Új Szó, 2004. április (57. évfolyam, 77-100. szám)

2004-04-30 / 100.szám, péntek

►v i 14 Go N D O L A T Ú3 SZÓ 2004. ÁPRILIS 30. A tapasztalat azt mutatja, hogy a nemzetközi normák mellett legalább ugyanolyan figyelmet kell szentelni a nemzetközi vagy hazai jogok hozzáférhetőségének Kisebbségi jogok - a dokumentumok tükrében Az értelmiségi találkozó közönsége Elöljáróban azt kell megje­gyezni, hogy mind a mai na­pig nem létezik olyan köte­lező érvényű nemzetközi dokumentum, mely átfogó­an szabályozná a kisebbsé­gek jogait. Ilyen dokumen­tum nem született sem az ENSZ, sem az európai intéz­mények talaján. BAUER EDIT Az Emberi Jogok Egyetemes Nyi­latkozata, melyet a II. világháború után hagyott jóvá az ENSZ, a ki­sebbségi jogokat illetően gyakorla­tilag a jogi egyenlőség deklarálásá­ra korlátozódik. Önálló kisebbségi jogot nem fogalmaz meg. A kisebbségek védelme szem­pontjából azonban nagyobb jelen­tőséggel bír - különösen a II. vi­lágháború alatti és utáni történé­seket figyelembe véve - az a doku­mentum, mely az Egyezmény a népirtás bűntettének megelőzésé­ről és megbüntetéséről címet vise­li, és amely vitathatatlanul a ki­sebbségek jogi védelmének igé­nyét fejezi ki. Az Emberi Jogok Európai Egyez­ménye (EJEE) 1950-ben a 14. cik­kelyében csak azt rögzíti, hogy az Egyezményben foglalt jogokat mindenki egyformán élvezheti, te­kintet nélkül nyelvi, faji vagy nem­zeti hovatartozására. Ismét nem fo­galmaz meg sui generis kisebbségi jogot, csak a hátrányos megkülön­böztetés tilalmára korlátozódik. Az első olyan nemzetközi egyez­mény, mely áttörést jelent - mivel külön rendelkezik a kisebbségek jogairól -, az ENSZ égisze alatt szü­letett 1966-ban. Ez a Polgári és Po­litikai Jogok Nemzetközi Egyezség- okmánya, melynek 27. cikkelye ar­ról rendelkezik, hogy az „olyan ál­lamokban, ahol nemzeti, vallási vagy nyelvi kisebbségek élnek, az ilyen kisebbségekhez tartozó sze­mélyektől nem lehet megtagadni azt a jogot, hogy csoportjuk más tagjaival együttesen saját kultúrá­juk legyen, hogy saját vallásukat vallják és gyakorolják, vagy hogy saját nyelvüket használják”. Az ENSZ talaján még egy rendkí­vül figyelemreméltó kezdeménye­zést kell legalább megemlíteni, a Nyilatkozat a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól című dokumentumot, amely 14 évig ké­szült, s amelyet 1992. december 18-án írtak alá. A nyilatkozat azon­ban nem rendelkezik jogerővel. Európában csakhamar világossá vált, hogy a kisebbségek erőtelje­sebb jogi védelemre szorulnak. Az EJEE 14. cikkelyében csak a jogok­hoz való egyenlő hozzáférhetésről rendelkezett. Az Európa Tanács is­mételten, az érdemi munkát meg­megszakítva foglalkozott a kisebb­ségek jogállásával. 1957-ben kerül nyilvánosságra a 136-os számú határozat, mely le­szögezi, hogy „számos ET tagor­szág területén élnek olyan csopor­tok, amelyek tudatosan olyan nem­zeti kisebbségekhez tartoznak, amelyek sorsában érdekeltek más tagállamok is”. Ugyanakkor leszö­gezi, hogy „mind emberiességi, mind pedig a jó államközi kapcso­latok elősegítése céljából szükséges e nemzeti kisebbségek kollektív ér­dekeinek biztosítása a legteljesebb mértékben, az illető állam lényeges érdekeinek szem előtt tartásával.”1 Később, 1959-ben készül el ennek alapján a 213-as ajánlás, mely hely­zetfelmérésre buzdítja a tagorszá­gokat. 1961-ben kerül elfogadásra a 285-ös ajánlás, mely először veti fel az EJEE kiegészítő jegyzőkönyv­ének a szükségességét. „Húsz évet kellett várni addig, amíg az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (ETPK) megfogalmaz­ta a következő, 928/1981 számú ajánlását a kisebbségek ügyében, mely egyszerre váltott ki erős ellen­állást bizonyos tagországok részé­ről, de másfelől elindított egy olyan folyamatot, mely 1992-ben zárult le” - írja a folyamat tanúja és része­se, Bíró Gáspár. Az ajánlás már óvatosabban fogalmaz, nem cso­portokról beszél, s inkább a nyelvi jogokra koncentrál, kulcsszava a nyelvi identitás. A végeredmény a Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartája. A folyamat az 1989-es változá­sok kapcsán felgyorsult. 1990-ben fogalmazódik újra a kiegészítő jegyzőkönyv igénye, az ETPK 1134- es ajánlásában. 1992-ben az ET visszatér a témához a 1177-es aján­lásában, mely „egy nemzetközi közvetítő mechanizmus felállítását javasolja az ET-n belül.”2 1993-ban fogadja el az ET az 1201-es ajánlást, mely az EJEE ki­egészítőjegyzőkönyveként készült. Ez a dokumentum több szempont­ból is újszerű. Négy szempontot szeretnék itt kiemelni: 1. Leszögezi, hogy a kisebbségi jogok az emberi jogok szerves ré­szét képezik, s mint üyenek, nem­zetközi figyelem tárgyai. Tartha­tatlan tehát tovább az a gyakran hangoztatott álláspont, miszerint a kisebbségek helyzete az adott or­szág belügye, s más ország részé­ről a puszta érdeklődés is az ország belügyeibe való beavatkozásnak számít. 2. A kisebbségi jogok katalógu­sát tartalmazza. 3. A 11. cikkelyében megfogal­mazza a nemzeti kisebbségek jogát bizonyos fajta speciális státushoz, illetve közigazgatási autonómiá­hoz, miszerint:,.Azokban a régiók­ban, ahol a többséget képezik, a nemzeti kisebbséghez tartozó sze­mélyeknek joguk van arra, hogy megfelelő helyi vagy autonóm köz- igazgatási formákkal vagy speciális státusszal rendelkezzenek, a törté­nelmi és specifikus területi helyzet­nek és az állami törvénykezésnek megfelelően”. 4. A 12. cikkely megemlíti a ki­sebbségek kollektív jogait. Az ajánlás rendkívül nagy vissz­hangot váltott ki, igaz, a vita legin­kább a 11. cikkely körül folyt. „Oly­annyira eltérő interpretációk szü­lettek, hogy a Parlamenti Közgyű­lés Jogi és Emberjogi Bizottsága felkérte az ET jogi szakértői szerve­ként ismert Velencei Bizottságot, hogy értelmezze a kérdéses cikke­lyeket.”3 A Velencei Bizottság értelmezé­sében: „bármilyen speciális státus azon az akaraton alapuljon, hogy lehetővé tegye a kisebbségekhez tartozó egyének számára a haté­kony részvételt olyan döntéshoza­talban, amely az általuk lakott ré­giókat vagy az őket érintő kérdé­seket illeti”. A11. cikkely alkalma­zásával kapcsolatosan a Velencei Bizottság a következőket jegyezte meg: „A 11-es cikkely megalkotói­nak törekvése, hogy lehetőséget teremtsenek az államok számára, hogy eltérjenek a hagyományos önkormányzat-felfogástól.” Az ál­lam maga határozza meg, mi a speciális státus célja, az értelme­zés szerint azonban „a speciális státus, természetesen, sokkal to­vább is mehet, lehetővé téve egy régió számára, amelyikben a ki­sebbség többséget képez, a saját törvénykezési és végrehajtó hatal­mat a regionális kérdéseket illető­en”.4 S mindezt annak ellenére, hogy az 1201-es ajánlás az EJEE Kiegészítő Jegyzőkönyvének ké­szült, és az Európa Tanács bécsi csúcsértekezlete 1993 októberé­ben többek közt leszögezte, hogy szükség van egy kisebbségi keret­egyezményre, illetve az EJEE kul­turális jogokat tartalmazó kiegé­szítőjegyzókönyvének előkészíté­sére. „Ugyanakkor a Csúcsérte­kezlet elvetette a Parlamenti Köz­gyűlés 1201-es (1993) ajánlásá­ban foglalt tervezetet mint kiin­dulási anyagot a fenti két doku­mentum megszövegezéséhez.”5 A csúcskonferencia mandátuma alapján kidolgozásra és elfogadás­ra került a Kisebbségi Keretegyez­mény, mely a 1201-es ajánláshoz viszonyítva visszalépésnek tekint­hető. Előrelépés viszont, hogy tar­talmaz - lágy megfogalmazásban ugyan, de mégis - utalást arra, hogy a pozitív intézkedés a kisebb­ség jogegyenlősége érdekében nem minősül diszkriminációnak (12. cikk. 2. §). Az ETPK egyik későbbi ajánlása, az 1255-ös (1995) megállapítja, hogy a Keretegyezmény gyenge megfogalmazásokat tartalmaz, bi­zonytalan a célok tekintetében, kétértelmű kifejezéseket használ, a részes államok irányában kötele­zettségeket tartalmaz, melyek azonban nehezen érvényesíthető­ek a kisebbségekhez tartozó egyé­nek részéről. így nem meglepő, hogy az 1285- ös (1996) ajánlás ismét felveti a EJEE kiegészítő jegyzőkönyve megalkotásának szükségességét, „hogy jól definiált jogok álljanak rendelkezésre, amelyeket az egyé­nek érvényesíthetnek a független igazságszolgáltató szervek előtt.”6 Az ETPK a kisebbségi jogokat napirenden tartja. Két dokumen­tumot érdemes talán megemlíte­ni, az 1353-as ajánlást, mely a ki­sebbségekhez tartozó személyek felsőoktatási képzésére vonatko­zik. Többek közt azt ajánlja a tag­országoknak, hogy tegyék hozzá­férhetővé a felsőoktatást, például az anyanyelvű felvételi vizsgákkal is. Az elmúlt évben utalt a Minisz­terek Tanácsa elé egy, az autonó­miákra vonatkozó ajánlást, az 1609-es számút, melyben a Mi­niszterek Tanácsát kéri, hogy ké­szítsen elő a Keretegyezményhez hasonló, autonómiákra vonatkozó egyezményt. 1992-ben született egy másik, rendkívül jelentős dokumentum, a Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartája. Ez Szlovákiában is rengeteg vitát váltott ki, hiszen amíg nem történt meg a ratifikáci­ója, mely egy teljes menüt tartal­maz, különbséget téve az egyes nyelvek közt (és ez is müyen ádáz küzdelmet váltott ki), a szlovák elemzők egyeüen dolgot olvastak ki belőle, a szlovák nyelv védelmét, a más nyelvű polgár kötelességét az államnyelv elsajátítására. En­nek a dokumentumnak a jelentő­ségét akkor fogjuk tudni igazán fölmérni, ha a belső jogrend hoz­záférhetővé teszi a jogokat, az álla­mi adminisztráció pedig kialakítja azokat a feltételeket, melyek alap­ján a jogokkal élni lehet. Az EU tudvalévőén gazdasági közösségként alakult, dokumentu­maiban az emberjogi dimenzió is csak később jelent meg. Az európai intézmények közt az Európa Ta­nács hatáskörébe tartoznak az em­berijogok, s ezen belül a kisebbségi jogok. Határozott lépést tett előre az EU, amikor az új tagországok felvétele kapcsán a politikai kritéri­umokat - amelyek a Koppenhágai kritériumokként jutottak a köztu­datba - megfogalmazta. Ezek közt az első így fogalmaz: „Stabilan működő demokrati­kus intézményrendszer, amely ga­rantálja a jogállam és az emberi jogok tényleges érvényesülését, és biztosítja a kisebbségek védelmét, jogaik tiszteletben tartását.” Az EU normajellegű, legfonto­sabbnak tekinthető dokumentu­ma a 2004/43/ES Irányelv az egyenlő elbánás elvének megvaló­sításáról a faji vagy etnikai szár­mazásra való tekintet nélkül (implementing the principle of equal treatment between persons irrespective of racial or ethnic origin), és mint ilyen, a jogharmo­nizáció részét képezi. Az egyenlő elbánás elvének megvalósítását a diszkrimináció teljes leküzdéseként határozza meg. Új elemet tartalmaz, a közve­tett diszkrimináció fogalmának meghatározását, bevezeti, ugyan csak megengedőleg, a pozitív in­tézkedések fogalmát, melyet ösz- szeegyeztethetőnek tart a diszkri­mináció tiltásával. Megfogalmazza azt az elvárást, hogy az államok a diszkrimináció esetére olyan szankciókat alkalmazzanak, me­lyek elrettentők lesznek. Előírja, hogy a bizonyítás terhét nem a diszkriminációt elszenvedő viseli, hanem az alperesre, vagyis az elkö­vetőre hárítja. Ugyancsak előírja a megfelelő tájékoztatást és a sértett­nek kötelező segítségnyújtást. A jogi helyzetet ma ezekkel a do­kumentumokkal lehet megközelí­tőleg behatárolni. A mai jogi helyzet kialakulásá­hoz nem kis mértékben járult hoz­zá a kisebbségek helyzetét bizton­ságpolitikai problémaként megha­tározó EBESZ (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet). Va­lószínűsíthető azonban, hogy ez az út tovább nem járható. Egyes szak­emberek szerint ugyanis a kisebb­ségi jogok biztonságpolitikai meg­fogalmazása a terrorizmus megje­lenésével inkább félelmet, mint po­zitív attitűdöket vált ki. Nem kétsé­ges, hogy a terrorizmus és a terro­rizmus elleni harc háttérbe szorít­hatja, megakaszthatja a kisebbségi jogok továbbfejlesztésének folya­matát. Az EU hatáskörét a kisebbségi jo­gokat illetően - egyrészt a jogalko­tást, másrészt a jogok betartatásá­nak ellenőrzését - nyilvánvalóan az Európai Alkotmány sorsa, s ben­ne a kisebbségek helyzetének jogi megfogalmazása fogja meghatá­rozni. A tapasztalat azonban azt mu­tatja, hogy a nemzetközi normák mellett legalább ugyanolyan fi­gyelmet kell szentelni a nemzetkö­zi vagy hazai jogok hozzáférhető­ségének. Ma ugyanis az a helyzet, hogy nemcsak a nemzetközi jogi eszközök, hanem az elfogadott hazai jogi normákban lefektetett jogok sem mindig hozzáférhetők. Amire itt és most vállalkozni le­hetett - az csupán egy vázlatos lel­tár, amiből az derül ki, hogy jogál­lásunk tekintetében mindnyá­junknak van mit tennünk, beleért­ve azt is, hogy a meglévő jogokkal élni tudjunk és akarjunk. 1. Bíró, G.: Az identitásválasztás szabadsá­ga, Bp, Osiris, 1995, óó.old. 2. Uo. 69. old. 3. Gál, K.: A kisebbségi érdekérvényesítés lehetőségei és kilátásai az ET keretében - a Parlamenti Közgyűlés munkájának tükré­ben. In: www. hhrf. org 4. A Velencei Bizottság véleményezése az 1201-as (1993) ajánlásról, 1996, Doc. 7572 5. Gál, K.: uo. 2. old. 6. Gál, K.: uo. 4. old. Bauer Edit a párkányi fórumon GONDOLAT Szerkesztők: Hizsnyai Zoltán (tel. 02/59233449), Szilvássy József, Mislay Edit, Tallósi Béla. Munkatársak: Brogyányi Judit (Budapest), Gál Jenő (Prága), Gálfalvi Zsolt (Bukarest), Kőszeghy Elemér (Ungvár), Sinkovits Péter (Újvidék). Levélcím: Gondolat, Petit Press Rt., Prievozská 14/A, P. O. Box 49, 820 06 Bratislava 26

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents