Új Szó, 2004. április (57. évfolyam, 77-100. szám)

2004-04-23 / 94. szám, péntek

ÚJ SZŐ 2004. ÁPRILIS 23. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7-Kitartás, emberek. Ha a nyugati tulajdonosok mindig keletebbre viszik a gyáraikat, egyszer csak elérnek Gömörbe és a Bodrogközbe is! (Lehoczki István rajza) Ilyen a világ: Bush amerikai elnök átadja a hatalmat a kommunistának... Kurd segített csehnek GLOSSZA Rendőrök az utcákon KOCUR LÁSZLÓ Ezerrel készülünk a NATO parlamenti közgyűlésére. Rendőrök ezreivel. A Szlováki­ába érkező mintegy 800 kül­döttet mesterlövészek, kom­mandósok, rohamrendórök, civilek és egyenruhások fogják védeni, vízágyúkkal, páncélo­zott csapatszállító járművek­kel, kutyákkal. Épp hogy csak a lovas rendőröket nem vetik be. Percek alatt képesek vagyunk hermetikusan lezárni az egész belvárost, mondta egy magas rangú rendőr. Ezt bizonyítan­dó le is vetítettek egy rövidfil­met a rohamrendőrök gyakor­latozásáról. Valóban félelmetes volt, ahogy a pirotechnikai esz­közök keltette füstből mindent elsöprő lendülettel előtört a ro­hamrendőrök falanxa. Gondo­lom, sokan örülnek, hogy Szlo­vákia képes megrendezni egy ilyen fontos tanácskozást. De biztosan még többen örülné­nek annak, ha az utcákon ak­kor is lehetne rendőröket látni, mikor nincs itt 800 diplomata. FIGYELŐ ERDÉLYI SAJTÓ Több mint 160 ezer románi­ai magyar vett részt eddig a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által szervezett elő­választásokon - olvasható a szervezet közleményében. A szövetség - akárcsak négy év­vel ezelőtt - az idei helyható­sági választásokat megelő­zően is előválasztásokat ren­dezett annak érdekében, hogy olyan jelöltek indulhassanak az RMDSZ színeiben a júniusi önkormányzati választáso­kon, akik a leginkább élvezik a romániai magyarság bizal­mát. A polgármester-, illetve tanácsosjelöltek rangsorolása három formában - elektoros rangsorolás, állóumás, illetve mozgóumás előválasztás - zajlott. Az eddigiek alapján az állóumás előválasztások bizo­nyultak a legnépszerűbbnek, hiszen az e formában lebonyo­lított rangsorolásokon mint­egy 131 ezer választásra jogo­sult járult az urnákhoz. Szá­mos helyen nagyobb volt a részvételi arány a mozgóumás előválasztásokon is, mint a 2000-ben megrendezetteken. Erdély-szerte több mint 12 500 választó vett így részt a je­löltek kiválasztásában és rangsorolásában. Minél hangosabbak a túsz­drámák, annál kevesebb az esély az áldozatok meg­mentésére. Minél halkabb a kampány, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a drá­ma a színfalak mögött, ám kedvezően intéződik el. És segíthet a véletlen is. Ezt a tanulságot sugallta a közel­múltban a három elrabolt cseh újságíró esete. E. FEHÉR PÁL A szokásosnál és a megszo­kottnál is nagyobb titok övezte azt az alkut, amely annak a há­rom cseh kollégának a kiszaba­dításáért folyt, aki a háborús, polgárháborús Irakból tudósítot­ta a prágai tévét és rádiót. A vi­lágsajtó a japán és az olasz tú­szok tragédiájával volt elfoglal­va: nyilatkoztak a miniszterelnö­kök, a családtagok, minden ille­tékes és illetéktelen. A csehek esetében pedig jó­tékony csönd volt, szűkszavú diplomatanyi­latkozatok hangzottak el, s tulajdonképpen még az emberrablók kilétéről sem tudható semmi pontos adat. És a szabadulás, a szerencsés ha­zatérés után - a szakma szokásá­tól eltérően - az érintettek is hallgattak. Néhány részletet azonban elárult a Právo hasábja­in Petr Uhl. A részletek ugyan­csak figyelemreméltóak. „A cseh újságírók szabadon engedésé­ben - tudósít Uhl - a fő érdem Mufíd Dzsazaírit, az iraki kultu­rális minisztert illeti, aki folyé­konyan beszél csehül, ugyanis évekig élt, illetve tanult Prágá­ban. A Cseh Televízióban láthat­juk a fiát, aki oroszországi tudó­sítóként működik. Dzsazaíri pe­dig arra a kérdésre, hogy miként került be az iraki kormányba, egyszerűen azt mondta, ez a hely az iraki kommunista pártot illette meg. Dzsazaíri pedig kurd. Ilyen tehát a világ, amikor Bush átadja a hatalmat a csehül beszélő kommunistának...” Te­hát az történt, hogy a cseh illeté­kesek (mint utóbb kiderült, a le­bonyolításban a titkosszolgálat is részt vett), amikor értesültek az eseményről, megkeresték azokat az iraki állampolgárokat, akik valaha Prágában tanultak, illetve akiknek rokonaik élnek Csehországban. A túszoknak óri­ási szerencséje volt: egyik mun­katársuk, a moszkvai tudósító édesapja olyan helyzetben volt, hogy sokat tehetett értük. Az ira­ki, kurd nemzetiségű, kommu­nista miniszter vállalta a közvetí­tést, és fáradozásait siker koro­názta. Igaza van Petr Uhlnak: ez az ügy azt is példázza, milyen bo­nyolult a világ. Ugyan ki gondol­ta volna a rendszerváltás után cseh földön, hogy kurd kommu­nisták segítségéért fognak folya­modni? Nyilván Uhl a legkevés­bé, aki ugyan töretlenül balolda­li, annak dacára, hogy neki ala­posan kijutott a Husák-rendszer áldásaiból; egyebek között a bör­tön is. Ám próbáljuk meg elvo­natkoztatni magunkat ettől a túszdrámától, és gondoljuk csak végig: milyen alapokon működik az a szolidaritás, amely visszaad­hatja veszni látszó reményeinket az emberségben? A kurdoknak menekülniük kellett Szaddám Húszéin Irakjából, amelyet egyébként Moszkva hűséges csatlósaként a csehek is támogat­tak, tekintet nélkül arra, hogy az a rendszer a kommunistákat is üldözte. (Az orosz birodalmi ér­dekek soha nem vették tekintet­be azt, ha imperialista terjeszke­dési vágyaikat olyanok támogat­ták, akik egyébként saját elvtár­saikat börtönbe záratták, vagy éppen kivégeztették. Szaddám Húszéin mellett felemlíthető még Nasszer is, aki Hruscsovtól akkor kapta meg a Szovjetunió Hőse kitüntetést, amikor kímé­letlenül felszámolta az egyiptomi kommunista pártot.) Egy kurd elvégzi a prágai egyetemet, aztán az Egyesült Államok hadseregé­nek kegyelméből hazatérhet, és miniszter lesz. Nyilván abban a reményben, hogy sikerül a több mint hárommillió iraki kurdnak azt a normális létet biztosítania, amelyet Szaddám Húszéin meg­tagadott tőlük, ahogyan ezt teszi - rendszerfüggetlenül - a NATO- tag és EU-ba vágyakozó Törökor­szág a maga hatmillió kúrájával és Irán az ötmilliónyi kurd ki­sebbséggel. És ne feledkezzünk el arról sem, hogy - az apától el­térően - a fiú már feladta a re­ményt, hogy az a kisebbség, amelyhez tartozik, valaha is megszerezheti az emberi jogokat hazájában, és cseh újságíróként voltaképpen hazát cserélt. A tú­szok sorsa rettenetes. A túszsze­dés barbárság. Az iraki kurdok átélték saját évszázadok óta tar­tó kisebbségi túszsorsukat, ezért segítettek a három cseh túsznak. Jótékony csönd volt, szűkszavú diplomatanyi­latkozatok hangzottak el. Megemlíti azt is, hogy a nemzeti szuverenitás egy részének átadásáról népszavazáson döntött a lakosság Klaus: néhány nap múlva megszűnünk létezni KOKES JÁNOS Václav Klaus cseh államfő meg van győződve arról, hogy Csehor­szág az Európai Unióban (EU) el­veszíti önállóságát és szuverenitá­sát. „Bár nem mindenki tudatosít­ja ezt kellőképpen, de tény, hogy államunk mint önálló és szuverén egység néhány nap múlva megszűnik létezni” - úja Klaus abban a cikkében, amelyet Ne vesszünk el az unióban! címmel tegnap közölt a legolvasottabb cseh napilap, a Mladá fronta Dnes. Megemlíti ugyanakkor, hogy a nemzeti szuverenitás egy részének átadásáról népszavazá­son döntött a lakosság. A cseh ál­lamfő szerint a formális betagoló­dással nem lehet eltüntetni az egyes államok között meglévő lé­nyeges különbségeket, ezért az Európai Unió bővítésének számos kockázata van. Különösen veszé­lyes az, hogy a dolgokról nem az ország választott képviselői, ha­nem az országot nem kellőképpen ismerő bürokraták fognak dönte­ni. „Pozícióink védelme Európá­ban, politikai, társadalmi, gazda­sági és más érdekeink védelme, amelyek eddig olyan hazai politi­kusok kezében voltak, akik ebben az országban éltek, innen szár­maztak, ismerték az országot, együtt éltek vele és felelősek vol­tak a választóiknak, a jövőben jó­val bonyolultabb lesz - mutat rá Klaus, s felszólít mindenkit: te­gyen meg mindent azért, hogy a csehek az Európai Unióban ne vesszenek el, elődeik ezeréves műve ne oldódjon fel. Vladimír Spidla miniszterelnök azonnal bí­rálta Klaus írását. „Valószínűleg nem értékeli súlyának megfe­lelően a cseh nemzet sorsát. Mint fejlett európai régió megálltuk a helyünket a 9. századtól kezdve. Történelmünk leghíresebb és leg­fényesebb pillanatai mindig az in­tegrációval voltak kapcsolatosak. Akár a luxemburgiak, akár IV. Ká­roly példáját említem” - jegyezte meg Spidla. KOMMENTÁR Miniszterelnök a jégen TÓTH MIHÁLY Mikulás Dzurinda mindig elemében érzi magát, ha a köztársaság külföldi megítéléséről kell nyilatkoznia. Tény és valóság, hogy ha abból indulunk ki, amit Szlovákiáról a brüsszeli, a berlini vagy az amerikai helyzetértékelők nyüatkoznak, akkor minden okunk megvan arra, hogy vállon veregessük magunkat. Egészen más a helyzet, ha a külföld által nagyra értékelt és sikeresnek minősí­tett reformokat azok minősítik, akiknek a változásokat és ezek következményeit el kell viselniük. A Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának közgyűlésén a miniszterelnök megtapasztalhatta, hogy hány dioptriányi a különbség az országot külföldről érté­kelők szemüvege és a hazai helyzetértékelők pápaszeme között. Kezdetben valának az ígéretek. Az elsőket még a rendszerváltók terjesztették a plebsz elé. Egyetértettünk abban, hogy minden rossz oka a mértéktelen centralizálás, és hogy ezt decentralizáci­óval kell leépíteni. Az igehirdetők ezt úgy értelmezték, hogy a döntéshozatal zömét a városokra és falvakra kell átruházni, és e tekintetben radikálisan csökkentik majd a központ (értsd: a kor­mány) szerepét. Az önkormányzati vezetők szerdán tiltakozó füttykoncerttel jutalmazták Dzurinda felszólalását. Mondják, akik ott voltak, hogy a hangerő akkor csapott át fortissimóba, amikor a végrehajtó hatalom első embere az ország nemzetközi helyzetének erősödéséről kezdett szónokolni. A miniszterelnök rosszul vizsgázott elemi udvariasságból. Ugyanis udvariadanság sikerekről beszélni akkor, amikor a kormány által végrehajtott decentralizálásnak az lett az eredménye, hogy a járási kórházak jelentős része anyagüag a lét és nemlét határán egyensúlyoz, amikor az egyetemi hallgatók a tandíj bevezetése ellen tiltakozva sztrájkra készülnek, amikor az alap- és középiskolákat működ­tető önkormányzatok sok helyen nem tudják kifizetni a villany- számlát. A kormány ilyen viszonyok között akarja a lakossággal elhitetni, hogy ez olyan átszervezés volt, amelynek eredménye­ként működőképessé váltak a nagy elosztási rendszerek. „Mind­össze” annyi történt, hogy Dzurinda minisztereinek, elsősorban Ivan Miklósnak eszébe sincs érdemi decentralizációt végrehajta­ni. Az önkormányzatok eddig csak annyit profitáltak a decentra­lizációból, hogy papíron önállóságot kaptak, de ehhez nem kap­ták meg a szükséges pénzt. A miniszterelnök számára nagyon vé- . kony jégnek bizonyult a közgyűlés. A nagypolitika ehhez képest frissen felépített autósztráda, amelyre akármilyen miniszteri BMW-vel veszély nélkül rá lehet hajtani. Dzurinda három-négy különösen kedvenc minisztere rendszerint megmenthető a 150 parlamenti képviselő közötti manőverezéssel. Mindig akad né­hány rugalmas gerincű honatya, aki bizalmi szavazáskor Dzurin­da számára biztosítja az 1 százaléknyi többséget. Van Szlovákiá­ban néhány kormánytag, aki már többszörösen kiérdemelte az egyszázalékos miniszter minősítést. Az önkormányzatok köré­ben nagy a miniszterelnökkel szembeni felháborodás. Nem cso­dálkoznék, ha az agonizáló koalíciónak a városi és községi tiszt­ségviselők véleménynyilvánítása adná meg a kegyelemdöfést. JEGYZET fogcsikorgatva, ám a reformok miatt mégis mérsékeltebb megoldást szorgalmazott, és végül rá hallgattak. Csakhogy akkor még ő volt az SF koroná­zatlan királya. Most ugyan el­mélkedhet az esetleges előzé- kenyebb magatartásról, az új pártelnök egyelőre hallani sem akar álláspontjának átértékelé­séről. Simko szerint közösen kellene beismerni az esetleges hibákat, és bár még sok víznek kellene lefolynia a Dunán ah­hoz, hogy valamilyen szerződést írjanak alá a koalíci­óval, kölcsönös párbeszéddel akár eddig is el lehetne jutni. Martináková viszont csak a KDH-val, az MKP-val és az ANO-val akar tárgyalni, az SDKÚ-nak szerinte nincs oka meghívót küldeni. Nem csu­pán Dzurindával, hanem párt­beli társaival sem óhajt még szóba állni. Dzurindát nem igazán aggasztja a dolog, hi­szen szennyvíztisztítókkal és útépítésre használható pénzzel igyekszik megvásárolni né­hány független honatya támo­gatását. Az SDKÚ elnöke talán átlát egykori munkatársain, és titkon abban bízik, a fórum mégsem olyan egységes, amint azt a képviselői állítják, és a legtöbben előbb-utóbb vissza- könyörgik magukat a koalíció­ba. Legrosszabb esetben majd felkínál nekik is valamilyen ál­lami beruházást... Martináková meghívója B. SZENTGÁLI ANIKÓ Ivan Simko, a Szabad Fórum első alelnöke szerint a koalíció komoly figyelmeztetést kapott az ellenzéki államfőjelölt meg­választásával, ezért a kor­mányfő eltávolításával kapcso­latos feltételt át lehetne érté­kelni. Arra a kérdésre, hogy ez a bölcs gondolatmenet és a mérsékeltebb hangvétel azt je­lenti-e, hogy Mikulás Dzurinda már nem vörös posztó a sze­mükben, és esetleg belépné­nek a kormányba, Simko le­szögezte: nem ő a Szabad Fó­rum vezetője. És itt van a ku­tya elásva. Vajon nem csak azért üt meg békülékenyebb hangnemet, mert nem ő lett a pártelnök? A számára sokkha­tású alakuló közgyűlés után azonnal felmerült: mindjárt az elején nem oszlatják-e fel a fó­rumot? Milyen lesz a viszony „a két pártelnök” között? Mert­hogy Zuzana Martináková vál­tig állította: a pártnak két ve­zetője van. Elemzők konfliktu­sokat jósoltak, főleg mivel már Ivan Miklós menesztésével kapcsolatban voltak ellentétek. Martináková legszívesebben leváltotta volna a pénzügymi­nisztert, Simko viszont talán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents