksége van az ön­megtagadásra, a vívódásra, a böjtre és a bűnbánatra. Ahogy Jim Caviezel mondta, aki maga is mélyen vallásos ember, ami Hollywoodban kellemetlensé­gekkel is jár olykor: „... tudom, hogy nem könnyű életre lettem hivatott, hanem szenvedésre. Isten hív minket, hogy vigyünk világosságot a világnak, szenve­déssel és áldozathozatallal se­gítsünk Krisztus keresztjének vitelében...” A szerző római katolikus pap A lány hosszú barna haja rendezetlenül hullott a vállára. Zavaros tekintetét a falra szegezte. Török­ülésben mozgott előre-hát- ra. Közben meg valamit dúdolgatott, énekelgetett. BALOGH KATALIN Azt is alig lehetett hallani. Elő­ször ölelte magát, majd az ölébe eresztve a kezeit az ujjaival ját­szadozott. Észre sem vette a kö­rülötte levő világot. Közben vala­kik kívülről figyelték őt: két orvos és egy nő. Az orvosok valami szakszava­kat, mondatok töredékét suttog­ták egymásnak, majd sokatmon- dóan összenéztek. Hirtelen jegy­zetelni kezdtek. A nő kicsit ideges lett. Szoknyáját igazgatta. Valami nyugtalanította. Enyhe karikák látszottak a szeme alatt. Fel s alá sétálgatott. Néhány kérdésre még válaszolt. Utána fáradtan ült le az egyik székre. Igyekezett türelme­sen kivárni a vizsgálat eredmé­nyét. De pillanatokon belül meg­unta, és elment inkább a bárba kávézni. Ahogy így iszogatta a kávét, egy férfi szólította meg. Ő elő­szedte a legszebb mosolyát, és kellemesen elbeszélgettek. Észre sem vette, hogy elfutott az idő. Mikor az órájára pillantott: kicsit ideges lett. Rövid magyarázkodás után felállt. Elnézést kért, és elin­dult. A férfi utána rohant. Még az ajtóban utolérte. Elkérte a tele­fonszámát. A nő rávillantva hófe­hér fogsorát egy papírt halászott elő a táskájából. Ráfirkantotta a számot, és már rohant is tovább. Még egyszer visszafordult, hogy integethessen neki. Hamar visszaért a kórházba. Egy folyosón haladt éppen, mikor észrevette, hogy valahonnan visszatükröződik az alakja. Visz- szalépett, és a lengőajtó üvegjé­ben végignézett magán, büszkén. Jó dolog a papírgyűjtés. Egy fajtája a nemes versengésnek. Van benne valami sportszerűség. Aki többet hoz, az nyer. Győzzön a jobb. Egyszerűen tudomásul vesszük és gratulálunk neki, majd tovább megyünk. Ez ilyen egysze­rű. Meg azért is jó dolog, mert az ember bármilyen hulladékszám­ba menő papírfecnit egy arra kije­lölt helyre félretesz, majd amikor az idő elérkezik, az így összegyűlt csomagot szakszerűen összeköti, s az illetékes helyen az iskolában - gyermeke nevének megjelölésé­vel - leadja. Vagyis az ember fo­lyamatos lomtalanítást végez az év folyamán, és ezzel mintegy megtakarítja magának a tavaszi nagytakarítást. Ezenkívül azért is jó dolog a papírgyűjtés, mert az ember ilyenkor jót tesz. A leadott papír­ból befolyt összeg esetleg egy jó­tékony szervezet számláját hizlal­ja, s mi büszkén kihúzhatjuk ma­gunkat mint az emberiség jóte­vői. S nem utolsó sorban azért is jó dolog, mert azt szeretnénk, hogy a gyermekünk osztálya nyerje az iskolában a papírgyűjtő versenyt, mivel a nyertes osztály egy kerek csokitortát kap, ame­Tetszett neki a látvány. Megigaz­gatta a blúzát, szoknyáját. Gyö­nyörködött a tökéletesen kihang­súlyozott karcsú derekában. Ön­telten állt ott, a lengőajtó előtt, mikor a háta mögött lépteket hal­lott. Mint akit rajtakaptak vala­min, úgy ugrott. Zavartan nézett körül. Az egyik orvos közeledett felé. Meghallgatta, amit mon­dott. Követte őt a kabinjába, hogy folytathassák a beszélgetést. Le­ültek. Hosszú tárgyalás után megállapodtak: a lány hazame­het vele. Sok törődésre van szük­sége. Nem szabad egy pillanatra sem magára hagyni. A nő mindenbe beleegyezett. Talán még a csillagokat is leígérte az égről. Közben meg az átkokat szórta magában. Nem akarta a lányt. A legszívesebben még ott hagyta volna egy darabig. A gon­dolat is idegesítette, hogy most teljesen fel lesz bolygatva az éle­te. Semmi szüksége nem volt rá. Az orvos elment, és kis idő múlva a lánnyal jött vissza. A nő, lyet a csokitortaevő orgián majd harmincán fognak elfogyasztani, esetleg plusz a tanító néni. Mi pedig mit meg nem teszünk a gyermekünkért. A kitűzött na­pon elvisszük hát leadni a szaksze­rűen megkötött papírcsomagot, és ott látjuk, hogy más szülők sokkal nagyobb csomagokkal várnak a megmérettetésre. Mi ezt nemes lé­lekkel, megértéssel veszszük tudo­másul, mivel sportszerűek va­gyunk. Csak ott belül sárgulunk az irigységtől. Ám a mérleg helyre­hozza a hiányosságot, mivel a mi csomagunk bárha kisebbnek tű­nik, súlyosabb. Ezt jóleső érzéssel vesszük tudomásul. A sors mégis­csak igazságos. Lám, gyermekem neve is ott szerepel ebben a nemes versengésben. Elindulunk hazafe­lé. Már a kapunál vagyunk, ami­kor félre kell húzódnunk. Egy öt­tonnás teherautó gördül be az is­kola kapuján, raktere dugig pú­pozva papírkötegekkel. Látom ám, hogy a volánnál egy apuka ül, aki­nek a fiacskája az egyik konkurens osztályba jár. A kiválasztottak fi­nomságával azonnal ráérzek: ve­szélyben a csokitorta! Mint szülő és úriember úgy döntök, nem hagyhatom ezt annyiban. Hazaér­ve rögtön felhívom régi ismerősö­met, a híres papírgyár egyik tulaj­mikor meglátta őket, erőt vett magán. Színlelt örömmel a lány­hoz ment. Szorosan magához ölelte. Az orvosnak nem bírta meghálálni a segítségét. Nagy könnyekkel a szemében megölel­te hát őt is. Az orvos felkapta a lány cso­magját, és lekísérte őket az autó­ig. Kezet fogott a nővel. Mikor már indultak, még intett is nekik. Olyan jó érzés fogta el, hogy megint sikerült valakin segíteni­ük. Elégedett mosollyal az arcán sétált vissza az épületbe... Már sötét volt, mikor a nő a lánnyal hazaért. Megfogta a cso­magját, és felkísérte őt a szobájá­ba. Ott megpróbált kedves lenni hozzá. Még a fejét is megsimogatta. Viszolyogva húzta vissza a kezét. Idegesítette a szótlansága. Enyhe undorral az arcán inkább bement a szobájába. Nem bírt megnyu­godni. Nem tudott mit kezdeni magával. Elővett egy üveget, és töltött magának. Megcsörrent a donosát: - Szervusz, csak én za­varlak. Emlékszel, még a múlt hó­napban tréfából eladásra kínáltál nekem kétkamionnyi hullámpa­pírt, tudod, azt az exportból vis- szamaradtat. Én ezt most azonnal megveszem, és arra kérlek, még telefon. Egy férfi kereste. Találkát beszéltek meg. Letette a kagylót, majd mosolyogva, kortyonként megitta az italt. Egy óra sem telt el, és már csen­gettek. A nő ajtót nyitott. A szobá­ba mentek. Már kettesben iszo­gattak. Mind közelebb kerültek egymáshoz, mikor hirtelen nyílt az ajtó. A lány lépett be félve.- Anya, én... - nem tudta foly­tatni a mondatot. Megijedt az idegentől. Visszahátrált. A nő el­nézést kért, és visszavitte a lányt a szobájába. Ott magukra zárta az ajtót. A földre taszította a lányt, s gyűlölettel nézett rá.- Kit nevezel te anyádnak? - halkan sziszegte csak. Közben meg ütötte, verte a gyereket. Mi­kor lecsillapodott, otthagyta. Meg­igazította magát, és tökéletes nyu­galommal tért vissza a férfihoz. A lány a sarokba mászott. Hal­kan dúdolgatott. A haját babrálta. Egy pontba figyelt csak. A saját mocskában hallgatta a szomszéd szobából az anyja nyögéseit... ma szállítsátok is le, amíg a papír- gyűjtés tart! Ha a fene fenét eszik, akkor is az én gyerekem osztálya eszi meg a csokitortát. Kerüljön, amibe ke­rül! Különben is, a papírgyűjtés, az legyen papírgyűjtés! Virágvasárnappal kezdődik az év legszentebb hete, a nagyhét (Képarchívum) (Illusztrációs felvétel) Az ember folyamatosan lomtalanít egész évben, s ezzel mintegy megtakarítja magának a tavaszi nagytakarítást Ha papírgyűjtés, akkor legyen papírgyűjtés! CSÓKAGÁBOR

Next

/
Thumbnails
Contents