Új Szó, 2004. április (57. évfolyam, 77-100. szám)

2004-04-27 / 97. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2004. ÁPRILIS 27. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ THEWSJ Jósé Maria Aznar volt spa­nyol miniszterelnök élesen bí­rálta utódja döntését az Irak­ban állomásozó spanyol csapa­tok hazahívásáról. Leszögezte: a terrorizmussal szemben nem működik a megbékítés politi­kája. A The Wall Street Jour­nalban úgy fogalmazott: a csa­patok hazahívása törvényes döntés ugyan, de felelődén. Fokozza a Spanyolországot fe­nyegető kockázatokat, és ront­ja az ország külkapcsolatait. Elidegeníti Spanyolországot szövetségeseitől, és nem járul hozzá ahhoz a külpolitikai konszenzushoz, amelyet az új vezetés megígért. A szolidari­tás hiányát mutatja az iraki nép iránt, s a lehető legjobb új­ság azok számára, akik márci­us 11-én, a madridi pokolgépes merényletekben megtámadták Spanyolországot. Szöveg nélkül (Lubomír Kotrha karikatúrája) Akik szeretik a szabadságot, szükségszerűen támogatniuk kell a magyarokat - is merte fel a román forradalmár Kossuth és Balcescu Aradon újra áll a tizenhá­rom mártírhalált halt hon­védtábornok emlékműve. A Tűzoltó téren nemsokára egy másik szobor is állni fog: a román forradalmá­rokra emlékeztetve. A megbékélés gesztusai? Emlékezzünk azokra is, akik e megbékélési folya­matot 155 esztendővel ezelőtt elkezdték: Kossuth­ra és Balcescura. E. FEHÉR PÁL Mennyire ismerte fel Kossuth Lajos 1849 nyarán, hogy nemcsak az osztrák-orosz túlerő, hanem a szabadságharc vezetőinek hibái és mulasztásai is bukásba sodor­hatják a nemzetet? Valószínűleg tudatában volt felelősségének, hi­szen 1849 áprilisától sok-sok olyan kezdeményezése van, ame­lyek a korábbi mulasztások hely­reigazítását célozták. Például ugyanazon a napon, amikor a debreceni nagytemplomban az országgyűlés kimondja a Habs- burg-ház detronizálását és az or­szág függetlenségét, az újonnan választott „kormányzó-elnök” legsürgősebb feladatának azt tartja, hogy megbízza loan Dra- gost: tárgyaljon a román fel­kelőkkel. Ez még nem a vereségek időszaka: egyelőre a honvédsereg győzelmet győzelemre halmoz, és az ifjú császár, I. Ferenc József má­jus elsején kénytelen felkérni „Eu­rópa csendőrét”, I. Miklós cárt: se­gítse fegyverrel a rebellisek leve­rését. Az agresszió konkrét formá­iról majd csak május 21-én egyez­nek meg, Buda visszafoglalásá­nak napján. Kossuth tehát nem a kényszer hatására kezdi megbé­kélési tárgyalásait a nemzetisé­gekkel, hanem egy távlatosabb program keretében, amelynek végső célja - mint ezt Teleki Lász­ló, a forradalmi kormány párizsi megbízottja a kelet-európai emig­ránsokkal május 18-án kötött szerződésben rögzítette - az or­szág föderális átalakítása volt. És ez a program szemben állt saját táborának sok vezető szemé­lyiségével is. Félreértés ne essék: természetesen Kossuth soha egyetlen pillanatra sem adta fel az ország területi integritásának el­vét, ám a nemzetiségek részéről sem volt olyan követelés, amely ilyen igényeket támasztott volna. A havaselvei forradalom egyik ve­zetője, az alig harmincéves törté­nész, Nicolae Balcescu biztosítja Kossuthot, hogy a románok is ak­kor még Erdélyen belüli megoldá­si formákban gondolkodnak. A nemzetiségi önkormányzatok, a nyelvhasználat kérdésében pedig Kossuth, ha vonakodva és állás­pontját többször módosítva, de kész volt engedményekre. Kossuth nyilván figyelemmel kísérte azo­kat a forradalmakat, amelyek az ország szomszédságában zajlot­tak. Tudott a szláv mozgalmakról, és el is túlozta a pánszláv veszélyt, noha ilyen törekvések valóban lé­teztek, ám éppen a szlovák ügy mutatta meg, hogy a nemzetiségi lakosság milyen kevéssé támogat­ta a bécsi udvarral szövetkezett vezetőket (akik később „azt kap­ták jutalmul a Habsburgoktól, amit a magyarok büntetésből”, mint ezt Ladislav Novomesky pon­tosan megállapította). Ugyanak­kor tény, hogy a magyar oldalon is akadtak (sajnos, nem is kevesen) olyan vezetők, akik nem respek­tálták a még oly mérsékelt nemze­tiségi kéréseket. A magyar-román kapcsolatban, például egy, a már­ciusi ifjak közé tartozó parancs­nok, Hatvani Imre (korábban egy románokkal rokonszenvező röpi- rat szerzője) ad utasítást Abrud- bánya elfoglalására, a helyi romá­nok körében rendezett vérfürdőre és az Avram láncú csapatai elleni támadásra, amikor Kossuth ro­mán nemzetiségű követe tárgyalni akart. Ezzel Kossuth tárgyalási szándékának őszinteségét vonva kétségbe, hiszen a románok Dra- gos küldetését ezután cselnek, ál- nok manővernek tekintették. Nicolae Balcescu arra döbbent rá, hogy a magyar szabadságharc ellen fegyvert fogó románok „alá­való és ostoba szerepet játszanak”, „hagyták magukat megcsalatni az osztrákoktól” és ezért „mindazok­nak, akik szeretik a szabadságot, szükségszerűen támogatniok kell a magyarokat”. És abban is igaza volt Balcescunak - ezt, sajnos, majd a dualizmuskori, a kiegyezés utáni fejlemények bizonyítják hogy Magyarország kétféle fejlődés kö­zött választhat: „vagy arisztokrati­kus-monarchikus lesz, Ausztriával összekötve vagy demokratikus...” A magyarság érdekeit is szolgálta, természetesen a román, illetve a nemzetiségi oldal elvárásai szerint, amikor közölte Kossuthtal: a ma­gyaroknak a nemzetiségeket „min­den áldozat árán ki kell békíteni, mert különben azok lesznek Ma- gyarország számára, ami Lengyel- ország és Írország Oroszország és Anglia számára”. írjam ide, hogy az ír kérdés még ma sem teljesen meg­oldott és a sebek még fájnak, noha az Európai Unió Dublin számára már realitás? A megállapodás megszületett Kossuth és Balcescu között. Elkés­ve, hiszen a szabadságharc még egy rövid hónapig tartja magát, és következett Világos, majd Arad. Balcescu is hiába sietett láncú csa­pataihoz, hogy - ígéretéhez híven - megpróbálják az orosz hadsereg útját elvágni Erdély felé. Aztán Kossuth is, Balcescu is emigrációba kényszerült. Balces­cu 1852-ben halt meg Palermó- ban, Kossuth jó négy évtizeddel élte túl, őt is Olaszföldön érte a halál. 25 cseh állampolgár a bírósági perek elhúzódása miatt beperelte az országot Strasbourgban Prága fizet, lassúk a cseh bíróságok KOKES JÁNOS Megállapodást és anyagi kielégí­tést ajánlott fel a cseh kormány 25 olyan állampolgárának, akik a cseh bíróságok lassú munkája miatt a strasbourgi emberi jogi bíróságon beperelték a Cseh Köztársaságot. A múltban már volt rá példa, hogy a cseh kormány az ország hírnevének megőrzése érdekében kiegyezett olyan személyekkel, akik Strasbourga vitték peres ügyeiket. Ilyen nagyarányú kez­deményezés azonban eddig példa nélküli. „Valóban igaz, hogy a múltban sosem próbálkoztunk meg a peres ügyek ilyen nagyszá­mú egyszeri lezárásával” - nyilat­kozta Vít Schorm, aki kormány- megbízottként a Cseh Köztársa­ságot képviseli a strasbourgi em­beri jogi bíróságon. A prágai sajtó szerint várható, hogy a kormány­zatnak ez a kezdeményezés milli­ókba fog kerülni. Az ügy előzménye, hogy a stras­bourgi bíróság több mint kéttucat pert tartalmazó jegyzéket küldött nemrégiben Prágába, felszólítva a cseh kormányt, hogy minél hama­rabb rendezze a vitákat, különben Strasbourgban el fogják marasztal­ni Csehországot. „Mi azzal reagál­tunk, hogy megígértük: megpró­bálunk kiegyezni. Az egyes ügyek rendezése természetesen nem nyilvános. Annyit azonban el­mondhatok, hogy néhányan már elfogadták a kormány kompro­misszumos ajánlatát és anyagi ki­elégítését, mások nem, illetve a tárgyalások még folyamatban van­nak” - magyarázta Schorm. Meg­jegyezte, hogy a kormányzat által felajánlott kielégítési összegek ese­tenként különböző nagyságúak. Megállapodás esetén a végső szót a kormány mondja ki. A cseh sajtó ugyanakkor azt ír­ja, hogy bizonyos ügyeket ily mó­don ugyan le lehet zárni, de ez még nem oldja meg a probléma lényegét, tehát a cseh bíróságok általánosan lassú munkáját. Ezt Vladimír Spidla miniszterelnök is elismerte. „Súlyos esetekben, azt hiszem, helyénvaló a kárpótlás. Ugyanakkor azon kell lennünk, hogy hatékonyabbá és gyorsabbá tegyük a bíróságok munkáját. Ez azonban rendkívül összetett prob­léma” - mondta Spidla. Az újság emlékeztet: már volt rá példa, hogy a strasbourgi bíró­ság kártérítés kifizetésére kötelez­te a cseh államot, például amikor egy óvónő válás utáni vagyon­elosztási pere 15 évig húzódott. Strasbourgi közbelépésre a hölgy végül is majdnem félmillió koro­nás kárpótlást kapott az államtól. KOMMENTÁR A szomszéd kertje MALINÁK ISTVÁN Az időpontok közelsége is tette, hogy az ember automatikusan összehasonlította a vasárnapi osztrák elnökválasztást a miénk­kel. Pár nappal uniós taggá válásunk előtt szomorúan kell kons­tatálni, hogy az eredmény siralmas: nem volt hasonlóság. És nem csak azért, mert mifelénk össznépi sport az irigység, mert a szomszéd kertjét mindig zöldebbnek látjuk. Divat azon siránkoz­ni, hogy az EU régi tagjai másodrendű állampolgárként kezelik az újonnan belépőket. Érdemes lenne azon elgondolkodni, hogy ezért ők hibáztathatók-e, vagy pedig mi manőverezzük magun­kat folyamatosan a másodrendűség állapotába. Hiszen valahol mégiscsak van igazság abban, hogy minden népnek olyan ve­zetői vannak, amilyet megérdemel. A sógoroknál egy Haider-fé- lének eszébe sem jutna, hogy eséllyel megpályázhatná az ország első emberének posztját. Mi csak az ilyeneknek adtunk esélyt. Kár, hogy nem az osztrákok választottak hamarább elnököt, egy kis politikai kultúrát lehetett volna tanulni tőlük, habár már az sem segített volna. Irigyelhetjük a szomszédot azért, mert ott még a vesztesnek is olyan kvalitásai vannak, amelyeket az egész világ elismer. Benita Ferrerö-Waldner a külföld által leginkább méltányolt osztrák politikus: 2000-ben nem egész egy év alatt el­érte, hogy megszűnjön az országával szembeni uniós bizalmat­lanság és diplomáciai blokád. A győztes Heinz Fischer az osztrák politika, a jelenlegi ellenzék egyik legtekintélyesebb alakja, ko­rábban tizenkét esztendeig volt az ország második embere, a parlament elnöke. Az ő sikere csupán presztízsveszteség a jobb­oldali kabinet számára, az senkinek eszébe sem jut, hogy az új ál­lamfő ellenzéki kötődése miatt majd hátráltathatja a kormányza­ti munkát. Pedig a közhiedelemmel ellentétben - a köztársasági elnöki tisztséget Ausztriában pusztán protokolláris jellegűnek te­kintik - neki is lenne rá módja. Az alkotmány szerint az osztrák államfő is visszaadhatna a parlamentnek törvényeket, de a hábo­rú utáni eddigi hét elnök közül még egyik sem élt ezzel a jogával, mindegyik ódzkodott attól, hogy közvedenül beavatkozzon a na­pi politikába, tiszteletben tartotta a kormányzati munka fe­lelősségét. Tevékenységükkel azonban jelentős mértékben képe­sek voltak erősíteni az ország nemzetközi szerepvállalását, pél­dául a távozó elnök, Thomas Klestil több kezdeményezése közül a legismertebb a közép-európai államfők fórumának rendszere­sítése. Ami számunkra fontos: az új baloldali osztrák államfő is a keleti szomszédokkal folytatott együttműködés híve, támogatja azt az elképzelést, hogy a Bécs-Pozsony-Győr régiót Európa egyik legdinamikusabban fejlődő térségévé lehet tenni. JEGYZET Visszavonulás méltósággal KOCUR LÁSZLÓ Már száz órája senki nem lát­ta Meciart! - ez volt az egyik szlovák bulvárlap pénteki címlapsztorija. (Megjegyzem, nekem nem nagyon hiányzik, és gondolom, sokan vannak még így ezzel.) A köztársa- ságielnök-választás második fordulójában megsemmisítő vereséget szenvedett népvezér nincs egyszerű helyzetben, pártján belül akadnak olya­nok, akik a fejét követelik. Köztük is élenjár Tibor Mi- kus, a HZDS árnyékkormá­nyának miniszterelnöke, aki­ről eddig nem sokat hallhat­tunk. Irena Belohorská - ne keveijük Belohorcovával, ő Zuzana, a különbség egyéb­ként is szembetűnő - azonban a hétvégén egy televíziós vi­taműsorban tulajdon pártját ostorozta. Nekünk is tudnunk kellett volna visszavonni a ve­reség után jelöltünket, ahogy ezt a többi párt is tette, nem pedig odalökni a médiának, mondta a honanya. A HZDS-es képviselő asszony mondata indított arra, hogy a visszavonulókra és visszavonu­lásukra is vessek egy pillantást. Frantisek Miklosko borral kezdte, és borral végezte kam­pányát. Kampánynyitóján az újságíróknak saját palackozású - egyébként nagyon finom - vörösborral kedveskedett, az első forduló utáni elnökségi ülésre pedig miseboros palac­kokkal felszerelkezve érkezett. Hálából munkatársaimnak, adott magyarázatot az őt váró újságíróknak. Martin Bútora is intelligensen dolgozta fel vereségét. Kam­pánycsapata egy Duna-parti kávéházban ütött tanyát, szin­te családias volt a hangulat. Örülök, hogy sikerült közel annyi szavazatot szereznem, mint a két koalíciós párt által támogatott barátomnak, mondta az egykori nagykövet. Két gerinces, férfias visszavo­nulás. Az első forduló lúzere, Edu­ard Kukán hajnalban még megtörtén állt a kamerák elé, (Kelet-Közép-) Európa leg­szürkébb miniszterelnökétől támogatva. Hirtelen azt sem tudta, hova legyen, sajtótájé­koztatót hirdetett, majd le­mondta, aztán gyorsan visszavonult a szakpolitikába. Még ez is elegáns, legalábbis pragmatikus megoldás. A jelenlegi köztársasági elnök viselkedésére egy szó van: méltatlan. A sompálinkaivó ásókovács kerüli a találkozást a sajtó képviselőivel, holott a vá­lasztások előtt magyarul és szlovákul körbehaknizta az or­szágot. így szóvivőjének sok munkát ad hivatali idejének utolsó két hónapjára. Vladimír Meciar viselkedésén többen fel vannak háborodva. A felháborodás okát nem ér­tem. Mit vártak Meciartól? Hisz már négyszer eltűnt. Saj­nos, eddig azonban mindig előkerült. És sem eltűnéseiben, sem visszatéréseiben soha nem volt semmi méltóságteljesség. Ma is elő fog kerülni...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents