Új Szó, 2004. április (57. évfolyam, 77-100. szám)

2004-04-02 / 78. szám, péntek

Az orvosoknak, a korszerű gyógyszereknek és az új gyógymódoknak köszönhetően ma már a daganatos gyermekek hetven százaléka megmenthető ÚJ SZÓ 2004. ÁPRILIS 2. RlPORT Tilos a könny, kötelező a Feltűnően sápadtak a gye­rekek, karikás szemük óri­ási. Hasonlítanak egymás­ra. De talán csak azért tűnik így, mert nincs ha­juk. Ezek a gyerekek bete­gek. Rákbetegek. PÉTERFI SZONYA- A legkisebbeket nem annyira, de a nyolc-tíz éven felülieket lelki­leg megviseli a kemoterápiás ke­zeléssel együtt járó hajvesztés. Ezért különféle kalapok, sapkák, turbánok, vagy kalózkendők alá rejtik kopaszságukat. Ennek na­gyon örülünk, hiszen jó jel, ha a meggyötört beteg érdeklődni kezd kinézete felől - hangsúlyozza Emí­lia Kaiserová, a pozsonyi kramárei gyermekklinika onkológiai osztá­lyának főorvosa. Szlovákiában a pozsonyi intéze­ten kívül a daganatos megbetege­désben szenvedő gyerekeket a besztercebányai és a kassai kórhá­zakban is kezelik, a rendelkezésre álló statisztikák szerint 2000 és 2002 között összesen 495 gyere­ket gyógyítottak. Leggyakoribb megbetegedés a leukémia, az agy­daganat, a here- és petevezeték­rák, a lymfóma és a rosszindulatú csontdaganat. Évente egymillió 15 éven aluli gyerek közül 126-136 esetben diagnosztizálják a kórt. Míg 20 évvel ezelőtt a gyerekek fe­lét nem lehetett megmenteni, ma­napság a betegek kb. 70 százaléka meggyógyul. A 30 ágyas pozsonyi gyermekonkológián 15 orvos mel­lett 70 főből álló egészségügyi csa­pat gondozza a kis betegeket, hoz­záértéssel, elszántsággal szállnak szembe a kórral. - Az osztályunk­ra kezdettől fogva nemcsak a bete­get, hanem kísérőjét is felvesszük. A gyerekben általában nincs féle­lem, kezdetben a szülők is igye­keznek leplezni rémületüket. Ab­ban reménykednek - bár többnyi­re érzik, nagy a baj hogy a sú­lyos diagnózis nem igazolódik be. Mi viszont, amint feltárjuk a teljes kórképet, őszintén tudatjuk a té­nyeket. A sokkhatás óriási, nincs egy felnőtt sem, aki ne kérdezne rá a túlélés esélyére; Erre a kérdés­re nem tudunk válaszolni, mert soha nem lehet tudni előre, hogy reagál a szervezet a kezelésre. Egyetlen ígéretet tehetünk csu­pán: mindent megteszünk annak érdekében, hogy visszafordítsuk a sejtburjánzást. A 65 százalékos, tehát kedvező túlélési statisztikák nem sokat mondanak a betegség­gel szembesülő felnőtteknek. A rettegéstől akkor sem szabadul­nak, ha a gyermekük gyógyultan távozik a kórházból, hiszen öt tü­netmentes év után ismét elindul­hat a rosszindulatú sejtburjánzás- tudatja a tényeket a főorvosnő. A kísérőknek a kórház nem tud megfelelő lakhatási körülményeket biztosítani, az édesanyák a kórter­mekbe zsúfolt kempingágyakon töltik az éjszakákat. Az ágyneműt hazulról hozzák, éjjel-nappal ügye­letet tartanak gyermekük beteg­ágya mellett, mégis fizetniük kell a napi 50 koronás kórházi illetéket. A főorvosnő nem tudta meg­mondani, hogy a kicsik vagy a na­gyobbak viselik jobban a betegség­gel összefüggő kellemedenségeket.- Az ovisok és a 6-8 évesek nem tűrik a bezártságot, a kezelés okoz­ta kínzó rosszullét miatt sokat sír­nak. A nagyobbak nem mutatják ki érzelmeiket, olykor befelé fordul­nak, félelmeikről nem beszélnek sem az osztály pszichológusával, az ide látogató lelkésszel, de gyak­ran még a szüleikkel sem. Értelmi képességeik szerint tudatjuk velük a kezelés egyes fázisait, ugyanis szerintünk nem szabad elhallgatni, hogy akár három hónapon keresz­tül két-három naponként infúziós kemoterápiával próbáljuk megölni a rákos sejteket. Fel kell készíteni őket arra, hogy a kezelés szüneté­ben csak akkor látogathatnak haza, ha véreredményeik jók lesznek. Nem hallgatjuk el, milyen megpró­báltatások várnak rájuk, beszélünk a fájdalomról, a hányingerről, a ki­sebesedett szájpadlásról és a haj­hullásról. A betegek többségét ki- sebb-nagyobb megszakításokkal egy évig kezeljük, kórházban 7-8 hónapot töltenek el. Előfordul, hogy a szülő nem kívánja, hogy fel­világosítsák gyermekét, holott sze­rintünk jobb, ha tisztában van az­zal, mi miért történik vele. Mivel óvakodniuk kell a fertőzésektől, rendszeres csontvelő- és vérvétellel „keserítjük” életüket, gyakori a máj-, a vese- és a szívműködés el­lenőrzése is. Ritkán ugyan, de előfordul, hogy a gyerek visszauta­sítja a kezelést, nem hallgat a szüle­ire, sem ránk. Volt egy fiú, aki düh­rohamot kapott az injekciós tű lát­ványától, rúgott, harapott, ha vala­ki a közelébe merészkedett. Meg­próbáltuk kímélőbb eljárással gyó­gyítani, de elvesztettük. A főorvosnő szerint a gyerekek előbb-utóbb megszokják a kórházi közeget, s mert az iskoláskorúak nem hagyhatják el a kórházi osz­tályt, az intézeti pedagógusok a kórtermekben keresik fel őket. Az óvodásokkal délutánonként ne­velők foglalkoznak, tehermentesít­ve egy kissé az édesanyákat. Emília Kaiserová a pénzhiányra panaszkodik. A leukémiás betegek kezelési kiadásai 50 ezertől 500 ezer koronáig terjedhetnek, a gyógyszerköltségek elérik az évi 18-20 milliót, a gyógyászati segé­deszközökre további 5 millió koro­nára van szükség. Az egészségbiz­tosítók viszont 30-33 ezer koronát fizetnek betegenként, vagyis az osztály veszteséget termel. - Bár a korszerű műszereket adományok­ból vásároltuk, a játékokat, számí­tógépeket, tévéket és zenegépeket szponzorok adták, sőt az infúziós­pumpák rendszeres pótlásáról is ők gondoskodnak, gyakori a gyógyszerhiány. Ezért hoztuk lét­re az alapítványunkat, a beérke­zett pénzből általában orvosságo­kat, a betegek életminőségét javí­tó szereket vásárolunk. Ennek el­lenére gyakran a szülőnek kell be­szereznie a szükséges gyógyszert. A kicsik részlegén csend honol, a gyerekek infúziót kapnak, figyel­müket az aggódó anyukák mesével próbálják elterelni. A játszószobá­ban a gútai Mészáros Szüvia hiába ad babát 18 hónapos kislánya kezé­be, sírdogáló gyermeke nem moz­dul az öléből. - Tavaly augusztus­ban egy duzzanatot fedeztem fel Rebeka kulcscsontja alatt. Az orvos kenőcsöt adott, majd két hét múl­va, amikor a púp változatlanul ott volt, beutalt a fertőzőosztályra. Vashiányt és mirigygyulladást áll­apítottak meg az orvosok, majd amikor megröntgenezték a tüdejét, a rosszindulatú daganat mérete már 6,5x4,5 centiméteres volt. Be­költöztünk ide, az onkológiára, s az orvosok tudatták, hogy a dagana­tos sejtek a csontvelőben is megta­padtak. Nyolcvannapos kezelést terveztek, minden tizedik napon infúziós kemoterápiát kap. Az első két fázist jól viselte, utána viszont nagyon rosszul lett. Az addig örök­mozgó kislányomnak jártányi ereje sem volt, nem tudott enni, görcsölt és hányt, majd eszméletét veszette. Most, hat héttel a terápia után két centivel lett kisebb a daganat, ha­marosan műtéti úton eltávolítják. Eredetileg arra gondoltak az orvo­sok, hogy még az operáció előtt csontvelőt vesznek tőle, s amint egészségi állapota engedi, saját „megtisztított” csontvelejét ültetik vissza. De mert nem túl jók az ered­ményei, a veszélyes csontvelő-átül­tetést el kell halasztani - hajtotta le a fejét az anya, nehogy kislánya észrevegye könnyeit.- Végre elaludt a fiam, ha aka­rod, szórakoztatom Rebekát - kí­nálja fel segítségét Sátek Ádám édesanyja. - Nyolc hónaposán, a rosszabb, AML leukémiával kezd­ték el kezelni a kisfiámat. Fél év után, félve mondom, úgy tűnik, mosoly rendben van, havonta 4 napos utó­kezelésre járunk - tudatja. A fiatalasszonyok elmondják, nehezen viselik a családjuktól való elszakadást is. Bár a többi anyuká­val „kibeszélhetik bánatukat”, a magány olykor elviselhetetlen. Főleg azok szenvednek, akik messzebbről érkeztek, s páijuk esetleg hetekig nem látogathatja őket. - Itt az anyukák hónapokon át szedik a nyugtátokat. Bár tart­juk egymásban a lelket, rettegés az életünk. Attól félünk, hogy egy na­pon... Amióta itt vagyunk, a 0-6 évesek közül hatan örökre elmen­tek - mondja Mészáros Szilvia. A nagyok részlegén vidámabb a hangulat. A nyurga kamaszok kedvenc helyükre, a társalgóba igyekeznek, s nem zavar senkit, ha az infúziós állvánnyal együtt jön- nek-mennek. A két számítógép kö­rül a legnagyobb a tolongás. A fia­talok szórakozását nem zavarják a szülők. - A fiam nagyon szeret ját­szani, én pedig hímzéssel múla­tom az időt. Nem is tudom, hány anyukát avattam a kézimunkázás rejtelmeibe. Ugyanis mi itt már ré­gi bútordarabnak számítunk - próbál mosolyogni Nagy Ágnes, a 15 éves Gergő édesanyja. - Két év­vel ezelőtt januárban a nagyme­gyeri hetedikesek síelni voltak, majd amikor visszatértek, fiam a térdét fájlalta. Ortopéd szakorvos­hoz vittük, aki semmilyen rendel­lenességet sem látott a röntgenfel­vételen. A fájós lábrészt körbein­jekciózta, s azt ajánlotta a szen­vedő gyereknek, fogyjon le. A két hét múlva esedékes ellenérzősen megismételte a kezelést, a ,jó ta­nácsot” is, s csak egy hónap múlva szerette volna újra látni. Gergőt lázzal és kínzó fájdalmakkal szállí­tottuk a rendelőjébe, s az újabb RTG után azonnal beszállíttatta a pozsonyi ortopédiai klinikára. A főorvos szörnyülködve kérdezte, hol voltunk januártól?! Oszteoszarkóma miatt június 4- én amputálni kellett Gergő lábát, Emília Kaiserová főorvos kezelése az onkológián folytató­dott. Nagy örömet jelentett, ami­kor 2003 áprilisában végre haza­mehettek. Az édesanya szerint a felnőttek példát vehetnének az osztályon kezelt gyerekektől, bá­torságuk, kitartásuk csodálatra méltó. - Egytől-egyig remek kis emberkék, a fiamat is beleértve. Gergő tavaly szeptembertől újra kezelésre szorul, nincs rendben a tüdeje. Ismét kemoterápiának ve­tik alá, ám a kúrát jelenleg meg kellett szakítani. Ezalatt, amint feljavul a vérképe, haza szeret­nénk menni néhány napra. A gye­rekem nagyon fegyelmezett, hall­gat orvosaira. Ők pedig azzal díj­azzák, hogy pl. péntekenként en­gedélyükkel nem kell megennie a kórházi kosztot. A büféből hozom az ünnepi menüt, a rántott sajtot hasábburgonyával. Nagy Ágnes, úgy mint a többi há­rom édesanya, kempingágyon al­szik gyermeke kórtermében. A ha­zulról hozott kosztot a kiskonyhá­ban melegíti. Mivel a fiának rok­kantsági bizonyítványa van, az anyának mint gondozójának, nem kell kórházi díjat fizetnie. - Az itt tartózkodás kész anyagi csőd, nem is tudom, hogy állják a költségeket azok, akik nem kapnak segítséget. Huszonegy nap alatt a napi 50 ko­ronás illeték is tetemes összegre rúg, de a koszt is többe kerül, mint odahaza. Sokat költünk a hányin­gerellenes orvosságra is, hiszen amikor kell a gyereknek, nincs az osztályon. Ez az orvosság 2000 ko­ronába kerül, s olykor három do­bozzal is kell. A többi szerrel együtt akár 14 ezer koronát is fizettem már a patikában. Szerencsénk van, mert segítő barátaink vannak - mondja Nagy Ágnes. Meggyőződé­se, a többi szülő is mindent meg­tesz gyermeke gyógyulása érdeké­ben. Vállalják a kényelmetlensége- ket, a nélkülözést, hiszen nekik is fontos, hogy együtt legyenek beteg gyermekükkel. A szülők, a gyere­kek egymást erősítik, együtt sírnak, s együtt bizakodnak abban, hogy eljön az idő, amikor már csupán el­lenőrzésekre térnek vissza a kór­házba, s öt év után közlik velük: meggyógyultatok. Valamennyien nehezen viselik a családjuktól való elszakadást is. Az édesanyák beszélgetéssel, hím­zéssel múlatják az időt (Somogyi Tibor felvételei) Az adó 2 százalékával, illetve anyagiakkal is támogatni lehet a da­ganatos megbetegedésben szenvedő gyerekeket Zdruzenie na pomoc detskej onkológii pri Detskej fakultnej ne- mocnici Limbova ul.c.l, 833 40 Bratislava Tel.:02/593 712 30, Fax:02/547 880 00 Számlaszám: 0011481225/0900, Slov.sporitelna, pob. Obchodná ul.c.57 ICO: 317 533 11 Gergő élete két évvel ezelőtt megváltozott

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents