Új Szó, 2004. április (57. évfolyam, 77-100. szám)
2004-04-28 / 98. szám, szerda
Mundruczó Kornél: „Az a kérdés foglalkoztat, s ezt kutatom a filmjeimben is, hogy miként veszi az ember az akadályokat, amelyekbe folyamatosan beleütközik” Csomagolatlan szép napok „Eri magam is képes vagyok konfabulációra” (Oláh Csaba felvétele) Mundruczó Kornél Szép napok című filmjét láthatta legutóbb a közönség a Magyar Intézet Filmkockák című sorozatában. A vetítést követően a rendezővel Szabó G. László beszélgetett. TALLÓSI BÉLA A Szép napok első változata elnyerte a 33. Magyar Filmszemle Különdíját, a Külföldi Kritikusok Díját, a 2002-es Locarnói Fesztivál Ezüst Leopárd díját, továbbá a filmet az Európai Filmakadémia 2002-ben Fassbinder-díjra jelölte. A Magyar Intézetben viszont nem a filmszemlén díjat kapott első verziót vetítették. Mundruczó Kornél ugyanis újravágta a Szép napokat. „Magyarországon azzal a feltétellel adnak támogatást egy produkcióra, hogy azt kötelezően be kell mutatni a filmszemlén mesélte az újravágás okát a fiatal rendező. - A forgatással novemberben végeztünk, s iszonyatosan kevés időm maradt a vágásra, mindössze másfél hónap, de hogy ne essünk el a támogatástól, befejeztem. Nem éreztem emiatt amorálisnak magam, mert meggyőződéssel fejeztem be a Szép napokat, és nagyon is elégedett voltam vele. Amikor azonban Locarnóban újra megnéztem, úgy éreztem, hogy nincs kész, van benne egy jobb film, egy jobb változat. Valamilyen okból nem hagyott el, nem ment ki a tudatomból, valamiért még gondolkodtam rajta. Előző nagyjátékfilmem, a Nincsen nekem vágyam semmi a bemutatót követően nem foglalkoztatott tovább: elmúlt, mint egy szerelem. A locarnói sikernek köszönhetően szerencsére pénzt is sikerült szereznünk az új- ravágásra. A díj ugyanis elvezetett egy forgalmazóhoz, akivel a forgalmazást illetően eleve azzal a feltétellel tárgyaltunk, hogy állja az újravágás költségeit. Fél évig vágtam még, és akkor éreztem, hogy kész.” A Szép napok egy javító-nevelőintézetből szabadult fiú, Péter története, akinek a későbbi sorsát a szabad világban nem önmaga, hanem a körülmények határozzák meg: az, hogy rosszkor van rossz helyen. Szabadulása után első útja az útlevélosztályra vezet, de az okmányt csak későbbre ígérik. Ha azonnal megkapta volna, sorsa teljesen másképp alakul, hiszen elhagyta volna az országot. De mivel útlevél nélkül nem utazhat külföldre, kénytelen hazamenni a nővéréhez. Annak mosodájában szemtanúja lesz egy szülésnek. S ez a szemtanúság, vagyis hogy látott valamit, amit nem kellett volna, tragédiába sodorja. A lány, aki titokban szült, eladja gyermekét Péter nővérének. Később azonban visszaköveteli a csecsemőt, de a nővér ragaszkodik a gyerekhez, nem akar megválni tőle. Arra kéri Pétert, segítsen neki, tegyen meg bármit azért, hogy a valódi anya elálljon a szándékától. „Kafka azt úja, hogy van egy pont, ami után nincs visszaút. A Szép napok történetével arra kerestem a választ, hogy igaz-e ez az állítás, tehát hogy elérhető-e ez a pont. Létezik-e olyan helyzet, amelyből nincs kiút. A főhős kijön a szabadságba, s elrontja az életét, de nem azért, mert rossz ember, egy alávaló gaz, hanem mert szemtanúja lesz a gyerekeladásnak, és ezzel - mint egy görög tragédiában - egy cselekménysor részesévé válik. Arra törekedtem, hogy láttassam, miként jut el ez a sor egy olyan véghez, amely jelentésében azt hordozza, hogy nem a fiú, és nem a társadalom a rossz, hanem hogy amióta világ a vüág, működnek az üyen végzethez vezető drámai szituációk, s vannak ilyen tragédiák. Hiszek abban, hogy ez a típusú drámai szituációsor a művészetben el tud vezetni olyan azonosuláshoz, amikor a befogadó nem az élet milyenségét látja csupán, hanem azt is, hogy az milyen módon alakulhatna másképpen. A Magyar Intézet-beli találkozón egy másik alkotói kiindulópontról is beszélt a rendező. „A Nincsen nekem vágyam semmi alaphelyzetének megfogalmazásakor abból a tényből indultam ki, hogy én magam is képes vagyok konfabulációra. A konfabuláció a pszichológia szerint a hazugságnak az a módja, hogy hazudok, és tökéletesen el is hiszem. A filmben azt próbálom nyomon követni és megmutatni, hogy a konfabulációk hogyan vezethetnek tragédiához. Brúnó, a főhős eltéved a konfabulációk között, s egy konfabulációs sor áldozata lesz.” Arra a megállapításra, hogy voltaképpen a rendező is hazudik, igazat hazudik úgy, hogy hiteles legyen, Mundruczó Kornél azt mondta: „Az ilyen filmnél a saját őszinteségével játszik az ember. Ha nem igaz, amit »hazudik«, akkor becsapja a nézőit. S ez sokkal rosz- szabb, mint az, ha a nézői felháborodnak az igazságon. Sokkal jobban rombol az, ha az alkotó a szép csomagolás érdekében hagyja elveszni az igazat, múlt az, ha kommerszet csinál. Úgy látom, hogy az európai művészfilm sajnos ilyen „csomagolós” trendet kezd mutatni az utóbbi öt-hat évben. Nagyon szép csomagolással, mondjuk, bemutat egy pedofil apukát, de abból, amit láttat, a néző tulajdonképpen semmi többet nem tud meg, csak azt, amit a National Geographicből is megtudna: hogy rosszak a pedofil apukák. Éppen csak annyit kap a film üzenetével, mint amit tudott is. Miközben pedig az esztétika szerint a mű akkor jó, ha a tabu oszlopa kidől, rádől a földre, ettől keletkezik egy repedés, s azon a résen fölszáll az abszolútum. Jóllehet, ez nagyon romantikusan hangzik, ám én mélységesen hiszem, hogy igazi élményt, legyen az megbotránkozás, csalódottság, öröm, csak az hozhat, ha a rendező nem csapja be a nézőit szép csomagolással.” Mundruczó Kornél „nem csomagol”. „Mindig is izgatott, milyen a saját szenvedélyeinknek való kiszolgáltatottságunk. Nem feltétlenül a szexuális szenvedélyre gondolok, hanem a szellemire is - mondta. - Az a kérdés foglalkoztat, s ezt kutatom a filmjeimben is, hogy miként veszi az ember azokat az akadályokat, amelyekbe folyamatosan beleütközik. Azaz hogy mikor tud győzni, vagy mikor bukik el az akadályokba ütközve. Ezzel azt a pontot keresem, hogy hol rontjuk el, ha elrontjuk.” És ennek a feltárását csak világunk nyers, kendőzetlen, megszépítetlen, „csomagolás nélküli” megmutatásával lehet elérni. Ahogy Mundruczó Kornél teszi. Hegyek és Város, idén ötödik alkalommal. A szervezők egyre komolyabb „neveket” hívnak meg a rendezvényre, egyre igényesebb a program és az off-programok Kaland- és filmfesztivál egy bevásárlóközpontban KOCUR LÁSZLÓ Vannak az önszerveződésnek magasabb fokát mutatni tudó szubkultúrák. Ezek esetlegesen sikerrel termelnek ki a maguk kis világához tartozó rendezvényeket. Például a motorosok a motoros találkozót. Ezek a rendezvények azonban még mindig elérhetetlenek a nagy többség számára; egy motoros találkozóra vagy horgászversenyre botorság motor vagy horgászfelszerelés nélkül érkezni. De egy motorosokról szóló filmet meg lehet nézni akár A kategóriás jogosítvány nélkül is. Ezt az elvet próbálja követni a Hegyek és Város Polgári Társulás is, mely idén ötödik alkalommal rendezte meg film- és kalandfesztiválját. Országunk - akár ez, akár elődje - jól el van/volt látva hegyekkel, így nem csoda, hogy a természeljá- rók különböző szerveződései korán felbukkantak. Már a Monarchia idején a testgyakorlás fedőtevékenysége volt a nemzeti ifjúsági mozgalmaknak. De a nem nemzeti felszabadító ideológiához kötődő ifjúsági mozgalmak - mint például az 1907-ben alapított cserkészet - is a természethez próbálta közelíteni a fiatalokat. A szocialista Csehszlovákiában pedig virágzott a turistaszövetség. Sokan menekültek ide, hisz az erdőt járni lehetett párttagsági igazolvány nélkül is. Az outdoor tevékenységeknek tehát megvolt a tömegbázisa, mely a rendszerváltás után a bővülő lehetőségekkel csak tovább bővült. Ennek a szubkultúrának is megvan a maga sajátos viselete. A lehetőleg goratexes bakancs, az oldalzsebes - ha lehet, lecipzározható szárú - túranadrág, a hegymászók szabad- ságszeretetéről árulkodó szimbólumokkal díszített trikó, kockás ing, polár. Múlt csütörtökön ekként felöltözött, hátizsákos fiatalok lepték el az Auparkot. Négy, a pozsonyi Művelődési és Pihenőparkban (PKO) töltött év után ide tette át székhelyét a Hegyek és Város Kaland- és Film- fesztivál, hogy jobb minőségben vetíthessék a filmeket. Gondolom, e sorok írójával együtt többen sajnálják, hogy a rendezvény kicsit lepukkadt, ugyanakkor családias helyszínét a fogyasztás szentélyébe helyezte át, ugyanakkor tény, hogy az itt található mozipalota jobb vetítési minőséget garantál, a hely pedig lehetővé teszi, hogy a nem szorosan a célközönséghez tartozók is „betévedhessenek” egy-egy vetítésre. A fesztivál „kaland”-részét most hanyagoljuk, ez sokkal inkább tartozik a sportrovatra. A filmes szekcióban két program futott egymás mellett: a versenyprogram és a Kalandos utazás fantázianevet viselő program. Ez utóbbiban a hegymászással, túrázással, siklóernyőzéssel és egyéb outdoor tevékenységekkel kapcsolatos filmeket vetítettek. A versenyprogramot pedig idén is négy kategóriába osztották: Föld, Levegő, Szikla és Víz. Némelyik vetítés előtt a műfaj sztárjai tartottak bevezető előadást. A Levegő/Szikla 1 estét a vadvízi evezéssel, jég- és hegymászással is foglalkozó siklóernyős, Will Gadd stand up comedybe átmenő show- ja nyitotta meg. Mondjatok fel, és adjátok el házatokat! - bujtogatott a kanadai, életét nem ritkán kockára tevő extrémsport-próféta. Sajnos azonban, ezt nem hallhattam. Vízitúrázóként természetesen a Víz 1 versenyprogramra váltottam jegyet. Ebbe a blokkba öt filmet soroltak be. Mivel jó „vizes” filmből kevés van - mindenki félti a nem olcsó kameráját, ráadásul egy imbolygó csónakból nehéz filmezni -, sajnos, csak két film játszódott a szó szoros értelmében vízen, a másik három különböző havas elfoglaltságokba kalauzolt el. Az első, 26 perces német kisfiún, a Pororoca - Szörfözés az Amazona- son című, egyedülálló természeti jelenségre hívta fel a figyelmet. Évente mindössze két alkalommal, a száraz évszakban, telihold idején olyan alacsony a folyam vízszintje, hogy az Atlanti-óceán dagályhulláma felhatol rajta. Ilyenkor a kisebb ágak folyását visszafordítja, és visz mindent, ami az útjába kerül. A természeti jelenség idején az őslakók rettegve húzódnak vissza kunyhóikba. Bill Heat - aki 16 évig a Warren Miller Films munkatársa volt, azután pedig független filmes - filmje azonban bemutatta az extrém kisebbséget. E két ritka alkalommal néhány szörfös útra kel, hogy meglovagolja az ilyenkor keletkező hullámot. A 26 perces filmnek legalább a fele tömény akció, lovaglás a sáros hullámóriáson, a folyam két partján pedig ott az őserdő. Persze a képminőség nem mindig ideális. De ha az operatőr nem vesz fel valamit, újabb fél évig várhat... A Víz kategóriában ez a film kapta a zsűri díját. A másik film Les Guthman alkotói műhelyéből került ki. Guthman író, rendező, az Outside Television producere. Erre a fesztiválra az Expedíció a Jalungon című filmjét hozta el. A film segítségével néhány kalandor azt szerette volna bizonyítani, hogy a nagy kínai folyók és folyamok felhasználhatók vízitúrázásra is. Ez által fel szerették volna hívni a kínai kormány figyelmét egy potenciális bevételi forrásra. Ha ugyanis a helybélieknek lenne más bevételi forrásuk, csökkenne a környezet devasz- tációja. Ez a film dokumentatívabb jellegű volt az előzőnél, bemutatta a tartományban élő emberek mindennapjait, problémáit is. Rávilágított, a kínai ember számára a vadvízi evezés furcsa, inkább taszító jelenség. A folyó számára a közlekedést és a halat, röviden az életet jelenti, nem pedig a szórakozás tárgyát. Gondolom, minden szlovákiai, csehországi, legfeljebb ausztriai vadvizekkel beérni kénytelen hajós szívét megdobogtatta a látvány, ahogy az óriásfolyam másodpercekre szinte elnyelte a három-négy négyzetméteres vadvízi hajókat (raftokat). A rodeókajakosok is impozáns teljesítményt nyújtottak. A teremben többen a székek karfájába kapaszkodva próbálták stabilizálni helyzetüket... A negyvenperces dokumentumfilm rámutatott, az óriási országban óriási, eddig kihasználatlan turisztikai lehetőségek rejlenek. A Hegyek és Város egyre komolyabb „neveket” hív meg a fesztiválra, egyre igényesebb programmal és off-programokkal. Remélhetőleg lapunk a következőn is képviselteti majd magát. Titkon bízom benne: több vízzel kapcsolatos film lesz. Szörfözés az Amazonason (Fotó: HaM) A Szép napok főhőse, Péter (Polgár Tamás) (Képarchívum)
