Új Szó, 2004. április (57. évfolyam, 77-100. szám)

2004-04-22 / 93. szám, csütörtök

2 Közélet ÚJ SZÓ 2004. ÁPRILIS 22. RÖVIDEN Gasparovicban 12 százaléknyian bíznak Pozsony. A márciusi illetve áprilisi közvélemény kutatásokból az derül ki, hogy duplájára nőtt az elnökválasztás győztesének; Ivan Gasparovicnak a megbízhatósági indexe, de így is csak a lakosság 12 százaléka hisz neki. A listát némi rontás ellenére is Robert Fico, a Smer első embere vezeti. Őt Vladimir Meciar, a HZDS vezetője követi. Az el­ső ötöst Eduard Kukán (SDKÚ) és Bugár Béla (MKP, 9,1%) zárja. Mikulás Dzurinda miniszterelnök visszaesett, mint ahogyan Rudolf Schuster leköszönő államfő is erre a sorsa jutott. A másik, még rangso­rolt MKP képviselő, Csáky Pál, 1,8 százalékkal a huszadik. (SITA) Fico tárgyalni akar Meciarral Pozsony. A Smer elnöke, Robert Fico kijelentette, nem tartja ki­zártnak az LS-HZDS-szel való együttműködést. Véleménye szerint Meciar pártjának több tagja is arra a felismerésre jutott, hogy a jövő­re nézve elfogadhatatlan, amit a pártelnök művel, így A Smer adott esetben zöld asztalhoz ül eddigi ellenfeleivel. „Ez a lépés elengedhe­tetlen mozzanata Dzurinda megbuktatásának”- tette hozzá. (SITA) Csatlakozáskor ingyenes utak Bécsbe Pozsony. Május és elsején és másodkán az uniós csatlakozás al­kalmából ingyenes oda-vissza szóló jegyet lehet vásárolni a Bécsbe tartó személyvonatokra, tette közzé a vasúttársaság. A kedvezmény az InterCity szerelvényekre nem érvényes. (SITA) Szlovákiáról a Zárórában Budapest. Az M2 Záróra című vitaműsorának mai adásában Szar­ka László történész, Berényi József szlovák külügyi államtitkár, Ham- berger Judit kisebbségkutató-történész, valamint Karol Wlachovsky, a budapesti Szlovák Kulturális Intézet volt igazgatója az elmúlt időszak szlovák belpolitikai eseményeit elemzi, (ú) Dzurindát kifütyülték a ZMOS küldöttei Pozsony. Füttykoncert szakította félbe Mikulás Dzurinda tegnapi felszólalását a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) közgyűlésén. A kormányfő elismerte, történtek hibák a közigazgatá­si reform megvalósítása során, de senki se várhatta, hogy ez a folya­mat problémamentes lesz. Leszögezte, senki se akarja megkárosíta­ni az önkormányzatokat és jómaga nyitott a párbeszédre. A mintegy 800 küldött részvételével zajló közgyűlés ma folytatódik. (TASR) Az MKP az önkormányzatok finanszírozásáról Tovább mélyülő szakadék ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Az MKP szerint hátrá­nyosan érintheti az önkormányzat­ok finanszírozásáról készülő tör­vény a kevésbé fejlett, magas mun­kanélküliséggel sújtott régiókat, ha a tervezett formában lép életbe. „Számításaink szerint csak a köze­pesnél nagyobb városok bevételei nőnének, a kistelepülések jövedel­me csökkenne” - mondta Farkas Iván képviselő, a parlament köz- igazgatási bizottságának tagja. A párt a regionális különbségek ki- egyenlítése érdekében javasolni fogja, hogy az állam - a költségve­tésen keresztül - jövőre is vállaljon aktív szerepet a hátrányos helyzetű régiók támogatásában. Farkas elis­merte, hogy az MKP véleménye kö­zel áll a Városok és Falvak Társulá­sának (ZMOS) álláspontjához. A pénzügyminisztérium sajtó­közleményben reagált az MKP nyi­latkozatára, melyben leszögezte: az egyes régiók közti különbségek kiegyenlítése az építésügyi és ré­giófejlesztési minisztérium fel­adatköre, ezért a párt ennek a tár­cának címezze elképzeléseit és ki­fogásait. A pénzügy szerint az anyagi források elosztása világos és mindenkire egyformán vonat­kozó feltételrendszer mellett törté­nik, a pénzügyi decentralizációval kapcsolatos tárcaközi egyeztetés május 7-ig tart. Az önkormányzat­ok finanszírozásának kérdésével tegnap nem foglalkozott a kor­mány, csupán a közszféra költség- vetési szabályozásáról szóló tör­vénytervezetet fogadta el. A terve­zet célja, hogy gátat vessen a köz­szféra intézményei eladósodásá­nak, továbbá hogy megakadályoz­za a pénzügyüeg megalapozatlan programok elfogadását, (lpj, s, ú) Egyre több üzlet fogadja el a közös európai valutát Euróval is fizethetünk ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Néhány szlovákiai üz­letben, étteremben és benzinkúton már ma is elfogadják az eurót fize­tőeszközként, és a pénzügyi elem­zők szerint a közelgő uniós csatla­kozásunkkal egyre több helyen fi­zethetünk majd a közös pénzzel. Szlovákiában elsősorban a na­gyobb városokban és a fontosabb idegenforgalmi központokban ta­lálható üzletekben fogadják el az eurót. Igor Barát, a jegybank szóvi­vője elmondta, a devizatörvény nem tiltja a fizetést idegen valutá­val. Mindezt elsősorban a nagyobb üzledáncok használják ki. A Tescóban például már ma is fizet­hetünk euróval, a visszajárót azon­ban az aktuális árfolyam szerint ko­ronában adják ki. E tekintetben azonban nincsenek pontos szabá­lyok, vagyis a kereskedő ugyanígy euróbán is fizetheti a visszajárót, azonban mindig figyelembe kell vennie az aktuális jegybanki árfo­lyamot. A kereskedőknek nem sza­bad profitálniuk abból, hogy elfo­gadják az eurót, vagyis sem külön­leges díjat nem követelhetnek az el­fogadásáért, sem magasabb árfo­lyamot nem határozhatnak meg. Ennek ellenére a hazai lakosság nagy többségének egyelőre eszébe sem jut euróval fizetni, de a külföl­diek részéről az elmúlt időszakban megnőtt ez az igény, (s, t) A szlovák, illetve cseh jogrendet százszázalékosan összhangba kell hozni az unióssal Dekrétumokkal az unióban? Pozsony. Összeegyeztet­hetetlen az Európai Unió jogrendjével a kollektív bűnösség elve, mely a Benes-dekrétumokban megfogalmazódik - nyi­latkozta a Pravda című napilapnak Bársony And­rás magyar külügyi állam­titkár. ÚJ SZÓ-ISMERTETÉS Szerinte május 1-je után tartha- taüan lesz az a pozsonyi és prágai álláspont, hogy a dekrétumok kérdése az érintett országok bel- ügyének számít mindenféle nem­zetközi összefüggés nélkül, hi­szen az uniós csatlakozás után változik a helyzet, és a szlovák, il­letve cseh jogrendet százszázalé­kosan összhangba kell hozni az unióssal. Bársony hangsúlyozta: a témával kapcsolatban Szlovákiá­nak és Csehországnak mihama­rabb tárgyalóasztalhoz kell ülnie, az államtitkár azonban nem kez­deményez tárgyalásokat; a két ál­lamnak elsősorban nem Magyar­országgal, hanem az Európai Bi­zottsággal kellene mindenki szá­mára megnyugtató megoldást ta­lálnia. Bársony úgy véli, a legjobb az lenne, ha megszüntetnék a dekrétumokat. A másik lehetsé­ges megoldás, hogy hatályon kí­vül helyeznek néhány cikkelyt. Az államtitkár visszautasította, hogy a téma az európai parlamenti vá­lasztási kampány miatt vetődött fel, hiszen azért is időszerű, mert hamarosan lejár a magyar alkot­mánybíróság által az Országgyű­lésnek adott határidő, ameddig kárpótolni kell a Csehszlovákiá­ból a negyvenes években áttelepí­tett magyarokat. A mai napig kísért Benes elnök rendeletéinek szelleme „Sajnos, a Benes-dekrétumok- nak a szlovákiai magyarságot is súlyosan diszkrimináló szelleme máig kísért, és még mindig sok keserűséget okoz” - nyilatkozta lapunknak Szűcs Aliz komáromi ügyvédnő, aki még napjainkban is számos kárpótlási perben kép­viseli az elkobzott földjeiket és egyéb ingatlanjaikat visszaköve­telő, jórészt csallóközi ügyfeleket. „Hiába mondta ki már két évvel a csehszlovákiai rendszerváltás után a Legfelsőbb Bíróság, hogy ezt a vagyont minden olyan sze­mélynek vissza kell szolgáltatni, akit nem ítéltek el jogerősen há­borús bűnösként. Az illetékes ál­lamigazgatási hivatalok olykor még mindig arra hivatkozva, hogy a kérelmező magyar, gyak­ran pedig a tulajdonlapok körüli zavaros állapotokat ürügyül hasz­nálva elutasítják a jogi szempont­ból teljesen helytálló igényt, vagy évekig halogatják a jogerős dön­tést. Ezekről a tényekről egyéb­ként tavaly Brüsszelben is beszá­moltam” - válaszolta érdeklődé­sünkre az ügyvédnő, (-y-f, sza) Terrortámadásra és NATO-ellenes tüntetésekre is készül a rohamrendőrség és a hadsereg Lezárják Pozsony belvárosát a közgyűlés idejére A diplomaták védelmére több ezer rendőrt vetnek be. A rohamrendőrök már 2003 októberében megkezdték a felkészülést. (A belügyminisztérium felvétele) ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Nemcsak a rendőrök, hanem a katonák, a vasúti és vá­rosi rendőrök, a vámosok, a víz-, gáz-, illetve villamosművek és a polgári védelem alkalmazottai sem alhatnak nyugodtan május 28. és június 1. között. Ezekben a napokban ugyanis Pozsony ad otthont a NATO Parlamenti Köz­gyűlésének, melyre a tagorszá­gok mintegy nyolcszáz küldöttét várják. A globális terrorveszély miatt az eseményre rendkívüli biztonsági intézkedéseket léptet­tek életbe. A közgyűlésre a Redutban ke­rül sor, az épületet ez idő alatt csak a kiszolgáló személyzet kö­zelítheti meg. A környéket a rendőri biztosítás szempontjából három részre osztják. Az első zó­na a Jesensky, a Medená, a Kúpel’ná, a Palacky és a Mostová utcák által határolt terület. Ide nem hajthat be gépjármű és tö­megközlekedési eszköz sem. Az újságírók autóit a Stúr téren és a Jesensky utcában vetik alá tűz- szerészi vizsgálatnak, a gyalogo­sok egy kijelölt útszakaszokon közlekedhetnek. Ha bármi prob­léma felmerülne, azonnal lezár­ják az egész rakpartot. A második zóna az úgynevezett ütközőzóna, a Straková, a Banská, a Tobrocká utcák, a Rybné námestie és a Fajnorovo námestie, valamint a ÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. Márciusi adatok sze­rint közel 40 százalékkal keveseb­ben kapnak szociális segélyt, mint tavaly decemberben. A szociális hivatal tavaly decemberben mint­egy 266 ezer anyagi szükséghely­zetben lévő személynek folyósí­tott támogatást, számuk március­ra több mint 100 ezer fővel csök­kent. A folyamat már tavaly elkez­dődött, 2003 januárjában még közel 300 ezren kaptak segélyt, decemberre azonban 35 ezerrel, 266 ezerre csökkent a jogosultak száma. Ez a csökkenés tavaly mintegy 1,4 milliárd korona meg­takarítást eredményezett, szociá­lis segélyre azonban így is több mint 4,5 milliárd koronát költött a szociális tárca. A 2003-as évben a Nemzeti Színház közötti terület. A rendőrségnek ebben a zónában kellene feltartóztatnia az esetle­ges globalizációellenes tüntető­ket. Ezt a zónát rohamrendőrök kordonokkal és páncélozott csa­patszállító járművekkel fogják foglalkoztatottság csak 1,8 száza­lékkal nőtt, azaz mintegy 40 ezer új munkahely keletkezett, tehát ez nem indokolhatja a szociális segélyen élők számának ilyen mértékű csökkenését. Az idei évben a csökkenés még drasztikusabb, s várhatóan a meg­takarítás is nagyobb lesz. Ez rész­ben az adminisztratív intézkedé­seknek köszönhető, de közreját­szik az is, hogy a segélyeket 2900 koronáról 1450-re csökkentették. A jogosultak csökkenését befolyá­solhatta az is, hogy idén kevesebb szüleivel együtt élő munkanélküli fiatalnak jár segély. A jelenlegi szabályozás ugyanis közösen ítéli meg az egy háztartásban lakók anyagi helyzetét, tehát a szüleik­kel együtt élő munkanélküliek nem számítanak önálló család­védeni. Képesek vagyunk pár perc alatt hermetikusan lezárni ezt a térséget, mondta Stanislav Jankovic kerületi rendőrfőkapi­tány-helyettes. A harmadik zóna az Óváros határaival esik egybe. Itt egyenruhások és civil ruhás nak. A segély csökkenése és az ad­minisztratív nehézségek együtte­sen eredményezték, hogy akiknek más, eltitkolt jövedelmük is van, inkább nem kérvényezik a se­gélyt. „A szociális reform célja, hogy a segélyeket célzottan tud­juk kifizetni, vagyis azok kapják, akik valóban rászorulnak” - mondta Martin Danko, a munka-, szociális és családügyi minisztéri­um szóvivője, (lpj, no) Szociális segélyre jogosultak száma 2003. január 292 525 2003. december 266 601 2004. március 165 264 (forrás: Központi Szociális Hivatal) rendőrök is járőröznek majd, fel­adatuk elsősorban a megfigyelés lesz. Ez lesz Szlovákia legnagyobb rendőri akciója, mondta Ján Pac- ka ezredes, a Közjogi Méltóságo­kat Védő Hivatal igazgatója, (kcr) EP-választás Slota nem indulhat Pozsony. Végleg eldőlt, hog> nem indulhat az európai parlamen­ti választáson a Ján Slota-féle nem­zeti koalíció. A SNS-SNJ-PSNS hár más koah'ciót a Központi Választás Bizottság (ÚVK) nem volt hajlandc bejegyezni, mert a jelöltlistát olyat személyek írták alá, akiket a bel ügyminisztérium nem jegyes egyetlen nemzeti párt hivatalo: képviselőjeként sem. Ján Slota t Legfelsőbb Bíróságon emelt pa naszt, az viszont tegnap megerősí tette az ÚVK döntését. A testület el utasította Slota másik beadványé is, melyben kérte: a Peter Súlovsky és Ján Sitek-féle nemzeti koalíció se engedjék indulni a voksoláson mivel az ő pártjaik szerepelnek ; belügyi nyilvántartásban. (SITA) Már tavaly is 1,4 milliárd koronával kevesebb támogatást fizetett a szociális tárca Százezerrel kevesebben kapnak segélyt

Next

/
Thumbnails
Contents